Tenger a tengerben

1.

A fürdőszobai tükörnél készítem el az újabb selfit, amit aztán feltöltök a netre. Ahogy a legújabb kép is fent van, leteszem a telefonom a mosdó szélére és nézem magam a széles tükörben. A mesterkélt mosolyom eltűnik az arcomról. Helyette az a szürke semmitmondó tekintetem néz vissza rám. Körülbelül másfél órán át készítettem ezt a sminket. Péntek esti bulizós kép. De valójában nem megyek sehova. Senkivel. Itthon vagyok, és amíg anyám, és az új pasija moziban vannak, addig én a féltestvéremre, Chrisre vigyázok, aki már alszik az ágyában. És én semmiféle buliba nem vagyok hivatalos. Eljátszom, hogy van életem. Pedig nincs. Hazafelé jövet mindig kiválasztom a youtube-ról a következő bulizós sminkemet, és amint Chris elalszik nekilátok megkomponálni az arcomra a tanfolyami utasítások szerint. A sminkelés szörnyen fárasztó. A tükörben az arcélemet nézem. Ami most még olyan szép ívelt vonal. Amilyen egy fiatal lánynak. A mai sminkem jól sikerült. Határozottan bulizós. A hajamat is kivasaltam hozzá. De az igazán nagy kedvencem az a két egymásba kapaszkodó rombuszalakú fülbevalóm, amin megcsillan a fürdőszobai spot fénye. Apró berregés hallatszik az előszobában. Egyetlen rövid kis berr. Mennyi az idő?  Idegesen nézek a tükörbe önmagam sápadt valójára. Az lehetetlen, hogy máris hazajöttek anyámék! Ők sose csengetnének! Tudják, hogy Chris alszik. Sietve az előszobába futok és belelihegek a kagylóba.

• Tessék? - inkább csak suttogok, mert rettegek attól, hogy felébresztem az öcsémet. Nem akarok egész éjszaka babysitterkedni.Sokáig csend van a túlsó végen, amitől a frász jön rám, hogy valaki biztos szórakozik. Aztán végre egy mély dallamos férfihang megtöri a csendet.
• Öö.. Helo én… Dylanhez jöttem… - Az éjszakai kutyaugatás adja a háttérzenét a hangjához. El sem tudom képzelni hány éves lehet az alak, akivel beszélek, de abban biztos vagyok, hogy nem akarok vadidegeneket felengedni a lakásba, szóval:
• Dylan nincs itthon - suttogom türelmetlenül. Ismét gondolkodó csend a túlsó végen. Hallom az utca zaját. Egy autó halad el csendesen. Valahol messzebb köhécselés hangzik. Végül megszólal a kaputelefon túlfelén a pasas.
• Lenne itt pár cucc neki, felvihetem? Izé… Ace vagyok - dörmögi bele a fülembe. Ace. Ez a név beleégett az agyamba. Mert így találtam meg Dylan klubját. Tudtam, hogy vele szokott dolgozni. Szóval már képben vagyok, hogy ki van a vonal túlsó felén, a lépcsőházajtó előtt. DJ Ace. A klub egyik DJ- je. Szuper. Ő látta a lebőgésemet is azzal a csókkal, azon az estén Dylannel. A fogamat szívom bosszankodva.
• Jól van, gyere - nyomom be a kapunyitó gombot és már hallom hogy lent a liftajtó csilingelve nyílik a földszinten. A francba! - nem igazán vagyok látogatókhoz öltözve. Csak a fürdőszobából kiszűrődő fény világít és az előszobai tükörben megnézem magam. Elég furán festhetek. Egy fekete spagettipántos top van rajtam felülről, de a rózsaszín virágmintás pizsamaalsóm van rajtam és mezítláb vagyok. Nincs időm sokat gondolkodni, mert hallom Ace lépteit a folyosón. Mielőtt zajt csapna az ajtónál sietve felrántom a bejárati ajtót. A lépcsőházi fénytől én hunyorgok, Ace meg megtorpan. Két fekete kofferszerű doboz húzza a karjait. Gondolom valami keverős ketyerék. Úgy érzem egy örökkévalóságig tart a felsülésem, tekintve, hogy pizsamaalsóban túlfestve és bevasalt hajjal állok előtte. A bulizós szelfikhez csak felülről szoktam rendberakni magam. Utána úgyis megyek aludni. Szóval itt állok túlfestve pizsamában. Annyira ciki! Miért kell ez előtt a srác előtt állandóan égnem? Megint vörös az arcom, és tudom, hogy a mellkasom is kipirosodik, szóval garantált, hogy a top széleitől felfelé látja, hogy vörös vagyok mint egy ronda vörös rák.
• Bocs… nem vette a telefonját, azt hittem csak ráült vagy valami - nyögi, ahogy tompa puffanással a földre teszi a rakományát. A lépcsőházban a zaj még hangosabb, mint egyébként. Összerezzenek a hangra.
• Pszt! Az öcsém alszik! - sziszegem rá, és mezítláb kilépek a lépcsőház hűvös járólapjára, s lehajolok. Be akarom vonszolni azokat a vackokat, de ahogy rájövök, hogy tanga van rajtam és így bevág az egész pizsamanadrágom a fenekembe sietve felegyenesedek. Ace még mindig merőn bámul. Aztán gondolom azt hiszi, nem bírtam megemelni, mert megmoccan.
• Beviszem - morogja, s megemeli őket újra - Hova tehetem? - csak némán intek az ajtó melletti kis beugróba. Ace halkan lerakja a koffereket, és ahogy felegyenesedik azt hiszem fordul is kifelé, de végül megtorpan és belebámul az arcomba. - Buliba? - mutat a kikészített arcomra, és a vasalt hajamra.
• Nem. Az öcsémre vigyázok - miért kellett ilyen őszintének lennem? Én hülye! Most komplett idiótának tarthat!  Itt állok előtte agyonsminkelve. És közlöm, hogy a tesómra vigyázok? Hogy mekkora hülye vagyok! - Dylan moziban van az anyámmal - magyarázkodom zavartan a karjaimat vakargatva. -  Majd átadom, hogy hoztad ezeket - intek és idegesen keresztbe rakom a karjaimat magam előtt, hogy befejezzem a kényszeres karvakargatást. Mintha ezzel eltüntethetném a napallergiát a karomról. Utálom ezeket a piros tűhegynyi kis pöttyöket a bőröm alatt. De nem igazán megoldás rá a körömmel vakargatás. Ace most azt gondolhatja, hogy rühös vagy tetves vagyok. Nem akarom, hogy itt legyen és bámuljon rám. Totál zavarban vagyok fiúk közelében. Nem tudom mit kezdjek a végtagjaimmal, vagy egyáltalán milyen arcot vágjak. Esetlen tininek érzem magam a közelében. Nem igazán vagyok jó ezekben a társas kapcsolatokban. Szerintem sokat tett hozzá, hogy a gimi elején elköltöztünk otthonról, és végülis a régi barátságaim megszakadtak újak meg nem lettek helyette. Szóval még csak buliznom sincs kivel. Ace meg éppenséggel egy DJ. Szóval neki talán van fogalma arról, hogy milyen egy buli. Úgy hogy duplán cikinek érzem, hogy itt vagyok gyerekfelügyeletben túlfestve, mint egy hülye. Aki eljátsza, hogy mai fiatal. Jár bulikba, iszik, és táncol, és jól érzi magát, és alkalmi kapcsolatokba bonyolódik. Olyan feminista szöveggel megvalósítja magát és a szexualitását. Na ebbe most belevörösödtem. Ace-en sapka van, teljesen kitakarja a homlokát, egészen a szemöldökéig ér,  plusz teljesen rásimul a fejére. Eddig most látom másodjára és most is sapka van rajta. Fogalmam sincs van-e haja, vagy a kopasz fejét melengeti a sapkáival?
• Jó, akkor én mentem is. Kösz. - Ace összedörzsöli a tenyerét és sarkon is fordul. Ugyanazokkal a ruganyos lépteivel távozik, mint amivel jött. Basszus! A hátamat a csukott bejárati ajtónak döntöm és próbálom a légzésemet rendezni. Remélem nem voltam nagyon gáz. Utálok égőn viselkedni. És szerintem a napjaim kilencven százalékában égő vagyok. A suliban mindenki olyan laza. Anyám is olyan jó mozgású, ritmikus csípőringással, még gyerekkel a karján is egy tökre vonzó nő. Csak én vagyok ilyen béna. Tanácstalanul visszakóválygok a fürdőszobába és elkezdem lemosni a sminkemet. Mire végzek ugyanolyan szürke kisegérnek találom magam, mint amilyen voltam. Még moziba sincs kivel mennem.

Dylan, az anyám pasija, akibe hónapokig szerelmes voltam. Az anyámat tényleg próbálom racionálisan látni, de nem megy. Tökéletesnek látom. Nincs benne hiba. Szép nő. Okos nő. Baromira jó pasija van. Akitől még fiatalabbnak néz ki, mint amennyire így is fiatal. S ráadásul szerelmes. Amitől meg még szebb lett. Anyám mellett szüntelen jellegtelen semminek érzem magam. Pocsék egy érzés. Tudni, hogy mennyivel jobb az anyám nálam. Értem miért vette őt észre Dylan is, és engem miért nem. A méretes szürke kanapén ülök a nappalijukban és próbálok tanulni az érettségire. A tételeknél unalmasabb dolog a világon nincs. Egy csomó szöveg egymás után, hosszú bekezdésekkel. Hiába váltogatom a kihúzók színét, egy idő után csak egy színes maszlag lesz az egész.  Utálom a felnőtteket is. Ők csak elmennek dolgozni aztán tessék, itthon azt csinálnak, amit akarnak. Dylan az Ace által hozott ketyerékkel bevonult a hálószobába és egész nap azokat tekergeti, fejhallgatóval a fején. Odakint szakad az eső. Anyám az étkezőasztalnál a szakfolyóiratát olvasgatja. Chris a sarokban játszik. Az állólámpát igazgatom, hogy több fény essen a lapokra. Melegíti a fejem búbját a lámpa fénye. Az eső veri az oldalablakot. Be fogok aludni.

• Mit szeretnél a szülinapodra? - kérdezi anyum. A keresztbe tett lábaim és a tételek felett az anyámra nézek, aki megigazgatja az orrán a szemüvegét.
• Nem is tudom… - feljebb ülök és kihúzom a hajgumit a hajamból. Elkezdem újra összefogni a tincseimet. - Talán… elmenni egy igazi buliba, itt Manchesterben. Mint nagykorú. - Az anyám homlokráncolva néz rám. Az üveg mögött kisebb a szeme, ami most kutatva engem pásztáz.
• Dylan! - kiáltja el magát. Dylan kidugja a fejét a hálószobából és elhúzza a füléről a fejhallgatót. - Dolgozol jövőhéten csütörtökön?
• Ühm gond? - simogatja az ádámcsutkáján a bőrt Dylan.
• Vidd magaddal Livet!
• Mi? - Dylan vonakodva rám pillant. - Nem jó ötlet - teszi karba a kezét. Felülök a kanapén és félredobom az ölemből a tételeket.
• Esküszöm jó kislány leszek! Csak jó lenne kivételesen nem ezen a kanapén megdöglenem, ha Manchesterben vagyok - nézek oldalt a kanapéra, ami az unalmas és élettelen hétvégéim nagy részének szemtanúja volt. Anyám és Dylan néma párbeszédet folytatnak. Tekintve, hogy Dylan-nal volt egy incidensem. Amikor egy buliban lesmároltam. Aztán ebből hatalmas kavarodás lett itthon. Dylan érthetően nem akar ismétlést. Az anyám feláll és sziszegve a hálószobába húzza a pasiját. Azért a hangok néha-néha kiszűrődnek, úgyhogy elkapok ezt-azt:
• … jó, de így legalább szemmel tudod tartani… nem akarom, hogy őrültségeket csináljon…
• Marianne! Én ott dolgozom, nem érek rá Livet bámulni egész este -  feleli fojtott hangon Dylan.
• Jó, de időnként rá tudnál nézni! Kérlek! - suttogja vissza anyám.  S tudom, hogy meg fogja győzni Dylant. Vagyis végre egyszer kifesthetem magam úgy, hogy egy igazi buliba megyek. Méghozzá a tizennyolcadik születésnapomat egy buliban ünnepelhetem Manchesterben!