A nőrablás

 Kedves Olvasóim!

Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek! Örülök, hogy itt vagytok velem és olvastok! Azt hiszem ismét egy tökéletes időzítés. Picar és Eliza történetében a kulcsfejezetet olvassuk. Az ihletadó, a tovább lendítő téma. Minden itt lesz, a klán alakulása, a szemkendő viselet. Mindaz, ami Picar de Noir és ezzel a de Noir klán alapítója! Olvassátok tehát szeretettel az első rablását a de Noir klánnak! :)

Boldog Karácsonyt!

Callie

A vacsoránál három tucat palack bordeauxi vörösborról intézkedtünk. Az asztalnál bőséges, ízletes vacsorával várjuk a vendégeket: leves, hal, fogolysült, almatorta, gyümölcskosárka, aszaltkörte, mandula, mazsola és narancslekvár is akad. A vacsoraasztalnál anekdotákat mesélgetnek, kisebb elbeszéléseket tartanak. Álmosodom. Talán az unalomtól. A bortól. A nyugtalan éjszakáktól. A zavaros időszaktól az életemben. A narancslekvárral játszadozom a tányéromban. Mintákat próbálok rajzolni. Mint egy háromlevelű lóhere. Anyám a kézfejemre teszi a kezét, hogy leállítson az asztalnál játszadozással.

Miles az asztalfőn ül. Iskolai történetet mesél. Lord Honeywood jóízűen rágja a fogolysültet. Charles Miles történetén nevet és a bort kortyolgatja. Emily átmosolyog rám az asztal felett. Egymással szemben ülünk. Milest közrefogva. Kimelegedtem a bortól és a nagy társaság is a kis étkezőszalonba zsúfolva csak meleget áraszt. A hajamat simítom hátra…melegem van...

...egyszerre az előtérből zajt hallok. Nehezen jövök rá miféle hangok azok. Végre felismerem. Sarkantyúk pengése. Nem sűrűn hallan nálunk ilyesmit. Dübögő erős férfiléptek. Megakadok a mozdulatban, és csak ledermedve ülök a párnázott székemben az étkezőasztalnál. Kezemben a kis ezüst kanalammal. Beleragadt a lekvárba. Nem fogom fel mi történik. Nem is értem. Csak ámulva nézek...

...Sötét köpenyes alakok csörtetnek be az öcsém születésnapi fogadóünnepségére. Először csak az a tucat fekete ruhás alak, aztán a fegyverek tompa fénye, végül a fekete szemkendő, ami látványilag is eljut hozzám. Fogalmam sincs mi történik körülöttem. Az asztaltársaság mind széktől székig dermed meg. Lord Honeywood befejezi a fogoly rágását, Charles kristálypohara koppan az asztalon. Lady Honeywood félbehagyja a nevetést. Miles elhallgat.

• Hölgyeim és uraim! Elnézést, hogy így betörtünk erre a kedélyes kis összejövetelre. Nem bántunk senkit, csak magunkkal visszük azt, akiért jöttünk! - mondja a magas, erőteljes férfi, aki suhogó köpenyében végigsétál a hátunk mögött. Érzem a hűvös levegőt, ahogy elhalad mögöttem. 

• Férfiak vagyunk, kiket a szükség köt össze. Szándékaink kifogástalanok. Cselekedeteinket a szükség vezérli. 

Anyám megfeszül mellettem. Ő tudja, hogy mi ez. Tudja, mert Írországban ismerik. Ő talán látott is ott ilyesmit. Én nem. De rájövök, hogy mi zajlik a szemem láttára. Ez… egy nőrablás! Körbenézek az asztalnál ülőkön. Kiért jöhettek?  Rajtam kívül két hajadon ül az asztalnál. Miss Warrington, aki jelenleg tizenöt éves. Nagyon fiatal, és van egy bátyja, mellette persze jelentős hozománya van. Befolyásolható, fiatal lány. Talán ő a kiszemelt.

S itt ül Emmy Honeywood az egyetlen nőörökös. Még mindig hajadon. Az asztalnál ülők is hasonló gondolatokkal néznek egymásra és az asztalnál ülőkre. Úgy tűnik mindenki kikövetkeztette, hogy egy nőrablásnál Emmy Honeywood az esélyes, akit készülnek éppen elhurcolni a vacsora mellől. Anyám megszorítja a kezem. Lady Honeywood pedig felsikolt.

• Jesszusom! Emmy! - néz a lányára rémülten.

• Nem mész sehova! - dobja az asztalra a szövetszalvétát Lord Honeywood, és készül felállni, de egy pisztoly csöve nehezedik a vállára a háta mögött álló alak kényszeríti vissza a székébe. 

Kevesen vagyunk. Nincs fegyverünk. Teljesen védtelenek vagyunk egy ilyen támadás ellen. Többen is vannak talán nálunk.  Részemről levegőt se nagyon merek venni. Már nem érzem annyira, hogy kimelegedtem. Idegesen inkább fázni kezdek. Csak a szemek villanásával érzem, hogy mennyire megfagyott a hangulat és feszengve ülünk a székünkben.

A csendes, döbbent szemlélődésemnek vége szakad, ahogy egy határozott mozdulattal kirántják a székemet és kifordítanak az asztaltól. Kábé eltátom a számat és ámulva nézem, ahogy a fekete ruhás alak elém térdel és a szemfedőt felhúzza a homlokára.

• Miss Leinster?! Ön előtt térdel, ki boldogan férje lenne! 

Apám! Zavarodtan bámulok rá másodpercekig. Az arcomon érzelmek egész armadája fut végig. Döbbenetből, hitetlenkedés, értetlenkedés, kételkedés, és végül valami bátortalan meglepődés. Vagy talán öröm?

Először nem akarom elhinni, hogy én. Hogy tényleg én? Engem akarnak elrabolni? Semmi vagyonom. Miért akarnának elrabolni? Mi okuk rá?

A második megdöbbenésem, hogy az álarc alatt, a szemkendő mögött ismerem az alakot. Picar de Noir térdel előttem. A köpenyben hatalmas, és erős az alakja. Fekete, mint a címerükön az a büszke mellkasú kakas. Az arcán ugyanaz a fanyar félmosoly ül, mint amikor először láttam. Ott a zenekari karzaton a hárfa mellett. 

• Ez most komoly? - hebegem erőtlenül.

• Ígérem nem esik bántódása, amíg meghozza döntését! - egyenesedik fel Picar és a kezét nyújtja. Erőtlenül ejtem ki az ezüstkanalat a kezemből, hogy az ujjaimat Picar széles tenyerébe helyezzem. Csak erre a mozdulatra várt. Magához ránt és olyan könnyedén kap a vállára, hogy fel sem fogom, hogy a lábaim a levegőben lógnak. Öles léptekkel vág át velem az étkezőszalonunkon. 

Egy pillanatra látom anyám tátott száját, Miles zavart arcát, Emily félmosolyát és már el is tűnt a társaság a szemem elől. Picar határozottan tart és visz ki a házból. A lábaimmal a murvával szórt feljárón fogok ismét talajt. Picar lova mellett. Picar visszaigazítja a szemére a szemkendőjét.

• De miért? - engedem el Picar vállát, amibe eddig görcsösen kapaszkodtam.

• Azt mondtad unalmas az életed. Egy kis nőrablás igazán kellemes változatosság lenne. Hát tessék! Kívánság teljesítve! Indulhatunk? - pattan fel a nyeregbe és a kezét nyújtja. Elfogadom a kezét és felhúz maga elé. A hideg éjszakában Picar mellkasa melegít. Gyorsan vágtatunk. Körülöttünk a rablótársaság többi tagja. Mind fekete köpenyben és szemkendővel. Kik lehetnek? S főleg…

• Hová megyünk? - kérdezem.

• Majd meglátod - feleli szűkszavúan Picar és gyorsabb vágtára ösztökéli lovát. Szinte suhanunk az éjszakába. Picar kimelegedik a vágtától érzem a bőre kipárolgását a ruhaanyagon keresztül is.

Romantikus éjszakai lovaglás. A rablás izgalmával. Felettünk a hold ragyog. Az arcomba csap a menetszél. Picar erős karjai között vagyok, stabilan tartja a ló vezetékét. Szinte szárnyalunk a víz felett ahogy átvágtatunk a hídon. Mellettünk szorosan két lovas vágtat, a többiek mögöttünk lemaradva. A kíséretünk. Nem is érzékelem, hogy köpeny nélkül fázom az éjszakai levegőn. 

Az avarral borított talajon tompa hang a lovak patáinak dobbanása.  Egy kapualj alatt vágtatunk át. Egy kis udvarház belső udvarára érünk. Fáklyák lobognak a falak mentén boltíves körfolyosót megvilágítva. Vártak minket. Picar leugrik mögülem és átadja a lova vezetékét és a karjait felém nyújtja. Ámulva csúszok le a karjain. Körbenézek a kis udvaron.

• Gyere! - húz magával Picar. A többiek is egy kis tanácskozóteremben gyűlnek velünk együtt..

• Uraim, köszöntsük körünkben, Miss Eliza Leinster! - a szolgától Picar két poharat vesz át az egyiket a kezembe adja. 

• Éljen, éljen! - emelik felém a poharukat, sorra tolják fel a homlokukra a szemkendőjüket. Egy marék csapat. Sötét a szemük és széles a vigyor az arcukon.

• Egy órát kaptok Picar. Sok szerencsét! - ütögetik meg Picar vállát és Picar maga után húz. Nincs időm még csak belekóstolni sem a borba.  Picar már rég felhajtotta a pohárából a bort. De én csak nézek szerteszét ezen az ismeretlen helyen, ahova hoztak. Ahogy haladok Picar után az emeletre szemem megakad a sötétbarna faburkolatokon. Pici és keskeny a lépcsőfeljáró. Az emeleten Picar már be is ránt egy szobába. Esélyem sincs alaposan megbámulni bármit is. Bezárja maga mögött az ajtót. Reteszre. Atyám!

Egy gyertyákkal világított hálószoba közepén állok. Robusztus ágy uralja a helyet. Szárazon nyelek egyet. 

• Hol vagyunk? - nézek körbe. Faragott faelemek. A földön nem szőnyeg van, hanem báránybőrök. Elejtett vadak szépen kimunkált bundái. Az ágy mindkét oldalán fehér báránybőr az ágykilépő.

• A hálószobámban - feleli tömören Picar. Megremeg a gyomrom. 

• Ha akarod, mostantól minden éjszaka -  simítja át egyik tenyerét a másikon. Megemelem a szemöldökömet. Tisztában vagyok vele mit jelent egy nőrablás. Picar de Noir maradt velem kettesben. Tehát ismét számíthatok egy nem várt házassági ajánlatra. Itt a saját hálószobájában Picar de Noir meg fogja kérni a kezem!

• Hallgatlak - fonom össze az ujjaimat magam előtt várakozón. Picar a kandallópárkányra támaszkodik.

• Semmivel sem kecsegtetlek. Nem túl jelentős apanázsom van a de Noir várból, többnyire akadozik. A lóverseny pontosan tudod miről szól. Szerencsejáték. A szerencse forgandó. Az egész életünk, a havi megélhetésünk döntően a lóversenyeken múlik.

• Az egész életem egy szerencsejáték lesz? Minden a szerencsén múlik? - keresztbe teszem a karjaimat és átsimítom a csupasz karomat.

• Pontosan - bólint rá Picar. - Az udvarház az enyém. Itt élnénk - az ablakon túl boltíves  loggiára látok. Picar valószínűleg közvetlenül a hálószobából ér az udvarra, hogy lóra pattanjon. Lótenyésztés, szerencsejáték és Picar. - Időnként természetesen meghívásokat kapunk a de Noir várba. De döntően itt leszünk kitéve a lovaim hozta szerencsének - Megérintem a lóhere medált a mellkasomon és a kis aranyláncon huzogatom ide-oda, miközben Picart nézem.

• Ez...Izgalmas élet lesz - jelentem ki egészen vontatott lassúsággal.

• Ezt vehetem igennek? - néz rám kérdőn Picar.  Csak a fejemmel bólintok, nem jön ki hang a torkomon.

• Hogyan tovább? - kérdezek rá egyenesen.

• Vár lent egy pap. De természetesen könnyebb lenne angol keretek közt elfogadtatni és szentesíttetni egy elhált házasságot. Annak hiányában fogalmam sincs, talán Gretna Greene, Skóciában másabb a törvény, a házasság kérdése - feleli Picar komolyan.

• Ez egy igen...gyors váltás, nehezen tudok lépést tartani veled Picar - jelentem ki komolyan.

• Igen, de a szabályok szerint hajnalban akkor vissza kell kísérjelek Grasmere-be. Érintetlenül - teszi hozzá rekedten.

• Értem - bólintok rá. Nem egy lányregényes szerelemi vallomás. De a maga racionális valóságában jogos az állítás. Angliában nem fognak szentesíteni egy házasságot úgy, hogy a lányt elhurcolták otthonról. Ez nem Írország, nem ír törvényekkel. Ezt mondta akkor a várban is Picar. Itt könnyebb volt kivitelezni a nőrablást szigorú szabályok nélkül, Ott könnyebb volt szentesíteni a házasságot. Egy elhált házasságra bármelyik angol pap könnyebben rámondja az áment. S ezt senki sem kérdőjelezi meg. Ebben Picarnak igaza van.

Némán farkasszemet nézünk. Picar felkínálta a lehetőségeket. Nem kímélte a fáradtságot, hogy megszervezze ezt a romantikus lányrablást számomra. Nem kellene tovább nehezítenem a dolgát és bonyolítanom a kivitelezést. A kocka már el van vetve. Ez a szerencsejáték elkezdődött, az első dobással, Írországban. Csak végigléptük a játék lépéseit, hogy eljussunk idáig.  Szöktethetett volna Picar gazdag lányt. Írországban. De nem akart. Mert ő engem akart. Nem a vagyon érdekelte. Ahogy én is hozzámehettem volna Chesterfield urához. De nem tettem. Mert nem akartam. S tudom, hogy miért nem. Mert engem sem a vagyon érdekel. Megadóan sóhajtok. Hátat fordítok Picarnak és a vállam felett szólok neki. - Hátul van a ruhám megkötője, ha segítenél…