A sikeres üzlet

Liam

Fehér fürdőköntösben még ártatlanabbnak nézett ki. Púder nélkül volt, és így még sosem láttam. Festék nélkül pedig apró szeplői vannak az arcán és az orra körül. Alig néhány apró pötty. De nagyon kislányos velük. Mezítláb jött át, és a lábkörmei rózsaszínre vannak lakkozva! Két másodperc alatt megállapítottam, hogy borotválva van a lába. Nahát! Szent meggyőződésem volt, hogy a nők, ha nincs pasijuk elhagyják magukat és nem is szőrtelenítenek. Vajon volt rajta alsónemű? Már csak a gondolatra állok mint a cövek! Rossz húzás volt egy hétre Vanessát magammal rángatni.

De hát férfiből vagyok, amit akaratlanul is észreveszek azt észreveszem. A tárgyalás előtt együtt reggelizek Vanessával a szálloda éttermében. Vanessa parkra néző asztalhoz ült. A reggeli kávéját kortyolgatja, ahogy leülök vele szemközt az asztalnál. A jegyzeteimet lapozgatom, ő meg bámul ki a parkra. Vanessában talán azt bírom a legjobban, hogy nem jár fölöslegesen a szája. Nem akar szóval tartani, csak biccentett arra, hogy leültem hozzá. Nyugodtan élvezi a reggeli kávéját. Olyan lassan és elégedetten tud kávézni, hogy egyértleműen érződik élvezi a kávézást. Én is nyugodtan tudom összeszedni a gondolataimat mellette. Vanessa él-hal a francia típusú reggelikért. Croissant eszik kávéval. Én a hagyományos angol reggelik híve vagyok. Reggel mindig kicsit álmosnak találom Vanessát. Mint egy kislányt, akit kirángattak az ágyból, hogy elvigyék az óvodába. Már nem látszanak a szeplői, bepúderezte az orrát és enyhén kihúzta a szemét, ahogy általában.

• Tudok még segíteni valamit? - kérdezi Vanessa, ahogy hátranyúl a kabátjáért.
• Nem, kösz - pillantok fel rá futólag ahogy feláll.
• Mikor  számítsak rád?
• Munkaebédre megyünk, úgyhogy csak este.
• Rendben. Sok sikert!
• Kösz - nézem, ahogy kilép a nyirkos skót levegőre, a szálloda parkjába indul sétára. Néha baromira magányosnak látom. Sőt, tulajdonképpen mindig magányosnak találom.

Nem akartam egyből elvinni szórakozni, attól Vanessa pánikrohamban tört volna ki. Mert automatikusan randiszagúnak érezte volna. Márpedig ő sem vágyik rá és én se. Tehát felszóltam neki telefonon, hogy hol találkozzunk- kíváncsi vagyok eljön-e. Eljött. Aranycsillámos blúzban és fekete nadrágban volt. Kivételesen nem sportcipőben volt. hanem magassarkú cipőben. Nehezen talált meg a sarokasztalnál. Tétován ereszkedett le szemközt a bőrülésre és egyértelműen zavarban van. A pincérnő elhaladt mellettem és Vanessától is megkérdezi, hogy mit kér.

• Csak egy tonikot – nézett a miniszoknyás pincérnőre zavartan Vanessa.
• Tehát ma nincs alkohol? – mosolygok rá.
• Hogy sikerült?
• Rendeltem egy üveg pezsgőt, csak rád vártam vele.
• Tehát csarnokot épít a DeNoir vállalat?
• Úgy néz ki – biccentettem, s a söröspoharamat tologattam magam előtt.
• Már látom is magam előtt a reklámszöveget: Minden tehén álma!
• Undok vagy – egy apró félmosoly játszik Vanessa szája körül, ami gyorsan le is hervadt. A szokásosnál is mélabúsabb ma.
• Mi az? – kérdeztem rá, még ha magánjellegű is a kérdés. Ha nem akar, úgyse válaszol, ennyire már ismertem.
• Hívott az anyám. A szokásos, meg akarnak látogatni, mondtam, hogy tárgyaláson vagyok, Skóciában. Nem alkalmas. Szokásos, szokásos... hazudok nekik minta vízfolyás.
• Leráztad őket. De ettől nem érzed jobban magad.
• Szégyellem magam előttük. Ennyi. Még előtted is.
• Hűha, ez nekem új – kortyoltam a sörömből. Vanessa megkapta a tonikját zavartan kavargatta a szívószálával a jégkockákat a pohár alján.  Szemével a vonagló testeket követte a tánctér közepén. Követtem a pillantását.
• Akarod, hogy táncoljunk?
• Nem, nem vagyok jó táncos.
• Hát én se – vágtam rá. Vanessa szórakozott, hitetlen mosollyal szívta meg a szívószálat. – Mi az?
• Mondtam az anyámnak, hogy az ügyvédi irodából valakivel vagyok itt. Szerinte rámkattantál és van köztünk valami.
• Jelenleg egy lakkozott körtefa asztal, egy pohár tonik és egy korsó sör – biccentettem rá.
• Tudod, hogy értem – Vanessa, beletúrt a hajába és az asztalon könyökölve nézett vissza rám. – Szerinte csak azért jöttünk együtt, mert akarsz tőlem valamit, különben nem velem jöttél volna. Olyan szerinte nem létezik, hogy egy férfi és egy nő spontán csak üzletből, kollegalitásból, vagy kedvtelésből tölti együtt az idejét.
• S ha anyádnak van igaza? – húztam fel a szemöldököm.
• Hogy érted?
• Vettem egy üveg pezsgőt és addig fel nem állunk innen, míg meg nem isszuk. Mi van, ha csak azért hívtalak ide, hogy leitassalak és aztán ágyra vigyelek?
• Az nem te lennél.
• Túl biztos vagy magadban. S ha minden nőmet így szedem fel? Leitatom őket és aztán megdugom őket?
• Mint mondtad, én komplikált nő vagyok, nem fogok csak úgy meginni veled egy üveg pezsgőt itt. Ráadásul én a személyi asszisztensed vagyok, túl fontos neked, hogy elszúrd egy baszással.
• Tragikus, akkor nekem kell meginnom az egész üveget – a pezsgő veszélyes anyag. A Whisky csak elaltat, a sör, megnyugtat, a pezsgő nem hagy aludni. Az első két pohárnál még nem is éreztem, hogy gond lesz. A harmadik után ütött be, de rendesen az érzés. Egy asztalnál ültem ezzel a különleges vörös hajú, szomorú szemű nővel. Aki eszméletlenül bejött nekem. Az első pillantástól őt akartam felvenni. Nem érdekelt, hogy tud-e helyesen írni vagy sem. Vörös göndör haja volt, széles csípője és meglepően méretes feneke volt. Fura, mert egészében véve vékony lány volt, még magas is. De a feneke az valami eszméletlenül formás és hatalmas volt. Most a fekete nadrágban nem látszik, nem is simul rá úgy, mint azok a szürke szoknyák. Alex fokhagyma formájúnak nevezte, szerintem viszont szép nagy vöröshagyma forma feneke volt és totál begerjedtem tőle. A negyedik pohár után tudtam, hogy elvesztem. És örültem, hogy Vanessa nem ivott tényleg örültem neki. Egyikünknek józannak kell maradnia, vagy fogalmam sincs mi lesz.
• Milyen színű a hajad eredetileg? – néztem rá és tudtam, hogy nagyon fátyolos lehet a tekintetem.
• Vörös, de szánalmas színű. Azt hiszem a répa színe áll a legközelebb hozzá. Amíg otthon laktam tilos volt festenem a hajam. Alig vártam, hogy elköltözzek és végre kezdjek valamit azzal a szánalmas színnel.
• Ez a szín ez… nagyon ott van. Baromira jól áll neked komolyan…  vadító – nem bírtam megállni, meg kellett érintenem, csak egyetlen tincset a vállánál.
• Vörösáfonya – tolta el a kezem.
• Táncolj velem – nyögtem ki elfulladva. Elborult az agyam kész, meg akartam érinteni, őrülten érezni akartam, a hajlatait, a domborulatait, a kezem alatt akartam tudni a fogását, a tapintását, a seggébe akartam markolni és halálosan nem érdekelt most, hogy tetszik-e neki ez a fordulat vagy sem. Hogy mi változik a munkakapcsolatunkban és mi nem. Ki akartam törölni a szeméből azt a szomorúságot, ami mindig ott volt, az az életuntság, az a levertség. Meg akartam érinteni, hogy olyan lángoló vörös tűzzel égjen, mint az a sötétvörös hullámos haja.
• Liam, ne csináld ezt. Menjünk vissza a szállodába.
• Jó, egy tánc és visszamegyünk – egyeztem bele, s fizettem. Nem vártam meg, hogy beleegyezzen, vagy bármit is mondjon, a táncparkettre vonszoltam magam után és beletemetkeztem a hajába. Erdei szamócaillata volt a hajának, a bőrének. – Nyugi, csak egy tánc, lazulj el – mormoltam a fülébe és a karomba vontam.

Vanessa

A pultnál még megivott egy whiskyt, miközben fizetett. Fogalmam sincs hogy bírta az italt. De teljesen talpon volt, csak a szeme volt kicsit zavaros, whiskyillatú a lehelete és bizalmas az érintése. Liam céltudatos és fürge volt. Mindenben. a vállalatirányításban, a tervezésben, a nőkkel. Próbáltam győzködni magam, hogy de velem nem. Taxit rendelt. Már csak a taxit vártuk és magához húzott. Nem táncoltunk, tényleg nem tudott egyikünk sem táncolni. Inkább csak ingott velem, miközben keze lassan felfedezőútra indult a testemen. Ezer éve nem ért hozzám férfi. Már azt sem tudtam milyen érzés. És most minden porcikám robbant az érzésért. Megijesztett a saját testem reakciója, hogy mennyire ujjongva várja az egyre bizalmasabb érintéseket. Lehunytam a szemem és Liam vállának döntöttem a homlokom.

• Liam, kérlek hagyd ezt abba! – ziháltam szaggatottan.
• Mindjárt, mindjárt itt a taxi, csak egy kicsit ünnepelünk még – bágyadt volt a hangja. Tudtam, hogy részeg és tudtam, hogy nem kellene engednem nekem nem kellene engednem, hogy ezt művelje velem. De ha részeg úgysem emlékszik semmire. Nem tarthatja valóságosnak. Egy tánc ráadásul még semmi.
• Vanessa! Őrjítően szexi vagy tudod?! Az első perctől ezt gondoltam rólad! – kifordított, a csípőmet a csípőjéhez húzta.
• Liam! Ne csacsiskodj! Te a szőke nőket tartod vonzónak – nevettem, s próbáltam elhúzódni de nem hagyta. Olyan szorosan simult össze a csípőnk, hogy megéreztem kemény férfiasságát, ahogy a fenekemhez nyomódik. Az ereimben a vér, mintha zuhatagok lennének úgy száguldoztak.
• Nem, ez nem igaz – tenyere a derekamon, a combon és a csípőmön haladt lassú felfedező útján. – Tudod miért nem választok sose vörös nőt? Mert… mert azokba mindig beleszeretek. És az nem jó. Az csak bonyodalom az életbe. Meg akarlak érinteni. Akarlak téged – reszkettem a karjai közt és a mámoros mondatai csak tovább gyengítették ellenállásomat.
• Menjünk, szerintem megérkezett a taxi – léptem el tőle. Reménykedtem benne, hogy távolságot tudok tartani. De a szívem nem ezt akarta. Ahogy a testem sem. Ízelítőt kapott, évek  sivatagos önmegtartóztatása után, most oázisra lelt és mint egy nedves bibe vágyta, hogy végre megkapja, ami jár neki. Liam pedig nagyon be volt állva, ahogy nagyon be is volt indulva.  – Külön taxival kellett volna hazajönnünk – jegyeztem meg, ahogy Liam áttette a karját a vállamra és szájával az ajkamat kereste.
• Egy csudát! – csapott le az ajkaimra.

Vanessa

Liam nem az exem volt. Semmiben sem emlékeztetett rá. Az exem  körülményes volt. Még az első csókunkat is olyan nehezen kezdte, megfelelő helyszínt akart neki. Liam itt a taxi hátsó ülésén belevetette magát. Alkohol ízű volt a csókja, vad szomjazó, követelődző és mohó volt. Beleszédültem ebbe a csókba. Akarva akaratlan, de vágytam rá, hogy beletúrjak abba a göndör puha bárányhajába, érezni akartam mindig is a tapintását. És most megtehettem, itt volt, olyan puha volt a göndör haja az ujjaim alatt, simogatták az ujjperceimet, ahogy beletúrtam. Liam tenyere a fenekemet markolászta és közelebb rántott magához, szinte az ölében ülten a taxi hátsó ülésén.

Hogyan jutottam én a főnökömmel ide? Liam fekete ingben és szürke szövetnadrágban volt. Kifejezetten nyugodtnak tűnt ma. Jókedvűnek, sikeres tárgyalással a háta mögött, jó megbízással a zsebében, anyagi gondjai nem lesznek és ettől mindig felszabadult lett.  Szerettem volna megállítani, de ahogy csókolt, mindent elfelejtettem. Még a nevemet is. Csak azt éreztem, hogy komolyan kíván, nagyon akar, jobban mint engem eddig férfi valaha is. Liam forró lehelete páraként csapódott ki a bőrömön, nyelve forrásként tört utat száraz bőrömön és kereste magának az utat. Éreztem, ahogy átnedvesedik a fehérneműm, s ölemben heves szorító vágy gyullad.

Liam

Nem akartam, hogy sokat gondolkozzon. A gondolkodás ártalmas az életre. Élni kell és most kell élni. A szálloda folyosóján a falnak nyomtam, míg a kulccsal vacakoltam és  másik kezemmel a nadrágja cipzárját keresgéltem. Nem akartam a szobámba taszigálni, a feneke alá nyúltam és egyszerűen beemeltem  szobámba, berúgtam az ajtót és szinte az ágyamig vonszoltam. Farnehéz volt, ami nem csoda, ekkora hatalmas formás fenékkel megáldva, szerettem, ha egy nőnek méretes feneke van, s ahogy lerántottam róla a nadrágot nem csalódtam. Ahogy magam alá gyűrtem széles csípője s hatalmas feneke szinte szétnyílt alattam, mint hatalmas szirmok, melyek puha párnaként várják hogy beléjük zuhanjak. Vanessa erőtlen tiltakozásait gyorsan le lehetett vetkőzni,  látni akartam, őrülten látni akartam, a vörös hajával, a telt fenekével meztelenül az ágyamban. A fekete selyemhuzaton a vörös hullámos haja, az ajkáról feltörő apró nyöszörgés az őrületbe kergetett. Ahogy a csiklójához értem szinte sokkolt, hogy mennyire felizgult rám. Csupa nedv volt szinte magába szippantotta az ujjamat mintha vákuum alatt lett volna az ujjam. Lábai maguktól csúsztak a derekamra, még egy mély lélegzet mielőtt elmerültem a szerelem kútjában és benne voltam Csobbantam a forró nedvességben és combjai körülöleltek, tenyeremmel a feneke alá nyúltam és megmarkolva még szorosabban megemeltem, hogy mélyen elmerülhessek benne. Vanessa sikolyai visszhangoztak a fülemben mielőtt  a csúcsra értem. Iszonyat hosszú ideig élveztünk, annyira kielégültem mint már nagyon régen nem és szinte beleájultam az ágyba, Vanessa szamócaillatű kebleibe és vörös hajába és lassuló lélegzetébe.

Skóciai kirándulás

Liam

Már megint ott ül a szemében az a búvalbaszott kifejezés. S ezzel nem tudok mit kezdeni és ettől mindig rossz kedvem lesz. Nem bírom nézni, hogy ennyire lehangolt. Azok a szürkés szemek annyira bánatosan tudnak nézni. Olyan iszonyatosan szomorúak, mint egy telesírt tó.  Amikor felvételiztettem két éve akkor is ezt láttam meg benne. S elgondolkodok, hogy mivel tudnám azt az élettelen ködöt eltüntetni a szeméből. Jobb ötletem még nem volt, mint hogy megfektessem. de ez abszolút csak valami férfiagyú baromság. Ezért minden ilyesmit elnyomok a gondolataim legmélyére. Most hogy kifestette magát sokkal több szín van rajta. Igazán nem tudom hova tenni, hogy miért festette ki magát. Kicsit feszélyezve is érzem magam ezen a héten a közelében. Mármint egy hangsúlyos szem és egy szép rúzs tényleg megérint. Én abszolút mérnök vagyok.  Méghozzá jól látom az arányokat és a hangsúlyokat. Nekem feltűnik az ilyesmi. Az építészet valahol művészet. És mint művész naná, hogy észreveszem az ilyesmit. Igaz értelmezéshez már lélekbúvárnak kellene lennem az pedig nem vagyok. Megcsörren a telefon, Vanessa veszi fel, de át is adja, mert Alex velem akar beszélni. Tudom miről van szó, az a csarnok. Megőrjít ez a meló! De nekem kell megcsinálnom, mert Alex lefújta szóval most részletesen elmagyarázza, hogy hogyan találom meg a helyszínt. Mire letesszük a telefont már körvonalazódik bennem a jövőheti program. Felnézek Vanessára, aki az asztalomnál ül.

• A jövőheti útra elkelne a segítséged, ha tudsz jönni.

• Hogy?
• Én állom a költségeket.
• Milyen plusz juttatást kapok én azért, hogy nem csak napi nyolc órában kell elviseljelek? – méltatlankodott lesütött szemmel.
• Néhány szerződéselőkészítés stb…
• Nem vagyok  jogász.
• Azért gépelni csak tudsz, vagy az sem megy, mint az autóvezetés? – kérdeztem. Tudtam, hogy szemétség ezen lovagolnom, de valamiért szerettem bosszantani. Talán, mert akkor villant valami életjel a szürkéskék szemek mélyén. Valami érzelem. Anélkül csak az a bánatos szürkeség ült bennük.
• Miért nem viszed valamelyik nődet?
• Mert azokat nem azért tartom mint téged.
• A személyi asszisztensed volnék nem a kísérőd!
• A személyi asszisztens a személyi szolgálatomat látja el!
• Ez nincs benne a munkaköri leírásomba!
• Na látod, mégiscsak ért valamit a jogi tanulás, miért nem mentél munkajogásznak.
• Mert nem érdekel a jog.
• Mi érdekel?
• Semmi.
• Akkor jövőhéten eljöhetsz Skóciába, vagy más programod van?
• Nincs, csak…
• Hétfőtől péntekig és három heti bért kapsz érte.
• Jól van – bólintott rá úgy látszik a pénz beszél.

Vanessa

A két Vauxhall állt az erdei tisztáson egymás mellett. Liam rajzmappákat hurcolászott és  a nyitott csomagtartóba szépen precízen egymásra helyezte őket. Az ujjam körül forgattam a kocsikulcsomat. Vasárnap délután volt, fenyőillat áradt, álmos voltam és eszem ágában se volt mappákat cipelni.

• Egy kocsival megyünk. Az enyémmel – dobta a hengeralakú tervrajzot rejtő mappákat a csomagtartóba. – És én vezetek! – jelentette ki Liam rámpillantva. A Mokkának döntöttem a csípőmet és nagyokat ásítoztam.
• Okéj, te vagy a főnök! – feleltem neki nyugodtan. Egyébként is úgy gondoltam, hogy egy nagyot alszok, amíg Skócia felé tartunk.
• Csomagod? – az autómra mutattam. Liam felnyitotta a csomagtartót és átemelte az utazóbőröndömet és  a hátsó ülésre dobta. – Beszállás, nyomás! – szólt rám,ahogy még mindig csak az autóját támasztottam. Beültem az anyósülésre, és becsatoltam magam, egy könnyű gyapjútakarót terítettem a lábamra és várakozva néztem rá. Liam beigazította a visszapillantótükröt, és máris sebességbe tette az autót. Irány Skócia! Érződött a gépi tisztítószer illata. Tehát lemosatta a kocsiját. Sőt belül se volt egy morzsa se, egy sárfolt se. Steril autóillata volt. Nem voltak szőke női hajszálak sehol.

Bármennyire is izgatott voltam, Liam mellett könnyen el lehet aludni. Jól vezet, álmos lesz tőle az ember. Szürke volt az ég, Liam arcvize terjengett az utastérben, és csak a motor zúgása hallatszott. Liam szemét az útra szegezte. Láthatóan nem akart kommunikálni. Lecsukódott a szemem és nem tudom meddig aludhattam, amikor arra ébredtem, hogy egy kemény kötettel bökdösi a karom.

• Már ott vagyunk?
• Skóciában vagyunk. Navigálj! – morogta Liam és az ölembe dobta az autóstérképet.
• Azt hittem már jártál erre.
• Alex járt erre, igyekezz! – Liam indexelt, kielőzött egy teherautót,  majd visszasorolt a külső sávba.  Széthajtottam az ölemben a térképet és ránéztem az úthálózatra.
• Miért nem szereztél be egy GPS-t?
• A GPS-em tegnap bedöglött, merre? – nézett rám futólag.
• tovább egyenesen a körforgalom után – feleltem hűvösen. Liam nyugodtan vezetett tovább. Három körforgalom irányított le minket. S nem meglepő módon szakadni kezdett az eső. Liam bekapcsolta a légkeverést, hogy ne párolódjunk be. Az ablaktörlők ide-oda billegtek, az elágazások és a táblák is nehezen voltak kivehetők esős és ködös volt Skócia.
• Itt le jobbra – adtam az instrukciót a következő útelágazásnál. Liam engedelmesen bevette a kanyart.
• Alex azt mondta, egy sövénykerítéses nagy legelő után forduljunk le egyértelmű lesz – fürkészte a tájat Liam. A műszerfalon az órára nézett. – Már ott kellene lennünk.
• Neked volt a mániád a sövénykerítés. Tele van Skócia sövénykerítésekkel, mind egyforma! – hajtottam harmónikaszerűen össze a térképet. – Így nem fogjuk megtalálni. álljunk le egy benzinkútnál és kérdezzük meg – javasoltam.
• Szerintem nem jól irányítottál – Az út szélére kormányozta a Vauxhallt és kitépte kezemből az autóstérképet.
• Jól navigáltam, de Alex instrukcióira nem kellene hallgatnod!
• Nem hallgattam rá, láttam a képeket a helyszínről!
• És felismered itt bárhol is? – mutattam ki az esőbe az ablakot ütögetve.
• Fogd be! had gondolkodjam! – csattant rám Liam és a kormányra teregette a térképet.
• Eltévedtünk, most itt vagyunk a semmi közepén, és zuhog az eső! – tettem keresztbe a karom és rosszkedvűen néztem az ablakon lecsorgó esőcseppeket. Liam a haját markolva böngészte a térképet az ölében.

Liam

Vanessa a kesztyűtartóra tette sportcipőbe bújtatott lábát, keresztbe fonta a karját és láthatóan elege volt az egészből. Dúlt-fúlt de ezzel csak engem idegesített tovább. Rossz ötlet volt a csarnokház helyszínét megnézni a hosszú út után először. De Vanessa hétfő reggelre tette a megbeszélést, ami azt jelentette, hogy a terveket is hétfőre úgy kell vinnem, hogy magamban is átgondoltam az egészet.

Vanessa az Ashtree House-ba foglalt két szobát.  Romantikus György-korabeli ház, zöld parkkal, szép franciaágyakkal. Közel a központhoz és a szórakozónegyedhez, de nekem holnapra a csarnoktervekkel kell előállnom, és szeretném saját szememmel is látni a helyszínt, ahova a csarnokot felhúzzuk. Vanessa nem ért az építészethez. Neki érthetetlen miért akarok mindent saját szemmel megnézni, meggyőződni róla, hogy jó lesz-e a tervem. Azt hiszem totál amatőrnek és bizonytalannak tarthat. Néha tényleg úgy beszél velem mint egy óvodással. Rosszul indítottam ezt az egészet. Nem tart főnöknek és inkább dacol velem. Nem lesz hatékony az együttműködésünk ettől, de Vanessa mégis megoldja többé-kevésbé a feladatait. Akkor meg mit panaszkodok?

• Jól van. Nyugalom. Visszamegyünk az előző körforgalomig, arra megyünk most, amerre én gondolom, ha nem találjuk meg a helyszínt, akkor megyünk Paisley-ba és kész.
• Jó – vette el a térképet a kezemből Vanessa és egész úton csendben volt. Vagy elfáradt, vagy csak nem akart többet veszekedni.
• EZ, ez lesz az! – mutattam előre a szürkéllő tájra. Vanessa csak bánatos bociszemekkel felnézett, és erőtlenül bólintott.
• Felőlem! – rántotta meg a vállát. Szürkület volt, esett az eső. Ennél lehangolóbb nem is lehetett volna a táj. Leállítottam a motort, a csomagtartóból kivettem a tervek másolatait és a helyszín felé fordulva nézegettem. A pauszpapír szerencsére lassan nedvesedik, csak vékony kis hártyaanyagát fújta a viharos szél Skócia rémesen hideg és barátságtalan. Vanessa az első ülésen kuporgott, összehúzott szürke vízhatlan kabátkájában és közben gyilkos pillantásokat lövellt felém, ahogy a motorháztetőnek dőlve szemlélem a tájat. Sokszor elgondolkodtam hogy vajon az egész férfifajt gyűlöli-e vagy csak engem meg Alexet rühell ennyire. Összetekertem a tervrajzot és beugrottam a kocsiba.
• UH, hideg van kint! – kapcsoltam fel a fűtést a kocsiban.
• Nedves vagy – fintorgott Vanessa, ahogy vizes kézfejem véletlen hozzáért.
• Tulajdonképpen miért utálod Alexet? – kérdeztem rá Vanessa sötétre húzott szempilláit figyelve.
• Nem utálom Alexet – nézte a szélvédőt maga előtt Vanessa.
• Ezüstharmaton nincs sok lehetőség…
• Mióta csaptál fel társkereső irodai szolgáltatásokkal? – nézett rám fagyosan Vanessa
• Oké, csak ne nézz így rám, eddig is majd megfagytam – tettem sebességbe a kocsit.
• Most már végre mehetünk Paisley-ba? – sóhajtott mélyet Vanessa.
• Alex rendes srác. Nem azért, mert ő is mérnök mint én, és mert az egyetem óta ismerem és nélküle nem lenne tervezőiroda az építőipari vállalat, de…komolyan tetszel neki, csak hülyén kezd bele.
• Nem szeretem, ha cicababáznak, ha ilyen idétlenül poénkodnak, én nem bírom az ilyen viselkedést. Ennyi. Nem a zsánerem – könyökölt az ajtóra Vanessa és kibámult az ablakon a sötétedő skót tájra. Hirtelen élénkült fel és felém kapta a fejét.
• Mert te, miért vagy azzal a Becky-vel vagy Ellával vagy a többivel?
• Gondolom azt gondolod azért, mert szőke vagy vékony, vagy hosszú lábú.
• Te ne mond meg nekem, hogy én mit gondolok.
• Mindegy, úgyis tudom, hogy ezt gondolod.
• Mert talán nem így van?
• Hidegen hagy, hogy milyen a hajszíne – szűrtem a fogam közt közönyösen.
• Mert mi számít akkor egy de Noirnak? Mh?
• Becky egyszerű lány ennyi. Te… bonyolult vagy. Alex szereti a bonyolult nőket, csak azok nem szeretik Alexet – vigyorogtam Vanessára elégedetten. Beparkoltam a sövénykerítéssel szegélyezett parkolóba. Végre elállt az eső. – Intézd el a bejelentkezést – nyomtam a kezébe a kártyámat. Vanessa szó nélkül ment, s eltűnt a házban. Felciheltem a bőröndöket A spotlámpák fénye alatt Vanessa egészen meggyötörtnek tűnt, de nem kímélhettem.
• A holnapi tárgyalásra még készíts elő mindent ma este. Pakold is össze a táskába a gépet, a mappát, legalább két HB-s ceruzát is, faragd ki!
• Jó, csak ne hozz fekete pontot a suliból – húzta el a száját Vanessa.
• Hidd el, titkon értékelem a humorod – kacsintottam Vanessára, s a zárba dugtam a kulcsom. Vanessa pislogott kettőt, nem vártam meg, hogy válaszoljon is. ott hagytam a bőröndjével a folyosón. Kezd magával amit akar.

Vanessa

A György-korabeli házakat imádom. Lehet, hogy Liam rosszul van a régi dolgoktól, mert ő mint építő és építészmérnök odáig van a vas, acél, beton és üvegrengetegekért, a modern építéstechnikákért. Bár Liam egyik nagy előnye, hogy mindezeket jól rejti el a fahatással. Liam mindig fában gondolkodik, nála a látványelemek fából készültek. Eddig egy háznál voltam ugyanígy vele együtt a tervezésnél, az a ház fantasztikus volt. Látni lehetett a tetőszerkezetet, a fagerendákat, ahogy egymásba illeszkednek, keresztezik egymást, és este a meleg fényben, olyan otthonos volt az egész, hogy akkor egyszer szerettem volna Liam karjába borulni, hogy ilyet tud alkotni. A gyerekek és a szülők hálószobája is toronyszoba volt és fatetős csúccsal, annyira meleg hatású kuckós kis szobák voltak. Imádtam a házat úgy ahogy van, sírni tudtam volna, hogy miért nem én élek ott. Miért nincs nekem két ilyen gyerekem, és egy ilyen házam, mint az. S egy ilyen tervezőm, akit meg is tudok fizetni. Liamnek ára volt, nem is kevés.

Sietve zuhanyoztam le és fürdőköntösben kapkodtam össze a holnapi prezentációhoz az anyagot. Kifaragtam a ceruzákat, a bőrbevonatú aktatáskába tettem a laptop és a papírok mellé, szépen elrendezve. Liamnak sosem voltak rövid ceruzái, minden ceruzából kb. két centit fogyasztott el, és számára használhatatlan volt, a maradék cerkáit én használtam mindig. Összecsuktam az aktatáskát és az iratokkal átmasíroztam Liam szobájába. Az ajtó nyitva volt. Liam franciaágyán fekete selyemtakaró volt barna virágmotívummal  fehér lepedővel. Az egyik legdrágább szoba az övé volt az egész Hotelben. Összesen tizenkét szoba van a szállodában és ebből kettő a miénk. Csendes és nyugodt kis szálloda és én szeretem a békét és a nyugalmat. Liam nem tiltakozott eddig a választásom ellen.

• Összekészítettem az iskolatáskádat nagyfiú! – kiáltottam be és a nappali egyik fekete bőrfoteljébe tettem az aktatáskát és a vastag mappát.
• Még itt van az utolsó tervrajz, ezt is tedd már a többi közé! – hallatszott a fürdőből.
• Dobd ki léptem be a hálószobába.
• EZ egy tervrajz! Nem dobálom! – hallatszott a felháborodás a hangjába. – Gyere be érte!
• Elviselhetetlen vagy – nyitottam be a fürdőbe. Liam a hófehér kádnyi habos vízben ült, nyakig elmerülve. csak a kezében tartott tervrajz simult a falicsempére, amire még vonalakat huzigált. Ő bezzeg kényelmesen fürdőzhet én meg egy gyors zuhannyal kellett hogy beérjem ebben a György-korabeli álomban!
• A ceruzát is vidd – nyújtotta át Liam és alaposan végigmért. – Jé neked vizesen is göndör a hajad?
• Miért neked nem? – rántottam ki a kezéből a ceruzát és a tervrajzot.
• De, csakhogy nekem alapból göndör a hajam. Tudod természetesen.
• Liam, ne fárassz! Holnap nem kell veled mennem igaz?
• Aludj csak! De ha nyélbe ütöttem az üzletet készülj, mert este megünnepeljük – nyúlt a habfürdőért Liam.
• Ünnep?
• Tudod, bulizunk, itt van a szórakozónegyed a lábunknál.
• Nem igazán vagyok táncos típus – grimaszoltam neki, ahogy kifordultam a fürdőszobából.
• Akkor csak iszunk valamit. Azt ne mond, hogy antialkoholista vagy – kiáltotta utánam.
• Jó, megiszunk valamit! Jó éjt! – csaptam be magam mögött az ajtót. Végre egy György-korabeli házban aludhatok! Skót kockás selyem sötételő függönyök, amik a zöld parkra nyílnak, és fehér ágyneműhuzat a vastag tömör francaágyon. Igazi időutazás!