Klántalálkozó

 A nővérem és az anyám az én szalonomban ülnek. A férfiak vadásznak. A de Noir birtokon. Élvezem a fenyvesek tiszta levegőjét. Emily halkan dúdolgat. Felnézek rá a hímzésemből.

• Szeretnéd, hogy kísérjelek? - kérdezem.

• Zongorán? - ereszti a lábaira a hímzést Emily.

• Miért ne?

• Kevésbé szeretsz zongorán játszani.

• Ez egyszer kivételt tehetek - intek a fejemmel a zongora felé.  Emily rábólint. Anyám hallgatja a zenét.  Emily szépen énekel, szebben mint én. Én tűrhetően játszom zongorán, jól szól a dal így együtt, zongorakísérettel.

• Sokat van távol Picar? - faggat anyám.

• Sokat van az istállóban - bólintok a kottát nézve. - Igazi szenvedélye.

• Többet foglalkozik a lovakkal mint veled - jegyzi meg anyám.

• Engem nem különösebben zavar - lapozok a kottában. - Picar szereti, had csinálja. Már voltunk két lóversenyen. Remek időtöltés.

• S közben elhanyagol minden mást - néz körbe anyám.

• Úgy hallom megérkeztek - pattanok fel hirtelen és kinézek az ablakon. - Talán megtudom mi lesz a vacsora - szaladok ki a szalonból. A lépcsőfordulóban fordul fel a gyomrom. Egy pillanat az egész és a lépcsőn csattan minden, amit kiadok magamból. Döbbenten állok a lépcső közepén és köhécselve teszem a kezemet a szám elé. A szalonból anyám és Emily szaladnak ki és lenéznek rám a lépcsőre.

• Minden rendben - nyugtatom őket és mély levegőt veszek.

• Eliza, te állapotos vagy - jelenti ki anyám. Tévedhetetlen megállapítás részéről.

• Ez… ilyen? - nézek zavartan rájuk.

• Pontosan ilyen. Semmi meglepő nincs ezen. Most már asszony vagy - bólint anyám. - Most már mindig ez lesz.

• Ó. De én még annyi mindent akartam, terveztem... - ráncolom a homlokom.

• Lesz még idő mindenre - nyugtat Emily. Picar és Charles nevetgélve lépnek be a főbejáraton. Rámlátnak ahogy a lépcsőn állok lesápadva.

• Valami baj van Eliza? - kérdez rá azonnal Picar és felsiet néhány lépcsőfokot, amikor meglátja a piszkos lépcsőt. Charles lemaradva lassít a léptein.

• Már kétszer rosszul voltál az asztal felett is Eliza. Azt hiszem… jó reménységben lehetünk az állapotodat illetően. Jönnek a kerekasztal lovagjai, Ki legyen az első? Lucan? Lionel? - nyújtja a kezét Picar nyugodtan.

• Talán a Lucan. Ó Picar! - fogadom el a támaszt nyújtó kart.

• Ezt mindjárt feltakaríttatom - kikerüljük a lépcsőn a hányásomat.

• Te tudtad, hogy...? - nézek rá meghökkenve.

• Gyanítottam. S az a szerencse érhet, hogy holnap Philip Knight-nak el is dicsekedhetek a jó hírekkel - vigyorog Picar.

• Meghívtad?  Ó te! 

• Látni akarja a versenylovunkat. Gyere megmutatom mit lőttem!

Nagyon furcsa élmény újra találkozni Philip Knight-tal. Utoljára a lánykérését követő lóversenyen beszéltem vele. De Philip igaz barát. Szerintem tényleg inkább megkönnyebbült, hogy nem mondtam neki igent. Örül a boldogságunknak. A házasságomnak Picarral és a várandósságomnak is. Mindenben tökéletes és jóval kevesebbet beszél állatokról, mint korábban. A vacsora felett sokáig beszélgetünk vele. Tudom mi a célja Picarnak. Információkat akar kiszedni belőle. Készíti a terepet a klánnak. A rabláshoz. Ezért hívta át. Kiszedni belőle ki az aki vagyonos és nem közvetlen ismerős, lehet tőle némi zsákmányra szert tenni.  Picar nem késlekedik. Mihamarabb újabb akciót akar szervezni az unaoktestvéreivel. A megélhetés a kérdés. Már éjszakába nyúlik a beszélgetés. Én a Leinster-ekkel nyugovóra térek. De Picar fent marad beszélgetni Philippel. Átvonultak a szalonba iszogatni. 

Hajnalban kattan a retesz, ahogy Picar bezárja az ajtónkat. Égve hagytam a gyertyát, ha jön. Megfordulok az ágyban, ahogy Picar lehúzza a csizmáit. Figyelem a mozdulatait.

• Nos? Megtudtál valamit? - kérdezem halkan.

• Igen, úgy néz ki lenne egy alkalmas fogás.  Skóciába mennének látogatóba.  Nem költözés, de több ládát is visznek. Lenne belőle némi fogás nekünk.

• Ha Philip elment…?

• Igen, akkor összehívom a klánt - bólint Picar. - Most aludj Eliza. Pihenjünk.

• Rendben - Picar elfújja a gyertyát és én nyugtalan álomba merülök.

Picar rezzenéstelenül végzi tovább a napi rutinjait, mintha mi sem történt volna. Én sokkal jobban izgulok. Várom, hogy búcsút intsek Philip Knightnak aztán a vadásztársaságnak is.  A kapuban állva integetünk a Delaval hintó után, amikor Picarral összenézünk. Ott van a tekintetében. Készen állunk. A zsebébe nyúl és kihúzza az előre megírt leveleket. A címzés egyetlen szimbólum. A háromlevelű lóhere rajza, fekete tussal rajzolva. Ebből mindenki tudja, hogy Picar küldi a klántagoknak.

• Ideje, hogy a de Noir klán újra lecsapjon - néz rám azzal a fanyar félmosollyal, amit legelőször is észrevettem rajta. Az összes férfiszolgánkat lóra ülteti, hogy a közeli környékből összeszedje a hívásra várakozó unokatestvéreket. Sorra érkeznek meg, mint a fekete varjak a környező földekről.  A tanácskozóteremben ülünk, ahogy várjuk mindenki elfoglalja helyét az asztalnál. A férfiak boroznak.  Picar a nagy tál sült hús mellé teríti ki a térképet.

• Philip azt mondta a legrövidebb utat választják az utazáshoz.  Viszont itt… biztosan kerülniük kell, mert az a terület mindig mocsaras. A kocsikkal elakadnának… - húzza végig az ujját Picar a térképen. S  egy ponton megáll a mutatóujjával és megütögeti a lapot. -  Itt tudnánk lecsapni rájuk. A kerülőúton.

• S ha mégsem arra jönnek?

• Esni fog. Arra fognak jönni - feleli magabiztosan Picar. - A cél, a kísérő kocsikat leválasztani a fő hintóról, amin a ládák vannak.

• Nem lenne egyszerűbb, csak a ládákat levágni út közben a kocsikról? Talán észre sem vennék?

• Ezt majd helyzetszerűen látni fogjuk. Ha megoldható, akkor a két hajósunk csak ráugrik a kocsira, levágja a szíjakat, lelöki a ládákat és kész mehet tovább a kocsi. De kétlem, hogy ezt észrevétlen meg tudjuk oldani - mérlegeli Picar. - Jobb, ha arra készülünk fel, hogy észrevesznek minket és ezért némi küzdelem árán szerezzük meg a zsákmányt.

• Küzdelem? Közelharc? - eddig a karfára támaszkodva hátradőlve ültem, de erre felfigyelek.

• Előfordulhat… akár éles lőfegyverek is szükségesek. 

• Lőfegyverek?! - sápadok el.

• Reméljük erre nem kerül sor - nyugtat Picar. - De a biztonság kedvéért előre töltött fegyverekkel érkezünk. Igen.

• Csak az elrettentés miatt Eliza - mosolyog rám röviden a tengerésztiszt de Noir.

• Hát… ha feltétlen szükséges - biccentek  bizonytalanul. Nem gondoltam még ennek a komolyságába bele. Most kezd leesni, hogy ez a kis kaland komolyra is fordulhat. - Biztos menni fog?

• Tizenketten vagyunk. Kocsinként négy fő. Körülbelül ennyien is lesznek akiket meglepünk. Köztük nők is. Esetleg idősebb férfiak. Nem tudom pontosan hányan…. Elméletileg kiegyenlített küzdelem. Amiben a meglepetés miatt és korunknál fogva is mi vagyunk fölényben. Nem lesz gond. Sima ügy - bólogat magabiztosan Picar. - Ha nem érezném a miénknek a zsákmányt bele sem kezdenék.

• Értem…

• Aggódsz? - kérdezi Picar rám nézve.

• Nincs rá okom? - kérdezem vissza.

• Felesleges. Álarcban leszünk. Szemkendővel. Szürkületkor. Minden kedvező. Ismerjük a terepet, a meglepetés ereje elegendő lesz, hogy gyorsan véghezvigyük. Esélyük sem lesz. 

• Csodálom az elszántságotokat! - mosolygok az asztalnál ülőkre.

• Jók leszünk! Együtt megcsináljuk - dagadnak a bizonyosságtól az asztal körül lévő de Noirok. Picar magabiztossága ragadós. Én is megnyugszom tőle. Tudja, hogy mit csinál. Nem ostoba. Véghezviszik. Ebben nem kételkedem. Picar félmosollyal rám sandít.

• Mit gondolsz?

• Az én hősöm! Igazi rablóvezér leszel - mosolygok rá és belekarolva arcon csókolom.

• Helyes - nevet rám mosolyogva. Átölel. S ettől megnyugszom. - Tehát fiúk! Aznap...Nálam kezdünk. Mindenki kap egy lovat és kezdődhet a rablóvadászat! - kacsint rájuk.