Zuhanórepülés

A reggelek olyan szomorúak, csendesek, álmosak és kiábrándítóak. Shana elfogadta Forest segítségét, amivel a repülőgépbe ültette. a fejére aviátorsapkát húzott, egy pléddel jól betakarta. s csak úgy igazította rá a ballonkabátot. Kézi erővel indította be a repülőgép légcsavarját Forest, s  a fűben még hosszan előregurult a repülővel. Shana úgy érezte  a szemüveg ki fogja szippantani a szemgolyóját a helyéről olyan szorosan záródott a fejére. Figyelte, ahogy Forest lassan emelni kezdi a gép orrát. Hosszú kifutással mindig csak egy-egy szintet emelt a gépen. Néhány méterrel feljebb húzta az orrát, aztán egyenesen repültek. Aztán újra emelt egy kicsit, megint egyenesbe hozta a gépet. Shanának eléggé sokára esett le, hogy miért csinálja így. A légnyomáskülönbség kiegyenlítése miatt. Fokozatosan szokatta magukat a magassági légnyomásváltozáshoz. Egyszerűen profi módon vezetett a srác. Shana ámulva nézte, hogy milyen precízen tartja egyenesben a gépet. Nem billegtek, nem volt semmi határozatlanság a vezetésében. Stabilan tartotta az irányt és a magasságot is. Ahogy elérték a repülési magasságot onnantól csak a repülőgép motorzaja, a szél és a hideg volt az úr. Most örült csak igazán Shana, hogy Forest előrelátóan dupla takaróval burkolta a ballonkabát alatt. Mert itt fent nagyon hideg volt. Shana ámuldozva pislogott szét. Nézte az alattuk elsuhanó tájat. Még sosem utazott ilyen sebességgel, suhantak, a fák, az utak, a mezők, a rétek, a kis tavak és patakok alattuk. Csak a Nap és a felhők voltak állandó néma kísérőik, mindig ugyanolyan távolságban és mozdulatlanul. 

-          Ideje az élményrepülésnek is a sétagalopp után igaz? – kiáltotta hátra Forest, s egy kicsit balra döntve a gépet kanyart írt le. Shana sikítva próbált kapaszkodni valahova. A repülőgépben így ülve úgy érezte magát mintha egy boroshordóban ülne jól betakarva és csak a hordó faanyagát kapirgálhatná a körmével. De szorosan be volt kötve. Ennek ellenére kapaszkodási vágya volt.

-          Ne sikíts! Élvezd! -  nevetett Forest és könnyed  hullámokat írt le a repülővel a levegőbe.

-          Kihányom a le sem nyelt reggelimet!  Vezess rendesen te őrült! – kiabálta vissza Shana. Forest egy kecses, széles ívű szlalomrepülésbe kezdett, mintha végtelenített nyolcasokat akarna a levegőbe vésni.  Shana nagyokat nyeldekelt, ahogy a gyomra emelkedni, majd süllyedni kezdett. – Forest! – visította Shana.

-          Ez az! Ezt szeretem hallani!  - rikkantotta Forest. – Akarsz átélni egy zuhanórepülést? – kiáltotta nevetve Forest.

-          Neeem! – kiáltotta Shana.

-           Készülj! – nevetett hátra Forest.

-          Előre nézz! Előre nézz!!! – kiáltotta Shana.

-          Viccelsz? Mi jönne velünk szembe, egy madár? – nevetett Forest.

-          Akkor is! – kiáltotta Shana.

-          Hé! Lazulj már el, ne görcsölj! EZ olyan mint a szex! -  kiáltotta vissza Forest. – Sőt még annál is jobb! – nevetett Forest.

-          Forest! – kiáltotta vissza haragodan Shana.

-          Nyugi, bízz bennem és engedd el magad! Meglátod, hogy jó lesz!

-          A hangárban sem ezt mondtad!

-          A levegőben egészen mást mondok mint a földön – nevette Forest.

-          Őszintébb vagy? – kiáltotta vissza Shana.

-          Hát lehet – mondta Forest a szelet túlkiabálva.

-          Akkor arra válaszolj: érzel irántam valamit? – kérdezte Shana.

-          Nem tudom…, lehet – kiáltotta vissza Forest, s lefelé nyomta a kart. Shana sikítva támasztotta a tenyerét az ülés falának, ahogy érezte, szinte zuhannak. A repülőgép orra csaknem a föld felé mutatott.  Mielőtt elérték volna a talajt, Forest felrántotta a repülőt. Shana ámulva nézte, ahogy elhúznak ismét a fák felett, látta a legelésző állatokat a réten. Shana nevetve nézett vissza a tájra.

-          Ez! ez annyira…

-          Na hogy tetszett? – kiáltotta hátra Forest.

-          Nagyon jó volt! Ijesztő, de aztán… nagyon jó! – kiáltotta Shana.

-          Akarod még egyszer?! – kérdezte Forest. Shana elvörösödve gondolt arra, hogy Forest éppen ugyanígy kérdezte hajnalban is tőle a ponyván fekve, s végül ugyanazt a választ adta, mint akkor.

-          Igen! Akarom újra! – nevetett előre Shana. Forest megint előre repült, alkalmas helyet keresve, s újra zuhanórepülésbe kezdett. Shana figyelte, ahogy közeledik minden egyre gyorsabban a méretek egyre nagyobbak és közelibbek, aztán egy könnyű éles ívben ismét felfelé kezdenek húzni.  Forest lassan irányba fordította a gépet. Túl hamar odaértek. Shana a repülőben ülve és a tájat nézve kezdte megérteni, hogy miért szeret Forest annyira repülni. Mert az égben nincsenek szabályok, nincsenek törvények, nincsenek emberek. Csak a gép van és a lég, amiben mozognak. Kitisztul a fejük, és könnyebb a lelkük. A levegőben gondtalan az élet. A levegőben csak a repülés számít és nem az, hogy ki vagy, honnan jöttél, és milyen múlttal. A levegőben csak a jelen számít. Az itt és most.  Ennél intenzívebben nem is lehet átélni a pillanatot, mint a repülőgépben. Forest ezt az állapotot kereste. Amióta csak repült. Ő akit a család, az apja elvárásai s az egész élete kötött valamihez, a repülésben találta meg a menekülést mindezek elől. S most egy csipetet megmutatott ebből Shanának is. Itt nem létezik a társadalom, a levegőben még nincsenek határok és korlátok. A levegő  egy végtelen és szabad ország. Forest lassította a sebességet, s ereszkedésbe kezdett. Shana már ismerte a tájat. Az otthona környéke. Forest egyre lejjebb engedte a gépet. Egy könnyed zökkenéssel fogtak talajt, aztán fékezett, hosszan gurultak a göröngyös legelőn. S végre megálltak. Forest kioldozta az aviátorsapkát a fején, hátranézett Shanára, majd leugrott a gépről, s hátrafutott hozzá.

-          Monden oké? – kérdezte Forest. – Milyen volt?

-          Nagy élmény – mosolygott rá csillogó szemekkel Shana.

-          Lábra tudsz állni? – vette le Shanáról is a repülős szemüveget és sapkát, s a takarók borításából is kihámozta. Shana megpróbált felállni az ülésből, de megrogytak a térdei. Forest emelte ki a gépből.

-          Hú… remegnek a lábaim. Nem is gondoltam, hogy ennyire ideges vagyok ott fenn – nevetett Shana belé kapaszkodva.

-          Kezdő repülésnél ez természetes. Így próbálsz védekezni, hogy mindened megfeszíted – mosolygott rá Forest. – De az nem segít – vigyorgott le rá. – Elkísérlek az útig rendben?

-          Az jó lesz – sóhajtotta Shana. Belekapaszkodott a fiú karjába. Egy idő után már kezdte ismét visszanyerni a lábaiba az erőt.  Meg hogy földön jár újra. S eszébe jutott, hogy ő hamarosan a szülei elé áll. Ilyen napok után! Shana végignézett magán. Próbálta a haját igazgatni, amit az aviátorsapka lenyomott. – Hogy nézek ki? – próbálta rendbeszedni a ruházatát Shana.

-          Mint aki párszor megázott, két éjszakát egy hangárban volt, két napja nem aludt és nem fürdött és ezt követően egy órát a levegőben töltött – sorolta Forest könyörtelenül.

-          Ó jaj nekem! – motyogta Shana. – Egyszóval borzalmasan!

-          Láttalak már jobb állapotban is – bólintott Forest nyersen.

-          Nem tudtad volna ezt kíméletesebben tálalni? – panaszkodott Shana. elgondolkodott, hogy Forest ennek ellenére is… kívánta? Hogy a fenébe? Miért nem tudott jobban kinézni éppen ezekben a napokban? Forest az út szélén megállt, s még kézen fogva tartotta Shanát, akit így visszarántott.

-          Én innen már nem megyek tovább – nézett a házak felé Forest.

-          Igen, persze rendben – bólintott Shana.

-          Nekem is indulnom kell, sötétedés előtt haza akarok érni, na meg nem akarok kifogyni az üzemanyagból sem – intette a fejét a repülő felé Forest.

-          Igen persze – hajtotta le a fejét Shana. Hirtelen nem tudta mit mondjon Forestnek. Hogyan váljanak el? Mindazok után, ami közöttük történt. Nem tudta jelent-e ez valamit ,vagy sem. Vagy hogy…

-          Vasárnap kora reggel indulunk vissza a frontra – mondta Forest. A tenyere száraz volt, az ujjai lágyan fogták Shana kezét.

-          Értem, onnan indultok mint legutóbb?

-          Nem vagyok jó a búcsúzkodásban Shannon. Sőt, nem is tudok búcsúzkodni. Nem akarok búcsúzkodni. Se itt, se a felszálláskor. Nem ígérgetek, nem hitegetek, semmi ilyesmit nem akarok. Rendben?

-          Oké – formálta bizonytalanul Shana. – De legalább… - meg akarta kérdezni, hogy írhat-e neki, vagy legalább integethet-e neki felszálláskor, imádkozhat-e érte, gondolhat-e rá. De Forest egy gyors rántással magához húzta, s egy csókkal lezárta a kérdést. Shana hökkenten állt és viszonozta a rövid, kurta, kérdéseket, szavakat és gondolatokat lezáró csókot.

-          Viszlát Shana! – suttogta Forest s sietve ellépett a lány elől, olyan gyorsan haladt, hogy Shanának esélye se volt utánakiáltani, vagy utánaszaladni. Forest nem akart búcsúzni. A pillanatot akarta csak. Shana csak állt, döbbenten az út szélén. A bokrok már elnyelték Forestet, a fák eltakarták őt a szeme elől.  S Shana csak akkor ocsúdott fel, amikor meghallotta a repülőgép zúgó motorját,  s ahogy Forest a feje fölött elrepült a magángépével fokozatosan húzva felfelé a repülő orrát.  Shana hosszan nézni akart a gép után, de az út menti első házak hamar kitakarták a szeme elől a gépet. Egy ideig még hallatszott a zúgás, aztán már az sem. Shana megkötötte a ballonkabátja övét, hogy kicsit rendezettebb benyomást keltsen odahaza, pedig tudta, azt, ami az érzelmeiben, és a gondolataiban támadt, azt a zűrzavart egy övhúzás nem fogja rendezni.

Forest letette a gépet, letakarta, s sietve futott fel a várhoz. A lépcsőn az apja várta, jellemzően aranyozott színházi látcsővel a kezében.

-          Apa ez most vicc? – mutatott apja  kezében a látcsőre.

-          Kéznél volt, a nővéreiddel színházban voltunk – tette egyik kezéből a másikba a látcsövet Fabian. – És már csak ilyen eszközzel láthatom lassan a fiamat.  – korholta Forestet Fabian. – Jó lenne ha leszállnál a földre a légváradból, amit építgetsz magadban fiam – morogta Fabian.

-          Jól van – mordult vissza Forest.

-          Éhes vagy? Ettél rendesen?

-          Egész nap nem ettem, szerinted? – dünnyögte Forest, s az étkezőszalonba igyekezett.

-          Adnak egyáltalán rendesen enni ott a fronton? Remélem mindent megveszel magadnak és nem szenvedsz semmiben sem hiányt. Te egy de Noir vagy, nem kell a közkatonák ételét enned – mondta Fabian.

-          Aj apa! Már megint milyen sznob vagy! Egész Franciaország ellátási gondokkal küzd. Ha nincs manna én sem tudok mannát venni hiába van rá pénzem – csattant Forest.

-          Egyáltalán mi a fenének mégy Te a frontra! mi dolgod ott! – elégedetlenkedett Fabian.

-          Te ezt úgysem érted apa!

-          Hát nem, tényleg nem értem!

-          Akkor meg hagyjuk a témát! – csattant ingerülten Forest. Fabian egy ideig némán nézte, ahogy a fia falja az ételt az asztalnál, mintha három napja nem evett volna, vagy amióta elment Franciaországba, ki tudja.

-          Forest! – dörzsölte át a homlokát fáradtan Fabian. – Egyszerűen… csak aggódom érted. A fiam vagy… és én… Forest, elképzelni sem tudod, hogy én mennyit küzdöttem és harcoltam érted.

-          Apa, az hogy fiút nemz nem nevezhető harcnak! Ha jártál volna valaha is egy háborúban akkor tudnád ezt! – támadt rá Forest.

-          Mert te aztán tudod mi a harc igaz? Röpködni a levegőben, s várni, hogy felrobbantsák alattad a géped! – vesztette el a türelmét Fabian.

-          Látod, megint itt tartunk – csapta le a villát a tányérra Forest. S ellökte maga elől a tányért.

-          Mindkettőnk életében más volt a fontos. Forest, az egyetlen fiam vagy, akiért elviseltem anyádat, igen, mert elviseltem, sőt elvettem feleségül és évekig gyötrődtem, hogy nem fog fiam születni. Még ha neked ez semmit sem ér – Forest idegesen kezdett dobolni az asztal szélén.

-          Mit akarsz mit csináljak? – kérdezte türelmetlenül az apját Forest.

-          Gyere haza és hagyj fel ezzel az ostoba röpködéssel, vigyázz magadra!

-          Éljek egy bársonytokban a kincstár egyik vitrinében? – fújtatott ingerülten Forest. – Mint az ékszereid?

-          Ha megtehetném biztos, hogy bezárnálak oda – sóhajtotta Fabian. – Mindegy, hagyjuk… hogy vagy?

-          Hogy lennék. Hideg konzervkajákon élek, többet az  életben nem akarok babkonzervet enni az biztos. Egész éjszaka éberen alszunk.

-          Sokáig oda voltál Dave menyegzőjén – szúrta közbe Fabian. – talán… egy lány?

-          Egyszerűen csak így alakult apa – nézett sötéten az apjára Forest.

-          Az a Lilly-Anne… ott volt?

-          Mit érdekel az téged? Egyébként állítólag ott volt, bár én nem láttam – rántotta meg a vállát Forest. – Továbbiakban? Van valaki akit meg kellene ismernem, kiszemelt jelölted? Lányok, akik közül ki kell választanom a legszebbet, akivel megoszthatom fele királyságom.

-          Az egész a tiéd, nem kell felezned senkivel – jegyezte meg Fabian.

-          Jaj apa! Ha akarod beszélek Dylannel, hogy ráruházod vagyonodat – grimaszolt Forest. – S akkor nem kell aggódnod.

-          Forest ez nem tréfa. És igenis aggódom, azért vagyok az apád, hogy aggódjak érted.

-          Rendben, azért felmehetek a szobámba? Lefürödhetek és aludhatok?

-          Persze, holnap is lesz nap. Pihend ki magad, egész nap vezettél – bólintott Fabian, s nézte, ahogy fia elhagyja az étkezőt, s megindul a lépcsőn felfelé. Legalább hazajött. Már ennek is örül. Itt van, hazajött a frontról. És egyben van. Épen és egészségesen.