Ma érdemes nagyokat lélegezni

Liam

Már legalább egy órája telefonál. Enyhén rekedtes halk hangja rezonál a fülembe. A forgószéken pedig ide-oda forog miközben a telefonzsinórt tekergeti. Egyik telefon a másik után. A megrendeléseket intézi.  Miért nem csináltattam ide zárt asztalt? Akkor most nem látnám, a hosszú lábait, ahogy keresztbeteszi. Nem értem miért idesegít most minden. A beszűrődő telefonálás zaja, a keresztbe tett lába. Telefonálnom kellett volna neki, hogy csak holnap jöjjön be. De fel sem vette a telefonját tegnap sem, amikor berendeltem volna. Ez a lány álomvilágban él és nem a valóságban az kétségtelen. Álmodozó még a tekintete is. Telefonálás közben is az ablakon nézelődik, pedig igazán nem sok látnivaló van. Nem egy belvárosi csúcsforgalom. Mindig ugyanazokra a fenyőkre lát. Remélem nem unja még nagyon, mert nehéz lesz a helyére találnom bárkit is.

Két éve teljesen elszabadult a pokol. Amikor igazán befutottam. Váratlanul jött az a rengeteg megrendelés és minden felbolydult körülöttem, nem láttam a papírhalmaim között, elúszott velem minden, nem tudtam úrrá lenni a káoszon. Vanessa két év jogi tanulmány után vagy három év semmittevést követően most két éve nálam van. Hány éves lehet? huszonhat?  Látványosan fogalma sincs arról mit kezdjen az életével.

Igaza van Alexnak, nem kellemetlen Vanessára nézni egyáltalán nem. Minden nap ugyanolyan ruhában ült az íróasztal mellett, szinte munkaruhában és egyenruhában. Sosem követeltem tőle, ilyesmit, bizonyára így látta helyesnek. Vanessa külseje jobban adott a Tervezőiroda névre, mint én. Én nem különösebben foglalkoztam vele. Vanessa meg jól végezte a dolgát. Vanessa komoly nő. És én nem szeretem a komoly nőket, azok mindig bonyolultak. Jobb kerülni őket.

Vanessa felpillantott a papírokból és találkozott a tekintetünk. Arcán a kötelességtudó szolgálatkészség jelent meg.

• Igen? – kérdezte várakozóan. – Kávét? – találgatta és kihúzta magát. Mielőtt megszólalhattam volna, hogy miért bámulom megcsörrent a telefon. Ezt elegendő elterelésnek tekintve visszafordultam a pauszpapír felé.

Vanessa

Nincs szabályba fektetve, hogy zárjam be az ajtót, ha telefonálok. A szám, ami hív nem ismerős. A körzet pedig az itteni megye előhívószáma. Talán egy érdeklődő, vagy újabb megrendelés. Felemelem a kagylót és a körmeimet nézve rutinosan beleszólok:

• DeNoir Építőipari és Tervezőiroda. Vanessa Williams, miben segíthetek?
• Itt meg Claire De Noir. Liam anyja vagyok. Miért maga veszi fel a fiam telefonját? - na ez érdekesen indul. Sokkal érdekesebb mint a körmömről pattogzó festék. Felülök és érdeklődve Liam felé pislantok.
• A személyi asszisztense vagyok.
• Igazán? – hördült egyet a  hang a vonal túlsó végén. – Nem említette, hogy titkárnője van – jegyezte meg gúnyosan. Látszott a hanghordozásán, hogy művelt iskolázott nő, valaki a felső tízezerből, na meg az is hallatszott, hogy mit gondolhat rólam. Lefogom a tenyeremmel a kagylót és suttogva kiabálok át a szobán.
• Liam! Liam! Liam!!!!-  emelem feljebb a hangom.
• Mi van? - mordul rám fel sem pillantva a papírról.
• Az anyád keres - sziszegem neki.
• Mond, hogy házon kívül vagyok - a ceruzát filcre váltja a kezében.
• Segíthetek valamiben? – kérdezem újra.
• A fiam nem veszi a telefonját. Azt mondta hazajön vagy meggondolta magát?
• Úgy tudom, még üzleti úton van. Átadhatok valami üzenetet?
• Nem, köszönöm. Viszonthallásra – a vonal megszakadt.

Még mindig meredten nézem a telefont, miközben a helyére teszem a kagylót. Még sosem beszéltem Liam anyjával. Igazán nem is gondoltam, hogy van anyja. Persze, nyilván, mindenkinek van anyja. Csak egyszerűen már két éve lassan itt vagyok, de még egyszer sem botlottam rokonokba itt, szóval nekem Liam olyan magányos farkasnak tűnt itt az erdő mélyén, aki vonyítja a holdat éjszaka. Erre kiderül, hogy szokta látogatni az anyját? Aki ezek szerint itt lakik a megyében?

• Ki van kapcsolva a mobilod? - kiáltom át Liamnak, miközben az írószeresemben ollót keresek.
• Ja - feleli kurtán.
• Mert? - ragadom meg az ollót és felállok.
• Mert sok zaklató hívást kaptam - feleli magától értetődő hangsúllyal Liam.
• Csak nem dobtad a hosszú szőke hajú, vékony lábú, manöken Beckyt? - érdeklődök vidáman. Liamot nő tudtommal még sosem dobta. Mármint nem hagyott rá Liam időt nekik.
• Alex is hívott a te randiügyedben - néz rám vállrántva Liam - Meg anyám, meg még vadidegenek. Egyszerűen zavartak a munkában - sorolja Liam, miközben megkerülöm az íróasztalom és átlépek az ő birodalmába.
• Esküszöm nem lépek semmire - próbálok pipiskedve átlépni a földön szanaszét heverő pauszpapírokon. Az ablak alatti iratmegsemmisítőhöz lépdesek kezemben a papírvágó ollóval. Leemelem az iratmegsemmisítő tetejét és elkezdem a kis fogak közül az olló hegyével kibökdösni a beragadt papírdarabkákat. Ha semmi másban nem is iratmegsemmisítő javításban kezdek profi lenni, hála a főnökömnek. Érzem magamon Liam szuggesztív tekintetét. Felpillantok rá.
• Mi az? - engedem le az ollót.
• Ha túl közel hajolsz bekapja a hosszú hajat tudtad?
• De most nincs bekapcsolva - nézek rá értetlenül.
• Csak gondoltam szólok - fordult vissza a munkájához. Én is elmélyülök a papírdarabkák kapirgálásában. Havonta egyszer biztos, hogy ez is a munkakörömet képezi.  Az előreboruló hajamat nézem. Egészen jó lett ez a szín. Tényleg.pedig vörösesebbet akartam. Olyasmit, mint a róka bunda szine. Vajon ebben az erdőben vannak rókák? Felpislantok Liamra. Tulajdonképpen megkérdezhetném tőle, de nem tudom róla elképzelni, hogy kilépett valaha is az autójából, miközben a házáig jutott. Inkább hagyom a témát és a fenyvesekre pillantok. Mókusokat keresek, de teljesen eseménytelen a tisztás  előttünk. Megcsörren az asztali telefon. Átlépek az iratmegsemmisítőn és a kagylót felveszem a vállamhoz szorítom a fülemmel.
• DeNoir Építőipari és Tervezőiroda. Vanessa Williams, miben segíthetek?
• Szia Vani! De jó hallani a hangod! Olyan édes és búgó. Ha szakmát akarsz váltani, gondolkozz a szextelefon témában.
• A 21. században élünk, lejárt a szextelefonok ideje. Mit akarsz Alex? - ülök fel Liam íróasztalára és az ölemben tovább kapirgálom a papírgalacsinokat a fémfogak közül.
• Kellene nekem egy számsor - vigyorog a telefonba Alex.
• Ne is álmodj róla, nem adom meg a számom - szórom az asztal alatti szemetesbe a papírdarabkákat. Alex mély dallammal felnevet a vonal túlsó végén.
• Akkor egy helyrajzi számsorral is beérem. A Földhivatal előtt állok és otthon hagytam a noteszemet - Sóhajtva leteszek mindent Liam asztalára, a hívást átirányítom a saját asztali telefonomra és az iratszekrényhez lépek, és felemelem a telefonkagylót. - Diktálhatom?
• Aham - várom az első kódszámot.
• YO 62 - a megfelelő tolóajtót eltolom és a mappákra pillantok. - Ryedale - egy  kastélybirtok lett szétosztva. A tóparti ház helyrajza kellene - belelapozok a mappákba.
• B1257. Még valami? - kérdezem enyhe türelmetlenséggel.
• Baromira tetszik az új hajszíned! Észrevettem ám! Látod? Nagyon szexi!
• Viszlát Alex! - csapom le a telefonkagylót. Kinézek az ablakon és lerogyok a forgószékemre. Oda sem nézek és belenyúlok az Ezüstharmatról hozott süteményes zacskóba. Ropogtatom a fogam alatt a gyömbéres kekszet. Nincs ma kedvem dolgozni. Tulajdonképpen a hétköznapok nagy részében nincs is kedvem a munkához. Remélem nem ül ki az arcomra. Így is eléggé haszontalannak érzem magam a társadalomban. Lehet csak lent van a vérnyomásom. Főzni kellene egy kávét.
• Kérsz kávét? - szólok át az ajtón a főnökömnek.
• Jöhet! - túl elmélyült a hangja. A konyharészleghez lépkedek, ráérősen. Szeretem hallani a lépteim ritmusát, ahogy a járólapon kopog. Bekészítem a kávét és a konyhapultnak dőlök, miközben tűzpiros kávésbögrémbe mérem a cukrot. Innen belátni a nappaliba. Liam egy ezer éves Timest pakolgat már hetek óta ide-oda poháralátétként. Most újra a dohányzóasztalon van. Kitöltöm a főnökömnek a kávét és a két bögrével visszabillegek tűsarkaimon.Előbb az enyémet rakom a monitorom elé, aztán Liamnak viszem be a kávéját.
• Rendelhetnél valami kaját - mormolja Liam, miközben összpontosító arckifejezéssel tologatja a vonalzókat le-fel a papír mentén.
• Neked?
• Meg magadnak! Meghívlak.
• OKé - nyújtom el a szót. - Mi legyen?
• Mindegy, csak hús legyen - suhan a tolla a papíron.

Sóhajtva nézek a névjegykártyatartóra az asztalomon, átpörgetem a kártyákat az étteremrészhez. Két tésztás húsos egytálételt rendelek és az elsőbbségi kiszállítást kérem. Kekszet ropogtatok és a forró kávét kortyolgatom hozzá, közben úgy döntök megnézem a mai horoszkópomat.

“Néha csak arra vágysz, hogy egy mély és határozott sóhajjal átadhass minden feszültséget az égnek. Ma érdemes nagyokat lélegezned, és érdemes kilélegezned magadból a gondokat.

A nap mottója: „A szerelmes egyén minden alkalommal ezt érzi, amikor a szerelmesével találkozik.”

Remek. Éppen nekem találták ki ezt a mottót.  Még a horoszkópom is a mélybe húz.  De azért nagyokat lélegzem hátha beválik. Megnézem a napi bioritmusomat is. Bár mint minden nap most is azt érzem, hogy padlón vagyok. Megnézem Ezüstharmat helyi portálját is. A hétvégén lesz valami jubileumi rendezvény. Ó tényleg idefelé jövet láttam is, hogy mindenfelé apró kis zászlócskák lógtak. Valami helyi hagyomány, vagy ilyesmi.  Kerek évfordulós akármi. Az a helyzet, hogy nem igazán barátkoztam össze senkivel sem Ezüstharmaton. Vagy a környéken. Kicsit remeteéletet élek. Ingázok a munkahelyem - mármint Liam lakása - és a saját lakásom közt. S végülis ennyi a társasági életem.  Lehet kezdek bekattanni? Vagy depressziós vagyok? Nem is tudom. A legfőbb bajom az, hogy vágyom a szerelem után. Annyira belemerülök a gondolataimba, meg az önsajnálásba, hogy jó sokára esik le, hogy Liam szólt.

• Tessék? - kérdezem kissé túlvilágira sikerült hangon, ezért megköszörülöm a torkom.
• Csengettek, kinyitnád? - ismétli meg Liam.
• Ja biztos az ebédünk - pattanok fel a forgószékemből és sietve ajtót nyitok. Mire odaérek, már Liam is mögöttem van és a zsebébe a tárcája után nyúl és kifizeti a futárt. Belököm az ajtót és Liam után megyek a konyhapulthoz. Liam a borhűtő rekesz előtt álldogál.
• Kérsz bort?
• Még vezetek ma.
• Ja persze. Akkor én sem iszom. Még úgyis egy csomó munkám van - egy pohár vizet tölt magának és  a konyhapultra rakja, a fenekét a pultnak dönti és a müanyagvillájára kezdi tekerni a tésztát. Csatlakozom hozzá. Egymás mellett állunk a konyhában én a konyhapultra könyökölök.
• Semmit nem tudok a magánéletedről.
• És ez így van jól.
• … és nem akarok beleszólni…
• Akkor ne tedd!
• De Alex rendes srác.
• A főnököm vagy.
• Tudom.
• Valahol Alex is.
• Mit akarsz ezzel mondani?
• Hát érted, ez szexuális zaklatás.
• Oké, jó csak mondtam -  ismét néma csend ereszkedik közénk. Engem tökre nem zavar. Liamet sem különösebben.  Elvagyunk a gondolatainkban. Nem értem miért érvel Alex mellett. Nincs bajom vele, csak egyszerűen nem akarok belebonyolódni semmibe sem.

Liam

Éppen a szemetesbe dobom az üres ételesdobozt, amikor a zsebemben megrezzen a mobilom. Nem kellett volna bekapcsolnom sem. Ahogy a kijelzőn látom, hogy ki hív, nagyot sóhajtok. Becsapom magam mögött az iroda ajtaját és fogadom a hívást.

• Szia Anya! - szólok bele miközben a nagy  íróasztalra ülök, ahol az előbb még Vanessa lógatta a lábát.
• Téged is el lehet érni?
• Persze, mit szeretnél?
• A hétvégét akartam megbeszélni veled. Remélem, hogy megjelensz a rendezvényen.
• Nincs kedvem hozzá - fintorgok.
• De Noir vagy!
• Igen, én is tisztában vagyok vele - grimaszolok és a névjegykártyámon szúrkálom a De Noir nevet egy rotling-al miközben beszélünk.
• Nem akármelyik De Noir! Te vagy a várúr!
• Hagyjuk ezt a baromságot!
• Ez nem baromság, hanem az örökséged!
• Miért nem parádézik apa?
• Mert nincs kedve hozzá!
• Hát nekem sincs!
• Lehetetlen alakok vagytok! - hallom ki a szemrehányást anyám hangjából. - Apádnak nem parancsolhatok, de neked igen. Kötelességetek eleget tenni a helyi szokásoknak. Marianne különösen sértve érezné magát, ha nem képviselné egy De Noir férfi sem a családot a vár évfordulóján.
• Jó, csak nem akarok részt venni azokban az ostoba játékokban, gyerekként sem bírtam az egészet.
• Beszélek Marianne-al biztos talál megoldást. Legalább az esti fogadáson legyél ott. Mégiscsak képviselned kell a váradat, mint tulajdonos. Apád a javadra lemondott a címről, a rangról és a várról.
• Csak mert ki akarta húzni magát a ceremóniákból.
• Csak az esti fogadásra menj legalább Liam.
• Jól van - morgok magam elé és már teljesen ledörzsöltem a De Noir nevet a vállalat előtti részről is. - Gondolom illene kísérővel megjelennem.
• Problémát jelent?
• Tulajdonképpen….nem - fújtattam.
• Rendben, akkor ezt megbeszéltük.
• Dolgoznom kell.
• Nem tartalak fel, minden jót fiam! - tette le a telefont Claire de Noir.  Kifújtam a levegőt. A franc! Pedig annyira ki akartam bújni ez alól. Éppen elmehetnék gyorsan egy váratlan külföldi útra. De tényleg kellemetlen helyzetbe hoznám a családot. A tarkómat vakargattam, ahogy kinyitottam az ajtót. Vanessa éppen két pofára tömte magába  a gyömbéres kekszet. Nem úgy tűnt mintha vigyázna a vonalaira. De nem az én tisztem megjegyezni, hogy lassan ruhaméretet kell váltania. Felnézett rám.
• Izé? Mennyiben fedi a szexuális zaklatás tárgykörét, ha arra kérlek, hogy kísérj el egy rendezvényre? - szegezem neki a kérdést.
• Miféle rendezvényre? -formálja a kekszekkel küzdve a szájában.
• Hát szombaton… itt helyben… egyilyen  bál szerű valami… tudod, kaja... ital… tánc… tombola… meg ilyenek - elég esetlenül jönnek a számra a szavak. Mintha vizet köpködnék közben.
• Aha… és miért is kell nekem beugranom, hogy te felvonulj ezen a parádén? - ráncolja a homlokát értetlenül Vanessa.
• Hát… elég kényelmes lenne most nekem ez a megoldás - teszem zsebre a kezem ahogy ránézek.
• ööööhm… értem - bólint elég lassan Vanessa. Látom, ahogy forognak az agytekervényei. Nem érti a szitut.
• Izé ez nem randi - szögezem le azonnal.
• Oké - nem tudom miért, bírom amikor ezt mondja. Ahogy megnyomja  a K-t és elnyújtja az É-t. Jól áll neki.
• Ja és nagyestélyiben gyere.
• Mi? - húzza be a nyakát és fintorog az orrával. - Áááá- ááálljunk meg. Nagyestélyiben??? Mégis mennyibe kerül egy belépő erre a valamire?
• Nem tudnád megfizetni - felelem rá röviden.
• Tyűha! - ámul el. - Akkor ez a gazdagok bulija.
• Olyasmi. Állom a kiadásaidat! - sietek gyorsan a kijelentéssel. - Na persze számlázz le mindent a cégre.
• OKééé!
• Szóval? Jössz?
• Meg se kérdezted, hogy ráérek-e - húzta ki magát ültében.
• Ráérsz?
• Igen.
• Fizessek napi díjat is? - kérdezem tőle.
• Nem feltétlen szükséges, de ha nagyon akarsz, ja - bólint rá Vanessa.  Megkönnyebbülten engedek ki.
• Akkor ezt megbeszéltük - fordulok vissza az ajtóból.