Chassé

Lia

Már porosodik. A csupa giccs csillámporos, áttetsző vörös műrózsa. Gyűlölöm. Úgy, ahogy van. Nem is értem, Mark minek vette. Nem is ismer. Fogalma sincs rólam. Hogy mit szeretek, és mit nem. Elképzelésem sincs, hogy feltételezhette, hogy ez a mesterséges virág egy centivel is közel állhatna hozzám. Erre elég gyenge érv, hogy a tesója éppen ezt vette a barátnőjének. Attól Marknak még nem kellett volna vennie nekem is.

Rosszkedvűen forgatom ezt a porfogó, műanyag túl hosszú díszt itt a szobám préselt növénytárgyai közt. A rózsa szirmain viaszos pöttyök mutatják be, hogy mennyire természetellenesen próbálták a vízgyöngyöket utánozni egy mesterséges virág szirmain. Legszívesebben lehánynám ezt az alkotást, bár igazán, azt aki kitalálta, hogy ilyeneket kellene létrehozni. Nem rajongok a mikulásvirágokért, mert a színükön kívül nem sok szépség akad bennük, de még az is jobb lett volna.  Bár préselésre nem igazán használnám, de ezt a rózsát végképp nem lehet préselni. Itt áll a maga kis 3D-s valóságában, örökké. Sose hervad el, mindig gyűjti a port és mindig Markra emlékeztet. Jó ez nekem? Egyelőre nem tudom.

Nem tudom, én, aki a  hobbimnak a növénygyűjtést tartom, és tele vagyok préselt növényekkel… folyton mindent prés alá nyomnék. Most pillanatnyilag Markot is. Nem nagyon tudok elmélyedni a gondolataimban, mert a szüleim lehívnak vacsorázni. Apám az asztali áldás után máris a londoni tervekbe kezd.

• Most hétvégén megnézzük a szolgálati házat.
• Ez nagyon jól hangzik apu - biccentek rá.
• Lia, neked különösen tetszeni fog. Nagyon szép kertje van. Rengeteg ültetett virág, mint egy kisebb botanikus kert - apám lelkes, szemmel láthatóan nagyon várja az új helyet.
• És a folytatása a templomkert, nagyon szép, tényleg - csatlakozik hozzá anyám.
• Mikor költözünk? - nézek fel nyugodtan.
• Még akad elintézni való, ígéretet tettem még néhány esküvői celebrálásra is, azokat biztos, hogy még én szeretném levezényelni, de utána elképzelhető, hogy már költözni fogunk.
• Addig is talán elkezdheted bedobozolni azokat a dolgaidat, amiket átvihetünk és hirtelen nincs szükséged rá - magyarázza anyám. - Gondolok a nyári ruhákra, vagy azokra a növénygyűjtemény albumaidra, amiket nem nézegetsz.
• Szükségem lenne egy új balettcipőre.

Tehát dobozolok. Átválogatom a ruháimat, és az albumaimat. Öt dobozt állítottam össze. A hétvégém zömében ezzel telik. A szüleim Londonban. Kivételesen egy hétvége, amikor nem esik. Ezt értékelni kell, tehát a házunk előtti füves területen bóklászok. Préselésre alkalmas növényt keresek, amikor hozzám szalad Markék egyik kutyája és körbeszimatol. Két nagy tibeti terrier kutyájuk van. Béketeremtő és szerencsehozó állatok.  Mintha jutalomfalatot várnának tőlem. Megsimogatom a fejüket.

• Szia! - köszön rám Mark.
• Szia. A te kutyáid? - mutatok a két békésen nézelődő kutyára.
• Wave kutyái. Az elsőszülöttség jogán - szívja meg a cigijét Mark. -  Mármint érted. Ő volt az első gyerek, kisírta magának, hogy kutya kell neki. Erre lett kutyánk. De tulajdonképpen miatta vették a kutyákat.
• Jól nevelt kutyák - nézem a két szürke terriert.
• Ja, fajtafüggő. Ők ilyenek. Jókat játszottunk velük kölyökként. Most már inkább kicsit nyűg. Főleg a szüleimnek. Elég sokat Wave-re van passzolva a két kutya, ha már annyira kellett neki.
• Sejtem Wave lelkesedését - nevetek fel.
• Hát gyerekként nagyobb poén egy kutya.  Mostanában a csomagtartójában szállítja őket, ha megy valahova.
• Egy fekete audit nem lenne poén összekutyaszőrőzni, logikus - biccentek rá.
• Mit kerestél? Táncteret? - néz körbe Mark.
• Nem - mosolygok fel rá. - Préselni valót. Valami növényt. Itt nem lehetne táncolni, nem sima a terep.
• Teljesen sima felület kell?
• Persze, elég egy aszfalthiba, amin éppen kimegy a bokám.
• Van egy teljesen nagy sima felületű művésztermünk, táncolnál nekem? - kérdezi Mark. Meglep a kérdéssel. Aztán arra gondolok, miért ne? Legalább gyakorlok.
• Hozom a balettcipőimet - bólintok rá, és ezzel válunk el egymástól.

Nincs időm kontyba rögzíteni a hajam. Úgyhogy leengedett hajjal megyek át. Mark szülei otthon vannak, de készülődnek valahova. Meglepetten néznek rám és Markra.

• Lia, a szomszéd lány - mutat be Mark. Kezet fognak velem, és láthatóan megnéznek maguknak. Mint a szomszédot? Mint valakit, aki Markkal jött? Tekintve, hogy a környékkel nem igazán barátkoznak, nem eldönthető.
• Fiúk, ne legyetek fenn sokáig - mondja Mark anyja.
• Wave, biztos nem jössz? - szólnak fel az emeletre.
• Amíg lehet kihagyom, kösz! - kiált le teli szájjal Wave.
• Jövőre magunkkal visszük. Menjünk! - int előre Mark apja. Kérdőn nézek fel Markra.
• Vállalati karácsonyi összejövetel. Kötelező elem - legyint Mark és maga után húz az emeletre. Egy csupa üveg terembe vezet. Nagyon sok az ablak. Egy picit hűvös a terem. Körbe letakarthatalmas vásznak.
• Húha! - nézem az ecsetekkel és festékkel terhelt mosdót.
• Anyám birodalma - vágja zsebre a kezét Mark és  körbenéz a teremben, miközben világítást kapcsol.
• Szuper hely, egy igazi műterem. Nagyon különlegesek vagytok - sétálom körbe a termet. Néhány festményt látni, de sokat lepel fed. Mark figyeli, ahogy az anyja festményeit nézegetem.
• Anyám elvont festő. Érzelmeket fest.
• Hát az nem egyszerű téma. Minden érzelem bonyolult - ereszkedem le a padlóra és lerúgom a cipőimet, hogy a balettcipőmet vegyem fel. Mark leül mellém és amíg a szalagot a lábamra kötöm, addig a másik felét a balettcipőmnek a kezébe veszi.
• Még sosem fogtam a kezembe balettcipőt - forgatja a kezébe Mark.
• Ezt spicc-cipőnek hívják. Van gyakorlócipő is. Az nem ilyen. Ezt már csak az használhatja, akinek megengedték, akinek elég erős a bokája - veszem el Marktól és kereszteket kötve rögzítem a lábszáramon.
• Zenére szoktál táncolni, vagy anélkül is?
• Rád bízom - mosolygok rá, és Mark egy lejátszóhoz lép és a távirányítóval állítgat rajta. Végül Mozarttól a Kis éji zenét indítja. A képkeretek tetejéről simítgatja a port az ujjbegyével. Időnként felnéz rám. Jó az akusztikája a teremnek és több helyről szól a hangszóró. Tehát szokás ebben a teremben zenét hallgatni úgy tűnik. Mark végignézi a bemelegítő gyakorlatomat, amit a szék mellett csinálok.  Nincs rajtam szoknya, csak egy leggings és egy passzos felső. Nem nagyon akarjuk beszéddel megtörni a Kis éji zene dallamvilágát.

Végigmegy a Kis éji zene négy tétele. Talán nem is egyszer, talán négyszer is. Nem nagyon figyeltem, vagy számoltam. Csak zenei aláfestés. Zenei aláfestés az esténkhez. Időnként látom a tükörképemet a faltól falig panorámaablakokban. Majdnem olyan, mint a próbateremben a balettiskolában. Ez a visszatérő pont. Önellenőrzés. Ritkán hiúsági szempontból nézek tükörbe, főleg, ha balettozok. De minden mozdulatot külső szemmel leginkább tükörből lehet visszaellenőrizni. Kicsit meg is feledkezem a helyszínről, és Markról is. Egy idő után már csak a mozdulatsorok vannak. A zene és a balett. Kicsit elfeledkezem mindenről magam körül.  Egy normál balettóra háromnegyede felé járhatok, amikor az egyik mozdulatsorból Mark tenyere akaszt meg, ahogy a derekamra simul és magához ránt. Pihegve karolom át, és a lendület megmarad, amit a csókunkba olvasztunk.

Mozart még valahol a távolban szól, amíg Mark az ablakhoz nyom és a hajamat túrja. Engem felpörgetett a balett, Markot meg ahogy engem nézett. A panoráma ablaknak dőlni, miközben eleve szédülök Mark csókjától, olyan mintha egyenesen a fenyvesekbe zuhannék. Nagyon ijesztő érzés egy pillanatig, amíg nincs meg az üveg megnyugtató stabilitása.  Mark az ajkaimat falja, és a tenyere végigtapogat.

Este tizenegy felé járhat, amikor Mark lekapcsolja az egyre idegesítőbbé váló Kis éji zenét és lekattintja a műterem világítását. A folyosón csak a tanulószobából szűrődik ki fény. Wave még gépezik. Mark szobájában mint mindig most is, csak a led fénysor világít. Mark készít egy képet kettőnkről és ki is nyomtatja, rendes fotópapírra, és a többi kép közé tűzi. Az ágyán hanyatt fekszünk egymás mellett és nézzük a közös képünket. Kicsit ziláltan mosolygunk, de nagyon felszabadultan. Jó első közös kép lett.

Ma nincsenek itthon a szüleim. Akkor mehetek haza, amikor csak akarok, s amikor Mark megkérdezi, meg is mondom neki. Mark szemében különös fény csillan és ezzel engem is izgalomba hoz. Szája a számon és teste a testemen.

Ma már biztosan nem írok naplóbejegyzést.