PluszMinuszX

Wave

Lon belehabarodott a csajba tuti. Mert kábé leszarja, hogy itt vagyok. Fogalmam sincs minek kellettem, talán szárnysegédnek, hogy mellettem magabiztosabb legyen. Ez a könyvtárbuli unalmas. Utálom az ilyen hülye programokat. A könyvespolcot támasztottam mellettük egy darabig, aztán az egyik babzsákfotelben már majdnem elaludtam. Csupa unalmas és középszerű ember, kicsit jellegtelenek és molettek és groteszk fejűek. Olyan igazi könyvbuzik. Akik egész nap könyvek felett görnyednek, és növelik a dioptriájukat. Szóval nem annyira az én világom ez az egész.

• Na, van valaki? - kérdezi futólag Lon.
• Senki, aki megmozgatná a pulzusomat - rázom a fejem. Ami nem igaz, mert rájöttem, hogy a raktári lejáró folyosójánál néhány gép megy. Eléggé elgondolkodtam, hogy lenyomok néhány csatát, amíg London itt fűzi a csajt. Szóval a lépcsőn megindultam lefelé, és az egyik szék pont üres. Megcélzom. Semmi könyvtári jelszó nem kell, ez nagyon jól néz így ki. Tehát a székre fókuszálva közelítek, amikor egy sötét anyag mindent kitakar előlem. Kurvára nekimentem egy tömeg puha valaminek. Letolom a fejemről a fejhallgatót és ő is így tesz.
• Bocs, én voltam itt hamarabb - fordul felém, és végeláthatatlan vitába bonyolódunk. Miközben vitázunk nem nagyon tudok parancsolni a tekintetemnek, ami végigjár ezen a vöröshajú nőstény példányon, ami az utamba tévedt. Vörös hullámos haj, szeplők, és kihúzott zöld szemek. Zöld. Nem kétség, türkizes zöldeskék szempár fekete pöttyökkel. Baromira szép szemek. Ráadásul kurva ritka szemszín. És már tudom, hogy ki fogja használni ellenem. Minden nő ilyen.
• Szerintem meg én, csak te nekem toltad a fenekedet - morgok rá. Nagyon formás hátsó volt tényleg.
• Komolyan egy számitógépen vitatkozunk? - nevet rám.  A harcias amazon tehát technikát változtatott. Ezerszer jobban tetszik ez, mert eléggé jó csajba botlottam. Nem nagyon illik ide a könyvtárfanok közé és mégis két könyve hever az asztalon. Ez a csaj még a discoban is olvas? Szépen mosolyog. Szép tőle a szája. Eléggé elvonja a koncentrációmat a céltól.
• Tudod mit? Dobjunk fel egy érmét - tapogatom a farzsebem.
• Á-Á! Én nem vagyok szerencsés. Te nyernél és nekem most kell a gép - dől a számítógépasztalnak. Megbillen tőle a csípője és odavonzza a tekinetemet. Állati dögös, széles csípője van. Ez a gyengém. Rohadtul kezd meginogni az elszántságom, mert én szeretem az ilyen típusú, kicsit szélesebb alkatú, de arányos csajokat. Főleg a szép arcúakat. Ebben a cuccban jól elfedi, hogy mennyire molett, de annyira nem lehet durván, mert például látom a kulcscsontját is. Nagyon szép, kívánatos kulcscsontot villant meg. Mellettünk jobbról és balról is a gépnél fejhallgatóval a fejükön bólogatnak.
• Hát nekem is kell, szóval, akkor hogyan döntsük el? - toporgok türelmetlenül.
• Átadom neked az elsőbbség jogát - Eléggé meghökkenek. Valami változás volt. Lehet lemaradtam a nagy csípőbámulás közben, mert úgy emlékeztem anyatigrisként védi a területet, és a géphez se enged. Erre most átengedné a gépet? Alaposan végigbámul rajtam. Esküszöm átvilágítja a nadrágomat is. Mitől akar megfosztani? - … egy csókért - szerintem néhány másodpercre úgy kimaradtak dolgok. Mert nem nagyon tudtam kapcsolni. Szimplán csak nézem a csajt. Aztán nem nagyon tudom mi van. Ilyen variánst még sosem mondtak nekem, pedig már több csaj is ajánlkozott fel nekem.
• Egy könyvtári számítógépért? - nevetek rá.
• Akkor várj, amíg felszabadul egy hely - dobja le a fenekét a székre.
• A franc! Jól van! - várakozóan feláll és rámnéz. Vár. Megnyalja az ajkát. A tekintetem oda téved. Szépen rúzsozott a szája, egészen picit telt csak, az arcát szeplők pettyezik, de valahogy jól áll neki, csak az orra körül és a szeme alatt szeplős. A szeme valami igézően vadítóra van húzva. Nagyon tud nézni vele. Nagyon szép csaj tényleg. Arcra. Tipikusan az esetem. Kicsit húsosabb, szép arccal. A fekete ruha szegélye az egyik kiálló kulcscsontjára esik. Csak egy pillanatig gondolkodom. Hozzá hajolok és a számat a kulcscsontjára nyomom, oda ahol a szegély felett a bőre a csontra feszül. Érzem, ahogy megemelkedik a mellkasa. Kicsit talán nekem is nyomódik. Egyetlen pillanat az egész és felegyenesedek. Döbbentek a smaragdzöld szemek, fekete pöttyök színezik. Meglepődött.
• Ez csalás! - vágja rá torokköszörülve.
• Csók volt - rántok vállat és levágódom a székre.
• Tipikus pasi, még egy tisztességes csókra sem telik tőle. Használd ki a gépedet, mást úgy sem tudsz kezdeni magaddal! - dühösen viharzott el, de nem foglalkozom vele. Két percig. Aztán, elvesztem. Egyrészt az illata az orromban maradt. Másrészt, az a megjegyzés, hogy tőlem egy tisztességes csókra sem telik, Nem hagy nyugodni.  Nem tudom miért, olyan derogáló volt az a megjegyzés. Olyan sértő. Mintha azt gondolná, nem is tudok igazán jól csókolózni, hogy én nem mertem megtenni. Hogy én nem voltam ehhez eléggé alfa. Vagy nem tudom. De hiába maradok a gépnél és futok néhány mecset a játékban, valójában azon pörgök, amit az a zöld szemű csaj mondott. Kihívott és nem azt kapta, amit várt. Most meg úgy fordítja, mintha én nem mertem volna megtenni. Mert szerinte nekem nagy dolog lett volna egy csók? Ugyanmár. Tény, hogy nem smárolok le mindenkit lépten nyomon, és ezt a csajt sem akartam. Főleg, hogy ő ajánlotta fel. Valahogy értékét vesztette, de közben meg felidegesített vele. Szóval most szívem szerint visszaadnám neki.

S ezen forgatom magam, folyamatosan vesztek. Nem tudok koncentrálni és végül a billentyűzetre csapok és otthagyom az egészet. Megkeresem azt a csajt, nem olyan nagy ez a könyvtár. Itt kell lennie valahol.

A vizsganapomon hulla fáradtan ébredek.  Úgy terveztem Liverpool után mindent átnézek, de végül feladtam, hogy auditálásból maximálisat nyújtsak. Beérem azzal is, ha nem húz meg újra.

Jó lehet, hogy szándékosan húztam ezt az egészet, mert apám kábé hetente kérdezi, hogy mikor állok munkába, és nem csak látogatást teszek a vállalatnál.

Nos lehet, hogy az az elgondolás, hogy egy vállalatvezető a fiát biztos, a főnöki bőrszékbe ülteti egy elegáns, puccos irodába, de valójában egy földszinti sarokiroda az enyém, aminél otthon a fürdőszobánk is nagyobb. Normál szövet forgószékem van, mint amin szerintem a világ fél IT-szektora dolgozik. Egy natúr fa íróasztalom és egész nap egy kibaszott nagy nyomtató scannelő gépet nézhetek, mert az van előttem az íróasztal mögötti szék után. Ha egész nap nyomtatok, akkor szauna lesz.

Tehát miközben x-eket huzogatok a tesztlapomra arra gondolok, hogy utána kimegyek abba a kis lyukba, aminek az ablakai sehova se néznek, mert na jó éppen nem vakablakok, de tejüveg, szóval nem lehet kilátni. A látvány amúgy sem lenne izgalmas, mert a fatelepre nézne. Ha megjegyzem, hogy az irodám tré, apám azt válaszolja, hogy nem a hely számít, hanem a munka amit leteszel az asztalra. Tehát már nem is próbálkozom, munkakörülmény és béralku kérdésekre, úgyis apám dönt mindenben. Kicsit függő viszonynak érzem és az normál dolog, hogy a vállalatigazgatótól függök, de hogy egyben ez az apám is, nagyon furcsa helyzetet idéz elő. Tekintve, hogy tulajdonképpen otthon élek.

Igen, lehet, hogy szándékosan csúszkálok az egyetemmel, mert kerülöm azt, hogy végleg visszamenjek oda ahonnan jöttem. Ott hagyhatnám az egészet, csak ahhoz meg tényleg van gerincem, hogy a családi vállalatnál maradjak. Nem vagyok eléggé lázadó úgy látszik.

Behúzom a kéziféket és becsapom az ajtót. Az irodaházunkon is látszik, hogy régi, mint minden itt. Semmi kedvem ehhez az egészhez, és az a helyzet, hogy ez ki is ül az arcomra. Folyamatosan kedvetlen vagyok és nem tudom leplezni. Tulajdonképpen más melót sem szeretnék jobban.

Éppen az egyetlen nyitható felületet, egy bukóra engedhető tejüveg ablakot nyitok meg az irodámban, amikor apám benyit. Gondolom látta az ablakból, hogy beállok a parkolóba. Szülői ellenőrzés. Az egész szoba állott szagú.

• Hogy ment?
• Ment.
• Ezeket nézd át! - egy mappát dob az asztalomra. Ne már! Most jöttem.
• Mi ez? - felütöm a mappát és önéletrajzok. Kurvára nem akarom ezt.
• A hr osztályról a felvételiztető mellé beülsz és szépen gyakorlod a döntéshozatalt.
• Nem akarok más emberek sorsáról dönteni, azt sem tudom kik ezek és milyen pozíciókra jelentkeznek - fintorgok lapozgatva.
• Nézd át! És találd ki! Hajrá! Nekem nincs időm ilyenekre, de jó lenne, ha lenne valaki a vállalattól, aki felügyeli. A fluktuációs statisztikánk romlott az utóbbi időben. Nem jó bizonyítvány. Ha ez megnyugtat,amikor Mark beáll, akkor ő fogja ezt csinálni. Este ki fogom kérdezni!
• Bakker! - apám itt hagy, én meg kezdem érteni Mark miért válogatott anno a konyhakések közt.

Mivel apám élvezi azt, hogy visszatart információkat nekem kell mindennek utána mennem. Tehát felhívom a HR-osztályt, egyeztetek, hogy mikor lesz a felvételiztetés, átvonulok a tárgyalóba, és beülök a Hr-es csaj mellé. Kurvára tesznye ronda nők ezek a HR-esek nem vicc. Megállapítottam már egy párszor. Egyszerűen ők azok a tipikus nők, akiket még zsákkal a fején se lennél hajlandó…

Erről eléggé beugrik az a liverpooli csaj, ott a könyvtárban, azokkal a szép szemekkel. Meg azzal a nagyon guszta alakkal. Én hülye barom. Simán rányomulhattam volna. De… túl könnyű lett volna. Nem volt kihívás. Nem tudom. Ha bennem van a gamer láz akkor már nem nagyon tudok leállni. Na meg ott lebegett előttem KittyCat is.

Inkább most is lenyomnék pár csatát. A HR-es csaj teszi a dolgát, én meg félig bealszom mellette, tényleg jó lenne, ha érdekelne ez az egész, csak valahogy nem megy. Szerintem ez a HR-es fel akar szedni. Gondolom jó parti lennék, az igazgató fia.  A mappában sorba lett rendezve minden, látszik, hogy összekészített anyag, úgyhogy mindig a legfelső lapra kell jegyzetelnem. A nap végére már az egész céget utálom úgy ahogy van.

• Összeülhetnénk megbeszélni egy kávé mellett - csukja be az ajtót az utolsó jelentkezőnk mögött a hr-es.
• Aha… nem - csapom össze a mappát. - Este majd bedobom az osztályra a mappát - azzal faképnél hagyom.

Ránézek az asztali digitális órára és hangosan káromkodom.  Fél hat van. Ne már! Idegesen kattintom be a tollam és gyorsan átfutom újra az interjúk alatt készült jegyzeteket.  Csak pluszt és minuszokat húzok és ezeket karikázom be. Így is egy órámba telt értelmesen kihozni valamit. Apám nyit be rám.

• Még itt? Remek, mert otthon ezt nem akartam mondani.
• Mit? - nézek fel futólag.
• Holnap délelőtt elugorhatnál, tudod… ajándékot venni anyádnak, elfelejtettem nézni neki valamit, szóval találj ki valamit.
• Mi van? Nem vagyok a titkárnőd! - kapom fel a fejem.
• A titkárnőmnek sose adnék ilyen feladatot. Te jobban ismered anyádat. Ez bizalmas feladat. Csak nekem fontos értekezleteim lesznek.
• Nagyszerű, még valami? Hazamehetek, vagy itt is kell aludnom? - fújtatom.
• Mára ennyi! - behúzza az ajtót. Nem kell konyhakés. Nekimegyek az első fának. Lekapcsolok mindent, már az éjszakai világítás ég a folyosókon. Az éjszakai takarítók porszívóznak. Hét óra. Mit művelek én? Mire beérek mondjuk a városba az fél nyolc. Arra se lenne energiám, hogy dugjak egyet.