Viszlát Chelsea_22

 Corn (Max)

Egyik csepp, a másik után. Sűrű, monoton eső hullik az égből.

Minden gondolat egy kockadobás.

Minden gondolat döntést eredményez.

Minden fogadás egy döntés.

A kockával is, a nem dobás is esemény. A nem fogadás is esemény.

Miért nem érti ezt meg Chelsea?

Minden esemény ugyanazzal az eséllyel következik be.

A bizonytalanság cselekvésre késztet.

 

Nem lehetek bizonytalan.

Dobni, vagy nem dobni?

A kocka el van vetve…

 

-        Corn! Corn? Corn!

 

Arra riadok fel, hogy Chelsea rázza a kezem és a vállam.

 

Ébresztget.

 

Hol vagyok?

 

Hunyorogva nézek körül. Sötét van, ég az állólámpa Chelsea étkezőasztala mellett a sarokban, megvilágítva az égboltkép nyomatot a falon.

 

Mennyi az idő?

 

-        Egyes számú szabály, Corn! Nem alszol nálam! – emlékeztet gunyorosan Chelsea. Ilyenkor úgy érzem, hogy nem vesz komolyan.

-        Elaludtam? Jézusom! Miért?

 

Chelsea kényelmetlen asztalára borulva aludtam. A telefonomon látom, hogy mindjárt éjfél.

-        Miért nem ébresztettél korábban? – tapogatom zsibbadt karomat.

-        Nem volt szívem felébreszteni, olyan mélyen aludtál – Chelsea egy bögre forró teát tesz elém is.

 

Kezdenek a tippjeink belecsúszni az éjszakába… a másnapi tippek kigondolásához úgy érzem nem hogy kevesebb idő, de egyre több időre lenne szükségünk. Igyekszünk minél pontosabb tippet kitalálni. Ami belefolyik egy őrült gondolkodási és statisztika-elemzési mechanizusba. Részemről is.

 

Átdörzsölöm az arcom, hogy felfrissüljek és az asztalon lévő két kockát megrázva a tenyeremben eldobom.

-        Játszol? – kérdezi Chelsea, ahogy meghallja, hogy gurulnak a kockák az asztallapon.

-        A szinkronicitás elve. Nincsenek véletlenek – felelem bágyadtan. S nézem a kiguruló eredménylapokat.

 

 

Dupla egyes. Ilyen a formám. A saját jelképrendszeremben a dupla egyes mindig ugyanazt jelentette: kezdeményezés.

 

Új irányt kell szabnom. Én vagyok a kezdeményező, ne várjak másra.

 

-        Már zsong a fejem a számadatoktól. Nem tudok gondolkodni sem.

 

Rázom a fejem tehetetlenül. Tőkenövelés. Ezt ígértem. De az év eleje nehezen indult a fogadásban. Bukássorozaton vagyunk túl.

 

Én már tudom, hogy a matematika törvényei szerint is, sok veszteség után jönnie kell egy nyereségnek. Mert a számok törvénye ilyen.

 

Ahogy azt is el kell fogadni, hogy nem lehet mindig nyerni. Mert előbb utóbb minden nyereség sorozat után jön egy veszteség.

 

Akkor aludhattam el, amikor Chelsea a konyhába ment elmosogatni. Már akkor is mondta, hogy a kényelmetlen étkezőszékek helyett ülhetnénk a kanapén.

 

Csakhogy a kanapé egy nagy kockázatú bútordarab.

 

Bankroll szempontból az étkezőasztalnál egymással szemben ülni, egy kis szorzós, alacsony kockázatú hely.

 

A kanapén csak egymás mellett lehet ülni. Minimum dupla szorzó.

 

Bizonytalan kimenetel.

 

Nem kiszámítható tét.

 

-        Ezért inkább nálam alszol? Az asztalomon? – emeli fel a szemöldökét Chelsea. Chelsea maga a változó. Az odds. A bukméker.

-        Jó, üljünk át a kanapéra! – adom meg magam és a bőrkötéses jegyzettömböm és a bögrém fogva átülök a kanapéra.

 

A döntéseink legyenek akármilyen átgondoltak is bizonytalan kimenetelűek.

 

-        Hozd azt a két kockát az asztalról! – szólok vissza Chelsea-nek, aki a maga jegyzeteit és bögréjét hozva követ.

 Leül mellém a kanapéra. Én meg nézem szemközt a falon azt az égbolt képet.

-        Ez egy csillagtérkép? – kérdezek rá a tarkómra simítva a tenyeremet.

-        Igen. A születési hely és időm alapján.

-        Jól néz ki. Jó csillagzat alatt születtél? – kérdezem, Chelsea-ra pislantva.

-        Nem tudom, de szeretem az égboltot nézni.

-        Már ha nem takarják el a felhők – nézek rá oldalt. – Egyszer én is vettem egy csillagnéző távcsövet. De… aztán visszaküldtem. Éjszakai munkám volt. Nem értem rá csillagokat nézni.

-        Te szegény! Mindent túl komolyan veszel Corn – állapítja meg Chelsea.

 

Nem lehet nem komolyan venni. Chelseat.

 

A háta mögé halmoz két díszpárnát és a térdére hajtja az egyiket a kanapén felhalmozott takarók közül.

Látszik, hogy ez rendszeres szokása. A kanapé tele van mindenféle takarókkal. Kötött, bolyhos, gyapjú, polár.

 

A mostani takaróján a felirat: Love is a four legged word. Tappancs- mintával.

 

Ez a kutyabarát Chelsea.

 

Belül mosolygok. Chelsea a takaró felé szétnyitva kihajtja a projektfüzetét és az asztalról elemeli a bögréjét. Kortyolgatja a teát.

 

Csendben teázunk egymás mellett Chelsea kanapéján.

 

Ő otthon van. Én nem.

 

Emlékeztetnem kell magam.

 

A hajamba túrok.

 

-        Mutasd még egyszer a te mixedet! – veszem ki Chelsea öléből a projektfüzetét.

-        Amíg ezen merengsz én lezuhanyozom! – jelenti ki Chelsea.

 

Elvonul a fürdőszobába és csak a zuhanyvíz csobogása hallatszik ki.

 

Mindkettőnk variánsát jónak találom a holnapi fogadási eseményekre. Nem tudok dönteni. Pedig nem szokásom.

 

A kidobott számok segítenek  kívülről ránézni egy-egy elakadásra.

 

Chelsea elzárja a csapot. Néhány perc után meleg, párás levegőt és nyugtató virágos illatot kiengedve lép ki a fürdőszobából.

-        Na döntöttél? – néz rám Chelsea és fürdőköntösben mellém ül a kanapén.

-        Úgy döntöttem, hogy kockát vetünk rá.

 

Jelentem ki határozottan. Két tenyerembe veszem a két kockát.

-        Ez aztán a Corn féle meggyőző érvelés – néz rám meglepetten Chelsea, ahogy átveszi tőlem az egyik kockát.

Vagy csak szokás szerint ugrat. Chelsea-féle gunyoros ugratással. Finoman. Nem durván. Épp csak annyira, hogy értsem.

 

Túl szabálykövetőnek tart.

 

-        Dobás után az az opció nyer, akinél magasabb érték szerepel – nyomom Chelsea kezébe az egyik dobókockát.

-        Legyen! – adja be a derekát Chelsea. A nyakában megszorítja a szerencsehozó medálját és a két tenyere közé fúj háromszor, mielőtt eldobja.

 

Igazi boszorkányos technikával mindent bevet, hogy az ő tippje nyerjen. Legalábbis a kiválasztásban.

 

Mosolyoghatnékom van tőle.

 

S nekem nem is számít, hogy kié lesz a végső győzelem.

 

Figyelem, ahogy Chelsea a két tenyere közül elengedi a kockát és szürkészöld szemeivel végigköveti a kocka útját.

 

Látom a várakozás izgalmát az arcán, a mosolyában, a fogai kivillannak az ajkai mögül.

 

5

 

A másik kockát én lazán csak nekilendítem, hogy guruljon az asztalon.

Nem tudtam dönteni. Mindkettőnk tippje 80%-os a rendszerünkben. Döntsenek a számok…

 

3

 

-        Ez az! – sikkant fel Chelsea. – Nyertem! Nyertem! Az én tippem megy holnap! – suttogja, de közben toporzékol a lábaival. Hát megvan a reggeli tippünk… a döntés megszületett. A közös programunknak ezzel vége, s most először sajnálom, hogy ezt kell mondjam:

-        Viszlát Chelsea!