A de Noir klán

 Ropog a tűz a kandallóban. A vastag báránybőr alatt fekszem meztelenül Picar mellett. A hajam tűzése meglazult. A takaró felett egymással játszanak az ujjaink. Mindketten Picar erős ujjait érintő vékony sápadt kis ujjaimat figyeljük. A mutató és középső ujjammal úgy érintem meg az ujjait, mintha hárfa húrjai lennének. Picar elmosolyodik.

• Tudtad, hogy igent fogok mondani? - búgom halkan.

• Ühüm - mormogja álmosan Picar.

• Honnan tudtad? - nézek rá a párnán felé fordítva a fejem.

• Amikor visszautasítottad Philip Knightot - néz rám vigyorogva. Felkönyökölök a párnán, a hajam suhogva omlik hátra a meztelen hátamon. Ezt olyan különösen mondta, volt valami huncut villanás a sötét szemek mélyén, abban a fanyar kis félmosolyban, ami annyira Picar. Amitől természetesen azonnal gyanakodni kezdek.

• Picar de Noir! Mennyiben van ott a te kezed ebben az egészben?

• Eléggé! - kacag fel szárazon Picar.

• De szemét vagy! - legyintem meg a kezét.

• Eliza, nem mondhatod, hogy nem adtam meg neked mindent.

• Szóval te azt mondtad Philip Knightnak, hogy udvaroljon nekem?

• Eliza, édes ártatlanságom. Az elejétől mondtam, hogy Philip Knight jó barátom. Ismerősöm. Közösen futtatunk egy lovat. 

• Te lefizetted, hogy udvaroljon nekem? - hápogok döbbenten. De hiszen Philip Knight megcsókolt! Több mint egy hónapon át mindent megtett. Hogy belé szeressek!

• Nem kellett fizetnem érte. Ingyen is megtette. Baráti alapon.

• Ezt nem mondod komolyan. De hát megkérte a kezem! - kiáltok rá.

• Pontosan tudta, hogy nem fogsz rá igent mondani neki! - emeli meg a hangját Picar is ingerültebben.

• Mi van? - vágódok hanyatt Picar mellett. - Átvágtatok! - egyszerre vagyok felháborodva és kacagok. A kényszerű próbálkozások Philip Knight-tal. 

• Csak rávilágítottunk arra, ami a napnál is világosabb volt Eliza! - nevet hasból Picar.

• Mekkora aljas szemét férfiak vagytok! - méltatlankodom. - És én még lelkiismeretfurdalást is éreztem, amiért kikosaraztam azt a szerencsétlent. 

• Inkább azért, hogy miért nem fogadtad el! - jegyzi meg szúrkálóan Picar.

• Honnan tudtátok, hogy nem fogok igent mondani?

• Onnan, mert ismerlek Eliza. Nem vagy olyan. Nem vagy számító. Egy ír lázadó képtelen lenne megalkudni és behódolni csupán a pénzért. 

• De hát megcsókolt!

• Az áldásommal, persze, mondtam, hogy hihetőnek kell lennie.

• Te jó ég! Veszélyes vagy! - nézek rá oldalt. - Miért is nem mondtam igent Philipnek! Ő olyan kis jámbor képűnek tűnt - sóhajtok fel.

• Ó azt hiszem ez örök anekdota lesz ebben a házban - sóhajt hozzá Picar.

• Te okoztad! - emlékeztetem, ahogy ránézek.

• Szeretlek Eliza! - súgja Picar, ahogy átsimítja az arcomat. - Az első perctől, ahogy megláttalak.

• De amikor visszatértem… olyan közömbös voltál. Honeywoodéknál…

• Azt akartam, hogy biztos legyél magadban. Az érzéseidben. 

• Ó!

• Semmi értelme nem lett volna hamarabb megkérnem a kezed. Senki sem kényszeríthet házasságra az akaratod ellenére. Emlékszel Eliza?

• Igen, igazad van.

Csendben hallgatjuk egymás mellett a tűz ropogását. Talán el is bóbiskolok Picar karjaiban. Elvesztettem az időérzékemet. Úgy emlékszem egy órát kapott Picar, hogy meggyőzzön. Egészen biztos vagyok benne, hogy az egy órát már túlléptük. Álmosan pislogok még, mikor Picar is megmozdul mellettem.

• Ébren vagy? - kérdezi halkan.

• Igen - bólintok fáradtan.

• Ideje felébreszteni a papot - jelenti ki tettrekészen Picar. Kimászik az ágyból. Végignézhetem a kandalló tüzében a testét miközben öltözködik. Visszanéz rám. Találkozik a tekintetünk és Picar rámmosolyog. Elkapom a pillantásom. Rádöbbenek, hogy abban a fehér ruhában fogok férjhez menni, amiben az öcsém születésnapi ünnepségén voltam. Abban az ír vászonruhában. Nem egy drága selyemruha. De már mindegy is. Picar segít felöltözni és együtt lépünk ki a hálószobából. A hajtűket igazgatom a hajamban, miközben a sötét faborítás mentén lesietünk az emeletről. A tanácskozóteremben többen alszanak. Picar felrázza a papot. 

A kora reggeli pirkadattal, Picar házában, az elrablóim jelenlétében annyi mindent fogadok ennek a férfinak, amit sosem gondoltam volna. Rövid esketés. Picar részletes előkészületeiről tanúskodik, hogy gyűrűről is gondoskodott. Elámulok, mert nem egy közönséges gyűrű. Ellenkezőleg. Álomszép gyűrűt kapok tőle. Körte csiszolású smaragdköves arany eljegyzési gyűrű. Feltűnő ékszer. Smaragd. Írország, a smaragd sziget. Ráigazítja az ujjamra én pedig csak bámulok le az ékszerre.  Rá sem kell kérdeznie. A szememből kiolvassa, hogy nagyon tetszik az ékszer. Imádom! 

• Írország, az én szerencsém te vagy Eliza de Noir! - fanyar félmosollyal hajol le hozzám az első hitvesi csókra. A tanácskozóteremben kurjantások kísérik a csókot. Picar nem kapkodja el. Ráérősen csókol. De Noir lettem. Igazán az övé. Ahogy kimondja, Picar, először, az asszonynevemet, akkor döbbenek rá. Elvesztettem Leinster lenni többé. Mintha feladtam volna azt, aki voltam. A csók alatt talán Picar is érzi a hangulatomban a váltást, mert megemeli a fejét. 

• Ha meglátod a szalonban a hárfádat, talán kiengesztellek vele. Ír hárfa. Neked - suttogja az ajkaimra Picar.

• Igazán? - támasztom a tenyerem a mellkasának.

• Ühüm… - néz rám huncut félmosollyal, s elhúzódva megemeli  a kezem. - Fiúk! Az első zsákmány! - rikkantja el magát és rám kacsint.

• Igen! Igen! Igen! - rikoltoznak és Picarral az élen átvonulunk az étkezőbe. Még együtt a társaság. 

Asztalhoz ülünk, a társaság tagjait Picar sorra bemutatja, de a neveket szinte azonnal elfelejtem. Annyit leszűrök, hogy mindenki családtag. De Noir. A kanalammal a forró főtt toját tetejére ütök, hogy feltörjem a lágytojás héját és közben körbenézek a reggelizőkön.

• Tehát avassatok be! Hogyan indult ez az egész? - kérdezek rá. Picar kenyeret tör és közben beszélni kezd.

• Emlékszel a beszélgetésünkre a de Noir várban?

• Szerinted el tudtam felejteni? - sandítok rá oldalt, mire Picar csendesen felnevet.

• Azt mondtad, miért nem szervezem meg itt, Angliában. Ugyanazt, amilyen klubban Írországban tag voltam, ahol gazdag nőket raboltak, szigorú szabályok szerint. Elgondolkodtattál. 

• Az én hatásom?  Hatással vagyok rád? - kérdezek rá élcelődve. Az asztaltársaság halkan röhögcsél.

• Természetesen Eliza, nagyon-nagy hatással vagy rám! - fogja meg a kezem és a szájához húzza, egy futó kézcsókra. - Tehát végiggondoltam. Kivitelezhető lenne egy ilyen klub szervezése, családon belül. Mint egy klán. Egy családon belül. Csak mi, fiúk. Akik nem vagyunk elsőszülöttek a családban. Tehát ráírtam az unokatestvéreimre. Leírtam, hogy szükségem lenne egy szervezett eseményre. Egy nő miatt, akibe teljesen belehabarodtam.

• Ezt ugye nem? - nézek összevont szemöldökkel Picarra. Enyhén elpirulok.

• De igen! - bólint rá a szemközt ülő de Noir fiú.

• Ha valamit lehet érteni, az a szerelem - biccent Picar. - Tehát megírtam a leveleket, és a világ különböző pontjairól, hazatértek a szélkakasok.

• Ez komoly? - körbenézek. 

• Én egyenesen Fokföldről jöttem vissza Angliába. A tengerészetnél szolgáltam, egy hajón - bólint rá a szemközt ülő. Picar cipórészéből török én is. Ámulva hallgatom a beszámolókat. Ki honnan érkezett Angliába az én szöktetésemre.

• Összehoztad a családot - állapítom meg Picarra nézve. 

• Végülis igen. Most itt… - körbenéz az asztaltársaságon - ...együtt a klán. Közeli és távoli unokatestvérek, mind rokonok, akik vagyon nélküliek. Együtt vagyunk.

• Miattam - leteszem a kanalat és az ujjaimat a szövetszalvétába törölgetem, s felvetett fejjel körbenézek.

• Miattad - biccent Picar. Megindító a jelentőségem ebben az egész családegyesítésban. Miattunk vannak itt ezek a fiúk. A mi házasságunkért. Nem hagyhatom annyiban. Amit értünk tettek...

• Egyetlen lányrablásért, ekkora utat? - nézek a szemközt ülő tengerésztisztre. Hiszen az volt.

• Egy család vagyunk. Bármikor megtennénk, bármelyikünkért. Picart mindenki kedveli - feleli a megszólított de Noir, és a többiek helyeslően bólogatnak. Példátlan családi összetartás. 

• Tagadhatatlan a népszerűségem családon belül - vigyorog Picar.

• Akkor erre kellene építenetek - állapítom meg.

• Mármint? A családra? Rám?

• Igen. Hazahívtad őket. Itt vannak. Miattad, miattam. Közös ügyért. Együtt voltatok, mint klán.

• Igen,  a de Noir klán - bólint Picar.

• Maradjatok együtt, csináljatok valamit közösen.

• Mind azért hagytuk el a megyét, mert nem volt megélhetésünk itt - ingatja a fejét a tengerésztiszt.

• Picar adhatna nektek megélhetést - erősködöm.

• A lótenyésztés a versenyzéssel együtt sem képes fenntartani 10-12 családot, hiszen előbb-utóbb mind családfők lesznek - mutat végig Picar a társaságon.

• Nem a lótenyésztésre gondoltam.

• Hanem?

• Hát amit eddig is közösen csináltatok.

• A nőrablásra? Rablásra? Ezt egyszer el lehetett játszani, de folyamatosan? Ez bűntény Eliza - ingatja a fejét Picar.

• Tudom, de Robin Hood? - vetem ellen.

• Robin Hood? Eliza, túl sok mesét és mondát olvasol.

• Szerintem van benne lehetőség - a tengerésztiszt erősíti meg a felvetésem. -  Saját törvények a saját területen. A de Noir birtok nagy. Északra sosem jöttek szívesen Londonból. Az északi erdőt mi ismerjük a legjobban - jegyzi meg a tengerésztiszt, és hozzá helyeslően bólogatnak többen is az asztalnál.

• Mint a Sherwoodi erdő, saját csapdákkal, saját zsákmányra, rablás és újraosztás? - kérdez rá Picar elgondolkodva.

• Pontosa - biccent a tengerész de Noir.

• Túl kevesen vagyunk - ingatja a fejét Picar. 

• Arthur király és a kerekasztal lovagjai is összesen huszonnégyen voltak - szúrom közbe a beszélgetésbe.

• Kétszer annyian mint mi - biccent Picar.

• Idővel lesztek többen - nézek Picarra.

• Egy klán csak családtagokból állhat. Másban nem is bízhatnánk meg ennyire.

• De lesznek idővel fiaitok, nemde? Akik hozzátok hasonlóan szintén nem örökölnek, hiszen a várat csak az elsőszülött elsőszülöttje örökli minden kiváltsággal.

• Eliza, ezt a sorsot szánnád a fiainknak? - kérdez rá egyenesen Picar. - Hogy rablók legyenek?

• Az egyik lehetne Lionel, vagy Lucan a kerekasztal lovagjai nevét kapnák.  Lovagok. Nem rablók. Férfiak, kiket a szükség köt össze - emlékeztetem Picart. - Nem kell csak rablásból élniük. Élhetnének kettős életet. Ahogy Robin Hood tette. Nem rabló volt, nemes volt. Nemes!

• Lionel? Lucian? - néz rám fanyar félmosollyal Picar.

• Mit gondolsz? Tetszene? - kérdezem bizonytalanul.

• Khm, fiúk, elnézést fontos dolgom van - áll fel Picar a székét hátratolva. - Gyarapítanom kell a klánt! - néz le rám és a kezem után nyúl.  Megfogom és lefele húzom.

• Ülj már vissza te bolond! - nevetek rá. Picar visszaereszkedik mellém és miközben a székét igazgatja rákérdez.

• Mit gondoltok fiúk? Próbáljuk meg?

• Itt vagyunk. Miért ne? - dől hátra a tengerésztiszt s körbenéz az asztaltársaság tagjaira.

• Akkor felkészülünk. Gyors lovaink már vannak  - kezdi szervezni Picar a részleteket. - Az istállómban. Maradhat a szemkendő is, amit most használtunk.  Edzünk, gyakorlunk és figyeljük a bálokon, szalonokban elejtett információkat. Ki, mikor, hová utazik. Mi érintené a de Noir birtokok területét. Ha megvan az első esemény lecsapunk - dönti el Picar.

• Ha csak feleannyira sikerül jól, mint az első nőrablás, akkor meg fogunk mi ebből élni - emeli a poharát a szemközt ülő de Noir.

• A De Noir klánra! - emelem a poharamat és mindenki csatlakozik az asztalnál.

• A De Noir klánra! - koccintja a poharát az enyémhez Picar.