Goodnight Moon

Dylan délután megy dolgozni. Dél körül minden nap összefut Ace-el. Már mindig tudom, mikor érkezik az utcába Ace. A nyitott ablaknál hallani, ahogy az autójában dübörög a zene. Dylan lesétál, beül és elhúznak. Egészen a szombat esti buliig nem esik le, hogy mit csinálhattak. Azt hittem aznap Dylan is dolgozik, de nem. Vagyis ötletem sincs, hogy fogok kijutni a klubig és egészen addig nem tudom, amíg négy óra tájékán nem hallom meg a jól ismert tuc-tuc tompított hangokat. Két rövid dudálás. Épp az ablakhoz akarok settenkedni, amikor Dylan bekopog rám.

• Liv, kész vagy?
• Mi az hogy kész vagyok? - kiáltom ki.
• Úgy volt, hogy ma meg akarod ismerni a techno világot - kilépek a folyosóra és bámulok Dylanra.
• Azt hittem elviszel. Este.
• Mi? Dehogy. Szerinted az ember a szabadnapján is a munkahelyére akar menni? A közelébe se megyek a klubnak ma. Igyekezz, mert Ace nem fog rád lent várni - jelenti ki Dylan. Két másodperc kell, hogy teljesen leizzadjak. Ace fog elvinni? Oké, hogy elhívott, hogy megnézzem munka közben, de… hogy ő maga vigyen a saját Fordján?
• De… de - hápogva nézek végig magamon. Azt hittem még óráim vannak hátra.
• Tik-tak Liv. -  Türelmetlen dudahang támasztja alá Dylan sürgetését.
• Ó! De miért nem mondtad? - csattanok rá.
• Addig lemegyek elszívok egy cigit - indul el Dylan a kijárati ajtó felé. Dylan szándékosan csinálta. Hogy ne készüljek túl, hogy ne legyek kifestve, hogy esélyem se legyen bulizósnak kinézni. Dylan szeret titkokat őrizni, vagy információt visszatartani nem tudom. De ha Ace-ről van szó, akkor Dylan olyan, mintha némasági fogadalmat tett volna. Vagy törölték volna az emlékeit. Ace csak fizikai valójában jön és megy, róla beszélni nem lehet. Öt percem van? Az öcsém szobájában egy komód az enyém. Most feltúrom az egészet.  Egy fekete nadrágot kapok magamra és egy felsőt. Anyám követ a fürdőszobába.
• Biztos el akarsz menni?
• Persze - nem értem miért bizonytalanít mindig el.
• Ne légy Ace terhére jó?
• Jó!
• Viselkedj rendesen! - csak szájfényt teszek fel és fülbevalót és átfésülöm a hajam. - Mentem! - jelentem ki. Ace és Dylan a Ford mellett állnak. Dylan cigizik, Ace bólogat. Csak Dylan félmondatát kapom el
• ...aztán figyelj rá, jó? - Ace megigazgatja a sapkáját és beül a kormány mögé. A hátsó ülésre akarok ülni, de ismét teljesen tele van. Most zsákok foglalják el hosszában a hátsó üléseket. Mellé kell ülnöm. Már megint. Ahogy becsapom az ajtót ránézek.
• Nem akarok ma zenét hallgatni - jelentem ki.
• Akkor nagyon rossz esti programot választottál - jegyzi meg Ace és gondolom azt hiszi nagyon humoros.
• Úgy értem a kocsidban - magyarázom.
• Hát akkor nagyon rossz kocsiba is ültél - rámvigyorog és elindítja Edwin Collinstól a Girl like yout. Hátravágom magam az ülésben. Nem hiszem el. Tele a kocsija ezzel a számmal. Mindenütt szól, elég komoly hangtechnikája van a kocsiban. Valószínűleg feltuningolta, de mivel hátra sosem látok fogalmam sincs mi lehet hátul. Itt elől semmi komoly nem tűnik fel. Miért játssza ezt a számot itt? Mikor ketten vagyunk a kocsijában? Ace rezzenéstelenül vezet. Megy a szám, amit nem tudok már máshogy értelmezni, a szövege miatt tette be? Mit akar tőlem?
• Öhm… ebben a kocsiban akár egy bulit is lehetne rendezni.
• Ja a fél csomagtartóm az erősítő. Most a költözés miatt szívok is vele - morogja Ace.
• Beköltöztél? - most kezdi értelmét nyerni, hogy Dylan miért volt minden délután Ace-el. Segített neki a költözésnél.
• Fogjuk rá. Egész héten festettem, alig aludtam. Még elugrunk hozzám, mert ezeket bedobjuk. - bök maga mögé. Elhagyjuk a békés környéket és Manchester mélyipari negyedébe érünk. Ace szüntelen fékez, mert mindenféle alakok vágnak át az úttesten.  - Ma semmi bulis dekoráció? - kérdezi, nem néz, de nyilván már megállapította, hogy nem festettem túl magam.
• Nem jutott rá időm.
• Hogy megy a matek?
• Nálad van a matek példatáram - legyen már vége ennek a számnak!
• Aha. Hoztam. Hátul van. Egy meg egy? - Ace rámnéz én meg nem tudom mit csináljak. Nevessek? Sértődjek meg? Ace arcán egy rezzenés sincs. Mit csináljak? Végül elillan a pillanat és nem reagáltam le. Ace sebességet vált. Szerintem Manchester leglehangolóbb utcájában lakik. Szemetes az utca. Lepukkantak a házak. Annyira ipari, ami tényleg Manchester legalja. Ez egy rázós utcarész. Ace kikerül egy csapat suhancot és szélre gurul, lefékez. A srácok vagy heten-nyolcan kisebb csoportosulást alkotnak. Nagyon fura alakok.
• Na megnézed? - húzza ki a slusszkulcsot Ace. Látja, hogy merőn a srácokat bámulom.  - Ja drogot árulnak, errefelé ezen nem kell meglepődni - felé fordulok, kicsit leesik az állam. Hallottam róla, hogy létezik ez a fajta Manchester is, de most itt van előttem.
• Öhm… miért költöztél ide? - nyögöm ki.
• Hát kellett egy kert. a belvárosban a tetőtéren laktam és a lift is, a folyosó is, meg a kecó is mindig kicsit a cuccaimtól volt szemetes - Ace felnyitja a csomagteret. Hátrasétálok és bekukkantok a csomagtartóba. Hatalmas vörös hangszórók bámulnak rám. Úristen. Ezzel egy egész futballpályát meg lehetne tölteni hanggal. - Jól szólnak nem?
• Aha - ámulok. Nézem ezt a nagyon komoly berendezést itt magam előtt, egy csomagtartóban. Egy nyamvadt csomagtartóban! Minek ide zene?
• Becuccolok - Ace a hátsó ülésről kipakolja a zsákokat, háromszor fordul. Addig feszélyezetten állok a Fordja mellett és óvatosan a suhancokat figyelem a járdaszegélyen. Ace sietősen jön- megy és már be is vágta magát a kocsijába. Sietve én is bemenekülök Ace mellé.  Ace az audióberendezést kezdi megint állítgatni.
• Tényleg nem akarok zenét! - szólok rá.
• Jól van - morogja, s már azt hiszem most igazán felfogta, amikor némi csend után felhangzik az autót megtöltve a Depeche Modetól az Enjoy the Silence és Ace gázt ad. Ennyire viccesnek tartja magát?
• Ace! - szólok rá.
• Liv! Lazulj már egy kicsit! Annyira görcsös vagy - nem nevet. Sőt talán most találom először igazán őszintének és komolynak.

A klub ma másabb. Nagyon másabb, mint azon az estén, amikor itt voltam a születésnapomon. Ma alapvetően megrökönyödve látom magam körül a részeg Manchestert. Kicsit, ijesztő. Örülök, hogy Ace-el jöttem, mert tényleg ijesztőnek találom. A harsány fiatalokat, a meztelen hasat villantó lányokat, az ízléstelen ruháikban. Ráébredek, hogy egy nagyon más világban élek. Kisvárosból jöttem, ahol a családommal van tele a környék. Ahol a boltok ötkor bezárnak, ahol a főtér az egyetlen látványosság és központi hely, ahol a tengerhez kimenni a legnagyobb kaland. A klub előtt még csak néhányan lézengenek. Főleg férfiak. Nem annyira suhancok már. Ace magabiztosan halad előre. A gyárépület mögé parkolt, így az oldalbejáraton megyünk be. Betonfalak és neonfény világít.

• Akarsz matekozni? - kérdezi Ace, miközben kilöki a csapóajtót..
• Nem? - kérdezem, és Ace-t figyelem.
• Lehet unni fogod magad - a kijelentése nekem szól. Mert beszóltam, hogy tuc-tuc zenét nyomat.
• Majd téged nézlek - ráharapok a nyelvemre. Hát ezt nem hiszem el. Komolyan ezt mondtam?  Ace visszafordulva rámnéz és a sapkáját igazgatja. Nem reagál, Megfordul és a folyosóról bemegy a terembe. Istenem! Nem hiszem el, hogy kimondtam, hangosan, hogy azért jöttem, hogy őt nézzem.  Komolyan azt mondtam, hogy őt fogom bámulni, hogy ne unatkozzak? Miért nem süllyedek el ilyenkor? Legalább csak annyira, hogy ne kelljen Ace szemébe néznem. Bár szerencsére nem is kell, mert Ace láthatóan nem foglalkozik velem. Bevonul a klubba.
• Csá! Két kóla lesz - szól oda Norának. Nora a pultra könyökölve követi Ace-t a tekintetével.
• Ma harapós kedvében van -  tudom miért ő a pultos lány, nagyon jó dekoltázsa van.  - Vele jöttél? - néz.
• Én nem. Mármint… elhozott a kocsiján - nyögöm ki és elpirulok. Nora a pultra rakja a két poharat és megemeli a szemöldökét
• Jó szórakozást Liv! - kacsint rám  nem pajkosan, kicsit inkább unottan és a pult másik végére megy. Mire felérek a keverőhöz Ace már levette a pulóverjét és felkapcsolta a fényeket. A kábeleket dugdossa össze. A keverő a fülke előtt egy hosszú asztalon áll, előtte egy szintetizátor és talán lemezjátszó szerű fémlapok.  Sehol nem látom a laptopot. Mi lesz itt? Az asztalra teszem a poharakat. Ace a keverőre teszi a fülhallgatóját és bekapcsolja az alapdobot. S az egész szerkezetet otthagyja. A termet betölti az alap tuc-tuc. Ace bemegy a fülkébe és pakolászik. Jön-megy, a keverőpulton néhány kiálló kis csúszkát állít. Jobban pörög az elektronikus dob és néhány effektet nyom hozzá. Két perce megy az az alap ritmus, mikor Ace átsétál a pulthoz, felveszi a poharát és belekortyol a kólába. Állítgatja a tekerőket. A hangsávpaneleket nézi. Időnként igazgat rajta ezt-azt. Az egész szerkezet villog. Én is leveszem a pulóveremet és a derekamra kötöm. Acet figyelem. De tényleg. És nem unatkozom.  Most nincs annyi fény, mint amikor hét közben a gépnél ült és mixelt. Csak a keverő világít. Ace rám sem néz. Jön-megy. S rájövök ma nem fülkében ülős bulit fog nyomatni, hanem valami nagyon mást. Amikor kihozza a fülkéből a saját forgószékét s lerakja azt hiszem biztos ráül, mindaddig, amíg felém nem gurítja, hogy én üljek le. Leereszkedem a székére és a fülke üvegfalához gurulok teljesen. Ace-t oldalról látom, s Ace a keverőhöz lép.
• 
  
• A CD-n elindít egy számot és mélyebb basszust ad hozzá. Alig lehet felismerni a számot, én nem is ismerem. Aztán időnként leveszi a mélyhangokat, megállítja a forgást és meghúzza, a számot, majd lehúzza a teljes effectet és hagyja a számot pörögni. Csak a refrént hagyja, aztán visszakapjuk a mélyet és újra effektek váltják egymást. A sötétben alig látom, de most Ace finoman a fejével biccenti az alapritmust, s ahhoz igazítja az effekthatásokat.  Fel sem fogom, hogy közben odakint besötétedett, egy fénytechnikás lehet valahol, aki a teremben kezeli a fényeket és csak Ace mozgásából jövök rá, hogy tulajdonképpen már túlléptünk a bemelegítésen, és javában tart a buli. Annyira lekötött Ace bűvösködése a keverőnél, hogy fel sem fogom az idő múlását. A Techno alapdob nem áll le. Tehát nincs szünet. Folyamatosan megy a monoton gépi ritmus, s Ace időnként húzásokat csinál ido-oda csúszkáltatva a CD-t.
• A szintetizároron bejátszik egy rövid dallamot, s ez lesz rögzítve, amit időnként bedob az alap közé és ezt a dallamot kezdi variálni. Feldolgozni és újraértelmezni. Lassítva, gyorsítva és a hangsávokat csúsztatva, elvéve és váltogatva. Öblösebbé, távolibbá és közelebbé hozva. Rengetegen vannak a klubban. Szerintem odalent lépésnyi hely sincs. Csak fejeket látok távolabb a korlát mögött a keverőpult előtt. Ace apró fejbiccentésekkel fürgén mozog le-fel, ide-oda, tartja a ritmust és egészen kimatekozott műszaki precizitással dobja be az effekteket, váltja a ritmust, a dalt, nagyon- nagyon ütős az egész. Nem vagyok a techno híve, de értem, azt, amit csinál. Ahogy felépít egy feldolgozást egy variánst és egészen van benne egy kiszámíthatóság, ugyanakkor egy kiszámíthatatlanság is. Van, amikor lehet tudni, hogy jön a basszus és az felé haladunk, hogy várakozunk valami többre, és amikor megadja, akkor az egész tömeg őrjöng odalent, és van, az, amikor mindent elvesz és ráadja a lágy zenei részt, és valamilyen hihetetlen módon ettől is mindenki megőrül odalent a dühöngőben. Őrületes a buli és Ace mozgatja az egészet. Mint egy hatalmas karmester, a zenekert, az orgonista az orgonája mögött fent a karzaton, az egész nyájat irányítja. Ezzel a villogó panelsorral itt. A zene irtó hangos.
• 
  
• Zúg a fülem tőle és dübörög a tüdőm, a padló rezeg a talpam alatt.  Most kezdem megérteni, hogy Ace miért számít nagyon jónak, amikor az egyetlen általam is ismert számot hallom az ő feldolgozásában, a Shivaree Goodnight Moon című száma. Eszméletlenül pörgős az egész és nagyon jól meg van tervezve, fel van építve, átkomponálva, egyszerre a régi és mégis egy teljesen más szám. Ez valahol tényleg egy alkotás. Ezen az estén nincs kérés, nincs mix, ez nem az a hétköznapi buli, amin voltam. Itt csak Ace irányít és ő dönt, hogy mi lesz és hogyan. S nagyon jó bulit csinál, egyszerre táncos és egyszerre techno és egyszerre játék a zenével, a ritmussal, van valami ügyes technikázás az egészben, és mégis egy halálosan pontos precizitás, egyszerre váratlan és szabályszerű az egész. Minden tökéletes. Egy percre se érzem azt, hogy nincs minden a helyén ebben az egész rendszerben, amit hallok. Mindennek van helye és mégsem unalmas, mert nem lehet tudni, mi lesz a következő pillanatban.
• 
  
• Dallamot kapunk, vagy basszust, elvesz, vagy megad mindent. Őrületes bulit pörget és tényleg maximálisra hajszolja a hallgatóságot. Nincs megállás, nincs mosdószünet, semmi. Csak a zene. Már jó ideje inni sem ivott Ace. Csak sietve itta meg egy órával ezelőtt az egyik pohár kóláját, de azt is két másodperc alatt döntötte le. Acet figyelem, szinte le sem veszem róla a szemem, nagyon koncentrált, kicsit transzban is van szerintem. Nem olyan, mint a hétköznapi buliján, ahol Dylan-nal azért váltott egy-két szót. Itt senki meg sem zavarhatja. Teljesen ura a zenének,amit játszik és mégis van egy szolgai alázata a zene felé, mindahhoz, amit kihoz ezekből a gépekből. Döbbenetes. És tényleg jó. Odaüt az egész. Lehet, hogy lenéztem a technot, de most kezdtem megérteni a nagyságát ennek az egésznek, hogy mennyire komolyan ott kell lenni és tudni, hogy mit kell csinálni. Több órás kemény munka és nincs megállás. Hajnal fél kettőkor van vége a bulinak. Igazán abból veszem én is észre, hogy Ace kevesebbet sürög-forog a keverő körül, már kevesebb az effekt  és van egy kis levezetés szakasza. Főleg azért, mert így hagyja elszállingózni a bulizókat. A vége ugyanaz mint az elején. Megy az alap gépi dob.
• 
  
• A terem iszonyat szemetes maradt a bulizók után. Ace futólag odapillant rám, én meg csak meredek rá a sötétben, mint egy megriadt kisállat. A zene felett hatalma van, azokkal a ketyerékkel ott maga előtt. S most ettől úgy érzem, hogy felettem is hatalma van. Ace leveszi a fülhallgatóját és eltűnik. Valószínűleg a mosdóban volt, mert ahogy jön vissza a pulcsija rajta van és a fejhallgatót is hozza, felhajtja a második pohár kóláját, most indulás előtt. A müanyag poharait kidobja és lassan leveszi a dobot is. Fülsüketítő a csend. A fülem sípol. Alig hallok. Azt hiszem én is transzba kerültem. Fel sem fogom, hogy Ace a kezem után nyúl és felhúz, mert vissza akarja vinni a székét a keverőfülkébe, a helyére én meg rajta ülök mint aki odaragadt. Ahogy megállok a lábamon már el is engedi a kezemet és felkapja a forgószéket és beviszi az asztala elé a fülkébe.
• Mehetünk? - kérdez rá, a hangját teljesen tompán hallom. A nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt. Megszólalni is képtelen vagyok. Csak bólintok, s követem Acet. A fordba rogyok Ace mellé, és Ace elindítja azt a számot, amit felismertem a buliban. Az eredeti szám megy Shivaree-től a Goodnight Moon. Manchester sötét utcáin haladunk, sárgán villognak a lámpák. Elhagyjuk a bulikörnyéket és az alvó körzetbe érünk. Zsong a fejem, zúg a fülem. Ace jó lendülettel vezet és közben suhannak el mellettünk a vörös házak.  És szól ez a szám, ami egyszerre nagyon tetszik nekem. Képtelen vagyok megszólalni. Még mindig az éjszaka pörög előttem. Ahogy Ace karját megvilágítja a keverőpult, a buliból érkező fényeffektek. Ahogy járnak az ujjai a csúszkák és kiálló pöckök között és közben valami csodát művel a levegőt átszelő hangokkal. Fel sem fogom, hogy megérkeztünk. Ismétlésen van a Goodnight Moon, mert nem váltott a szám, még mindig az megy. Ace a kormányon pihenteti a karjait, s maga elé néz. Aztán rám.
• Tetszett? - rekedt a hangja. Most látom először a szemén, hogy fáradt.  Alig bírom szétnyitni az ajkaimat, erőtlenül megnyalom az ajkamat.
• Nagyon - reszelős a hangom. Órák óta meg sem szólaltam. Csak némán bámultam Acet. Ace egy lassút biccent, aztán az állam alá nyúl a mutatóujjával és lassan átsimít az arcélemen, s megérinti a hajamat. Esküszöm azt hiszem, hogy meg fog csókolni. És nem lenne ellenemre.
• Jó éjt holdacska! - súgja rekedten. Most ülök először úgy Ace kocsijában, hogy nem zavar, hogy zene szól. Csak nézem Acet, s ő engem. Még soha nem láttam, hogy ennyire sokáig nézett volna rám direktbe. Shivaree suttog közénk a hangszórókból és nem akarok kiszállni a kocsijából. Életemben először van egy hely, ahol szeretnék maradni. Kimerevíteni a pillanatot és örökre abban maradni. Ace már visszahúzta a kezét, istenem bárcsak megcsókolna. Talán még soha nem vágytam így senki csókjára, mint most Ace-re. Igen… még Dylanre sem. De Ace nem moccan. Csak néz rám. Úgy, hogy nem tudom, mit akar, mit gondol, mit érez. Semmit nem tudok. Azon kívül, hogy tényleg baromira jó DJ. S ez a baromira jó DJ lehet… hogy bejön nekem.
• Jó éjt! - súgom vissza, s kinyitom az ajtót, s lassan kiszállok, s becsapom az ajtót magam mögött. Ace a Goodnight Moon-al bent marad a kocsiban. Most nem olyan hangos a szám, nem hallatszik ki a kocsiból. Valószínűleg elég komoly hangszigetelése is lehet a Fordjának. A lépcsőházig sétálok. Ace még mindig nem adja rá a gyújtást. Ahogy beütöm a kódot és becsapódik mögöttem a lépcsőházajtó, akkor hallom meg Ace fordjának jellegzetes motorhangját. Ma este történt valami. Még nem tudom mi. De mindenképpen történt valami. Velem.