Vanessa
Szinte az egész vasárnapot átalszom. Közben arra gondolok,... arra az el nem csókolt csókra. A táncnál, a búcsúnál. Gondolkodom hány ilyen randicsókom volt, de nem emlékszem. Még arra se hogy volt-e ilyenem. Egy kocsiban adott csók igazán dukált volna egy ilyen kemény este után. aztán meg arra gondolok, hogy mekkora hülye vagyok. Liammal szuper a kapcsolatom, szeretek neki dolgozni és eszem ágában sincs ezt a semmittevős laza munkát lecserélni bármi másra. Szóval minden jó így ahogy van. És ha más opció nincs akkor inkább Alex, mert nem neki dolgozom.
Aztán már megállíthatatlan a lavina. Az a baj, ha egyszer elképzeled milyen lenne, vagy milyen lett volna, akkor már beleég az agyadba. Tessék, most már erre gondolok. Ha becsukom a szemem akkor is. Délután vele álmodtam. Rossz jel. Minden ilyen ostobaságokkal kezdődik, vagy záródik. És figyelmetlen leszek. Ideje lenne enni valamit, bármit. Úgy döntök, hogy kisütök egy adag sült krumplit és ez egy elég rossz döntés volt. Erra akkor jövök rá, amikor már ujjaim a forró olajban, az olaj felcsap és... közben Liamra gondoltam és megégettem az összes ujjamat, mind az ötöt. Hogy lehetek ilyen béna? Rohadtul fáj. Hiába hűtöm és jegelem, fáj és hólyagzik és vörös. Azt hiszem égési sérüléseim vannak, sorra egyesével leragtapaszozom. Miközben sziszegek jujgatok és bosszankodom Liam miatt. Mennyire veszélyes az, ha beleszeretek esetleg a főnökömbe? Tuti, hogy az állásomba fájna. Szóval el kell felejteni. De most mit csináljak hívjam fel, hogy nem tudok holnap bemenni, mit lehet kezdeni égett ujjbegyekkel.
ÉN: Szia. Azt hiszem lehet, hogy holnap nem fogok tudni kimenni dolgozni.
Néhány másodpercre rá jön a válasz.
Liam: Most a bál miatt?
ÉN: Nem.
Liam: Tudtam! Meg kellett volna, hogy csókoljalak. Besértődtél?
Akaratlanul is elnevetem magam. Ez Liam. Azt hiszem ezért tartom őt a világ legjobb főnökének.
ÉN: Kösz. De nem. Baleset.
Liam: Sikertelen dauer?
Ah, túl jól ismer már.
ÉN: Nem:D Megégettem a jobb kezemen mind az öt ujjam.
Liam: Veszélyes a tűzzel játszani.
ÉN: nem játszottam. Megpróbáltam enni valamit.
Liam: Ne halj éhen, és gyere ki holnap!
Ideje romantikus dvd-t nézni és elfelejteni az életemet. Egy lorddal smsezek. Tudom, hogy élnek még arisztokraták, de én egynek dolgozom közülük, és ezt egészen tegnap estig nem is tudtam. Milyen érdekes fordulatok. Mármint azt hittem végre neki kezdhetek az unalmas életnek itt Holdföldén. Ezért jöttem ide, és erre kiderül, hogy mégiscsak akadnak meglepetések. ki akarom verni a fejemből Liamot úgyhogy eltüntetem a közelből telefonom és kényelmesen elhelyezkedek a takaró alatt a kanapén és a távkapcsoló után tapogatózom.
Liam
Egy nap az irodában. Egyedül. Mármint én ha éppen nem dolgozom, vagy nem utazok el valamerre, akkor hétvégén is lenézek az irodába. Többnyire csak ténfergek. Teszem-veszem. Pakolászok. Fura az iroda Vanessa nélkül. Ezt már többször megállapítottam. Valahogy jó arra lekászálódni az emeletről, hogy ő már itt van, olyan hangulatban, amilyenben, de fixen zúg az asztali gépe. A bögréje mellette karnyújtásnyira, időnként szórakozottan forog a forgószékén, elmélázva néz ki az ablakon, meg ilyenek. Most tök üres a ház. Amikor megcsippan a mobilom, akkor sem repesek az örömtől. Vanessa le akar lépni. Kerül? Mármint a bál miatt?
Félek mikor fog értesülni a család az eseményről, hogy kivel voltam meg minden. Akkor megállíthatatlanul zúdulni fog a de Noir hullám. A fejemben végigpörgetem mit ronthattam el a tegnap estében. De nem jut eszembe semmi. A család véleménye azonban nem nagyon hiányzik. Egyik sem. Marianne nem egy pletykás nő, benne lehet bízni, de kicsi ez a Holdfölde és kevés esemény van, mindenki ismeri a de Noirokat… Marianne küld a várból a lakomából némi kimaradó tálegyveleget. Az apródnak öltözött kis suhanc úgy vigyorog mintha valami titkot sejtene a dolog mögött. Ráhagyom had gondoljon amit akar. Mevan a maga verziója legalább. Ma túl fáradt vagyok ahhoz hogy dolgozzak. Holnapra halasztok mindent.
Vanessa
Felvértezem az ujjaimat billentyűzetkezelés ellen, és a báli ügyet lezártnak is tekinteném, ha hétfő reggel nem érne meglepetésként a hír, az alattam levő zöldségesben.
- Á szóval maga az! - először nem értem mi történik. Miért ki vagyok? Heti kétszer vásárolok a zöldségesnél ami felett lakom. Meggyőződésem volt, hogy az eladónak fogalma sincs, hogy én itt lakom, hogy egyáltalán lakik valaki a zöldséges boltja felett. Erre most rám mutat. - Nagyon szép ruhában volt szombaton! Gyönyörű ,igazán gyönyörű! Szép napot! - nyújtja át a fél kiló körtémet a zöldséges, sejtelmes mosollyal. Sebtapaszos ujjaimmal tartom a kis nejlontasakot benne a körtékkel és nem értem mi van. Egyszerűen fogalmam nincs ez a városi kis eladónő honnan a francból tudja, hogy én ott voltam a bálon. Tudtam, hogy kicsi ez a település, de nem, hogy ennyire.
- Tessék? - hebegem ahogy beszuszakolom az elemózsiás papírtáskámba a gyümölcsöket.
- Címlap lány! - mosolyog rám szélesen az eladónő. - Egész Ezüstharmat erről beszél, aki a De Noir úrral jár, mindenki találgatott, hogy látták-e már. Vegye meg a helyi lapot és meglátja! - kábán sétálok át az utca túloldalára és az újságosnál megveszem a helyi lapot. Ködben úszik az utca, most kezd a fejemre is köd ereszkedni. Tudom, hogy hetente jár az újság. De most különkiadása is van. Mindkettőn én és Liam a címlapon. Istenem ne! - belelapozok az újságba. Döbbenten meredek magamra. A címlapon vagyok Liammal. egyteljes kétoldalas cikk a szombati jubileumi bálról és néhányon valóban ott vagyunk Liammal. Én a vörös hajammal, meg a szeplőimmel. Egy egész szendvicsháromszöget eltüntetek, miközben végigolvasom a cikket és csak azután indulok befelé a fenyvesekbe. A kormánykerékre terítem az újságot és olyan lassan vezetek, hogy közben olvasni tudjak. Megnézegetem a képeket. “ A titokzatos kísérő, Vanessa Williams” - áll az egész alakos képem alatt a felirat. “A jelenlegi várúr, Liam de Noir egy feltűnő felföldi szépséggel érkezett a vár évszázados legnagyobb rendezvényére.” - Istenem! Évszázados esemény! ezt nem… nem tudom elhinni. Most a vörös hajam miatt felföldi? “Jövőre eljegyzés a várban?” ez az alatt a kép alatt, amikor Liam az állam alá nyúlt tánc közben. A képen tényleg úgy tűnik, mintha meg akarna csókolni. És ezt a képet mindenki látja Ezüstharmaton. Menten elsüllyedek. Riadtan nézek körbe, hogy kik bámulhatnak rám. Ki volt ez a szemfüles fotós? Nem is tudtam, hogy fényképeznek!!! “A lord partnere Tristan Webber, londoni divattervező ruháját viselte a bálon.”
- Ez… ez egyszerűen hihetetlen! - egy kép a bevonulásunkról, a főasztalnál ülve is készültek képek rólunk, és a nyitótáncról is. Ebbe belepusztulok! Én elrejtőzni jöttem ide, nem akarom hogy felfigyeljen rám bárki is! A helyiek mind veszik ezt az újságot! Szétszedtek minket. Ízekre. A ruhámat, a hajamat, engem, találgatások és egyszerűen leizzadtam, mire Liam házához értem. Kapkodva nyalábolom fel a kaját az ülésről és a fájós kezemmel csapom be a kocsiajtót, amire felvisítok. A ház kulcsát idegesen forgatom, a hónom alatt az újsággal és ingerülten csapom be a bejárati ajtót. Sietve a gépemhez lépek és ügyetlenkedve bekapcsolom. A keresőbe beírom a honlapot és nem tévedek, a fő hírek között ott vagyunk. Jaj ne már! Én és Liam, amint Liam az állam alá nyúlva néz le rám. Szerelem a várban? Mikor kapták ezt le? Hogy észre sem vettem, hogy fényképeznek? Persze minden mással el voltam foglalva, de tessék, most itt vagyunk nyomdafestékkel körbeküldve Ezüstharmaton.
- Liam! - kiáltom el magam. A hangom egyszerre megszeppent és haragos. Hogy lehet a kettő együtt? Amíg várom a választ, csak bámulom magam előtt azt a képet, a szívkeretben Liam és én. Jaj ne!!!
- tessék? - kiáltja vissza Liam. Az emeleti fürdőszobában van, feltrappolok az emeletre. - Szia! - néz rám, meredten bámulja a fűzős cipőmet, a farmeremet és a kapucnis pulóveremet.
- Te tudtad, hogy címlapon vagyunk? - rázom előtte az újságot. Liam visszafordul a tükör felé és folytatja a borotválkozást.
- Hát nem tudtam, de várható volt - mossa ki a borotvát a kagylóban. Hogy lehet ennyire nyugodt???
- Ennyi?
- Miért mit drámázzak túl? A helyieknek ez jelent valamit!
- Az egész város erről beszél! - mutatok Ezüstharmat felé.
- Miről? A bálról?
- Meg rólad, meg rólam! - csapkodom az újságpapírt ide-oda hajtogatva a kezemben.
- Nem kell felfújnod, egy-két hét és elül az egész. - csapkodja meg az arcát arcszesszel.
- Kisvárosi pletykák főszereplője lettem, ez nem volt benne az árban! - csattanok.
- Vanessa ez csak Ezüstharmat, nem a Trafalgar tér nyugi!
- Én ebben a kis porfészekben lakom! Ha végigmegyek az utcán mindenki tudni fogja, hogy veled voltam a bálban, hogy engem vittél, azt fogják hinni…
- Mit?
- Nem tudom, hogy a szeretőd vagyok - morgom.
- Vanessa ne ess túlzásokba!
- Nem én! Az újságírók! Írtak a ruhámról, a hajamról, a sminkemről! Istenem! találgatnak, hogy együtt vagyunk-e és mikor házasodunk!
- Ez csak egy újság. Az újságírónak meg az a dolga, hogy hírt kreáljon, nekik ez most téma. Ennyi. Majd elül az egész. Miről írjanak? Ez csak Ezüstharmat nincsenek nagy kalandok ebben a térségben. Lásd be nekik ez sokat jelent!
- Istenem, azt fogják hinni, hogy te meg én! Hogy vegyek így nyugodtan meg egy litert tejet, vagy egy doboz óvszert?
- miért szoktál gumit venni? - néz rám egészen érdeklődően és nem titkolt meglepettséggel. Vagy kételkedőn? Ennyire egyértelmű hogy nincs magánéletem? A fene nem is érdekel!
- Szűnj meg!- hagyom ott és visszatrappolok a földszintre. Kávét főzök. Liam lejön, arcszesze belengi a teret. Felborzolja az idegeimet. Tölt magának kávét. beledobja a kockacukrot és miközben kavargatja az asztalomon a címlapra néz.
- Hű egész jól néztünk ki - ütögeti meg mutatóujjával a lapot.
- Ez nem vicces - nézek fel rá sötéten, de ahogy lenézek minden felháborodásom ellenére én is megállapítom, hogy nagyon jól mutattunk. Liam belelapoz és ő is észreveszi a szívkeretet, amit kapott a táncközbeni jelenetünk. Lassan fújja a levegőt, látszik, ahogy az ajkai szétnyílnak.
- Tudunk tenni valamit? - nézek fel rá esdekelve.
- Jobb ha hagyjuk elülni, ha foglalkozunk vele még jobban feltupírozzák - kortyolgatja a kávéját és áthatóan engem néz. - Letépted az ujjlenyomatodat? Mi az oka? menekülsz az országból?
- Nem, megégettem. Már írtam - dugom el a szeme elől a sebtapaszos ujjaimat.
- mind az ötöt? - emeli meg a szemöldökét.
- Igen - tudom mit gondol. Hogy de béna vagyok! S még megcáfolni sem tudom. Hogy tudja valaki mind az öt ujjbegyét megégetni? A forró olajba dugni, mind az ötöt. Ki talál ki ilyen baromságot? Ráadásul nem életemben először sütök sültkrumplit. Persze most teljesen úgy tűnhet. - Sültkrumplik - adom meg a választ mielőtt Liam bármi megjegyzést tesz.
- Szándékosan vagy…
- Ki csinálna ilyet….szándékosan? - háborodok fel.
- Nem tudom. De belőled kinéztem volna - hörpinti fel a kávéját Liam. - Csak hogy ne kelljen ma a szemem elé kerülnöd.
- Kösz - esek össze a monitoromra bámulva. Ott vagyunk Liam és én Piros szívvel körülöttünk, jaj istenem! Liam behúzza maga mögött az iroda ajtaját.
Liam
Szinte vártam, hogy mikor csörren meg a telefonom. Mióta Vanessa megmutatta a képeket azóta éreztem, hogy nem maradok kínos hívások és beszélgetések nélkül. Már rezeg a mobilom a zsebemben. Felveszem.
- Mond anya! - teszem a vállam és a fülem közé a telefont és a szerkesztőasztalhoz ülök.
- Neked is szép reggelt fiam! - hallom anyám modoros hanghordozását. - Egyedül vagy? Nem zavarlak?
- Mondhatod - felelek röviden. Úgyis tudom mi vár rám. Essünk túl ezen is.
- A helyi lapot nézem. A címlapon veled és ezzel a lánnyal. Miért nem mondtad el kit viszel a bálba? Miért titkoltad? Nem ő mutatkozott be a személyi asszisztensedként? - kérdezi hosszú vontatott és számonkérő stílusban.
- De igen.
- Ilyen jellegű személyi szolgálatokat is tesz?
- anya ne célozgass! Mond ki amit gondolsz!
- Ki ez a lány!?
- Mondtam már, az asszisztensem.
- Szerelmes vagy az asszisztensedbe?
- Dehogy! - fojtom el a hangom. Nem akarom, hogy Vanessa odakint hallja, hogy miről beszélek. - Mióta hiszel te a sajtónak?
- Liam! Itt vagy a lánnyal feketén fehéren nyomtatva, sőt színes képben. Ez a lány vörös!
- na és?
- Nem egy de Noir feleség volt vörös.
- anya! - a hangom tiltakozás, elutasítás és felháborodás.
- Lefeküdtetek?
- Anya!
- jó, jól van, csak kérdeztem. Nem akarok utolsóként és a sajtóból értesülni arról, ha unokám születik véletlen.
- Most miért vagy ilyen?
- Elköltöztél, beköltöztél oda az erdőbe. Nem mondasz semmit. Titkolódzol. Sosem tudom hol vagy és mit csinálsz. Mintha legalábbis rossz szülők lennénk. Nem akarom, hogy a helyi újságból tudjak meg olyan dolgokat, amik a családunkat érintik. Főleg a saját fiamat.
- Elhívtam Vanessát, mert nem volt más akit elhívhatnék. Ennyi. Az alkalmazottam semmi több.
- jól van, ha te ezt mondod, akkor legyen így. De ne lepődj meg, ha a család most már számon tartja ezt a Vanessát. Mindenki olvas újságot.
- Egyéb megvitatandó?
- Nincs. Szép napot fiam! - kinyomom, de alig tenném le a telefont újra csörren Alex az.
- Csá! Helyzet van!
- A csarnok!
- Nem! Miért nem mondtad, hogy álljak le. Akkor nem zrikálom annyit Vanessát.
- Mi???
- A szállító hozta Harmatocskáról a friss ropogós hírecskét. Te és Vani! Édik vagytok! bár haragszom rád! Én szemeltem ki először, mi az hogy leütöd az orrom előtt - Alex könnyed stílusa nem fog megtéveszteni, sértett és megbántott. Érzem. Megfeszül a gyomrom.
- Ne fárassz!
- Te engem! Elhívtad egy bálba!!! Érted? Nem egy kávéra ültél be vele! Hanem egy megyeszinten jegyzett eseményre! Ez olyan mint amikor a szalagavatóra mégy valakivel! Az… jelent valamit érted? Te egy kibaszott jelentős eseményre vitted el! Legalább szóltál volna, hogy hajtassz rá!
- Alex félreérted!
- Legalább jó volt?
- Alex!
- Hátba támadtál ennyi.
- ez nem az aminek látszik!
- Liam Te vedd észre magad. Ha valakit bálba hívsz az kurvára annak látszik ami! Nem parádézik valaki valakivel csak úgy. Őt vitted! Legalább magadnak ne hazudj! Akarod a csajt! Na csá! - kinyomta. A franc! Ezt baromira elkúrtam! A hajamba túrok és körbenézek az irodában. Nem vagyok benne biztos, de lehet Alex dacból most nem csinálja a csarnokot. Úgyhogy nekem kell intézkednem. Mivel nem vagyok képben a csarnokkal ideje gyorsan pótolnom, vagy ugrik az üzlet. Kilépek az irodából, Vanessa a fájós ujjait rázogatja.
- Ráérsz most? Át kellene ugranunk a telepre -
- A telepre? - értetlenül néz rám.
- Tudod, Építőipar. Benne van a cégnévben.
- És? Telephelyünk is van?
- Persze hogy van. Egy egész falerakat, bent az erdőben.
- Fa - böki ki meghökkenten.
- Hát ja, tudod… egy erdőben vagyunk.
- Tudom, hogy hol vagyunk csak nem tudtam, hogy van tényleg fa-építőipari részleg is.
- Hát van, na hozz egy jegyzettömböt meg tollat - kabátot veszek és a tálcáról felkapom a Mokka kulcsát.
Liam
Az én kocsimon megyünk, mert egyrészt Vanessa nem vezet olyan jól, a dombon felfelé vezetés pedig nem hinném, hogy az ő stílusa, úgyhogy az én Mokkámban ül az anyósülésen. A tollal ütögeti a jegyzettömböt. Olyan görcsösen ül, ahogy még sosem.
- Most hova mégy? - kérdezi.
- Át kell mennem Ezüstharmaton, onnan jobb az út, tőlem nem igazán megoldható a kijutás.
- Remek - néz ki az ablakon maga elé Vanessa. A városban kicsi a forgalom, néhányan bebámulnak ránk és jót tesz a mai újság a népszerűségindexünknek, mert többen ránkintegetnek. Ezüstharmatnak egyetlen főutcája van. Vanessa feszengve ül mellettem.
- Mi történt? Betöréses bűnözésért köröznek?
- Mert? - kérdezi Vanessa és hullámos haja suhog ahogy felém fordul.
- Mindenki téged néz - vigyorgok rá.
- Remélem tudod, hogy kínos nekem ez az egész. Rám irányítottad a figyelmet, amit nem akartam.
- bocs - hallgatok el. A kaptatón haladunk. Elég meredek az út. Keményen kell kormányozni, és a bejáraton áthajtva a pick up mellé parkolok. - Megérkeztünk. - Vanessa ámulva nézi a de Noir faipari vállalatot, amit még Fabian de Noir építtetett és indított. Hatalmas csarnokok, terek, lerakatok, jobbra az irodaház. Fűrészelés zaja hallatszik.
- Drew merre van!? - kiáltom át a fűrészelés zaját. A munkások csak hátrafelé intenek. A poros földúton haladunk hátrafelé a csarnok mentén, amikor hallom a targoncák hangját. Drew félbehagyja az irányítást ahogy meglát és elénk jön.
- Szevasz! Jó hogy jössz! - szorítja meg a kezemet és egy pillanatra megölel. Hátralépek.
- Az asszisztensem, Vanessa Williams, éppen utál, mert elvittem a szombati bálra - mutatok Vanessára.
- Andrew de Noir, Liam unokaöccse vagyok, bármit is mond, ne hidd el, szereti a fenyveseket - mosolyog szélesen Vanessára és hatalmas ölelésébe vonja, s mindkét arcára puszit nyom.
- Még egy de Noir? - kérdezi Vanessa és alaposan végigméri Drewt.
- Szóval téged vitt a bálra - Drew is megnézi magának Vanessát. Látom a szeme villanását, ahogy rámnéz, s csak egy futó nemet intek. Vanessa észre sem veszi a néma párbeszédet.
- A csarnokhoz kellene anyagot szállítanunk, megnézed a terveket?
- Persze. A teljes leltárunkat a telepvezetőnél kell megkérdezni, most fejből fogalmam nincs.
- Nem gond, Vanessa elintézed? - nézek rá futólag. - Ha végeztél az irodában leszek. - Drew elirányítja a telepvezetőhöz, bemutatja, én addig a terveket a Mokkából felviszem Drewhoz. Mire széthajtom a lapokat, már megérkezik.
- A tetőszerkezethez… - kezdem de Drew félbeszakít.
- Elvitted a bálba.
- Ja.
- Szereted?
- Dehogy miért? Az asszisztensem - egyenesedek fel a tervrajzoktól.
- Őt vitted szóval?
- Pillanatnyilag ő áll hozzám a legközelebb. Praktikus volt.
- Sejtem Claire mit mondott.
- Ismered az anyámat. mindenen besértődik. Talán ajánlani akart valakit, akit vihetnék. nincs kedvem ehhez az egészhez. Az volt a feladatom hogy ott legyek, partnerrel. Hát megoldottam.
- És Vanessa? Ő is túl tud lépni?