A vesztes vigaszdíja

 Csodák nélkül ébredtem. Kellemetlenül esős az idő. A sár ellehetetlenít minden utazást. Ismét csak a magány szakadt ránk. A padláson szétterítve az alma. A hátsó udvaron a tyúkok kapirgálnak, nem lehet kiteregetni a mosott ruhákat, mert folyton esik. Bent se száradnak. Jobb nem mosni. Anyám helyett most a háztartásban egy csomó utasítást nekem kellett kiadnom a szolgáknak. Fel kellett volna seperni a padlást, és a feljárót is. Túl kicsi az épület. Persze anyámnak és nekem elég. Három alkalmazottunk van. Szeretnék egy saját szobalányt. De nincs rá pénzünk. Lehet csak társaságot keresek. Valakit, akihez szólhatok itt.

 A deszkákon állva megállapíthatom, hogy alig nagyobb a házunk egy itteni parasztháznál. Miért is akarna elvenni bárki feleségül? Nem vagyok gazdag. Nincs semmi hozományom. Nem lehetek tehát kívánatos egyetlen férfi számára sem.

Máris elképzelem magam, ahogy az anyámmal fogom leélni az életemet ebben a parasztházban. Egy almát kiválasztva beleharapok. Felhoztam magammal a Hódítások könyvét, amit még Írországban másoltam át, hogy legyen saját példányom. Igazán nem kelta hódításokra, hanem jelenkori hódításokra lenne szükségem. Mint ahogy Napóleon végighódította Európát. Én még csak Cheshire megyét sem tudom végighódítani. Tagadhatatlanul nem születtem hadvezérnek a hódítás terén. 

Danu istennő népéhez tartozom. A tudomány és druidaművészet leszármazottja vagyok, ír. Ők azt mondják a harcos ereje a fejében van. Minden fejben dől el. Annyi ésszel csinált házasságot láttam. Mi a gond? Miért tűnik úgy egyszerre, hogy mégsem? Hogy a házassághoz mégiscsak szerelem kell, talán csak nekem. És ahhoz nem ésszel kell szeretni, hanem szívvel. Talán valóban nem tudok harcos lenni. Nem tudom fejben végigcsinálni.

Danu népe sem anyagi, sem szellemi jegyek alapján választott királyt, hanem testi jegyek szerint. Egy idegen, gyönyörű harcost. Erre lenne szükség. Egy gyönyörű idegenre. 

De azért lehetne gazdag az az idegen…

Nagyot harapva az almába tovább lapozok...fel kell adnom. Vesztes vagyok. Minden csatában. Mint a fomoriaiak, a vesztes csata után csak ellopni tudom Daghda isten hárfáját. Ha hárfázok akkor azt jelenti vesztettem. És Daghda úgyis visszaszerzi a hárfáját. Elég csak nevén neveznie, és a hárfa visszamegy hozzá, mint egy hűséges öleb.

Lopott a hárfám. A vesztes vigaszdíja. Rajta a szomorú szerelmes dalával. A másik két húron Daghda játszik, a vidámság húrjával megnevetteti az óriásokat, a nyugalom húrjával örökre elaltatja őket, hogy a tengerbe borulva szigeteket alkossanak.

• Eliza! - anyám jött utánam a padlásra. Hideg van. Kellemetlen északi szél süvít. Fázom. Csak most ébredek rá, hogy hidegek az ujjaim is, amikkel az almacsutkát tartom és a könyvet az ölemben.

• Gyere a szalonba, hárfázz! - invitál.

• Nem hárfázom. Nem vagyok vesztes! - rázom a fejem.

• Persze, hogy nem vagy vesztes! Ki mondta ezt? - ráncolja a homlokát anyám.

• Nem kellek senkinek, mert nincs vagyonom. 

• Nem kellene hagynod, hogy úrrá legyen rajtad a csüggedés - jelenti ki anyám.

• Nem igazán látok egyéb lehetőséget, mint a csüggedést - egyenesedem fel a guggolásomból.

• Látogatód van - jelenti be anyám. Kinézek a padlásablakon. Utálatos esős idő, saras utak. A legjobb kocsi is elakadna valahol.

• Ki?

• Lovon jött. Picar az - megtörlöm az almától ragacsos ujjaimat a szoknyámba és követem anyámat a fűtött szalonba. Anyám is begyújtatott. Hideg van.  Formális köszöntést bonyolítunk le. Anyám szinte mindig tapintatosan visszavonul. Most is kimenti magát valamivel. 

Ketten maradunk. Nem számítottam ma látogatóra. Nem is vagyok hozzá hangulatban, hogy vendéget fogadjak. Nem akarok vesztesnek tűnni. Senki szemében. Különösen nem Picaréban. Sejtelmem sincs hogy tudnék lángot csiholni magamban. A lelkesedés és az élet minimális pislákolását. Erőtlennek és kedvetlennek érzem magam. Semmihez sincs kedvem. Főleg nem beszélgetni, kedélyesen, könnyedén, úgy, hogy közben kövek nehezednek a lelkemre. Nem megy. Elvesztettem az ifjonti lelkesedést magamban. Felöltözni se sok kedvem van reggelente.

 Picar némán néz. Nyugtalan a hangulatom én is érzem. De még mindig tetszik ez a szempár. Picar sötét szeme. Tetszenek a szemei. Akárhogy néz is.

• Hoztam egy kis fenyőszirupot, sosem árt, különösen ilyen időben - int az ablak felé Picar.

• A szerelem íze? Ilyen időben? -  fanyar a megjegyzés, még én is érzem.

• Gyógyír - teszi hozzá röviden Picar.

• Minden sebet begyógyít?

• A legtöbbet igen. Kivéve ha valaki a saját sebeit tépi fel folyton - teszi hozzá Picar erősebben.

• Önsanyargatás, igazán keresztényi cselekedet nem? - igazgatom a tálcán az üveget.

• Látogatóban Miss Emma Honeywoodnál?

• Miből feltételezed?

• Ilyen időben, lovon, csak a szerelem, vagy egy igen ígéretes házasság reménye ültet nyeregbe egy fiatal nőtlen férfit, hogy több mérföldet lovagoljon - jegyzem meg gúnyosan.

• Én hozzád jöttem Eliza - feleli szűkszavúan.

• Ingyen hárfamuzsikára vágytál? - kérdezem. 

• Éppen az sem esne rosszul - biccent rá.

• Nem vagyok a legjobb hangulatomban, hogy ne halálfájdalomról énekeljek éppen.

• Bármit játszhatsz.

• Jó - sóhajtok fel. - A fenyőszirupért, a fizetséged - nézek rá futólag, ahogy a hárfához ülök.

Csupa zavaros gondolatom van. Lehet csak improvizálok a hárfán is. Autentikus ír zene, még a történelem előtti időkből, a szigetek kialakulásáról, ki tudja. Az ír mitológia világából, a hárfa az istenek hangszere. Csak kölcsönben van nálunk. A vesztes lopott hangszere. Igen. Zongoráznom kellene, mint más tisztességes nemeslánynak. Az legalább nem egy lopott hangszer. A fájdalom húrjával. A fájdalomtól mindenki menekül. Olyan, mintha valaki folyton a betegségéről beszélne. Senki nem akar betegségről és fájdalomról panaszáradatot hallgatni.

Kivéve talán Picar. Megfejthetetlen mire gondol. Felváltva simítja át a pohara szélét, az állát, vagy a homlokát. Futólag néha engem néz, de többnyire igazán hallgat. A zenét hallgatja. Talán történetet akar hallani. Régi kelta nyelven. A lélek szavát. Beszéd az ujjaim alól, húrokon megszólaltva a hárfa keretébe foglalva.

Talán csak a vesztesek dalát akarja hallgatni. Valamit, amiben igazán azonosak vagyunk mi ketten. Másodszülöttek. 

• Köszönöm Picar, hogy végül… sosem akartál feleségül kérni - felpillantok rá. Egészen úgy fest, nem is akar válaszolni.

• Hümmm - végül csak ennyi választ kapok tőle. 

Nem igazán válasz. Nem is akart válaszolni. Csak valami hangot adott ki. Nem tudom besorolni a válaszát. Azt jelenti, hogy milyen igaz? Vagy azt akarta mondani, hogy nem kell köszönni? Vagy hogy ő is áldja érte az égieket? Nem akar érdemben válaszolni. Mintha nem is akarna beszélgetni. Nincs a közelében egy hárfán tudó sem? Hogy ide jött? Kiismerhetetlen indíték. Nem vall Picarra. Vagy csak én vagyok ma kevésbé összeszedett, hogy értelmezzem. Ez lehet. Ma nem tudom rendszerezni a gondolataimat.

• Ésszel állsz dolgokhoz ez tetszik. Egészen olyan, mint ahogy én gondolkodom.

Újabb hallgatást kapok. Picar ma szótlan, én meg összeszedetlen vagyok. Remek beszélgetőpartnerek vagyunk ma. Mi ketten ennyire összhang nélkül egymás mellett még sosem voltunk, ennyire más hullámhosszon, valami rezonancia van a levegőben, amit jelenleg nem tudok értelmezni.  Picar mély levegőt vesz. Végül kiböki:

• Szerintem ez az állítás rád nem igaz, Eliza.

• Nem?

• Nem. Csupa érzelem és labilitás vagy. Igazi hangulatember. Uralkodik rajtad a hangulatod és olyan könnyen át tudod adni magad a rossz hangulatodnak, hogy belebetegedsz. Nem hittem abban, hogy valaki ennyire lehet a szerelem betege, de téged látva már elhiszem. Erre csak a szerelem a gyógyír.

• Nem segít a fenyőszirup sem? Milyen kár! - mosolygok rá. Mintha felélednék, valahonnan a poraimból, mint egy főnixmadár.

• Még nem ért elég csalódás ahhoz, hogy értékeld, ami adódik - jelenti ki szárazon.

• Kegyetlen szavak. Különösen tőled Picar.

• A hízelgést jobban szereted igaz?

• Ki nem? - kérdezek vissza.

• Akkor ma csalódást kell okoznom, nem hízelegni jöttem és nem is áll szándékomban.

• A szerelemre a házasság a gyógyír azt mondják Monsiuer de Noir - emlékeztetem.

• Akkor lépésről lépésre kell haladni Eliza. Lesz egy lóversenyem! Egy riválisom is ott lesz. Chesterfieldben igen jelentős birtok tulajdonosa, ott edz versenylovakat. Kereszteztünk két versenylovat és együtt indítunk most egy telivért. Nézd meg a versenyt és ismerd meg Chesterfield birtokosát!