TOP DJ 12

 Top DJ 12

Nézem, ahogy Noel rágja a falatot. Sokáig nem veszi észre, hogy rá fókuszálok. Ahogy felnéz és találkozik a tekintetünk lenyeli a falatot.

• Igen?

• Költözzünk el a városból! - bököm ki.

• Nem túl ésszerű lépés. Mindketten Manchesterben dolgozunk. Sokkal többet kellene ingáznunk, ráadásul a bekötő utak szörnyen balesetveszélyesek. Lassú a forgalom, mindenki ideges, sok a kamion.

• Noel, szeretném! - szakítom félbe az ésszerű és ésszerűtlen magyarázatok sorát.

• Miért akarsz elköltözni Manchesterből?

• Mert utálom ezt a várost! - csattanok fel. Képtelen vagyok itt élni. Ace nélkül. Folyton rá gondolok. Ez nem normális. Én is érzem. Veszélyben a kapcsolatom. Menekülni akarok. Távol Ace klubjától, távol a várostól, ami igazán Ace városa. Neki Manchester az otthona. Ez az igazság. Bárhol lakik is majd ebben a városban, ő Manchesterben otthon van. De én… én nem. Mert… nekem sosem helyhez kötött volt az otthonom, hanem emberekhez. Mi van, ha valójában az otthonom Ace mellett lenne? S ezért nem fogok én soha hazatalálni? 

• Kérlek, Noel… költözzünk el… én… nem bírok itt élni! - suttogom és elfutja a szemem a könny.

• Liv… annyira szeszélyes vagy. Mi van veled? Nem vagy te terhes? - kérdezi Noel.

• Tessék?! Dehogy, szedem a tablettát - háborodok fel.

• Azért csinálj egy tesztet!

• Noel, nem vagyok terhes! - kiabálok rá. Tényleg egy kész ideggörcs vagyok.

• Jó, jézusom, csak ne kiabálj velem! 

Eljöttem. Sétálni egyet a városban. A városban, ami igazán, nem az én városom. Mert én Manchestert csak Ace-el láttam szépnek. Mindig is. Ha valaha is tetszett nekem ez a város, akkor az Ace miatt tetszett. Vele, a gyaloghídon. Az ipari bulinegyedben, a belvárosban, a boltokban. Nélküle… nekem ez a város mindig idegen lesz.  Nagyon ipari, nagyon rideg. Semmi szépet és semmi otthonosat nem találok benne. Amiért szeretnék itt lakni, vagy szeretnék itt maradni. Én ide mindig csak bevándorolt leszek. Nem bennszülött. Nem vagyok igazi manchesteri. Ezt Noel sem érti meg, hiszen ide született. A szülővárosa. Persze, hogy szereti. Haza kellene mennem. De hova? Hol van az én otthonom? A nyugati parton? A szívem mélyén tudom, hogy nem. Nincs akinél ott lenne igazán a szívem. Ezért nincs is kötődésem sehova. 

Minden, ami Noel, csak a metrómegálló az életemben, a várakozás, hogy felszálljak az én járatomra. De a járatom kihagyta a megállót. Ace már nem kér belőlem. Ahogy mindig is mondta. Átmeneti volt a mi kapcsolatunk is. Egy nyári kaland.

Teljesen szétcsúsztam. Nem tudom mit akarok, és kivel. Vagy, hogy hogyan tovább. Kihúzom a zsebemből a telefont és ráírok Noelre.

“Ne haragudj! Át kell gondolnom mindent. Kettőnket is. Anyáméknál alszom egy darabig.”

Ahogy elteszem a telefont megakad a szemem a kezemen. Nincs rajtam az eljegyzési gyűrűm. Ott van. Noelnél. Beleforgatva a karácsonyi pudingba. Jel?

Leállítom a motort anyámék lakása előtt az utcán. Fáradtan sétálok át az úttesten és felcsengetek.

• Szia Liv vagyok. Aludhatok nálatok?

• Gyere fel! - nyitja ki a kaput anyám. Ahogy felérek már nyitva az ajtó. Anyám vár az ajtóban, a rossz hír, hogy ma Dylan is szabadnapos.

• Mi történt Liv? Összevesztetek Noellel?

• Anya ne faggass kérlek! - sóhajtom kimerülten. Dylan sötéten néz rám. Többet tud. Mindig. Ha Aceről és rólam van szó, akkor ő tudja a legtöbbet. Többet mint én magam, és többet mint Ace.

• Jó csak, Liv… a te természeted sem jobb. Meg kell békélni!

• Jól van! - morgom és remélem a hajam kitakarja az arcom Dylan szúrós tekintete elől. Nem javítja a helyzetemet, hogy olyan szinten beforgatom magam, hogy este tízkor már hányok. Egy ilyen kis lakásban persze, hogy felébred rá kábé mindenki. Anyám jön ki utánam a mosdóba.

• Jaj Liv! Terhes vagy? - kérdezi, csupa aggodalom.

• Nem - morgom, miközben fogat mosok. De végül elbizonytalanodok. Mi van, ha mégis? Totál mélypont.  S a tudat már nem hagy aludni, úgyhogy csizmát húzok és az éjszaka közepén lesietek a sötét lépcsőházban és  kocsiba ülök. Kikeresem a telefonomon az ügyeletes patika címét és szinte a sors iróniája, hogy az a patika lesz, ami ott van Ace régi albérletéhez közel, ott a drogéria mellett, ahol Ace tíz évvel ezelőtt azt a gyorstesztet vette nekem. Ettől pedig a cérna elszakad bennem és csak a kormányra dőlve zokogok. Fogalmam sincs már, hogy mit akarok, kit akarok, akarok-e bármit is még. Kiüresedtem. Csoda, hogy eljutok a patikáig a könnyeimen át. Kanyargok az utcákon, talán csak a kezem visz, vagy a tudatalattim, de Ace klubjánál állok meg. A kivilágított horgony képe nem törött. Egy ép horgony. Ace lehorgonyozott. Éppen ide. Végülis Dylan szabadnapos. Ace estje nem ma van. Miért ne nézhetném meg Ace klubját? A kíváncsiságom győz. Végignézek magamon. Bár nem kifejezetten bulihoz vagyok öltözve, a sötétben úgyis mindegy, a fekete fekete mindenütt.

Vonzás ennyi. A mágnesem vonzott ide, semmi több. Talán tényleg jobb volt, hogy Ace elhúzott akkor a városból. Már kétszeresen értem miért hagyta el a várost. Most hogy visszajött, tartósan itt él, és házat akar venni és erről én tudok, most értem meg miért tett annyira jót azzal Ace, hogy akkoriban elköltözött. Mert nem tudom hogy ment volna nekem az élet Manchesterben. A tudattal, hogy Ace is itt van, és itt él. Megveszem a belépőmet és a mosdóban megcsinálom a tesztet. Fölösleges volt még csak a gondolat is. Ezt nagyon jól tudtam. 

A Klub. Ace klubja. Olyan mint a Camelphat & Elderbrook féle Cola. A pultnál nem Nora van, akire Ace folyton ráhajtott. Sőt, éppen az ellentettje. Nagyon visszafogott pultosai vannak Acenek. Sima fekete pólót viselnek, amin csak a horgony van és a klub neve foszforeszkáló felirat. Egy kólát kérek és nosztalgiából iszogatok. Ace klubjában minden szép. Fekete lakkozott bárszékek,  halvány rejtett ledfények, jól irányítanak a fények a kijárat, a mosdók, a színpad felé, a falak mentén, a tartóoszlopoknál.

Csak nézem a táncolókat, a DJ-t. Válogatott DJ. Ace neve minőséget takar. Szerintem minden este ugyanolyan jó minőségű lehet itt. Jó érzés végre kicsit megszabadulni mindentől. Az életemtől. Noeltől, a szüleimtől, a munkámtól. A nem tudom mi legyen és hogyan tovább érzéstől. Mintha kiléptem volna a gondok alól és csak lebegek itt a zenét hallgatva. Megkönnyebbülök és fellélegzek. Azt hiszem még soha nem esett ennyire jól kóla, mint most itt, Ace klubjában.

Éjfél körül járhat az idő, amikor hirtelen őrjöngő sikítás és kiabálás hallatszik, sokáig nem értem mi van, csak azt érzékelem, hogy mindenki a DJ-pult kiemelkedő színpadi részéhez tömörül, hátrafordulok ültömben és az előretolt színpadon Ace áll felemelt karral, int a közönségnek.

• Szép estét mindenkinek! A buli tetőpontján, aki figyelte a Top DJ műsorát, egy srácnak azt mondtam három percben hat számot lekeverni nem téma, mert három percbe akár huszonöt számot is bele lehet keverni. Nem hitte el. Ti elhiszitek, hogy meg lehet csinálni? Akarjátok hallani? - vigyorog rájuk Ace. Megőrülnek odalent tőle.  - Akkor íme, óra indul! - dobja rá az alapbasszust Ace és a kivetítőn egy háromperces visszaszámláló fut alatta pedig a számok, amiket Ace elkezd átkeverni. Őrült tempóban és nagyon jó ritmusra pörgetve. Minden átfut az elmúlt idők legnépszerűbb, felkapottabb számai is. Alig pár másodperc az egész, de röpködnek a számok és nagyon könnyedén keveri. Fejhallgató nélkül csinálja. Állati. Lenyűgöző az egész, ahogy a konzolnál gyorsan és precízen mozog, ide-oda kapkod és vált minden másodpercben valami. Mindkét kezével sürög a konzol kiálló pöckei és a tárcsák közt. Ahogy letelik a három perc mindenki ordít. Megcsinálta. Lazán. Három percben huszonöt számot váltott. Csak én ismerem fel a számot, amit utoljára dobott rá az alapbasszusra: Matthew Koma Kisses Back száma az, a mi utolsó esténk száma.

• Mielőtt visszaadom a bulit... Egy szám, egy lánynak, aki miatt elhagytam a várost, de vissza is tértem. Manchester a legjobb! - int Ace és átkeveri a számot. Ahogy lesiet a pult mögül a dj veszi vissza a fülhallgatót, de rajtahagyja a számot, amit Ace felkevert. Félig ittam a kólámat. Értetlenül pislogok, de nem jut időm gondolkodni, mert Ace a tömegen át utat törve magának elém érkezik. Tátott szájjal bámulok rá.

• Liv? - emeli meg a szemöldökét és nem hagy szóhoz jutni, a kezemnél fogva maga után húz. Alig tudok leugrani a bárszékről, és Ace már táncolni is kezd velem.

• Honnan tudtad...?

• Liv, ha valahol el akarsz tűnni a tömegben, akkor ne a kivilágított bárpulthoz ülj, amit tudod, hogy mindig is figyeltem.

• Azt hittem nincs ma ested - duzzogom.

• Nincs is, de klubtulaj lettem. Kábé ugyanaz, mert felügyelem most már minden este, hogy mi a helyzet a klubomban -  a lexicon avenuetól megy a why r u here. De kábé tök mindegy milyen szám megy. Ace velem táncol. A kapucnis felsőjéhez simulok. Nem akarok semmire gondolni. Megelégszem azzal, hogy itt vagyok Ace klubjában. Ace-el. Irányt vesztett iránytű vagyok. De igazság szerint már nem érdekel az irány. Ott vagyok, ahol lenni akartam.