Forest emlékére

Fabian és Kevin kézenfogva sétáltak a fenyvesekben. Kevin gallyakat szedett és időnként megsuhantotta vele a fák törzsét, vagy lelógó ágait. A vadászház felé közeledtek az úton. Ahol Fabian régen felnőtt. Ismerte a környéket jól. Áthaladt az ösvényen. Már messziről megütötte a fülét a fűrészelés hangja. Ettől mindig összeszorult a szíve. Mély levegő. Ki és be. Ez az. Csak egy-két fa… nyugtatta magát Fabian. Kevin megérezte nagyapja megtorpanását. Felnézett rá.

-          Mi ez a zaj nagypapi? – kérdezett rá kíváncsian Kevin.

-          Tudod mit? Szaladj előre és nézd meg! – nézett le az unokájára Fabian. Kevin gondolkodott egy darabig aztán futásnak eredt. Fabian lassú, komótos léptekkel követte.  Az erdő közepén közel az Ezüstharmat felé vezető földúthoz ott emelkedett a nagy kapuzat. A frissen festett cégtáblán: DeNoir Fa- és Építőipari Vállalat. Fabian összepréselte az ajkait és hangtalanul felzokogott. A kabátzsebéből előkeresgélt egy zsebkendőt, s sietve a szemeihez nyomkodta.

-          hűha nagypapi… ez… ez óriási! – lelkesedett Kevin ugrálva.

-          Igen. Ez volt az édesapád álma – szipogta Fabian, de tudta, hogy nem fogja tudni abbahagyni a sírást.  Még nem járt itt, s pontosan tudta, hogy miért nem jött ki. Nem akarta látni. Mert ez a vállalat Forestre fogja emlékeztetni mindig.

-          Tényleg? – hűlt el Kevin a nagy farönköket csodálva a kapun belül.

-          Igen – mosolygott szomorkásan Fabian, miközben a könnyei csorogtak végig az állán. – Mindig is szeretett volna ide egy ilyen faipari vállalatot.

-          S te most megépíted neki?

-          Igen. Ezt az ő emlékére csinálom – sírta Fabian. – Menj szaladj előre Kevin, hagyd nagyapádat, hogy egy kicsit összeszedje magát jó? – simogatta meg Kevin puha haját Fabian.

-          Okés! – biccentett Kevin, s eltűnt a faraktárban. Fabian a fejét ingatta. Szegény gyerek. Fura képet alkothatott az apjáról. Valahányszor szóba kerül, előbb-utóbb elsírják magukat az emberek. Főleg ő, meg az anyja. De hát Kevin már megszokta ezt. Eleinte mindig megijedt. Megszeppent. Tanácstalanul álldogált. Aztán próbálta őket megvigasztalni. Vagy ő is elkezdett sírni. Most már Kevin is megszokta a helyzetet. Megedződött. Elfogadta, hogy a családtagjaiból az apja említése valami furcsa sírógörcsöt vált ki. Most már rutinosan tudta, hogy ha azt mondják menjen most, akkor elmegy és kész. Fabian mély levegőkkel nyugtatta magát. Itt volt a telepen. Nem sajnálta a tőkét, hogy megépítse ezt a telepet. Munkásokat fogadjon, és mindazon intézkedéseket megkezdje, amit egy vállalat beindításához szükséges megtenni. Mivel ő maga nem értett ehhez, fizetett emberei viszont igen, nem fogta vissza magát, hogy a megfelelő embereket hívja ide északra, a világ végére, az erdőbe. Nem számított se a pénz, se az energia semmi. Csak Forest emléke.

-          Remélem… elégedett lennél Forest! – nézett fel az égre könnyező szemmel Fabian.

A tengerparti házba Kevin hangos kiabálással érkezett.

-          Corinne néni! Képzeld az erdőben egy hatalmas fatelep épült! – kiáltozta Kevin.

-          Tényleg? Megnéztétek? – mosolygott Corinne a konyharuhába törölgetve a kezét. Corinne felnézett és a bátyja arckifejezését kereste. Látta, hogy vörös a szeme, de az ajkán bánatos mosoly ült. – Kimentetek?

-          Igen, rászántam magam. Megnéztük – bólintott Fabian. – Jól néz ki. Tényleg. Szerinted neki is tetszene?

-          Persze hogy igen! Forest imádná – bólintott rá Corinne, s megsimogatta Kevin fejét. – Jöhet a málnás limonádé? – kérdezte a kisfiút.

-          Igen, igen! – ült be gyorsan a lócára Kevin.

-          Mesélj milyen az a telep?

-          Hú nagy! És rengeteg fa van ott! Vannak fatörzsek, meg fagerendák, meg falecek, meg fahasábok, meg faforgács, meg minden fa! – áradozott Kevin. – Faillata van. Finom friss faillat. Nagyon jó illat.

-          te leszel a vezetője ha nagy leszel mit szólsz hozzá? – kérdezte Fabian a gyereket.

-          Tetszik, szeretem a fákat – bólintott Kevin.

-          Azt mondják tényleg nagyon be fog futni – dőlt az asztalra könyökölve Fabian. – Forestnek igaza volt. Van benne üzlet.

-          A fiad nem volt ostoba – mosolygott corinne, s pitét szelt nekik.

-          Nem persze. Csak azon gondolkodom, hogy ez sosem épült volna meg… ha… - Fabian szemét elfutotta a könny.

-          Ne kínozd ezzel magad – simogatta meg a kézfejét Corinne. – Egyél egy áfonyás pitét.

-          Szép nagy betűkkel van ráírva, hogy DeNoir – mondta Kevin.

-          Igen, de te Price vagy – mondta ki legnagyobb dilemmáját Fabian.

-          Jé! tényleg! – kapta fel a fejét Kevin, miközben begyűrt egy áfonyás pitét a szájába.

-          Na, majd kitaláljuk, hogy lehetne ezt – harapott a pitébe Fabian is. – Ha nagykorú leszel, te is kérvényezheted a névfelvételt – mondta Fabian.

-          Igazán?

-          Igen.

-          Akkor jó – ingatta a fejét játékosan Kevin. – Probléma megoldva.

-          bár én is mindent ilyen egyszerűen fognék fel, mint te Kevin. Tanulnom kellene tőled.

-          Rendben nagypapi, megtanítlak rá – mondta határozottan Kevin, mire Corinne néni és a nagypapi is összenevettek a feje felett, s összeborzolták a haját a feje tetején.