Top DJ 4
Szerda délelőtt van. Idegesen törlöm a tenyeremet a szoknyámba. Mintha érettségi vizsgáznék komolyan. Állandóan stresszelek minden új vásárlónál. Mert tudom, hogy már az első tíz percben elcseszem az egészet. Nem tudom miért, szimplán béna vagyok és nem értek ehhez a szakmához ennyi. Csak még nem jöttem rá, hogy akkor mihez értenék.
A kollégáim ingatlanbemutatáson vannak, tehát egyedül vagyok az irodában. Ez jobb, mert legalább nem fogják hallani a legújabb lebőgésemet egy ügyfélnél. Ahogy csippan az értékesítési iroda ajtaja, jelezve, hogy az ügyfél belépett, idegesen nyelek. Felállok és mély levegőket veszek. Csak ezt ne csesszem már el!
A félköríves lépcsőkön lelépked a pasas az irodatérbe és átsétál az iroda hosszában az asztalomhoz. Torokköszörülve elszakítom a tekintetem a laptopomtól és felnézek. Nem vagyok felkészülve. Sosem. Mindig úgy érzem, hogy nem vagyok felkészülve.
De ami sokkot most kapok, arra tényleg nem tudok felkészülni. Kiszárad a torkom és lefagyva nézem a pasast, aki megáll előttem. Kapucnis felső, fűzős cipő, fekete sapka, fari. Az ujjait lazán a zsebébe csúsztatja. Engem néz. Néhány szarkalábbal több van a szeme körül. Talán enyhén borostás, nem tudom megállapítani. Zavarban vagyok, és ideges vagyok. És nem tudom miért áll meg a szívem a puszta látványára, hogy aztán őrült ütemben verjen össze-vissza, mintha megunta volna a helyét a mellkasomban. Itt áll előttem. Mit keres itt, és hogy talált meg, és mit akar?
Öhm… szia… - idegesen nézek a faliórára, tizenegyóra van, kapkodom a levegőt. - Nekem… ügyfelem lesz… éppen várok valakit… - nyöszörgöm és totálisan suta vagyok. Zavartan igazgatom a horgonykarkötőmet a csuklómon, és a jegygyűrűmet forgatom az ujjamon. A tekintetével minden mozdulatomat követi. Mindig is jó megfigyelő volt. Vagyis megnézte a horgonykarkötőmet és az eljegyzési gyűrűmet is. Zavartan dugom a hátam mögé a kezeimet.
Szia Liv. Tudok róla. Velem van időpontod - mondja mély rekedtes hangján. Élőben hallani ezt a hangot, még intenzívebb, mint a televízió halvány utánzatában. Lehet nem ebédeltem ma? Szédülök. Húz a fejem és félek, hogy el fogok vágódni. Gyorsan visszaülök a forgószékembe és a kólásüveget keresgélem a gépem mellett, hogy igyak egy kortyot.
Mármint….? Veled? - teljesen tompa vagyok. Lefagytam. Képtelen vagyok gondolkodni. Nem tudom feldolgozni, hogy Ace itt van velem szemben, két méterre. S leül velem szemközt. Zavartan babrálok mindennel. Az egeret lökdösöm az asztalon. Minden kiszállt a fejemből. Kivel is van ma személyes prezentációm? A gépen a Norton kertészet van. Norton…
Brian Norton, tudod… az én vagyok - mondja Ace.
Öhm…. - csak nézek magam elé. Valami reboot kellene a rendszerembe, mert egyszerűen képtelen vagyok értelmesen megszólalni, vagy csak gondolkodni. Percekbe telik mire felfogom, hogy tényleg Ace polgári neve a Brian Norton. Ettől végre mintha kicsit elkezdene visszatérni a fejembe a vér, és néhány értelmes gondolat.
Norton Kertészet? Van egy… kertészeted? - nyögöm ki zavartan.
Ha rémlik, akkor kertészmérnök vagyok végzettség szerint - rántja fanyar mosolyra a száját Ace. Őrülten férfias lett. Mármint tíz éve Ace… egy srác volt. Most… ugyanaz a srác ül előttem és mégsem. A klubtulajdonos, nemzetközi sztár DJ, akinek még egy kertészete is van.
Aha, ja… rémlik valami - hebegem totálisan szétcsúszva.
Ha szoktál járni itt Manchesterben bevásárlóközpontokba, akkor a növényzet, na az mind a Norton Kertészettől van. Cserepes virágok, növénykompozíciók, beltéri szökőkutak növényzete, minden.
Ööö…..oké… - nyöszörgöm. Nem tudok egyszerre ennyi mindent megemészteni. Még kábé azt se fogtam fel, hogy Ace itt van előttem teljes élő valójában.
Liv, ez az egész nekem is nagyon… kellemetlen. Mármint amikor a Luxuryt megkerestem, hogy kellene egy ház, akkor fogalmam sem volt, hogy… hogy te fogsz nekem válaszlevelet írni. Fogalmam se volt róla, hogy ingatlanközvetítő vagy. Dylan annyit mondott, hogy Noelék toltak be valami pénzügyi állásba.
Ezért nem válaszoltál - nyögöm kínosan.
Hát… napokig gondolkodtam rajta, hogy mi legyen. Bevallom igen. Ez a helyzet nagyon… bizarr? - nevet fel Ace.
Hát… ez tényleg az - igazítom meg a hajam. Norton Kertészet. Esküszöm meg nem gondoltam, hogy az egész mögött Ace van. - Norton Kertészet…. - suttogom magam elé a fejemet ingatva.
Így a legkényelmesebb nekem. Ez mögött nincs semmi. Nem nagyon találják ki, hogy én vagyok. Manchesterben azért eléggé ismernek.
Aham, persze, ja, világos - nyögöm. Nem nagyon tudom mi legyen. - Akkor, hogyan tovább?
Akarsz nekem házakat mutatni? - kérdez rá Ace. - Elfogadom, ha nem.
Hát neked kell egy ingatlan, itt meg éppen van pár - mosolygom zavartan.
Ha gáz, tényleg mond, és végülis van a városban még pár közvetítő iroda, megoldom, nem kell neked…
Nem. Semmi baj. Ez végülis talán jó is. Egy ismerős jobban tud ajánlatot adni nem igaz? - rázom meg magam kábulatomból.
Nem tudom. Nem gondoltam erre az egészre még így - teszi a karjait a szék karfájára kényelmesen elhelyezkedve Ace.
Tehát, jelenleg nincs állandó lakásod Manchesterben? - kérdezek rá komolyan.
Egy penthouset bérelek, de jobb lenne a sajátomban lenni. Tudod, Manchesterben. Otthon.
Igen, ez a vonal ismerős - biccentek rá, hogy tudom Ace mennyire lokálpatrióta. - Ha rajtam múlik, megtaláljuk az otthonodat Ace. Megérdemled, hogy hazatalálj! - mondom fásult mosollyal.
Kösz - Ace arcán is valami fura megkeseredett vonás fut át. Némán hallgatunk. Egyszerre minden ránk zuhan. Minden, ami Ace-t arra késztette, hogy elhagyja Manchestert. Az ajkamra harapok és elnézek. Végtelen a csend közöttünk.
Hallottam, hogy Noel eljegyzett - próbál témát váltani Ace. Hát persze Dylan. Ki más? - Menyasszony vagy. Hűha! Komoly elhatározás!
Ahm… igen. Igazi klisé. Tavaly karácsonykor - mosolygok és zavartan forgatom a gyémántköves aranygyűrűt az ujjamon.
Kitartottál mellette - jegyzi meg Ace. Válasz nélkül hagyom a megjegyzést. Csak kissé keményednek meg a vonásaim. - Mikor lesz az esküvő?
Még nincs dátumunk - felelek és nézek el idegesen. Felteszem neki az első kérdést, ami foglalkoztat. - Mikor jöttél vissza?
Manchesterbe? - kérdez rá Ace és feljebb ül a székben. - A Kertészetet három éve csinálom, az már az első lépés volt, hogy Manchesterben van egy biztos pontom. A klub még egészen friss, idén lett készen minden úgy, ahogy akartam.
Mikor jöttél vissza?
Öt hónapja - válaszol végül Ace.
Nincs több fesztivál?
Nincs. Vége. Kiszálltam.
Zenélsz, a saját klubodban - biccentek rá, mintha mindent értenék, de valójában nem értek semmit. - Elérted amit akartál? - kérdezek rá nyugodtan.
Meg fogok élni - bólint röviden Ace.
A kérdés, hogy hol, igaz? - gurulok közelebb a gépemhez, felélesztem, és magam is mély levegőt veszek. Életem legnehezebb eladása lesz, ebben biztos vagyok. - A belvárosban szeretnél lakni?
Tök mindegy Manchester legyen.
A Mancunain körzet mennyire jöhet számításba? - görgetem az ingatlanjainkat.
Ha nagyon nincs semmi a városban. De ragaszkodok a városhoz inkább.
Mit szeretnél? Nagy park, fűtött medence?
Nem igényem egy uszoda, de mondjuk egy jakuzzi lehet a kertben - mondja komoran Ace. Nagyon nem tudunk oldódni egymás társaságában. Én is szörnyen feszült vagyok.
Mit szólnál ehhez? - fordítom a gépemet Ace felé. Egy videó vezet végig a házon. Ace némán nézi. - Vagy ez? - rövid fél perces bejárások ezek, Ace nagyon komoly. - Vagy inkább élőben néznél valamit? - kérdezem.
Inkább. Ezek a videók semmit sem mutatnak az atmoszférából.
Oké. Akkor legyen ma, mondjuk három ingatlan? Van annyi időd?
Van időm - bólint Ace.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése