Pas de deux

Lia

Attól tartok mindent elrontottunk. Annyira akartuk. Tényleg. S most… csendben telnek az ünnepek. A szemközti ház kivilágítva, apró led fényeső csöpög a tetőről, hatalmas karácsonyfájuk lehet, az utcafronti ablaknál látszanak a fa körvonalai. Nagy család. Egy nagy családban biztos hangulatosak az ünnepek. Sokan vannak. Akad kivel beszélni.

A kötelező karácsonyi programok után kicsit bezárkóztam. Magamba fordultam. Markkal olyan jól indult minden, olyan könnyedén. Folytak a dolgok egymásba. Hiányzik az az otthonérzetet adó szobája. A led fénnyel, a közös képünkkel ott a többi kép közt. Katalógusrendszert készítek a préselt virágaimból. Néhányat ragasztok is. Mark nem írt rám, és nem keresett. Talán megsértődött. Talán megutált. Nem tudom. Lehet, nem kellett volna annyira őszintének lennem. Csak azt hittem, lehetek az. Mert Mark nem olyan mint mások. De lehet tévedtem. Az emberek szeretnek hazugságban élni. Mert könnyebb. Talán igazuk van. Én is hazudhatnám azt, hogy jól vagyok. De nem. Tudom, hogy az itt töltött időnk záros határidejű, de legalább addig jó lett volna Markkal lenni. Nem így véget vetni ennek az egésznek. Egy félresikerült estével.

Nem találom a helyem. Lehet, kicsit menekülési vágyam van. De most nem érzem a rétek illatát, sem semmit, hiába lapozgatok a gyűjteményemben. Ki akarok mozdulni, és végülis megteszem. Még nincs késő. Enyhe az idő.

• Sétálok egyet! - kiáltom be a szüleimnek, miközben kabátot veszek. Gyerekként a két ünnep közti idő is gyorsnak tűnt. Most inkább azt érzem, hogy lelassult. Ha otthon maradok folyton azt nézem, hogy mikor van fent Mark neten és ettől megőrülök. Ez most nem megy. Szóval inkább nem is akarom látni, hogy éppen hány perce volt elérhető. A szüleim tudják, hogy szeretek sétálni, és itt kedvemre megtehetem. Egy nyugodt kisvárosban nem sok különlegesség történik, főleg az ünnepek alatt.  Kicsit nyirkos minden. Mint általában. Eső után, köd után. A játszótér kerítésén vízgyöngyök apró sora kísér végig, mint a bárányhimlő pici sűrű pöttyei, az ujjammal simítom végig és ha már itt vagyok, beteszem a gyerekzárat magam mögött. A lábaim hoztak ide, öntudatlanul. Az első csókunk helyszínére. A kiengedett hajam sok mindent kitakar, de olyan nagy a csend, senki nincs most a játszótéren, mindenki a családdal van, szóval alaposan meglepődök, amikor az aluminium csőnél mozgást érzékelek, mielőtt megzavarnám, elfordítom a lépteim irányát.
• Lia! - Mark rekedt hangja szól ki az aluminiumcső mélyéből.
• Szia - meglepetten nézek rá. Mármint nem tudtam, hogy ez a bérelt helye, nyirkos idő esetére. Ugyanott ül a cső szélén és cigarettát szív. - Nem számítottam rá, hogy itt leszel - védekezem zavartan.
• Én arra nem, hogy teneked eszedbe jut itt keresni.
• Nem kerestelek - tiltakozom.
• Akkor csak száraz gumicukorfogyasztó helyet kerestél és eszedbe jutott ez a szuper játszótér? - érdeklődik komolyan.
• Lehet… hogy rád gondoltam - adom meg magam.
• Tényleg? Ez nagyon érdekes. Sűrűn idézed fel a szar szexélményeidet? - kérdezi s maró öngúny árad belőle. De ahogy felhozza a témát akaratlanul is nevetnem kell.
• Nem - buggyan ki belőlem egy apró nevetés.
• Tényleg? Képzeld én azóta is azon forgok. Többet, mintha szimplán csak úgy a szexre gondolnék, mert szételemzem azt az egyetlen éjszakát, hogy hogy nem vettem észre.
• Jó az önkontrollom. Tudod, balett. Elhiteted, hogy könnyű, és élvezed, még ha véres is a lábad, vagy fáj, mert… benne vagy, mert szárnyalsz - dőlök a játszótéri elemnek, s felettünk nézem a fenyőágakat.
• Fájt? - Mark elszörnyülködik.
• Nem...annyira - húzom el a szám.
• Bakker! - Mark újabb cigire gyújt. - Ez rosszabb mint gondoltam.
• Kérsz gumicukrot? - kérdezem, és a zsebembe nyúlok.
• Adj! Mindig van nálad?
• Igen.
• Nem olvad el, vagy ragad össze, vagy ilyesmi?
• Nem jut rá ideje - rázom a fejem és kettéharapok egy macit. Mark nézi a piros macilábakat ahogy kikandikálnak a fogaim közül.
• Nem én voltam az első! - szívja meg a cigarettát Mark és komolyan, fürkészve néz.
• Nem, de ebben nem igazán vagyok jó. Ez nem balett - tolom a számba a gumimacimaradékot. - Tudod… volt egy olvasmányélményem. Kicsit arra emlékeztet a szex.
• Mi volt az?
• Egy zöld szemű nő, olyan nárcisztikus típus, hiú, és szép. Miközben dugták semmi mást nem csinált, csak nézte magát egy kézi tükörben. Talán unja a szexet, vagy csak nem élvezi. Nem tudom. Nem olvastam el a könyvet, de ez a jelenet erősen megmaradt bennem. Azt hiszem, rólam mintázták azt a hiú, nárcisztikus nőt. Talán a balett hozta ezt ki, folyton a tükörben ellenőrizni magad, mindig nézni magadat - elrévedek, de Mark minden idegszálával engem figyel.
• Végre valami személyes rólad - böki ki, nagy füstfelhő közepette.
• Az nem rólad szólt, hanem rólam. Jó voltál, és jó volt veled - összegzem.
• Akarsz autózni velem? - kérdezi Mark témát váltva. Némán biccentek. Mark feláll és kézen fogva maga után húz. Itt parkol a játszótérnél szóval csak beülünk, és nem számít hová vezet.
• Észrevetted, hogy karácsony után is karácsonyi számokat játszanak az adók? - melegszem fel Mark autójában.
• Aha. Csak hogy besokallj az ünnepektől - kicsit erőszakosan szorítja a kormányt Mark. Még nagyon kezdő. - Ha nem lettél volna rosszul, a bevásárlóközpontokban, a túldíszített cuccokban, meg a mindent vásárolj össze, ami létezik a földön hullámban, akkor két ünnep közt végre hányd már el magad. A rádiózás ilyenkor csakis erről szól - Markot nézem, a haja éppen hogy nem zavarja  a kilátását, Mark egészen úgy néz ki mint a kutyájuk, de inkább nem említem. Idegesen félresepri a homlokából a haját és futólag rám pillant. - Mi az?
• Helyes vagy - jelentem ki.
• Te meg csinos - vágja rá Mark és rámvigyorog. - Megvolt a napi önbizalomnövelés?
• Igen, köszi - nevetek rá. Nézem a forgalmat, sokan ingáznak, mindenki rokonlátogat. Rádióadók közt kapcsolgatok, Markot leköti a vezetés, nagyon koncentrált. Éppen rálelek néhány CD-re a kesztyűtartóban, amikor Mark kicsit döcögős, erőszakos, intenzív megállással beparkol egy kültéri parkoló szélén. Felnézek.
• Ide jöttünk? - nézek körbe.
• Nem tudtad, a legnagyobb látványosság parkolókban ülve másokat nézegetni! - vágja rá Mark. Komolyan azt, hiszem hogy ezt ő véresen komolyan gondolja, amíg ki nem pukkad belőle a röhögés. Én is felnevetek.
• Oké, szóval?
• P+R parkoló. Szóval nem fogok a belvárosban autózni, mert eddig ismerem az utat. Gyere, villamosra szállunk! - Kipattanunk az autóból és Mark célirányosan a villamosmegálló felé halad. Manchester külvárosi régiójában vagyunk.
• Mi a terv? - kapcsolódok be, ahogy Mark a villamoshálózat térképét fürkészi a megállóban.
• Végigmegyünk az összes vonalon.
• MA? - jó még nincs annyira késő, de kezd kicsit sötétedni.
• Nem. Amíg el nem kezdődik a suli - húz maga után a begördülő villamosra Mark. Egymás mellett ülünk és végignézzük Manchestert villamosablakból.

Aztán minden nap ezzel ütjük agyon a szünidőt. Ebéd után indulunk, az első P+R parkolónál megállunk, és felmegyünk az első csatlakozásig, ahonnan végigvesszük a villamosvonalakat. Mark nagyon szórakoztató srác. A maga különc módján. De tényleg. Az ablakból és villamosmegállókból történeteket talál ki, hogy hova ülünk be enni, grogot inni, nekem parfümöt venni, könyvesboltozni, minden megállónak és térnek keres pontot, amiért érdemes lenne leszállni, de nem szállunk le, csak tervezünk. Egy idő után elkapom a fonalat és becsatlakozom a mókába.

• Nézd ott egy varrógépszaküzlet! - mutatok rá.
• Oda minek menjünk be? Varrógépet akarsz?
• Aha! Varrok neked cigitartódobozt - vigyorgok rá.
• Elég gyúlékony cucc lenne!
• Az nem számít, személyes tárgy - intem le.
• Nézd egy háztartási gépjavító - pöcköli meg az ablakot Mark. - Ide hozhatnánk a mosógépet, ha elromlik!
• Itt egy ruhatisztító is mellette! Egyszerre minden!
• Egy drogéria! Vegyek kotont?
• Ott már a múltkor vettél! Mindig máshol!
• Miért?
• Hogy ne jöjjenek rá az eladók, hogy mennyit csinálod!
• Logikus érvelés.
• Nézd milyen szép a kirakata ennek a könyvesboltnak, a fél életemet bent tölteném.
• Virágpréseléssel? - kérdezi Mark.
• Olyan hülye vagy - nevetek fel.

Markkal felfedezni Manchestert egy egészen különleges élmény, és a végére úgy érzem, ismerem az egész várost. Történetekkel és ötletekkel és üzletekkel. De az utolsó pont mégis az lett, hogy az emeletes buszokon kötünk ki az emelet hátsó ülésén és smárolunk. Aztán nem csak smárolunk. Mark keze végigtapogat a ruháimon keresztül, és végül szüntelen ugyanott köt ki. Az ablakhoz préselődve zihálok, és Mark figyelő szemeibe pillantok.

A naplómba tényleg mindebből csak valami nagyon szolíd kivonatot rögzítek, mert Markkal sokkal sűrűbb és telítettebb minden, mint a levegő, nedves időben, csupa vízgyöngy.

“Szeretem Mark bőrén a gyöngyöző cseppeket, nagyon akarja, hogy jó legyen… nekem.”