A mi óceánunk

 Alex

Végre elaludt a gyerek. Kivételesen nekem sem kell korán lefeküdnöm, mert holnap hétvége. Kim végzett a zuhanyzással. Ahogy kilép a fürdőszobából belém ütközik.

• Öltözz fel! Beállítottam a babafigyelőt. Kimegyünk! - húzom kézen fogva magam után. Kim szó nélkül kabátot kap magára és cipőt húz. Közel a tópart. Kiülünk a szélére.

• Mond! - dől hanyatt Kim kedvetlenül és a kabát kapucnijába fekteti a fejét.

• Gondolkodtam - mondom összegezve. 

• Min?

• A helyzetünkön. 

• Mármint a szexuális életünkön? - Kim hangjában némi érdeklődéssel felém fordítja a fejét.

• Az életünkön. A segélykiáltásainkon. A megoldási lehetőségeken. Nem ezt akartuk. Nem így akartuk. Ez nem jó így ahogy van - sorolom egy lélegzettel.

• Tudom. És? - Kim közönyös.

• Lépjünk le! - jelentem ki tömören.

• Hova? Devonba? - néz el unottan Kim.

• Nem Kim - tiltakozom határozottan. Határozottabb a hangom, mint gondoltam, még magamnak is elhiszem, amit mondok. - Nem egy egy napos leruccanás kell. Nem egy egy napos leruccanás kell Devonba. Valójában akkor több mint egy éve sem csak annyi kellett volna. Egyetlen levegővétellel nem lehet túl mélyre merülni az óceánba. A mi óceánunkba Kim.  Ki kell menni messze a horizontra. Bele az óceán közepébe. Távol a partoktól, távol a megszokott és gyűlölt dolgainktól. Ahhoz, hogy megtaláljuk a mi szigetünket Kim.  Tudod, amikor ott a kórházban kimondtuk egymásnak, hogy mennyire gyűlöljük egymást, magunkat. Tök mindegy mit. Rájöttem, hogy ez nem is igaz Kim. Én nem gyűlöllek téged. És magamat sem. És szerintem te sem engem gyűlölsz vagy magadat. Hanem a helyzetet, amiben élünk. Ezen kell változtatnunk.

• Mit akarsz Alex? Itt vagyunk ketten, húsz évesen. Egy egy éves gyerekkel. Minden nélkül.  Nem áll módunkban ezen változtatni. Axel miatt sem, meg pénzünk sincs ehhez.

• Van egy Pritzker-díjas, luxusingatlanunk. 

• Kábé apád nászajándéka nekünk.

• Iszonyat értéke van. Eladom. 

• És élünk belőle amíg kitart?

• Van pár ötletem mi lehetne. Ha eladnám.

• Apád sosem bocsátja meg neked.

• Kim! - nem akarom, hogy eltérítsen attól, amit végig akarok neki mondani:  - Mindig is ez volt a fő problémánk: le akartunk válni a szülőkről! Emlékszel? Az egész Devon ezért volt. Szakítani akartunk mindennel. Kilépni az elvárásokból, a szüleink által ránk erőszakolt dolgokból, mindabból, amik nem mi voltunk, amiket nem is akartunk. Ehelyett mi történt?  Teljesen bezártak minket. Egy luxusingatlanba igen. Mint egy aranykalitka. De ki van jelölve az utunk. Adtunk nektek megoldást, a hülyeségeitekre, most már éljetek boldogan, ha tudtok. S majd bebizonyítjuk, hogy nekünk volt igazunk. Itt  fogunk beledögleni az egészbe Kim. Ebből nem fogunk tudni kitörni. Te Axel miatt nem tudod azt csinálni, amit akarsz, én meg azért, mert el kell titeket tartanom.

• Jó ostorozz! Mond el újra és újra, hogy azért vagyunk ekkora szarban, mert én ragaszkodtam, és vállaltam a terhességet.

• Kim! Én soha nem mondtam azt, hogy Axel hiba! Soha! Ezt soha ne felejtsd el - szólok rá erélyesen.

• Igaz. Alex te mindig csúcs voltál! Mindig! Mindig tudtad, hogy mi a helyes - tárja szét a karját Kim.

• Jó, akkor hallgass meg! Csak azért, mert fejben levezettem ezt az egyenletet, szembenézve az ismeretlennel, és vannak rá opcióim, hogy mit akarunk, és hogyan valósíthatjuk meg.

• Hallgatlak! - adja meg magát Kim.

• Költözzünk el! - Jelentem ki teljes határozottsággal.

• Mármint Kendalból?

• Mármint Angliából.

• Hogy mi van?

• Mutatok neked valamit! - előhúzom a farzsebemből azt az összehajtogatott rajzot, amit még apám jaguárjának hátsó ülésén rajzolt nekem. Párizsból szeretettel: Kim. A képeslapvariációink.  Amszterdam. Párizs. Többrét hajtott műszaki rajzlap, Kim sebtiben oda rajzolt szivecskéivel az Eiffel torony. Kicsit megviselt lap már, annyit hajtogattam, forgattam, nézegettem az elmúlt időkben.

• Neked ez még megvan? - veszi ki a kezemből Kim és nosztalgikus mosollyal nézegeti. - Ó Apám, nem semmi vagy Alex! Mindent eltettél.

• Mert kurvára szerettelek már akkor is Kim! 

• Te komolyan… szerelmes voltál belém?

• Szerinted elvettelek volna feleségül ha nem? Kim tényleg szeretlek, szeretném, ha működne a házasságunk, ha valamit megtanultam otthon apámtól, akkor azt, hogy baromi sokat kell dolgozni azon, hogy működjön. Tengeráramlat kell nekünk, ha hideget akarsz akkor hideget, ha meleget akkor meleget, de áramlatban kell maradni. - Kim rámmászik és leteper a fűbe. 

• Imádlak te őrült - hinti a számra,  a csókáradata közben.

• Kim, Kim. Beszéljük meg oké? - tolom félre, mert érzem, hogy Kim már megint irányt akar váltani. Itt a tó partján is tökéletes neki. - Tudom, hogy… mennyire fontos neked a szex. Tisztában vagyok vele, hogy kit vettem el. Hogy te folyton csináltad. Állandóan. Ebben még nagyon nem vagyunk egy áramlatban, majd ezen is dolgozunk, de szeretném előbb azokat a dolgokat  rendezni az életünkben, amik most az én gondolataimat elterelik attól, hogy a kettőnk fizikai összehangolódására, a szexre tudjak koncentrálni.  szeretném szorongás nélkül élvezettel átélni a szexualitás élményét, de amíg folyton máson agyalok addig ez nem megy. Érted?

• Jól van, te felnőtt, felelősségteljes férfi - sóhajt Kim és visszahanyatlik a fűbe. -Hallgatlak! Tehát Párizs? Párizsba akarsz költözni?

• Párizsba? Nem tudom, ott nem túl drágák az ingatlanok? Devonra is gondoltam, de ott nagyon drágák az ingatlanok - nézek rá kétkedőn. - Inkább Franciaországra gondoltam. Igen. Vidékre. Ott talán nem olyan drága az élet.

• S mit kezdünk mi magunkkal Franciaországban? - kérdez rá Kim.

• Azt még nem tudom. Egyelőre eddig jutottam az ötletelésben. Gondoltam a többit már együtt kitaláljuk.

• Értem. Mennyire jó a franciád Alex?

• Pocsék - jelentem ki.

• Az enyém is. Akkor teljesen őrült ötlet nekünk kettőnknek Franciaországba költözni. Tetszik! - bólint rá teljes komolysággal Kim és felnevet.

• Annyira őrült vagy! Imádlak! - nevetem, s két tenyerem közé fogva az arcát, szájon csókolom.

• Alex, ugye tudod, hogy minden őrültségbe egymást rángattuk bele - túr a hajába nevetve Kim.

• De legalább vége a kendali depressziónak? Nem?

• De. Igaz. Köszönöm Alex.

• Mit?

• Hogy… mindig felrázol. Megnevettetsz. Ötletelsz, figyelsz rám. Úgy, mint senki más. 

• Amióta csak ismerlek figyelek rád, kivételesen fontos vagy nekem Kim. Márpedig születésed óta ismerlek - teszem hozzá és felállok a kezemet Kimnek nyújtom, hogy felsegítsem. - Gyere menjünk be! Hideg van itt kint.