Tour

Mark

Cigire gyújtok, amíg a bátyámra várok. Wave-nek folyton ügyei vannak. Még ebben az ásítóan unalmas kisvárosban is. Ránk ereszkedik az este, ideül a vállamra és közben apró pelyhekben hullani kezd a hó. Most én hurcolom Wave-t hogy ezzel is gyakoroljam a vezetést. Szinte beleszédülök, hogy Wave-nek mennyi dolga tud lenni egy sima hétvégén is. Most meg különösen.

A zsebemben csippan a telefonom.

Lia: Azt az utolsó mondatot nem kellett volna. Felejtsd is el, hogy mondtam. Bocs, tényleg.

Erősen gondolkodnom kell, hogy mi is volt az az utolsó mondata. “Megyek, de hogy tudd szívesebben maradnék” Ezt nagyon nem spiráztam túl, de ezek szerint Lia igen.

: nincs semmi baj azzal a mondattal, amit már el is felejtettem…

Lia: De, lotyós szöveg volt, és nem méltó hozzám és hozzánk.

: már el is felejtettem. Ne gondolkodd túl!

Lia: Jól van, kösz. Nem zavarlak.

: Nem zavartál.

A saját leheletemet is látom, a cigifüsttel keveredve. Wave az utca szélénél vázák közt sétál és válogat. Közel egy méteres hosszú csillámos rózsák. Nem vágott virág, hanem valami technikával készített  hajlékony müanyag cucc, befújva mindenféle csillogó anyaggal.

• Gyere válassz egyet te is! - szól rám oldalt, miközben a színek közt válogat.
• ÉN? Kinek? - köszörülöm a torkom és a számhoz emelem a cigit. Nem húztam kesztyűt, így a hópelyhek megülnek az ujjaimon, majd idővel apró vízgyönggyé olvadnak.
• Kinek?! - fújtat Wave. - Hát a szomszéd csajnak. Úgy tűnt, egészen összemelegedtetek. Nem vagyok süket, hallottam, hogy a szobádban voltatok - néz rám sokatmondó pillantással.
• Csak beszélgettünk - nézem, ahogy Wave egy sötétkék szálat emel ki a sok közül.
• Példamagyarázatokról?- röhög fel Wave.
• A Bibliaóránál még nem tartunk. Főleg én beszélek.
• Ne add ki magad! - néz rám fel Wave, s felém mutatja a rózsát, hogy mit gondolok. Vállat rántok.
• Mire gondolsz?
• Mit tudom én! Olyan, mintha ő megismerne téged, de te őt nem. Nem biztos, hogy jó felállás - dönt Wave és várakozón a váza felé int, hogy menjek oda. Miközben elnyomom a csikket és Wave-hez sétálok elgondolkodom azon, amit mondott. Lehet, hogy igaza van. Sok mindent tudok Liáról. De valójában mindent én következtettem ki, csak én, próbáltam rájönni dolgokra. Lia magáról nem beszél. Én meg nem akarom faggatni. Ellenben én… már sok mindent meséltem magamról Liának.
• Miért baj, ha megismer?
• Ha ő nem beszél, akkor annyira nem akarja, hogy megismerd. Aki nem akarja, hogy megismerd, az nem akar tőled igazán semmit. Ne zúgj nagyon bele csak ennyit akartam mondani. Na! Azért még vehetsz neki egy ilyent - mutat a keze alatt sorakozó mesterséges rózsatermésre. Néhány rózsát megemelek, végül egy vöröset választok.
• Legyen ez! Bár fogalmam sincs, tetszeni, fog-e neki - emelem meg és megforgatom, az utcai lámpafénynél.
• Rózsa! Miért ne lenne jó, plusz nem hervad el, örök emlék, ami majd rád emlékezteti, a saját szobájában is - vigyorog Wave és fizetünk.

A balettiskola előtt ácsorgok és cigizek. Lehet kicsit vissza kellene fognom magam. Liával, vagy a cigivel, tök mindegy. A kettő eléggé összekapcsolódik. De kezdem azt érezni, hogy nem nagyon tudok leállni. Már szinte folyton kívánom. A cigit, nem Liát. Vagy...Liát, nem a cigit.

Már magam is belezavarodtam, szóval felköhögöm a lerakódást, ami már szüntelen a torkomra tapad. Ha mély levegőket veszek sokszor érzem ezt, hogy előtte jól esne kiköhögnöm magam. Cigivel ütöm agyon az időt. Most már szinte mindig. Ha Liára gondolok cigire gyújtok, ha cigire gyújtok Liára gondolok. Ördögi kör. Nem nagyon tudok kitörni belőle. Lehet, mégis rászoktam?

Havazik. Ami alapvetően tök szép itt a fenyvesekben, de én annyira nem szeretem, mert apám új hobbija, hogy velem lapátoltatja el a havat. Mivel, hogy úgyis mindig kint vagyok a ház előtt, töltsem hasznosan is az időt. Mielőtt indultam ellapátoltam, de most biztos esik annyi, hogy újra lapátolhatok.

Végre kilép Lia az épületből. Kipirult az arca. Balett után mindig olyan átszellemülten tud nézni. Mint aki odabent beszívott. Vagy relaxált. Vagy spirituális utazáson volt. Egyszóval szeretem Lia balett utáni arcát. Talán ezért pöfékelek annyit itt a balettsuli előtt mostanában.

• Szia! - köszön rám lelkesen és elém szökken. - Ma nem lesz időm semmire, mert holnap témazárót írok!
• A témazáró baromira jó dolog! - bólogatok.
• Tényleg?
• Ja, egy téma amit egész életedre elfelejthetsz végre - bólogatok hozzá.
• Mark! Te olyan furán gondolkodsz - nevet rám Lia.
• Miért?
• Nos, nekem sose jutna eszembe a témazárót baromira jó dolognak tartani az életemben, mert minden dogát utálok az életemben - Wave mondataira gondolok, meg arra, hogy Liáról mennyit is tudok igazán. Csupa ilyen információkat oszt meg velem. Látszólag olyan, mintha magáról beszélne, nyitott, és közlékeny, és barátkozó, de valójában, nem tudok meg róla semmi személyeset. Amíg Wave nem említette, komolyan fel se tűnt. Mármint annyira farokcsóválva örülök annak is, hogy egyáltalán beszélget velem, hogy szóba áll velem, hogy nem is érzékelem, hogy én beszélek, ő meg nem. Mármint mond valamit, de semmi lényeget. Kezdem ezt az egészet túlkomplikálni.
• Hahó! Mark itt vagy még? Föld hívja Markot! - integet Lia lelkesen.
• Öhm bocs elbambultam. Mármint beugrott, hogy egy gatyámat bent hagytam a szárítóban, és anyám leszedi érte a fejemet, mert utánam kell pakolnia - szívom meg a cigit.
• Kemény dolog. Mindketten magatokra mostok. Hú!
• Ja, anyám gyorsan lepasszolta a házimunkákat, mert a szabadidejében fest. S ha utánunk pakolászik akkor kevesebbet fest. Logikus gondolkodás amúgy. Teljesen érthető - tényleg kurva sokat pofázok én magamról. Hogy nem vettem ezt eddig észre?
• Jó lehet egy művész a családban.
• Nem annyira - nem tudom mennyit hallgattunk vagy, hogy mennyire siettünk, de a parabolaszélre érkeztünk. Lia toporog a hóban, előttünk, vagyis ja, havat kell lapátolnom. - Izé… ezt neked hoztam - nyújtom át a vörös műrózsát. Lia lenéz a kezemben tartott virágra. Az utcai világításnak pont háttal áll, úgyhogy fogalmam sincs az első reakciójáról, mert sötét is van, és le is hajtja a fejét, szóval csak érzem, hogy megfogta a szárát, de nem tudom mi a reakciója. - Boldog Mikulást!
• Hú...ööö. Kösz - végre felnéz rám. - Még sosem láttam ilyet.
• Én se - bökök a rózsára. - Wave vett ilyet a barátnőjének, és gondoltam miért ne vehetnék én is neked - magyarázkodom. Amitől szerintem tökre béna vagyok.
• Értem. Hát köszönöm.
• Utálod! - jelentem ki konklúzióként.
• Nem annyira - nevet fel Lia.
• De. Nem kellett volna rózsát vennem igaz? Ez túl… rózsa - fintorgok a növényre. Lia felkacag.
• Inkább… túl giccs - nevet Lia. - A rózsával amúgy semmi bajom.
• Aha… giccses? - esztétikailag nem nagyon értékeltem úgy ezt az ajándékot, lehet mégse kellene mindig Wave-re hallgatni.
• Hát… müanyag és csillám. Fúúú ez az én komfortzónámtól elég távol áll - méregeti a növényt Lia.
• Oké, feljegyeztem a Liáról készített jegyzettömbömbe, hogy semmi csillám és semmi müanyag. Csak természetes és csillámmentes dolgok jöhetnek. Akkor az unikornis kilőve - Lia nevet és a hasát fogja.
• Jaj Mark! Néha annyira cuki tudsz lenni! Bírlak téged! - Lia a számra nyomja a száját és a rózsát magával viszi, ahogy átkel az úttesten.

Lia egy megszólaláson belül tud a földbe vágni meg felemelni is. Eddig az anyámon, meg az osztályfőnökömön kívül Lia a harmadik személy, aki képes erre. A szóhasználatától mondjuk mindig cigire kell gyújtanom, mert most például lecukizott. Mármint tényleg, a cuki egy három hetes kismacska, vagy egy megfélemlíteni készülő húsz centis bulldog, és nem igazán érzem jó jellemvonásnak magamban. De aztán hozzátette, hogy bír, ami nem hangzik olyan rosszul. A zsebemben az öngyújtót tapogatom, elszívok egy cigit, aztán lapátolok.