Emlékül az utókorra

Kevin hamiskásan az anyjára mosolygott. Shannon is kétkedő mosollyal belekarolt a fiába. A fülükben még ott csengett a háborús emlékmű avatójának beszéde. „Harmincnyolc éves volt a legidősebb és tizennyolc a legfiatalabb, kötelességük teljesítése közben  estek el távol otthonuktól, családjuktól, s kerültek vissza az anyaföldbe.” A zárószavak voltak a katonák gondolatai: szeretni és védeni a hazát, hinni a jövőben és tenni érte a mában. A családtagoktól pedig egyet kértek őrizzék a katonák emlékét és sírhelyét. A katonák leszármazottai és rokonai, özvegyek és árvák számára a katonai emlékünnepség egész napos volt. Beszélgethettek, emlékezhettek, újraértelmezhettek dolgokat.

-          Megérte ez nekünk? – nézett rá Kevin az anyjára.

-          Jót tett ez nekünk? – kérdezett vissza Shannon. Felolvasták az elesettek névsorát, köztük Forest de Noirét is.

-          Szép volt a beszéd.

-          Jól játszott a katonazenekar – biccentett Kevin. – A nagypapa sokáig lesz.

-          Fő ember itt a környéken tudod. Neki ez kötelesség. Főleg, hogy a fia miatt is érintett.

Fabian csak jóval éjfél után érkezett vissza a kastélyba. A szalonban még ébren várta Shannon és Kevin is.

-          Hogy mennyit nosztalgiáznak az emberek – fújta ki magát Fabian, ásítozva a fotelbe ülve. – Ami persze jó tesz a léleknek, csak lefárasztotta a testet – dörzsölgette meg a térdét Fabian.

-          Sokan ismerték apát?

-          Annyira azért nem sokan – rázta a fejét Fabian. – Forest azért annyira nem nyüzsgött társaságban, de így is annyit beszélt mindenki. Háborús emlékeket hoztak, leveleket…fényképeket, se eleje se vége nem volt. Örüljetek, hogy az ünnepség után elmentetek. A rokonok beszélgetése mindig egy végeláthatatlan  szótenger. Én is csak koromra tekintettel menekítettem magam – mosolygott Fabian. – Nézzétek kaptunk emlékérmet is. Forest nevével. Hát Forest biztos a susnyásba dobná, de  mindegy – nevetett Fabian. Ahogy szét majd összepattintotta a bársonytokos dobozt.

-          Azt mondták szerveznek majd még katonai háborús elesettek rokonainak valami programokat – jegyezte meg Shannon.

-          Igen.  Majd alkalomadtán elnézek rájuk. Meg Kevin is jöhet.

-          Szerintem apa éppen az ilyen események elől kezdett repülésbe – jegyezte meg Kevin.

-          Hát van benne valami – nevetett szárazon Fabian. Átnézett fia fényképére. A tekintetét a szobában ülők is követték. Kevin mindig késztetést érzett, hogy apja mosolyára visszamosolyogjon. Repülő a háttérben, fúj a szél, és Forest de Noir mosolyog ki rájuk a képkeretből. Szélfútta hajjal, fiatalon.

-          Olyan fiatalon itthagyott minket – sóhajtotta Fabian. – Különösen titeket – nézett Shanára és az unokájára. – S most te is itt akarsz hagyni? – mosolygott Kevinre Fabian.

-          Csak a szemeszterek idejére – nyugtatta Kevin.

-          Járhatnál az Oxfordra, van olyan jó iskola, mint azok az új amerikai egyetemek – hümmögte Fabian.

-          Majd még meglátom nagypapa, egyelőre az érettségin szeretnék túllenni – vont vállat Kevin.

-          Nem én erőltetem tényleg – mondta Shana. – Ha Kevin Angliában akar maradni azt is megértem, ez az ő döntése.

-          Jobban örülnék ha itt maradna Kevin, nem vagyok már fiatal és aggódom mi lesz a vár sorsa – simogatta meg a fotel karfáját Fabian.

-          Nagypapi, gondom lesz a várra és a vállalatra is ne nyugtalankodj fölöslegesen ilyesmik miatt -  állt fel Kevin és megsimogatta nagyapja vállát.

-          Jól van, jól van, hát fiatal vagy még ahhoz – paskolta meg az unokája kézfejét Fabian. Két generációt nevelt fel. Maholnap az unokája is betölti a tizennyolcat. Ő már igazán teljesítette a feladatát. Csak még néhány évet akart, amíg Kevin átveheti a de Noir tulajdonokat. Férfiként. Már csak ezért élt. Ez tartotta benne a lelket. Az unokájára jobban rábízhatta, mint, ahogy a fiára hagyhatta volna. Kevin felelősségteljes gyerek volt, a kezei alatt jó kézben lesznek a birtokok is, a vállalat és a vár is. Csak tanuljon még egy kicsit, érjen egy kicsit a dolgokhoz. S utána nyugodt szívvel pihenhet meg ő is. Nem kell tartania attól, hogy mindaz amiért ősei és ő is küzdöttek elenyészik az idők során. Kevin kezei közt jó helyen lesz a de Noirok öröksége.