Top DJ 15
A fogamat mosom, amikor Noel csörög rám. Kiköpöm a habot és fogadom a hívást.
Szia Noel!
Tudod, hogy hivatalosak vagyunk anyámékhoz ebédre. Mi legyen?
Elmegyünk persze, oké - biccentek.
Érted megyek.
Kedvetlenül készülődöm, anyám ruhatárából veszek kölcsön egy ruhát, mire Noel megérkezik és rámcsörög, hogy lent vár, már készen vagyok. Beülök Noel mellé az anyósülésre.
Szabadságot vettél ki?
Otthonról dolgozom. Anyáméktól, illetve most ugye rá vagyok állítva egy ügyfélre. Csak vele kell foglalkoznom.
Akkor sokat fog fizetni.
Igen - bólintok és felnézek a homlokzatra. Noel szülei. A leendő anyósomék. Borzalmas. Anyám egyik kék csipkeruhájában vagyok. Noelék étkezőjében kristálycsillár alatt terítenek drága étkészletekkel. Talán katalógusból vették. Rendkívül feszült vagyok. Érzem a levegővételeimen. Több mindenkinek megakad a szeme a kezemen. Nincs rajtam az eljegyzési gyűrűm. Nem tudom Noel mennyit kommunikálhatott hazafelé abból, hogy ideiglenesen anyáméknál alszom.
És mikorra tervezitek az esküvőt?
Jövő júliusra gondoltunk, ugye Liv? - feleli Noel nyugodtan. Július? Marad minden a régi mederben. Noel magabiztos és nyugodt. Csak én vagyok a gyenge láncszem ebben a kapcsolatban, aki folyton meginog, aki megkérdőjelezi a saját döntéseit. Noel nem tulajdonít jelentőséget neki. Persze semmit nem lát abból az érzelmi viharból, ami bennem dúl Ace óta. Itt minden megy tovább, tervek szerint. Tehát szó nélkül hagyom a megjegyzést.
Na és a baba? - elnézek és levegőt veszek. Kezd elegem lenni az ittlétből. Ugyanazokból a körökből, amiket Noeléknél mindig végig kell vinni. Kínos kérdések. Nem ez az első karácsony, amikor ezekkel zaklatnak. Amíg nem jegyeztük el egymást folyton azt kérdezték, hogy na de mikor? Most meg… Csupa kellemetlen kérdés. Utálom az ünnepeket. Kólát kértem, dacból, de azt hiszem ideje keményebbre váltani. Körbenézek az asztalon, mi erősebbet ihatnék. Szemközt Noel bátyja ül, Adam. Ügyvéd. Manchester drogbáróit mossa ki a keményebb ügyekből. Gengszterféle alakokkal üzletel állandóan. Jól él belőle. Összeakad a pillantásunk. Megemeli a kezébe eső borosüveget és némán biccentek rá. Csendben tölt és közben átveszi a szót az asztalnál, ezzel kimentve minket a válaszadás alól.
Képzeljétek volt egy nagy fogásom! A külvárosban. Liv pont rólad jutott eszembe. Odaküldtem az egyik emberemet helyszíni szemlére. Nagyon szuper ingatlan. Rejtett szobák. Észre sem veszed, kisebb lerakat raktárak. Szoba a fal mögött, belesimul az egész a házba, fel nem tűnik, hogy rejtett szoba van ott. Csúcs az egész. Tetszene neked! - mondja, s átnyújtja a borospoharat. Ahogy összeérnek az ujjaink titokban kacsint hozzá. De vissza is veszi a nagyon okos, hidegvérű ügyvéd vagyok arcát.
Na és Liv, belejöttél már az ingatlanos munkába? Jobb döntés volt, mint a bank? - kérdezi Noel apja. Félrenyelem a bort, ahogy kortyolom.
Elnézést… - felemelkedem a szalvétámba köhögve és felkeresem a folyosón a mosdót. Átmosom az arcom és nézem magam a széles márványkeretbe foglalt tükörben. Ki nem állhatok Noel szüleihez jönni. Nekem ezek a kényelmetlen találkozások is csak fárasztóak, és unalmasak. Csupa kellemetlen kérdéssel, amitől csak még rosszabbul érzem magam, mint általában. Mennyi időt kell még itt tölteni? Rámkopognak.
Gyere be! - szólok ki fáradtan. Meglep, hogy nem Noel jött utánam, hanem Adam.
Túlságosan leköti, hogy elmagyarázza a szuper kedves szüleinknek mennyire tökéletes az életetek - lép be a mosdóba Adam becsukja az ajtót és megnyitja a kád feletti bukóablakot. - Rém unalmas - összegzi és rágyújt.A kád szélére ülve cigizik és engem néz. - Még csak hallgatni is, nem hogy megélni.
Néha én is ezt érzem - jegyzem meg keresztbe teszem a karom magam előtt. - A tökéletes életünkről - jegyzem meg némi éllel a hangomban.
Mindenki a tökéletességre törekszik - pöccinti a hamut a wcbe Adam.
Áltökéletesség - fintorgok. - Noel vajon elhiszi?
El. Mitől lenne tökéletes az életed? - kérdez rá Adam. Vallat? Bírósági tárgyaláson vagyok? Nagyon szuggesztíven tud nézni. Ez a kérdés... Nem jókor ért hozzám. Mert tudom mi az egyszavas válaszom rá: Ace. Adamnak lazán kibökném, nem lepődik meg semmin, nem rázza meg semmi. Sok mindent látott és hallott már. Adam komótosan szívja a cigit. - Na… ha megvan - néz rám a füstön át. - … akkor ne engedd el! Ha nincs meg… szerezd meg!
Ez nem ilyen egyszerű…
Minden egyszerű Liv, ha tudod mit akarsz - Adamot hallgatva ez végtelenül egyszerűnek tűnik, de a valóság nem ez. Szeretem Noelt, és azt a végtelen nyugalmat és biztonságérzetet, amit ad. De ez feleannyira sem felkavaró, mint Ace-el lenni. Ez az igazság. Csupa kettősség, mint amilyen én magam is vagyok. Egyszerre akarnám azt a kiegyensúlyozott, kiszámítható, stabil életet, amit Noel tud nyújtani, és szeretném azt az izgalmat, és lendületet, és káoszt, és kiszámíthatatlanságot, ami Ace. Noel az állóvíz, Ace a tenger. Ace-nél sosem lehet tudni, akar-e, engem akar-e, meddig akar, vagy, hogy mi lesz holnap, vagy egy év után. Átmenetileg lehetek vele? Meddig? Amíg ingatlanokat ajánlok neki? S utána, vége? Elváltak útjaink? Megint? Elegem van ebből, hogy Ace az életemben csak átmeneti, és rövid időszak. Utálom ezt. Hogy most úgy tűnik, már harmadjára élem meg ugyanazt. Lehet soha nem akarom neki megtalálni az álomotthont. A baj, hogy már megtaláltam. A Cola House. Én ennél jobbat nem fogok tudni ajánlani Ace-nek. Vagyis elvágtam az esélyt és mindent a továbbiakra. Mi lesz? Miközben van egy biztonságos kapcsolatom, el vagyok jegyezve.
Nem is tudom mit akarok - rázom a fejem.
Akkor segítek, hogy rájöjj! - Adam a wcbe dobja a csikket és lehúzza a vécét. Ahogy hozzám lép lesmárol. Véletlen sem úgy csókol mint Noel. Noel mindig ráérős, kicsit lagymatag. Adam tűzzel tud csókolni. Döbbenten fogadom a csókját. - Még csak csókolózni se láttalak titeket Liv - suttogja a számra. - Ez a teljesség? Ne hazudj magadnak! - Adam elhúzódik és kilép a mosdóból. Cigarettaízű volt a csókja. Mint Dylannek. Figyelmeztetés volt. Adam minden szava. A csókja is.
Túl sok pillantásomat kapta el Adam. Hogy félrenézek. Hogy unom. Hogy valójában nem ezt gondolom. Hogy valójában totál mást akarnék. Igen sokszor, valóban, mással lenni, máshol. Felrázott. Adam a kábulatból rázott fel. Amiben élek. A kérdései jogosak voltak. Hazudok, még önmagamnak is. Dylan szerint is állandóan hazudok.
S innentől nem hagy nyugodni a kérdés. Alig várom, hogy hazaérjek anyámékhoz és beszélgessek a szófukar Dylannal, aki nagy ívben kerül. Szerencse, hogy pont az erkélyen dohányzik. Dylannél ez nem ritka tevékenység. Nagy eséllyel lehet dohányzás közben elkapni. Csatlakozom hozzá.
Mond! - pillant rám futólag Dylan.
Te… mindig is hazudósnak tartottál - kezdem. Dylan az ajka közé veszi a cigarettaszálat és csak egy aprót biccent. - Miért? Várj, nem jól kérdezem, valójában azt gondoltad, hogy hazudok, mindenkinek, mindenben, de… legfőképpen magamnak?
Az mellett, hogy folyton kevered a szart? - néz rám Dylan.
Igen, az mellett - sóhajtom, csak, hogy folytassa már.
Önbizalomhiányos vagy - vágja hozzám Dylan. - Ezért kavarsz folyton. Nem érzed elég jónak magad. De igen a legfőbb bajod az, hogy még önmagaddal se vagy őszinte. Behazudgálsz magadnak is mindenféle dolgokat, hogy aztán elringasd magad a neked vagy éppen másoknak tetsző állapotba.
Talán csak azért, mert mindig kevés az információm, amire szükségem lenne - csattanok rá, Ace-re gondolok. Ő is tudja. - A bizonytalanságaim csakis ebből fakadnak.
Senki nem hazudott neked Liv, csak te magadnak.
Ha elhallgatsz valamit az nem hazugság?
Nem olyan nyíltan, mint ahogy te hazudsz magadnak be dolgokat.
Dylan, őszintén… szerinted az én helyzetemben… maradt más? Mint behazudni magamnak dolgokat? - kérdezek rá és egyszerre sírhatnékom támad. Dylan tudja, hogy szerelmes voltam belé, aztán Ace-be. - Maradt más?
Igen Liv, mindig lett volna választásod: kideríteni az igazságot - nyomja el a csikket Dylan és rámnéz.
Az igazságot?
Igen.
Milyen igazságot?
Azt, amit a hazugságaiddal elfedsz, Liv azt. A hazugság nem tett Liv. A hazugság csak elfed dolgokat. Te soha nem tettél semmit, csak hazudtál. Legfőképpen magadnak.
Mit kellett volna tennem?
Feltenni a legfőbb kérdéseket. Először is magadnak!
Hogy téged miért csókoltalak meg? - szerelmes voltam Dylanba. Persze, plátói módon. De a csók maga, azért volt… mert az osztálytársaimnak azt akartam hazudni, hogy ő a pasim. Hazudni akartam, nekik is, és… magamnak is. Mert elfedni és elhitetni magammal is, hogy elég lesz ennyi, jobb volt, mint ami a valóság volt. Erre… nem is emlékeztem már. El is felejtettem. - … mert hazudni akartam...valamit, ami nem is volt az enyém - mondom ki letörten.
Volt, ami a tiéd volt Liv - markol a korlátra Dylan. Visszatartom a levegőt. Ace-ről beszél. Tudom. Hogy róla beszél. - Feltetted magadnak a kérdéseket valaha is? Vagy csak hazudgáltál magadnak, mint mindig - néz rám Dylan. Mi a legfőbb kérdés Ace-el kapcsolatosan?
Hogy miért csesztem el? - a medencés buli, az önbizalomhiány, amit el akartam fedni, és belerántottam Ace-t is. Az elején megöltem a szerelmünket. Az még a kezdet volt. Időt sem hagytam magunknak.
Nem is az a fő kérdés Liv - a korlátnak dőlök és lenézek az utcára, a gyér forgalomra. Mi a legfőbb kérdés hát Ace-el kapcsolatban. Tíz éve ez a kérdés. Igazgatom a csuklómon a horgonykarkötőt. Amit Acetől kaptam. Amit Ace azóta is hord. Amit Ace öt éve visszaadott nekem. Ami a szerelmünket szimbolizálta, a kapcsolatunkat. Ace azt mondta, öt éve, hogy abból a kapcsolatból sosem léptünk ki… csak képtelenek voltunk folytatni.
Mert… a fő kérdés az… hogy miért hagytam elmenni…
Az arcomba csap a szél. Néhány apró szemcse csapódik az arcomnak. Havazik. Apró, pici szórt szemekben. De havazik. Istenem! Sokkolva forgatom a csuklómon a horgonykarkötőt. Ace! Tíz éve… ha nagyon akarom, megkereshettem volna. Tudtam hol lakik. Az albérlet. Találhattam volna módot, hogy miután lenyugodtunk újra beszéljünk. Még mielőtt nekivág a nemzetközi karriernek, de… nem tettem meg.
Öt éve… kérhettem volna, hogy maradjon? Soha nem mertem volna ilyet tenni, de legalább azt kérhettem volna, hogy vigyen magával. Tulajdonképppen nem tudtam meg, hogy mi lett volna, ha arra kérem, hogy maradjon. Manchesterben. Velem. Nem mertem, mert nem volt ennyi bátorságom. Miért nem kértem? Miért nem kérdeztem? Miért nem tettem semmit? Csak sodródtam. Uszadékfa voltam. A hazugságaim tengerében.
Nem volt bátorságom. Sem felkeresni Acet, sem arra, hogy megkérjem maradjon. Nem volt hozzá elég önbizalmam. Helyette… hazudtam. Elsőként önmagamnak. Hogy jobb így. Hogy az élet megy tovább. Hogy… élhetem az életem tovább. Hazugságban. Nélküle. Noellel. Tök mindegy hogy. De igaz. Nem tettem semmit. Nem volt bátorságom felismerni, hogy ez nem az én utam.
Ledermedtem. A szél csapkodja az arcomba a havat. Mintha arcon vágna a téli időjárás. Hogy ébredjek már fel.
Van egy közös trackünk. Hallgattam. Ezerszer. Ace azt mondta, hogy hallgassam. Ha hiányzom neki. Hallgassam. Úristen! A tenyerembe temetem az arcom, mert egyszerre megértem, mi volt abban a trackben: a szerelmi vallomásunk. Jézusom! Fel sem fogom, hogy csorognak a könnyeim az arcomon.
Mit műveltem én?
A krízisekben, a válságokban, hagytam elmenni Acet. Én hagytam. Tényleg nagyon gyerekes voltam hozzá képest. A legnehezebb időkben. Elengedtem. Nem tudtam kezelni a helyzeteket. Nem fogtam fel, hogy valahol csak veszítek ezzel és nem nyerek. Hogy a hazugságaimmal mindent elrontok, és hagyom hogy elússzanak az esélyeim, a lehetőségeim, Ace.
Ace, aki mindig a zenével üzent. Hiszen tudtam. Ismertem. Csak behazudtam magamnak… hogy nem ismerem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése