Viszlát Chelsea_11

 Chelsea

 

A Black Sheep-ben készül az este ránk ereszkedni. A sarokban ülünk az ablaknál a szokott kis helyünkön. Corn fekete elegáns pulóverben, szövetnadrágban, bőrcipővel, nyugodtan, sápadt kezét ökölbe szorítva az asztalfelületre helyezi, majd elhúzza.

 

Egy klasszikus dobókocka.

 

Kettőnk közt az asztalon.

 

Nézem. Majd kérdőn felpillantok Corn-ra.

 

-        Tudod mire való! Dobj vele!

 

Engedelmesen a tenyerembe veszem és gurítok.

-        Öt! – olvasom le a kocka felső oldalán lévő pontok számát.

-        Írd le! A projektfüzetedbe, és folytasd! – utasít Corn.

 

 

Felírom a füzetbe: 5

 

Újra dobok: 2.

 

-        Így, folytasd, amíg tele nem írod a sort! – mondja Corn és figyel.

 

Tehát jegyzetelek: 5, 2, 1, 2, 2, 4, 5, 4, 4, 2, 3, 1, 4, 1, 3, 3, 4, 1, 5, 4, 3, 5, 3, 2, 1, 4, 4, 6.

 

Ahogy hatost dobok megállok, és felnézek Cornra.

-        Ezt vártuk? – kérdezem.

-        Szerinted a sportfogadásban azt várjuk, hogy hatost dobjunk? – kérdez vissza Corn.

 

Nem válaszolok. Azt hiszem keményebb leckét kapok most, mint amilyent valaha is kaptam az egyetemen.

 

Corn csendben figyel. Majd levegőt vesz.

-        Ha megválaszoltad akkor számold meg a számokat. Melyikből mennyit dobtál?

 

A projektfüzetembe tehát felírom:

 1: 5 db

2: 5 db

3: 5 db

4: 8 db

5: 4 db

6: 1 db

 

Elképedve nézem az eredményt.

-        Tehát statisztika alapján mi volt a legesélyesebb?

-        Hogy négyet dobok?

-        Mi a legesélytelenebb?

-        Hogy hatot dobok.

-        Viszont egyest, kettest és hármast ötször is dobtál – világít rá Corn. – Most az a kérdés, hogy ebből a 28 darab fogadásból azt az egyetlen nyertes szelvényt várod vagy inkább beéred azzal, hogy a 28-ból 15 nyerő szelvényed legyen, ami több mint 50%-os nyerési ráta.

 

Csak sejtésem van, hogy mire akar kilyukadni. De kezdek megvilágosodni.

 

-        A szerencsejáték pontosan ilyen Chelsea. Mint hatost dobni.

 

Percekig gondolkodom azon, amit mond. S azon, amit nem mond ki. Amire rá akart nekem világítani ezzel az egyetlen dobókockás feladvánnyal. A mögöttes tartalomra. Amit Corn ezzel az egyszerű példával tudott a legszemléletesebben bemutatni számomra.

 

Csak meredten nézem a számsort a füzetlapon, aztán Cornt. Aki nem siettet, aki nem akar semmit mondani, aki várja, hogymindez hasson rám, hogy leessen, mindaz, amit mondani akart nekem mindig is, hogy:

-        … nem a hatos a lényeg – ejtem ki nagyon lassan a szavakat.

-        Pontosan erről beszélek Chelsea – súgja Corn.

 

Döbbenten meredek rá.  Egyszerre megértettem… megértettem a fogadás lényegét. Amit Corn tud, és ismer… és ilyen egyszerűen tudott prezentálni nekem. Hogy csinálta?

 

-        Honnan tudsz te ennyit a szerencsejátékokról? Ki vagy te Corn? – kérdezem rekedtes gyanakvó hangon, fürkésző tekintettel.

-        Mondjuk úgy, van tapasztalatom. Elég sok. Elég nagy tétekkel – feleli kitérően. – Hogy ki vagyok? Az, aki megtanítja most neked, hogy az életben nem hogy nem kell mindig, de nem is kell hatost dobni! Mert, ahogy már te magad is kimondtad: nem a hatos a lényeg!

 

A Black Sheep-ben maradtunk vacsorára is. Két csirkés szendvicset vacsoráztunk, és beszélgettünk, tippeket ötleteltünk. Corn fizetett, s ahogy a kabátunkat vesszük megszólal:

-        Ma leveszem rólad a tippelés terhét. Csináltam kódot, gyere, ha sietünk még nyitva találjuk a William Hillt!

 

Fellelkesülve igazítom a lépteimet Corn nagy lépéseihez, hogy még nyitva találjuk a fogadóirodát. Járókelőket kerülgetünk, a szél az arcunkba csap. A piros lámpát várjuk, amikor felnézek rá. Corn talán megérzi a kutató pillantásomat magán, mert végül felém fordul:

-        Mi az? –kérdezi egyszerűen.

-        Legalább csak azt áruld el mit végeztél itt az egyetemen – bököm ki végül, legalább az egyik kérdést, ami izgat, amióta megismertem Cornt.

-        Közgazdaságtant – feleli rá futó félszeg mosollyal Corn. – Gyere, zöld a lámpa! – int előre.

 

A William Hillnél éppen a kukákat húzzák, amikor érkezünk. A Deansgate-i iroda alkalmazottja megismer minket.

-        Sziasztok! Menjetek csak be! A kollégám bent van! – behúzzuk az ajtót. A kivetítőket már kikapcsolták. Furcsa látni a sötét képernyőket, amik máskor villognak és közvetítenek valamit. Már senki sincs a helyiségben.

-        Kódunk lesz – mondja Corn ahogy az üvegablakhoz lép és bediktálja a számsort. Ahogy kilépünk, be is zárják mögöttünk a William Hillt. Megállok Corn-nal szembefordulva.

-        Mellesleg mikor csináltál te tippet? – kérdezem.

-        Amíg kimentem a mosdóba – ráncolja a homlokát Corn.

-        Aha, akkor ezt a mosdótippnek fogom hívni – mosolyodok el és mindketten könnyedén felnevetünk.

-        Viszlát Chelsea! – biccent és megfordulva elindul az utcán. Sokáig nézek utána. Figyelem a léptei ritmusát. A járását.

 

Na meg nem akarom, hogy rájöjjön, hogy a szemközti házban lakom. szóval megvárom, hogy eltűnjön a szemem elől. S csak utána megyek át az úttesten és fel a lépcsőházba.

 

Hajat mosok és a nedves tincseimet a törölközőbe rejtve leülök az íróasztalhoz. Megnézem a szelvényt.

 

Hajnal egykor játszanak amerikai focit. Ó, hogy fogok én így aludni. Miféle tipp ez?

 

Van dobókockám. Mintha a költözéskor hoztam volna magammal valami régi társasjátékokból kimaradt dobókockákat. Az íróasztalfiókban kotorászva előkeresem az ott lapuló dobókockát. A projektfüzetemen görgetem a kockát. Dobálok. Három hatos egymás után. Nahát!

 

A telefonomra nézek, habozok, végül csak egy üzenetet írok.

 

„Felhívhatlak?”

 

Nem sok ideig kell várnom a választ. Corn bejövő hívása érkezik.

 

-        Szia! – szól bele.

-        Mi van, ha egymás után három hatost is dobok? – kérdezem a hajtincseimből nyomkodva a vízcseppeket.

-        Hát… all in. Mindent viszel. Akkor jó szériád volt – feleli Corn. – Komolyan ez izgatott?

-        Nem… - vallom be. – Látom, hogy hajnal egykor kezdődik a meccs. Ideges vagyok. Ha tippeltem nem tudok aludni, amíg nem tudom meg, hogy nyertem-e vagy veszítettem – Corn hosszan, mélyet sóhajt.

-        Chelsea, minden meccset lejátszanak nélküled is. Nem befolyásolod az eredményt. Teljesen mindegy, hogy ébren vagy-e vagy alszol – száraz, nyugodt a hangja. Nem izgul semmin. Hihetetlen.

-        Annyi mindenre kell kiterjedő figyelemmel lenni egy tippelésnél – sóhajtom.

-        Fáradtan csak rossz tippeket lehet csinálni, pihend ki magad Chelsea.

-        Miért kellett neked pont amerikai focit tenned? – panaszolom.

-        Mert este kilenckor már semmi másra nem tudtam tippet csinálni – jegyzi meg a maga egyszerűségével Corn. – S holnap reggelre van eredményed. Ha nyertél, az összeget holnap már fel is teheted.

-        Jó érvelés.

-        Tudom.

-        Utálom, hogy ennyire magabiztos vagy.

-        Dehogy. Tetszik neked – feleli magabiztos metsző hangon Corn. De van benne valami játékosság.

-        Igazad van. Tetszik nekem, hogy ennyire pimaszul magabiztos tudsz lenni – azon kapom magam, hogy mosolygok. S ez felszabadító, megkönnyebbült érzés.

-        Jól van, akkor majd félidőben megnézem a meccseredményt.

-        Rendben. Corn?

-        Igen?

-        Jó volt hallani a hangod.

-        Holnap találkozunk.

-        Rendben.

 

-        Viszlát, Chelsea!

 

Viszlát Chelsea_10

 Corn (Max)

Manchesterre ma zivatarjelzést adtak ki. Olyan sötétek az esőfelhők, mintha esteledne és olyan magas a levegő páratartalma, hogy az ablakra is pára csapódik. Hideg is van.

 

A William Hill felé sétálok, mikor megcsörren a zsebemben a telefonom.

Anyám hív, már ahogy a nevét meglátom a kijelzőn, tudom mit akar. Menjek haza az ünnepekre.

 

Csak azt is tudom, mi a mellékes utalás ebben. Randizzak Diane-el és lehetőleg karácsonykor jegyezzem is el, mert karácsonykor jó lenne a közösségi médiába jegygyűrűs képet, vagy kisbaba képet feltenni.

 

Rövidre zárom a beszélgetést, de feszült is leszek a telefonhívástól.

 

A kabátzsebemben még ott van az a doboz cigaretta, amit még Londonnal kezdtem meg és amiből most idegesen húzok ki egy szálat. Amíg a William Hill előtt Chelsea-re várok elszívom a cigarettát.

 

Chelsea fázósan szorongatja a projektfüzetét, ahogy átkel az úttesten felém.

-        Korán ide értél!

-        Te is! – szívom meg a cigarettát. Chelsea fázósan topog mellettem.

-        Nem is tudtam, hogy dohányzol.

-        Nem dohányzom, csak elszívok egy szállal.

-        Történt valami? – kérdez rá kutató tekintettel Chelsea.

-        Nem – felelem rá szófukaron.

-        Hazudsz! – vágja rá Chelsea. Kezd kiismerni…

 

De nem faggat tovább. Szembe fordul a széllel. Együtt várjuk, hogy elszívjam ezt az egy szál cigit.

 

Közel a perc, hogy leszakadjon ránk az ég.

A Deansgate végén már egy vastag sötétkék sávban látszik, hogy ott már szakad az eső.

 

Itt felettünk még csak egy-két csepp esik.

Az utcán sietve sétáltat egy nő két kutyát.

 

Az egyik Chelsea cipőorrát szagolgatja, Chelsea megsimogatja a kutya fejét, aki felugrik Chelsea lábára támasztva mellső lábait. Chelsea a kutyára mosolyog aztán a nőre. Én meg csak nézem a jelenetet zsebre tett kézzel, a cigarettámat szívva.

 

Elnyomom a cigarettát és a szemetesbe dobom a csikket.

-        Menjünk – nyitom ki Chelsea előtt a William Hill ajtaját.

 

A William Hillben a reggeli nyitó társaság már ott ül. Arthúr és Ed a szokott helyén az asztalnál. Felnéznek ránk.

-        Megérkeztek a fiatalok! – mosolyog ránk Arthúr. – Esős napok várhatók – jelenti be a tényt.

-        Épp most kezdett esni – seprem ki a hajamból a nedves cseppeket.

-        Akkor ma sem sietünk innen sehová – gombolja ki a szvetterét Ed, mintha még otthonosabban készülne elhelyezkedni.

-        Finom itt a gépi kávé igyanak egyet – emeli meg Arthúr a poharát.

-        Én épp most ittam egy csésze kávét. Chelsea, te kérsz? – fordulok felé, aki már a másik asztalhoz a szokott helyünkre leült.

-        Nem kávézom, de egy tea jól esne – bólint. Miközben a géphez lépek és a forró tea gombját nyomom, hallom a háttérben Chelsea kérdését: – Kérnek citromos kekszet a kávéhoz? – nyúl a kabátzsebébe Chelsea és egy kis papírzacskót húz elő. – Száraz teakeksz – a két öreg elvesz egyet-egyet.

-        Szerencsesütik – mosolyog rájuk Chelsea.

-        Akkor én kettőt kérek – nyúl bele Ed újra.

-        Jaj, mindig csak a nyeremény, te Ed, mindig! – csap a kezére Arthúr.  Chelsea-vel összenézünk a két öreg felett és összemosolygunk.  Két gépi forró teával ülök le Chelsea-hez.

-        Te kérsz sütit? – kérdezi meg tőlem is.

-        Te sütötted? – kérdezek vissza.

-        Dán teasüti – rázza a fejét Chelsea.

-        Akkor ma dán focira teszünk – veszek el egy kekszet és a teába áztatom.

-        Corn! Csak semmi impulzus fogadás – korhol meg a saját szavaimmal Chelsea, amin mind a négyen felnevetünk.

 

Ma jó a hangulat a William Hillban.

Mindenki ráérősen üldögél a pultnál és az asztaloknál.

 

Kint ömlik az eső.

Nem is hoztunk esernyőt.

 

Chelsea szétosztogatta a dán teasüteményét.

 

Magam sem értem, miért, de elmosolyodom.

 

Az én manchesteri elvonókúrámnak lőttek. Már nyakig benne vagyok.

 

Egy újabb szerencsejáték, amiben jól érzem magam, amit élvezek, amiben egyre otthonosabban mozgok.

 

-        Corn? Itt vagy még?

-        Igen, persze, bocs, csak elgondolkodtam – felelem kábultan. Chelsea értetlenül néz rám.

-        Szóval?

-        Kiesett pár perc. Mond újra – kérem.

-        Történt valami igaz? Semmi közöm hozzá, de látom rajtad.

 

Nézem Chelsea szürkészöld szemeit. Hallom a William Hill ablakán csordogáló eső hangját.

 

A pillanatot a két belépő srác töri meg. A bőrkabátjukon vízcseppek. Céltudatosan lépnek a pultokhoz és a nagyképernyőt nézik. V- sport-hoz készülnek.

 

Chelsea elszakítja a tekintetét az enyémből és figyeli őket.

 

Én a telefonomba mélyedve nézem a fogadási nap ajánlatait.

A srácok leszámolják a fontokat a pultra. Majd a képernyőt szuggerálják:

-        Gyerünk Chelsea, gyere! Gyere Chelsea! Meglesz! – mondják hangosan. Chelsea zavart pirulással néz rám.

-        Mit csinálnak? – súgja Chelsea.

 

A pulthoz lépve újabb kódot diktálnak be. A terminál pittyenése ismerősen cseng.

-        V-sportolnak – felelem.

-        Remélem a következő kört nem a Chelsea-re rakják – suttogja nevetve.

 

A két srác szurkolási hangja betölti a William Hill meghitt légkörét. Csendben figyelem őket. S rájövök, hogy mit csinálnak. A taktikájuk eredetileg rulettre lett kitalálva. A kaszinókban sokszor láttam ezt a módszert. Ha veszítettek duplázták a tétet. A matematikai törvények szerint 7-8 vereség után jönnie kell egy győzelemnek.

 

Csak a duplázással gyorsan limitkorlátot lehet elérni. A fiúknak ma nincs szerencséje… legalábbis amíg mi itt vagyunk.

 

De nekünk foglalt asztalunk van a Black Sheepben.

 

Chelsea feláll s kinéz az ablakon.

-        Elállt az eső – jelenti be. Bólintok és szedelődzködni kezdek.

-         Menjünk – terelem Chelsea-t az ajtó felé. Ahogy kinyitom neki az ajtót megkérdezem: - Tudod mit csinálnak a kezdők vesztes meccs után?

-        Dupláznak? – néz fel rám kérdőn Chelsea.

-        És mit csinálnak a profik? – emelem meg a szemöldököm, miközben kilépek a Deansgate-re.

-        … - Chelsea tanácstalanul néz rám.

-        Hazamennek – felelem rá egyszerűen. Tudni kell, mikor kell abbahagyni a játékot. Én tudom mikor kell felállni a pókerasztal mellől, kiszállni is tudni kell a játékból. A sportfogadás ugyanez. Kemény, acélos tekintettel nézek Chelsea-re – Az önuralom sokkal többet fizet, mint bármelyik nyeremény.

 

Szóval… játékosan hozzáteszem:

-        Viszlát, Chelsea!

 

Viszlát Chelsea_9

Chelsea

Manchesterben ma szeles az idő. A fejem nem bírja a szelet. Egész nap kerülget a fejfájás. Szükségem lenne egy fejfájás csillapítóra.

A tenyeremet a homlokomra szorítom.

Nincsen fájdalomcsillapítóm. Elmehetnék a patikába, de az megint pénzkidobás. Most pedig pénzt kellene szereznem.

Ezért hajszolom ma a nagyobb szorzókat.

Látom, hogy Corn nem ért. Nem érti. Extra jó tipp kellene ma.

De Corn nem segít benne, csak idegesít, a hülye statisztikáival. A korlátaival. Azzal a fegyelmezett magatartásával.

 

Már órák óta ülünk együtt a William Hillben…

-        Nézz ide, nyertem! – böki meg Arthúr a mellette ülő Ed-et a mellettünk levő asztalnál. Mindketten meglepetten nézünk a két idős férfira.

-        700 font!  Te mázlista! – csapkodja meg Ed, Arthúr karját, aki csoszogva feláll és már igyekszik is a pulthoz, hogy kiváltsa a nyereményét.

 

Szúrós tekintettel Corn-ra nézek. Aki ma már itt akart hagyni legalább kétszer.

Ma idegesítjük egymást. Ő engem. Én őt.

-        Kis szorzót! – szól rám.

-        Mi számít kis szorzónak! – dacolok.

-         1,40-2,40 csak ebben mozogj.

 

Kiábrándultan nézem, ahogy a pultnál leszámolják Arthúrnak a 700 fontot.

 

Corn követi a tekintetem.

 

Nekem is nagy szükségem lenne most 700 fontra.

-        Micsoda szerencse! – mosolygok Arthúrra ahogy elhalad mellettem.

-        Legyen szerencséjük fiatalok! – mosolyog ránk Arthúr. Rám kacsint. – Fej vagy írás? - Dob fel egy érmét.

-        Fej – sóhajtok.  Arthúr bekukkant a két tenyere közé, és rám hunyorítva a fejét ingatja. – Hallgasson rá! – súgja Corn-ra mutatva.

Vesztettem. Még egy egyszerű fej vagy írásban is.

 

Persze, mert lerobban a fejem.

-        Nem csinálnál ma te egy tippet? – nézek Corn-ra esdeklőn.

-        Chelsea, nem támaszkodhatsz folyton rám, vagy mások tippjeire.

-        Tudom, csak nagyon fáj ma a fejem és nincs fejfájás csillapítóm – szorítom a lüktető homlokomra a kezem.

-        Miért nem ezzel kezdted ma? – néz rám Corn és előredől a műanyag széken.

-        Mert megérkeztél és csak csesztettél.

-        Te meg el akartál küldeni.

-        Jó, ma nem vagyunk egy hullámhosszon – húzom el a szám.

-        Gyere, foglalt asztalunk van. Út közben veszek neked gyógyszert – dönt hirtelen Corn.

-        De a tipp! – nézek a szétterített jegyzeteimre.

-        Ma már nyertél! – zárja le Corn és segít összeszedni a dolgaimat.

 

A William Hillt fogadás nélkül hagyjuk ott.

 

Felfoghatatlan számomra.

Mi az, hogy ma nyertem?

 

Fáj a fejem. S nem fogadtam. Lüktető halántékkal követem Cornt a szeles Deansgate-en felfelé a Black Sheep kávézó felé.

-        Menj előre, rendelj addig magadnak, mindjárt hozom a gyógyszert! – int a Black Sheep felé és a patika felé veszi az irányt.

 

Bágyadtan rogyok le a foglalt táblával jelzett asztalunkhoz az ablak mellé.

-        Mit hozhatok? – lép hozzám a pincérnő.

Azon kapom magam, hogy leadom kettőnk nevében a rendelést. Már tudom Corn rendelését is. A szendvicsekre, a teára, Corn-nak a szokásos délutáni eszpresszójára. Kérek egy üveg ásványvizet is a gyógyszerhez.

 

Megérkezik Corn és aggódva nyújtja át a gyógyszeres dobozt.

-        Kösz – nyögöm és azonnal beveszem a gyógyszert.

Percekig csak nézek ki a fejemből.

 

Végignézem Corn kávés szertartását. Ahogy a cukrot belekanalazza az eszpresszóba. Ahogy kavargatja nyugodtan a kávéját. Ahogy a telefonján olvasgat.

 

Ahogy kívülről nézve olyan könnyed természetességgel éli az életét, mintha semmi sem tudná kizökkenteni.

 

Azt hittem Corn ilyesmit soha nem csinál, hogy magára önti a kávéját. Megérzi a pillantásomat. Felnéz rám. El sem tudom képzelni, mennyire lehet szétcsúszott a külsőm.

-        Jobban vagy? – kérdez rá. Nem válaszolok. – Fél óra és hat a gyógyszered – nézi meg az időt a kijelzőn.

 

Csak némán biccentek. Erőtlenül burkolódzom bele a Black Sheep kellemes kávéillatú légkörébe, a Corn-nal közös asztalközösségünkbe. A közös hallgatásunkba.

 

Corn sem igényli a beszélgetést.

 

Mellette ülve a csend sem zavaró.

Hallgatom a Black Sheep zajait. A távolból a hangszóróból zene szól.

 

A mellettünk lévő asztalnál két idősebb hölgy beszélget, éppen a karácsonyi menüt beszélik meg, ki mit fog főzni.

 

Én meg nézem Corn lehajtott fejét, a rendezett hajtincseit a feje tetején.

 

Elálmosodtam.  Végre kiállt a fejfájásom. A gyógyszer lenyugtatott. Belekortyolok a teámba és beleharapok a szendvicsembe.

 

Megrágom és lenyelem a falatot.

-        Azt mondtad, ma már nyertem – szólalok meg.

-        Elmúlt a fejfájásod? Jobb? – kérdezi Corn.

-        Igen. Kösz.

 

Corn belekortyol a kávéba.

-        Mire értetted, hogy ma már nyertem? – kérdezek rá újra.

-        A mai volt a leginkább nyeremény – dől hátra Corn.

-        A mai?- kérdezek vissza értetlenül.

-        Igen.

-        Ezt nem értem.

-        Sokszor az a legjobb nyeremény… amit nem teszünk meg – néz egyenesen a szemembe.

 

Értetlenül nézek vissza rá. Tehát folytatja:

-        Chelsea, néha a legnagyobb nyereség az, ha tudsz nemet mondani.

 

 

 

Hát nem ezt a választ vártam. Szóval emésztem magamban a hallottakat.

-        Néha azzal teszel a legjobbat, ha nem fogadsz – elemzi tovább Corn. – A kihagyott nap nem veszteség, hanem nyereség Chelsea.

-        Nyereség?

-        Ma nem volt ötleted, nem volt jó tipped, ma nem tudtál értékfogadást tenni. Ezt a napot ki kell hagyni. Engedd el. Nem kell görcsösen megtenned minden nap egy szelvényt. Ha úgy érzed, hagyd ki a napot.

-        Erre a gondolkodásra át kell állnom – biccentek rá. – Ezt még tanulnom kell. Kösz, Corn.

-        Egyél, elhűl minden – mutat rá Corn és folytatjuk az étkezést.

 

Magamban elmosolyodom. Egy újabb Corn féle jó tanács. Szabály. Fogadási törvény:

„ Néha azzal teszel a legjobbat, ha nem fogadsz.”

 

Ha nemet mondasz.

 

Jó tanács. És nem csak a fogadásra.

 

Ránk sötétedik. A gondolataimba mélyedve nézek ki a Manchesteri forgatagra. Csendesen telnek a percek a Black Sheepben. Béke van, nyugalom van. Két kancsó teát megittunk.

 

Corn rendezi a számlát.

 

Ahogy kilépünk hideg az este.

-        Elállt a szél – szív mély levegőt Corn.

-        Köszönöm a mai napot, a gyógyszert, az új szabályt, mindent – emelem meg a kezem Corn felé intve. – Akkor holnap. – Corn melegen biccent.

-        Viszlát Chelsea!

 

Viszlát Chelsea_8

 Corn (Max)

Ma ritka módon napsütés köszöntötte Manchestert.

Reggel hétkor kelek.

Mint a tengerparton itt is mozgással kezdem a napot.  Csípős a szél. De kifújt minden felhőt Manchester felől. Kiadós kocogás a reggeli hidegben. Frissítő és üdítő.

Szeretem a csendes reggeleket.

A kiegyensúlyozott reggeleket.

A vagyonteremtésem alapja is ez volt. Nem akarok munkába rohanni…

…kapkodva kávét inni.

 

Visszaérve lezuhanyozok. Felteszem a kávét főzni és a frissen sült kenyeret szeletelem, amikor rezzen a telefonom.

 

Beállított emlékeztető: William Hill, 10:00

 

Chelsea…

 

Este a meccs után felhívott. Csupa öröm és büszkeség volt a hangja. A jó tipp öröme. Chelsea saját sikereként élte meg és valóban egészen ügyes tippet csinált. Ez a nő nem fogadni akar, nem a nyereményről szól ez az egész az életében, ez többről szól. Vissza akarja kapni az önbecsülését.

 

Lefőtt a kávém. Elgondolkodva töltöm ki a csészémbe a gőzölgő feketét.

 

…megadtam a számomat neki. Nem szokásom ilyesmit csinálni.

 

Még ismeretlen számsor a telefonszáma a telefonomban. Nem illesztettem be a névjegyzékembe. De ha a közös fogadásokat tovább folytatjuk, akkor mégiscsak jó tudni kié ez a szám. Tehát beírom a nevét a telefonszámhoz: CHELSEA

 

Átléptem a saját magam szabta határaimat azzal, hogy Chelsea-nek megadtam a telefonszámom?

 

Megállok a mozdulatban, miközben a kávét kavargatom. Homlokráncolva nézem a forró fekete örvénylését a csészémben.

 

Nem. Nem léptem át határt. Ez konkrét eseményhez kötődött. Én sosem keverem a munkát a magánélettel. Ez nem magánélet. Ez munka.

 

Chelsea nem engem akar. Ő struktúrát akar. Ő stabilitást akar az életébe. Szereti a tökéletességet, mint amilyen az exférje volt. De most biztonságot keres és nem férfit.

 

A biztonság jelenleg a sportfogadás és Chelsea képes tanulni.

 

Sosem foglalkoznék olyannal, nem mentorálnék olyat, aki függő lenne. De Chelsea nem naiv.

Hogy megerősítsem önmagamat is a megállapításomban megnézem a telefonomban a Liverpool meccs statisztikáit. 1,80-as odds. Papíron korrekt. Nem zseniális, nem vakmerő, de egy kezdőtől teljesen elfogadható.

-        Nem rossz – mondom ki hangosan is. De komolyan… ez jobban zavar, mintha rossz lenne.

 

Futólag elmosolyodok, ahogy feldereng előttem Chelsea arca, ahogy jegyzetelte a szavaimat, ott a Black Sheep-ben az ablak melletti asztalnál.

 

A figyelő tekintete. Ahogy próbálta megérteni a lényeget. Ő nem olyan, mint a többi ember, az átlag. Az átlagemberek csak nyerni akarnak és nem érteni a lényegét.

 

Chelsea és a sportfogadás lezárható fejezet az életemben. Időszakos. Kontrollálható. Mint minden, ahogy szeretem.

 

Struktúra, határok, rendszer. Ez kell ebbe is, mint mindenbe, ahogy szeretem végezni a dolgaimat.

 

Magam elé húzom a saját bőrkötéses jegyzetfüzetemet és felírom a gondolatokat:

-        statisztika

-        tabella

-        alternatív piacok

-        kockázatelemzés

 

Így! Elégedetten nézem a listámat. Ha csináljuk, akkor csináljuk rendesen.

 

Felpillantok az órára. Mindjárt tíz.

 

 Indulnom kell… felemelem a kávéscsészét…

 

Chelsea…

 

megborul a csészealjon a kávéscsészém és végigömlik rajtam a maradék kávé…

 

nem, nem Chelsea…ez az egész William Hill nem több…

 

-        …csak egy projekt – mondom ki hangosan, ahogy törölgetem magamról a kávét.

 

Igaz…pontosan tudom, hogy a projektek is képesek kicsúszni az ember kezéből.

 

-        Milyen ügyetlen vagyok ma! – lepődöm meg.

 

Át kell öltözzek.

 

 

A William Hill sötétkék székeinek egyikén már ott ül Chelsea. Lázasan papírok és a projektfüzete felé hajol. Kiváltom a nyereményemet mielőtt leülök mellé.

 

-        Szia! – köszönök rá. Chelsea fel sem néz, a jegyzeteit írja.

-        Szia! Késtél – jegyzi meg futólag.

-        Igen, kiömlött a reggeli kávém, még feltakarítottam.

-        Kiömlött a kávéd? Vajon mire gondolhattál közben? – pillant fel rám érdeklődve. Igen, egészen érdeklődő lett az arckifejezése.

 

Mire is gondoltam közben?

 

Arra, hogy mi nekem Chelsea…

megint ki kell javítanom magam:  mi nekem a William Hill.

 

Azt hiszem pontosítok magamnak: ez nem projekt, hanem kockázat.

Chelsea a kockázat. Nem a sportfogadás.

 

A William Hillbe kockáztatni járunk. Én is, Chelsea is. De azt hiszem itt nem ugyanaz a tét.

 

Hogy ezt éppen meg kellett magamnak is magyaráznom…

ezért öntöttem ki a kávét…

ezért kellett átöltöznöm…

és ezért… késtem.

 

Nem szokásom. Egyik sem.

 

-        Leforráztad magad? – villan át a tekintete rajtam.

-        Csak át kellett öltözzek – tenyerelek a széke karfájára és felé állva belepillantok a jegyzeteibe.

-        Már több tippet is kiírtam, de nem tudok dönteni melyik kettőt válasszam – néz fel rám a papírjairól. Megszállott kutatónak tűnik, legalább a Szent Grált szeretné megtalálni, vagy nem tudom.

 

Belenézek a jegyzeteibe. Legalább két oldalt teleírt. Válogatottak és mérkőzések a szorzókkal.

Keresem benne a rendszert.

-        A legfontosabb, hogy most próbálj forgótőkét teremteni. Mennyi az ami nem baj, ha elveszted? – kérdezem szárazon.

-        Nekem jelenleg olyan pénzem nincs – rázza a fejét.

-        Muszáj megfelelő tőkével rendelkezned, a biztonságos fogadáshoz, ehhez rendszert kell kiépíteni.

 

Elnézek és mélyet sóhajtok.

-        Kiírtad a statisztikákat? – kérdezem.

-        Csaknem egész éjjel fent voltam, de nem volt mindenre időm – a zsebéből kibányász egy hajgumit és sietősen összefogja a haját.

Sóhajtva leülök mellé.

 

Elkezdem mellette átnézni a statisztikákat. A fejemet ingatom.

-        Nem tetszik neked – látja rajtam.

-        Chelsea, meg sem nézted, hogy ez a csapat mennyi pontot szokott szerezni.

-        Jó lenne nagyobb odds-okat is összeállítani, este tízig nyitva minden nap a William Hill. Addig csinálok egy nagyobb szorzós mix-et – néz fel rám.

 

Chelsea lelkes. A kezdők szerencséje. Tippelt és nyert. Úgy gondolja, hogy most már mindig így lesz. Nem akarom elvenni a kedvét. De a szerencsejáték pont, hogy nem ilyen. Sőt. Ritmikája van. Mint mindennek. Akár a matematika. Képlettel leírható.

 

-        Chelsea, így csak veszíteni fogsz!

-        Ne légy vészmadár!

-        Csak figyelmeztetni szeretnélek, hogy ne most kezdj nagy szorzókat összeállítani – tényleg próbálom helyes irányba terelni. Felrázni. Valószínűleg tényleg egész este nem aludt.

-        Ha nagy szórzókat generálsz a kis pénzedre itt hagylak. Komolyan.

-        Jó, menj csak, nincs rád szükségem!

-        Viszlát Chelsea!

 

Viszlát Chelsea_7

Chelsea

 

Nézem a fogadási oldalt. Esküszöm nehezebb, mint gondoltam.

 

Ahogy Corn beszélt róla, olyan lazán, okosan, egyszerűnek tűnt. De nekem ez érthetetlen.

 

Honnan a csudából tudjam, hogy a bukméker alulértékelte-e az eseményt vagy sem?

 

Ó, bárcsak itt lenne velem!

Vagy legalább a telefonszámát adta volna meg, hogy most felhívhassam és beszélhessek vele! Már hajnali negyed kettő van!

 

Ott a kávézóban úgy tűnt, hogy rengeteg információt kaptam. Hogy Corn ellátott mindenféle szakmai tanácsokkal, de most hirtelen ezer kérdésem lenne.

 

Mire tippeljek? Focira? Eredményre? Mi számít jó szorzónak? Mi, mennyire biztos? Hogyan lehetek benne biztos, hogy ez a szorzó jó vagy rossz?

 

Teljesen elvesztem az adatokban. S már fáradt is vagyok.

 

Tanácstalanul bontok fel egy banánt és miközben majszolom, kinézek a Deansgate forgalmára. Alig néhány taxi halad még el, valahol az utcában dudálást hallok.

 

A jó oldala a dolognak, hogy végre nem a saját problémáimmal vagyok elfoglalva. Végre van valami, amit várhatok. Amit tervezhetek. Egyik napról a másikra. Ami kitölti a gondolataimat.

 

Fogmosás után az ágyba viszem a telefonomat és a projektfüzetemet és az éjjeli lámpa fényénél még ötletelgetek. Jaj egyedül ez sokkal nehezebb mint gondoltam!

 

 

Az ébresztőórám csörgésére riadok fel. Beállítottam fél tízre, nehogy elaludjak.

Az ágyban mellettem a projektfüzetem. Ránézek a lapra, mert nem emlékszem, hogy készítettem-e végülis bármilyen tippet. S úgy látom, hogy igen. Végső megoldásként az 1,80 odds-os Liverpool meccset néztem ki. Az csak jó lesz. A szél még mindig süvít az ablaknál, ahogy kinézek pont látom, hogy Corn közeledik a William Hill-hez.

 

A lépcsőfordulóban keresgélem a tollamat. Nem hoztam, de a William Hill-ben úgyis szokott lenni. Átszaladok az úttesten és benyitok a William Hill-be.  Corn rögtön felnéz és a sarokba ülök hozzá a párnázott székre.

-        Mutasd mik a tippek – húzza maga elé a projektfüzetemet.

-        Liverpool nyereség, 1,80 odds? – Corn homlokráncolva  nézi a választásomat.

-        Nem jó tipp? – kérdezek vissza bizonytalanul és Corn reakcióit figyelem az arcán.

-        Csapatra tenni…még ha jó is a szorzója… 30% esély. Mert, milyen kimenetele lehet egy meccsnek? A csapat győz, veszít, vagy döntetlent játszik – néz rám Corn. – Matematikailag ez egy 33,3%-os esély.

-        De, azt mondtad a bukmékert kell figyelnem, hogy alulértékeli-e az eseményt. Mivel én mint laikus is sokat hallom a Liverpool nevét, szerintem ez az 55%-esély inkább 70-75% vagyis valószínű, hogy a Liverpool fog nyerni – próbálok matematikailag érvelni.

-        Kezdeti érvelésnek megteszi – néz rám elfogadóan Corn. – Legyen, talán nyersz vele 7 fontot.

-        Megteszed velem? – kérdezem.

-        OK, miért is ne. Csináljunk rá egy kódot! – Corn a telefonján gyorsan generálja az esemény kódját. A két szelvénnyel kilépünk a William Hill ajtaján.

-        Hogyan tovább? – nézek vissza rá hátra.

-        Még van, mit megbeszélnünk nem igaz? – kérdezi Corn és ezzel egymáshoz igazítjuk a lépteinket és a Black Sheep-be vonulunk. Ugyanoda ülünk az ablak mellé, mint ahol legelőször ültünk.

-        Nem vagy éhes? – kérdezi Corn.

-        Egy kicsit – bólintok rá. Lehet a hajnal fél kettes banán óta nem is ettem semmit?

-        Sonkás sajtos melegszendvics? – kérdezi az étlapot nézegetve Corn.

-        Jöhet – bólintok és fellapozom a projektfüzetemet. Corn a telefonjába mélyed én meg a jegyzeteimbe. Már beszélgetésben vagyunk, amikor megérkezik a rendelésünk és mindketten a melegszendvicsbe harapunk.

-        Egész éjszaka azon gondolkodtam, hogy mire érdemes tenni – mondom félig megrágva a falatot.

-        A piacválasztás meghatározó. Akkor maradjunk az angol focinál? Ne csak a premier liga eseményeket nézzük, szerintem az angol bajnokság ugyanolyan jó – görgeti a telefonján az adatokat Corn.

-        Rendben.

-        Lehívom a statisztikákat. Mindenképpen készítenünk kell egy statisztikát. Figyelni a tabellákat. és ezekről a lista legyen minden meg.

-        Rendben.

-        Nem csak csapatra, gólszámra is tippelhetünk, vagy szabálytalanságokra, szögletszámokra, büntetőlapokra, ki szerzi az első gólt, sokféle variáns lehet, amiket mindet figyelembe kell venni. Ezeket is írd minden csapathoz!

 

Corn határozottan utasít, minden ötlete nagyon jó, nem győzöm jegyzetelni, két sonkás szendvicset is eltüntetünk, és mindketten teát is iszunk.

 

Szinte repül vele az idő. Arra eszmélek, hogy ránk sötétedett a Black Sheep-ben, kint minden sötét csak az autók fényszórója világít.

 

-        Miért pont a focit választottad? – kérdezi Corn.

-        Úgy gondoltam, ehhez értek a legjobban. Az exférjem fociedző.

-        Komolyan? – értékelem, hogy nem ütközött meg azon, hogy már elvált nő vagyok.

-        Ó, igen. Én…hát instagramon jelöltem be, mert  külseje alapján nagyon megtetszett. Aztán irogattam rá. Elmentem a meccseire, az edzőterembe, ahova jártak. tényleg nagyon… hajtottam rá – biggyesztem le az ajkam. – Egy egész taktikai tervet felállítottam magamban a becserkészésére. Nőtlen volt, nem volt bejelentett barátnője. Izgalmas álomnak tűnt, elérhetetlennek. Ő ismert volt. Én… senki. Azt hittem… szerelemes vagyok belé. De valójában abba voltam szerelmes, amit képviselt számomra. Az erőt, a vezetést, a szenvedélyt. Az exem fókuszált, céltudatos férfi. Sportos, fegyelmezett, sikeres. Vágytam a figyelemre, az elismerésre, izgalomra, új energiára…kapcsolódásra. És valamiért ő… meglátott, kíváncsi volt rám… aztán belevágtunk, de… kiderült, hogy jobban szereti nálam… a férfiakat – fintorgok. – Talán ez az egyetlen hibája, mert hát tényleg… tökéletes. Nincs benne hiba. Nem is értettem, mit lát bennem. Komolyan – rázom a fejem hitetlenkedve.

-        Ugyan, biztos volt benned valami, ami megfogta. Mondjuk a szép mosolyod – érvel Corn.

-        Szép a mosolyom? – kényszeredetten nevetek. Corn ezt kedvességből mondja és nem bóknak szánta ezt pontosan tudom. Ő ennyire korrekt. Ez kettőnk közt nem az érzelemről szól. Sóhajtok.- Hát ezen kívül máshoz nem is értek. Nem is vagyok jó másban. Nem véletlenül vagyok munkanélküli, ha most nem nyerek, akkor megint gondom lesz a megélhetésemmel.

 

 

Corn nem reagál semmit. Csak merőn néz. Nem tudok bókokat fogadni. De hát ez nem is volt az. Minek is beszéltem a férjemről. Tényleg még mindig csak dicshimnuszokat tudok róla zengeni. De mellette mindig is ezt éreztem. Szép volt, tökéletes, helyes, vonzó, izmos. Mellette magamat feleannyira se éreztem jó nőnek. Ha ezen gondolkodom csak megint magamba zuhanok.

 

De Corn nem hagyja, hogy rossz irányba forduljanak a gondolataim.

-        Hánykor játszik ma a Liverpool?

-        Megnézem a szelvényen – előhúzom a projektfüzetemből a szelvényt.

-        Este nyolckor kezdik a meccset. Milyen későn! Te nézed a meccset?

-        Hát persze, fogadtam rá, ez a minimum, hogy megnézem – vigyorog rám Corn.

-        De nem bírom ki ha nyerünk és nem tudom elmondani mint a múltkor.

-        Megadjam a számom? – kérdez rá nyugodtan Corn.

-        Aha – felelem rá, s remélem nem tűntem nagyon mohónak. Corn felírja a projektfüzetembe a telefonszámát. Madarat lehetne fogatni velem!

 

Nem is tudom, hogy köszöntünk el, mert siettem lefürdeni, hogy este nyolckor már a tévé előtt nézzem a meccset. Végigizgulom az egész meccset, mire végre lefújják a második félidőt is.

 

Nyert a Liverpool!

 

Remegve keresem a projektfüzetbe a felírt számot és beírom a telefonomba. Talán egyet ha kicsörgött a telefon. Felveszik.

-        Chelsea? – kérdezi Corn.

-        Honnan tudtad, hogy én vagyok? – kérdezek rá nevetve.

-        Éppen vége lett a Liverpool meccsnek, és elmúlt este tíz. Ki más hívna ilyen időpontban ismeretlen számról? – kérdezi élcelődve Corn.

 

Annyira szeretem a finom élcelődő, kritikus, realista hangját. Sosem teng túl az érzelmektől. Mindig annyira racionális. Mindig olyan kontrollált. Hogy felcsigázza az érdeklődésemet: milyen lehet ez a pasi, ha egyszer elveszti a kontrollt?

 

Kétlem, hogy valaha is történt vele ilyen.

 

-        Örülsz? – kérdezi lágyan Corn.

-        Igen, nagyon. Az én tippem volt – lelkendezek.

-        S valóban, egy jó tipped volt – bíztat, s hallom a hangján, hogy mosolyog.

-        Corn, köszönöm.

-        Mit, én nem is csináltam semmit – feleli Corn.

 

Nem tudom mondatokba sűríteni neki. Hogy mit is köszönök. Hogy végre valaki más vagyok. Hogy kirángatott a Manchesteri kétségbeesett elvált munkanélküli nő vagyok állapotomból. Hogy egyszerre célt kapott az életem.  Hogy új irányokat mutatott. S hogy segíti, hogy erre az új irányra álljak. De hogyan is lehetne ezt értelmesen elmondani.

 

-        Ne örülj annyira! Holnapra nincs is még tipped! – emlékeztet Corn, azon a kedves ironikus, élcelődő hangján.

-        Igaz. Holnap csinálunk közösen tippet? – kérdezem esdeklőn.

-        Hát persze. Most aludj nyugodtan Chelsea. Holnap délelőtt a szokott időben a William Hill-ben.

-        Rendben. Már nagyon várom.

 

-        Viszlát, Chelsea!