Darázscsapda

 Kim

Liv szomorú szemekkel figyeli, ahogy Axel-lel játszom. Nekem inkább csak fárasztó feladat, a napi rutinjaim fő része. Livvel túl vagyunk az udvariassági körökön. Mi ketten nem sokat beszéltünk korábban. Nem volt rá ok, alkalom. Most is nehezen találjuk az összhangot. Liv a kanapénak döntve a hátát követi ahogy Axel odamászik hozzá, ránevet, aztán visszasiet hozzám. Jó játék Axelnek, felfedezi, hogy léteznek mások is rajtunk kívül. Visszasiet hozzám, és elkezdi a játékait Livnek adogatni. Ismerkedik. Barátkozik. Mind ismerkedünk Livvel, az unokatesómmal és a férjével.

• Kim, én mindig is csodáltalak ebben. Hogy te kiálltál magadért. A gyerek mellett. Én… erre nem voltam képes. 

• Liv nagy kár, hogy nem tudtam, hogy  te is…

• Az érettségim után nyáron, Ace és én… de… nem tartottuk meg. 

• Én tényleg nem tudtam… lehet felhívtalak volna már akkor egy mély beszélgetésre - nézem Liv megtört tekintetét.

• Jó lett volna. Mi mindig csak titkoltuk a családban, a szégyent, hogy én tizennyolc évesen terhes lettem. Senki sem tudja. Mélyen el kellett temetnem magamban. Feldolgozatlan trauma volt évekig, évtizedekig. Ezzel a tudattal már csak együtt lehet élni. Amikor meghallottam, hogy te gyereket vársz és megházasodsz a gimi végén… Azt gondoltam: ez a Kim milyen bátor!

• Nem éreztem magam annak!

• Szerintem ez bátorság, meg mennyivel jobb fej Liam, mint az én anyám. 

• Az én apámnak is megvannak a maga hibái.

• A főnököm, ismerem - biccent Liv. - De nem csak Liam,  hanem mennyivel jobb srác lehet az, aki… aki vállalta a gyereket, és téged. Mindent, ami ezzel járt. Hogy ő kész feleségül venni! Egy gimnazistát!

• Ez ellen nincs érvem - nevetek. - Alex tényleg jó fej srác. De… Alex és én együtt nőttünk fel, barátok voltunk, szinte egy… család.

•  Nem Kim, ez akkor is nagy dolog  egy sráctól. Hát ez az, ami nekem nem adatott meg. Én egy életen át vezeklek azért a döntésemért. S szégyenkezem. Itt én voltam a gyenge, itt nekem van csak magyaráznivalóm. Bárcsak megtartottam volna. Ma már nem érdekelne sem a szüleim, sem más véleménye. Megoldanám, valahogy. Akkor egyedül.  Ahogy ti is megoldottátok és most is megoldjátok valahogy. Most már látom. Annyival fiatalabb vagy nálam és mennyivel érettebb vagy nálam! Bár ismertelek volna tiniként. Bár együtt lettünk volna tinik.

• Az remek lett volna! - bólintok, ahogy Livet nézem. Axel odamászik hozzá és dumál neki. - Együtt mehettünk volna Ace bulijaira! Én nagy bulizós voltam ám. Még Axel előtt. Most tőle semmit sem lehet csinálni.

• Elhiszem. Áruld el Kim! Milyen ezt végigcsinálni? Ennyi évesen.

• Nagyon nehéz! De… Alex nélkül… nem mertem volna. Nem csináltam volna. Ő kellett hozzá - pislantok át Alexre, aki elmélyülten beszélget Liv férjével.

• Hát igen. Ez nekem nem adatott meg. Nem volt mellettem Ace. Ebben sem, ebben sosem. Kim, te szerencsés vagy. Jó srácot választottál!

• Nem érzem magam annak. Ez az évünk… iszonyat rémálom volt. Kimerültség, fáradtság. Létfenntartás. küzdés. 

• Tudod Kim, ha ismertelek volna,  ha kettőnk közül te lennél az idősebb és látom a példádat magam előtt, akkor lehet… hogy én is másképp döntök, ha te ezt végigcsinálod előttem. Már máshogy álltam volna hozzá. Hatással lettél volna rám, a döntésemre. Befolyásolt volna a saját bizonytalanságaimban. Függetlenül attól, hogy Ace, vagy bárki más mellettem áll-e.

• A rossz döntés is jobb, mint nem dönteni Liv.

• Most már bánom azt a döntést. Most, hogy téged látlak. Hogy tényleg megcsinálod. Volt bátorságod ezt végigvinni. Miközben mindketten végzős középiskolások voltatok. Nálunk Ace már legalább dolgozott és mégsem vállalta a gyereket. Tudod Kim, valahogy olyan jó, hogy végre van valaki, akivel beszélhetek erről. Ez mindig csak Ace és köztem volt valami sötét folt az életünkben.

• De szeretnétek gyereket, vagy nem?

• Persze, tervezzük, csak nem jön össze. Már négy éve próbálkozunk. Szóval igen, bánom azt az abortuszt, ott tizennyolc évesen, hogy most itt tizenöt évvel később meg hiába van meg minden. Pénz, lakás, házasság. Most meg gyerek nincs. Lehet meddő lettem - Liv elsírja magát. - Bocs, én bocs… - sietve húz ki a zsebéből egy zsebkendőt.

• Ugyan Liv, nézd, én is egy örökkévalóság után születtem meg. A szüleim már azt hitték nem is lesz gyerekük. Tudom, ez most nem vigasztal téged, de nézd, ha akarod cseréljünk férjet egy napra. Én elmegyek Ace-el bulizni, te meg nevelhetsz gyereket Alex-el! - vigyorgok rá. - Liv, én sosem értettem, miért nem tartottuk mi a kapcsolatot - mérlegelem. Eddig nem ismertem Livet. Bár tudtam, hogy létezik, hogy az unokatesóm. Annyival idősebbnek tűnt.

• Hát kapásból volt tizenkét év közöttünk. Aztán meg… Én a családdal nem igazán tartottam a kapcsolatot. Anyám ellenezte is Ace-t aztán tudod… hogy van ez…

• Ezt a részt jól ismerem. Egy család - biccentek rá. 

• …jelentős a korkülönbség is.

• Hát most már kevésbé - ingatom a fejem. Mindketten házasok vagyunk. Mi egy gyerekkel.

• Nézzük a jó oldalát! Most végre valami összehozott minket. Bár ti éppen most akartok költözni.

• Ez még nem a vég, csak valaminek a kezdete. Remélhetőleg valami jó kezdete. 

• Mutassak nektek ingatlanokat? -  áll fel Liv és az Irwellre néző asztalra helyezett laptophoz lép. Erre Alex is csatlakozik hozzánk. Axel a játékai közt lomol, egy darabig nem fog neki feltűnni, hogy nem vagyok a közvetlen közelében. Ha igen, akkor úgyis utánam jön. Liv a pulthoz irányít minket az ablakhoz és a laptopját felénk fordítja.

• Kinéztem nektek több ingatlant is. A fő kérdés az, hogy mit szeretnétek mennyi maradjon meg a jelen házatok eladása után még vésztartaléknak. Bár tudom, hogy titkolni szeretnétek a család elől az eladást, praktikus lenne megkérdezni, hogy becslésként kb. mennyit ér az ingatlan, vagy legalábbis akkor külső szakértővel felbecsültetni.  Illetve Párizsban és környékén is kerestem nektek az északi régióban is több ingatlant, többféle lehetőséget. A ház vételnél mindig szempont, hogy milyen igényeitek vannak. Mondjuk nagy családot terveztek-e? Akkor biztos, hogy nem célszerű a kis hálószobaszámú ingatlanokat nézegetnetek. Tekintve, hogy már család vagytok.

• Nem igazán beszéltünk még családtervezésről - nyögöm. Örülök, hogy ez az egy gyerekünk úgy ahogy felnő majd.

• Ezt sem terveztük éppen - jegyzi meg Alex magától értetődően.

• Tervezésben nem voltunk túl jók, csak alkotásban - teszem hozzá egyetértőn.

• Szerintem nem kellene elvetni, hogy több gyereketek lesz, de az sem utolsó szempont, hogy milyen távolságban szeretnétek lenni Angliától? Tervezitek-e hogy rendszeresen hazalátogattok? Például Ace bulijára? - nevet Liv és Ace felé néz, aki erre csatlakozik hozzánk.

• Nem szeretnénk túl messze lenni az Angol-csatornától - feleli Alex és én is hozzá bólintok.

• Na egy kis Ace buli? - nézek Alexre kérdőn.

• Még sosem táncoltunk együtt - jegyzi meg Alex. És tényleg.

• Mi még az esküvőnkön sem táncoltunk - bólintok rá. Egy buliban Alexet el sem tudom képzelni. Őt csak rajztábla mellett láttam a napjaink végtelen óraszámában.

• Az meg hogy, lehet?

• Nekünk csak vacsoránk volt. Nem volt hivatalos lakodalom. A szüleink inkább csak szégyellték az egészet. Hogy mi tiniként, a gyerek miatt megházasodunk. Kényelmetlen volt az az esküvő és a teljes párizsi utunk.

• Hát akkor Mr. és Mrs. Goodwin ideje, hogy táncparkettre lépjen. Ki jön ma velem bulizni? - kérdez rá Ace. - De tényleg, gyertek el! Fiatalok vagytok! Ahogy elnézlek titeket rátok férne egy jó kis buli, nekem meg van éppen egy saját klubom, ingyenes a rokonoknak - kacsint ránk Ace.