Darázsfészek

 Alex

Kimmel mindig jól tudtunk közös őrültségeket tervezni. Amióta felvetettem az ötletet, Kim is kész lett a megvalósításra. Egyszerre kezdek ráismerni arra a Kimre, aki a házasságunk előtt volt. Ezt jó jelnek, és jó iránynak veszem. Mert az egész francia ötlettel ez volt a célom. Kimet újra visszavezetni önmagához. S ezzel magamat is. Meg kell találnunk önmagunkat ebben az útvesztőben. 

Kicsit úgy is érzem megnyugodtunk. Van irány előttünk. Látjuk végre, hogy merre kellene haladni. Ez nagyon kellett már, mert eddig csak sodródtunk, cél nélkül. Tehát ismét levezetek Manchesterig.  Kimmel együtt talán soha nem mentünk Kendalból Manchesterbe. Ez mindkettőnknek új élmény. Igazán nem is nagyon mentünk semerre, amióta megszületett Axel. Valahogy az a kép ugrik be, amikor vittük haza a kórházból Axelt. Békésen aludt a babahordozóban, mi Kimmel meg fogtuk egymás kezét. Így utólag szép pillanat volt, de akkor csak kapaszkodtunk egymásba. Most ismét megfogom Kim kezét. S ő visszaszorítja a szorításomat.

A GPS hozott el a címre. Leparkolok Kim unokatesójának háza előtt. Manchester ipari negyedében felújított luxusingatlan. Éppen Liam de Noir is építhette volna. Ő szereti az ilyen tágas, monumentális épületeket. Izgatottan szállunk ki, és becsengetünk. Felkészültünk, hogy francia ingatlanokat nézzünk. A csengetésünkre szinte azonnal nyílik az ajtó. Kim unokatesója nyit nekünk ajtót, barna hajú nő, fekete, laza felsőben és passzos nadrágban. Tulajdonképpen egyáltalán nem is ismerjük egymás családját. Az esküvőnk szűk körben zajlott, csak a szüleink voltak jelen a családból, akiket eddig is ismertünk. Én igazán azt sem tudtam, hogy Kimnek vannak unokatesói. 

• Sziasztok! Üdv a Cola House-ban! Gyertek csak be! - mosolyog ránk.  - Szia, Liv vagyok! Lehet még nem találkoztunk - fogja meg a kezemet. Barátságos, kedves, fiatalos. Másabb mint Kim, meg nem mondanám hogy unokatesók.

• Alex, Goodwin - belépek. Szemközt méhecskés mozaikképek a falon és a padlón: igazi Manchester. Ipari negyed, de lehengerlően stílusos lakás. Tetszik. Még sosem jártam ilyenben.

• És a kicsi Axel! Ó de cuki vagy! - mosolyog le Liv a karomban tartott fiamra. Nem tudom elképzelni a család mennyit és mit tud rólunk. Kimről, rólam, a gyerekről. De úgy tűnik Liv egészen képben van a felállással, mondjuk, ha a cégnél van, akkor nem nehéz. A lépcső felé pillant. - A férjem, Ace! - invitál minket beljebb Liv és előreindul. Kim átveszi tőlem Axelt és követi Livet a nappaliba. Az emeletre vezető lépcső aljába érő alakra nézek. 

• Üdv nálunk, Ace! - fog velem kezet. Idősebb férfi. Komoly. Sötét fariban és pólóban van, a karján tetoválások. Más világ, mint mi. Ez azonnal lerí róla. 

• Alex.

• Látom hoztatok gyereket is - biccent Axel felé. - Marad nálunk vagy saját felhasználásra készült? - kérdezi megfejthetetlen hanghordozással.

• Saját - nevetem végül. 

• Aha, remek - néz vissza Livre és kézzel tapintható a feszültség közöttük. Lehet nem a legjobb pillanatban érkeztünk. - Nos, mit adhatok? - int maga után. - Annyira fiatalnak néztek ki. Meg merjelek kínálni alkohollal?

• Én vezetek - szólalok meg, ahogy a konyhába követem.

• Ugyan, ne siessetek. Rokonokkal szinte egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot. S ez valahol jó is meg nem is. Van vendégszobánk ne aggódj. Akkor kóla?

• Jó lesz kösz.

• Én foglalkozás szerint DJ vagyok, Liv családja meg ki nem állhatja az éjszakai melósokat.  Te jó gyereknek nézel ki, nem bulizósnak, téged biztos jobban bevettek.

• Én sem vagyok valami népszerű a családban. Teherbe ejtettem érettségi előtt Kimet. Szóval így lett gyerekünk tizenkilenc évesen - nincs mit szépíteni, gyereknek nézünk ki mindketten hozzájuk képest.

• Kitalálom, nem húztál gumit. Akkor üdv a klubban - koccintja a kólás poharát az enyémhez.

•  Nem voltam egy partiarc sosem - rázom a fejem, ahogy a kólát kortyolom a hosszú, öblös pohárból. -  Nem jártam bulikba. 

• Én nem is arra értettem a klubot…

• Hanem, hogy ő sem húzott gumit - veszi át a szót keményen Liv. Valójában nem velünk beszélnek hanem egymással. Csak kapkodom a fejem közöttük.

• Aham, én is teherbe ejtettem Livet, csak én az érettségije után. 

• Először és utoljára, bravúros teljesítmény volt - Liv hangja metsző a nappaliban. Jézusom, mi nem a manchesteri méhecskék világába jöttünk, hanem darázsfészekbe nyúltunk. Kimmel zavartan nézünk össze. 

• Hát akkor nektek már jóval nagyobb a gyereketek - nyögöm hozzá kényelmetlenül.

• Nem, mi nem tartottuk meg. Ace-nek nem fért bele az életébe - sziszegi gúnyos éllel Liv. Fagyos csend. Kínosan feszengek én is és Kim is.

• Elnézést, tarthatnám a számat - préselem össze az ajkaimat.

• Ne aggódj, napirendi téma, ha itthon vagyok - forgatja lazán a kólát a poharában Ace. Kínos csend. Meg sem merünk nyikkanni. Valami oltári nagy veszekedést szakíthattunk félbe ez most már nem kérdés. Feszülten hallgatunk.

• Hozom a laptopom - jelenti be Liv megtörve a csendet és elsiet a folyosón. 

• Most bőg egyet - rázza a fejét ingerülten Ace. 

• Rosszkor jöttünk - nyögöm.

• Dehogy. Inkább jókor. Meddő vita lett volna - nyugtat minket Ace. Kim tovább megy a nappaliba és leül a szőnyegre Axellel játszani. Csendben mindketten őket nézzük. - Bocs, nem szoktunk erről idegeneknek beszélni. Csak éppen… ez volt a téma…amúgy te mi lettél Alex?

• Apa - sóhajtok és a hajamba túrok.

• Hát, az egy egész életen át tanulható feladat - biccent rá Ace.

• Ja, eléggé keresztülhúztuk a terveket, számításokat, életeket. Úgy, mindent. De eredetileg építészmérnöknek készültem, mint Kim.

• Nem lettél mérnök.

• Még csak el sem kezdtem a sulit. Megszületett Axel - Ace csak értőn bólogat.

• Hogy sikerült összehozni?

• Szerelem és egyéb drogok - forgatom a kóláspoharat a gránitpulton.

• Ütős kettős.

• Az. Fantasztikus éjszaka volt - nézek át a nappaliban Kimre. Axel-lel játszanak. Annyira elmerengek. Tökéletes éjszaka volt. Ha csak az az egyetlen tökéletes éjszakám lesz egész életemben akkor sem bántam meg. Ace nem töri meg a nosztalgikus hallgatásomat. Iszom az italból. - Kevés maradt meg belőle.

• A szerelemből, vagy a drogból?

• A drog még aznap elfogyott. Elszívtuk. A szerelem… most igencsak viharvert állapotban van.

• Az nálunk is. Liv is éppen annyi idősen lett terhes tőlem, mint tőled Kim. Úgy látszik családi vonás náluk - rándul meg Ace szája széle. - De én nem vállaltam a gyereket. Hát, most ezért lehet szarabb alaknak tartom magam nálad - igazgatja meg a sapkáját Ace.

• Ne gondold, mögöttünk ott volt a családi vállalkozás, tudtuk, hogy valamit együtt fogunk kiokoskodni. Teljesen más volt. Végig benne voltak a tervezésben a szülők, hogy akkor hogyan tovább. Az én apám vitt le minket Párizsba is megesküdni. Nem lehet összehasonlítani élethelyzeteket.

• Te tényleg értelmes srác vagy Alex.

• Kösz, mondták már. De oltári hülye is tudok lenni. Apám mindig emlékeztet rá.

• Kettőnk közül ezért vagy te húsz évesen apa, én meg ezért nem lettem huszonnyolc évesen és ma sem az. Te vagy a jófiú, én meg a rossz. Ugyanazt a felállást mi ketten teljesen különböző módon hoztuk ki. 

• Ez nem verseny Ace. Ki a jó, ki a rossz? Az élet nem verseny. Én amióta az eszemet tudom ezt hajtogatom magamban, mert folyton azt látom, hogy mindenki versenyt csinálna belőle. Ítélkezne. Különösen az apám. Próbálom elhatárolni magam tőle, de néha iszonyatosan nehéz. Így alakult. Így döntöttünk. 

• A miénk kurva szar döntés volt. Már most utólag mondom, mert látom a következményeket.

• A miénk sem volt jobb mert látom a következményeket - nézek rá oldalt. - Nincsen jó vagy rossz döntés Ace. Csak döntés van.

• Ott a pont - iszik rá Ace. - Hallom költöztök.

• Igen. Az apám, épített nekünk egy házat. De… úgy döntöttem elköltözünk belőle.

• Miért?

• Tudod… a feleségemnek… - megrázom a fejem. - Még ma is furcsa kimondani ezt a szót. Szóval Kimnek volt egy szenvedélye. A te feleségednek van szenvedélye?

• Livnek? - Ace elgondolkodva néz rám. - Nem is tudom.

• Nos Kimnek volt. Imádott festeni.  Az ébren töltött óráinak kilencven százalékában ő festett, rajzolt, alkotott. Mióta Axel tudott dolog az életünkben azóta nem fest. Megpróbáltam rávenni. De… ez nem olyan. Az kényszer szülte alkotás. Vagyis ez azt jelenti, hogy a lelke nem boldog. Nem szabad. Ha az volna, akkor alkotna. Ezt… érte, és értünk akarom meglépni. Azt szeretném, ha Kim újra ecsetet venne a kezébe. Ha boldog lenne. Az ő boldogsága az enyém is.

• Alex, te tényleg szerelmes vagy a feleségedbe - jegyzi meg.

• Igen, én az vagyok. Nagyon.