Stand by me

Ahogy hazaérek rámszakad az egész éjszakai ébrenlétből eredő fáradtság. Leteszem a cipőmet, és nézem a csendes lakást. Nem tudom levenni a ruhámat, mert nem érem el a zipzáramat, de anyámat meg nem akarom ezért felébreszteni, úgyhogy végül a báli ruhámban a kanapéra fekszem le. Úgy ébredhetek, mint csipkerózsika. A szép ruhájában, mintha csak álomra szenderült volna. A nappaliban kávéillat terjeng. Tehát már fent vannak. Dylan lefőzte a kávéját. Anyám rázogatta meg a lábamat. Felülök, s anyám felém tornyosul.

• Az mi ott a csuklódon? - kérdez rá hűvösen.  Odakapok Az ujjaimmal érintem meg a horgonykarkötőt és megrohannak az éjszaka emlékei.
• Én… - Zavartan a hajamba túrok, nagyon kócos a hajam. Elkapom Dylan pillantását, aki szintén a csuklópántomat nézi. Kortyolja a kávéját a konyhapultnak dőlve és közben bámulja az Ace-től kapott ékszeremet, aztán találkozik a pillantásunk. Látom Dylan szemén, hogy mindent tud. Hogy tudja, hogy ez mit jelent, s azt is, hogy igen, együtt voltam Ace-el. Elvörösödöm.
• Kérdeztem valamit! Kitől kaptad ezt? - faggat tovább számonkérőn anyám. Megemeli a karomat és a csuklómat forgatja ide-oda a két keze közt, s a gravírozást nézi.
• A? Mond Liv, hogy ez az A, nem Ace és hogy nem voltál éjszaka azzal a DJ-vel?! - anyám hangja kezd hisztérikus lenni. A régi életünkre emlékeztet, ott a várban. Apámmal veszekedett ezen az éles hisztérikus hangon. Ezer éve nem hallottam ezt a hangot anyámtól.  Anyám megpördül a tengelyén, s Dylan-re néz.
• Te tudtál erről? - sziszegi, s a csuklómat Dylan felé emeli.
• Miről? Arról a karkötőről? Dehogy! Honnan kellett volna nekem ilyenekről tudnom? - védekezik Dylan. Ravasz. Dylan szeme rámvillan. A karkötőről tényleg nem tudott. Végülis nem is hazudott.  - Na én elszívok egy cigit, amíg ezt lerendezitek! - mutat kettőnkre Dylan, s átvág a nappalin, s az erkélyre megy. Anyám maga után int.
• Chris, most megy a Micimackó visszatér, menj nézd! - szól az öcsémre anyám, s becsukja az öcsém mögött az ajtót.
• Ezt, mégis hogy képzelted? - lehet, hogy kicsit hangosan beszél. Nyitva az ablak, szóval Dylan szuperül hallhatja az egészet.
• Mit anya? - fordulok háttal, s anyám lehúzza a zipzáromat. Idegesen letolom magamról a ruhát és itthoni holmikat keresek.
• Megmondtam! Felejtsd el ezt az Ace-t! Nem tartom jó ötletnek, hogy vele barátkozz!
• Nem is ismered.
• Nem is akarom megismerni. Jó lenne, ha te sem akarnád. Rossz társaság. Fogalmam sincs mibe fog belerángatni téged. Gondolom iszik, meg ki tudja mit csinál, drogozik. Egy semmi alak, hogy néz ki egyáltalán? Mindig sapkában és kapucniban van és láttam, hogy van tetoválása is - járkál anyám le-fel az öcsém szobájában. - Rossz hatással van a tanulmányaidra is. Lehettél volna az érettségin is mindenből A+, ha tanulás helyett nem Ace után rohangálsz akkor is a klubba! - csattan rám anyám. Dühösen öltözködöm, s közben hallgatom anyám szóáradatát. - Majd oda jutsz, hogy kimaradsz az egyetemről is, mert Ace mondjuk nem tudom milyen turnén van, vagy isten tudja mit csinál! Határold el magad tőle!  - Anyám némi szünet után rákérdez: - Lefeküdtél vele?
• Nagykorú vagyok azzal fekszem le akivel akarok - vágok vissza.
• Jó. A te életed - tartja fel a karját anyám. - De ne mond, hogy nem szóltam és nem figyelmeztettelek. Csinálj, amit akarsz. De ne várj semmit tőlem, akkor se, ha bajba kerülsz. Én nem megyek érted a detoxba.
• Anya állandóan rémeket látsz! Ace egy normális srác! - csattanok rá.
• Nem akarom itt látni, szóval eszedbe se jusson ide felhívni - sziszegi anyám. - Ja és egy hét szobafogság! - mutat rám. Nem hiszem el! Megroggyant vállakkal nézek anyám után. Álmos vagyok, fáradt vagyok. Azt hittem boldog is vagyok. De itthon ismét a régi életem fogad.  Sejtettem, hogy anyám hadjárata nem ért véget. Már az erkélyen van.
• Te tudtál róla igaz? - támad Dylannek anyám.
• Miről?
• Mi ez a karkötő?! Mi az, hogy ékszert vesz a lányomnak? - hergeli magát anyám.
• Gondolom az, hogy kapcsolatban vannak - morogja Dylan.
• Azt mondtad beszélsz ezzel az Ace-el! - vádolja Dylant.
• És mit mondjak neki? - csattan vissza Dylan. - Hogy ne nyúlj a nevelt lányomhoz, mert megverlek? - Dylan iszonyúan dühös.
• Nem tudom. Akármit.
• Marianne! Liv nagykorú. Figyelmeztetheted a veszélyekre, de hagyd, hogy élje a saját életét. Nem tilthatsz neki mindent!
• Jó, de ne képzeld már, hogy támogatom azt, hogy ilyen éjszakai alakokkal áll össze! - vág vissza anyám. - Azt hittem hatsz egy kicsit erre az Ace-re.
• Faszom ki van ezzel Marianne! Hogy én őrködjek a lányod erényén! Ace a munkatársam. A haverom. Szerinted nekem milyen érzés az, amit ti hárman itt leműveltek?A kurva életbe már! Hagyd, hogy megismerje Ace-t, aztán majd meglátják, hogy működik-e vagy sem! Nem kell mindenkit zsigerből leírnod, mert ennyire előítéletes vagy!
• Jó, inkább ne beszéljünk, most egy darabig - sziszegi anyám.
• Remek. Költözzek ki a kanapéra is, vagy oda ne, mert oda mindig a lányod cuccol? - fröcsögi Dylan.
• Miattad ismeri ezt az Acet is! Most bemegyek a városba! - anyám nagy csapkodással, elhagyja a lakást. Dylan még egy cigire gyújthatott, mert nem jött be az erkélyről. A konyhában keresgélek valami reggelit, amikor Dylan bejön. Forr benne az indulat.
• Csak, hogy tudd! Kurvára elegem van a szarkavarásodból Liv! - mutat rám, aztán bemegy a hálószobába. A fiókot csapkodja, aztán kijön. - Vigyázz az öcsédre! - mutat Chrisre, aki a tévé előtt versenypályát épít.  A slusszkulcsot veszi le csak a kulcstartóról. Tehát anyám után megy. Magamra maradok az öcsémmel, a karkötőmmel és a háborgó érzéseimmel.

Szobafogság! Szuper. Ha Manchester, az egyenlő a szobafogsággal. Úgy látszik én Manchesterben nem tudok viselkedni. Amikor Dylan és anyám elmennek moziba ráírok Ace-re. De csak annyit ír vissza, hogy most dolga van. Úgy sejtem veszekedtek Dylannel, mert Dylan az Ace-el közös klubestről nagyon rosszkedvűen jött haza. Szakad az eső. Én meg az öcsémre vigyázok. Hajat mostam és a törülközőszáraz tincseim most a hátamra tapadnak. Unom az esőt és unom Manchestert. Ace nélkül minden nagyon unalmas itt. Chris még a tévé előtt játszik. Bárhova elmennék már innen. Három napja be vagyok zárva. Még a könyvtár is csábító helynek tűnik most. Megszólal a kaputelefon, s kedvetlenül felállok a szőnyegről, ahol Chris játékait próbáltam összeszedni.

• Tessék! - szólok bele fáradtan.
• Ace vagyok - a szívem kihagy egy ütemet, aztán meg sebesen össze-vissza dobogni kezd. De hát azt mondta dolga van! Kinyitom az ajtót, s ott maradok az ajtóban, ahogy várom hogy felérjen. Nem várja meg a liftet, a lépcsőn rohan fel. A kapucni is a fején van, de most széles sávban látszik, hogy átázott a pulóvere is. Sötétebb foltokban felülről lefelé.
• Ö… heló! - nyögöm, Ace betol az ajtón becsukja az ajtót és a falnak nyomva már az ajkainkat tréningezi. Lihegve kapkod levegő után, de újra és újra megszívja az ajkaimat. Magával ragad a rohama. Én is napok óta csak rá gondolok éjjel és nappal. S most itt van. Hűvös és nyirkos a keze, ahogy a toppom alá csúsztatja. Nem akarom tudni, hogy mégis hogyhogy jutott ideje, vagy miért van itt, megelégszem azzal, hogy nedves pulóvere alá csúsztatom a kezem és magamhoz ölelem. Nagyon, nagyon szeretném, ha itt rögtön, a kaputelefon mellett a magáévá tenne. De…
• Ace… itt van az öcsém is - súgom, ahogy elválnak az ajkaink.
• Öhm… oké - Chris érdeklődve figyeli a kettősünket.
• S izé… nem akar még aludni? - érdeklődik Ace.
• Még kábé egy fél óra - bólintok rá.
• Nem téma - Ace lehúzza a nedves pulóverét és a cipőjét. - Odakint minden nagyon nedves - jegyzi meg. Olyan szinten esik kint mintha zuhanyoznék, de Ace letudja annyival, hogy nedves. Végre azért rajta is látszik, hogy elázott. Nem kocsival jött?
• Hol tetted le a kocsit? - követem a nappaliba.
• Két utcával odébb raktam le, hogy ha véletlen kifogynánk az időből - néz rám Ace és ahogy ezt mondja! Kifogynánk az időből! Kimelegszem. Ace tényleg azért jött! Ó istenem!
• Veszekedtetek? - ülök le hozzájuk a szőnyegre. - Dylannel?
• Volt egy kisebb vitánk ja. De közöltem vele, hogy ne ártsa bele magát a dolgaimba. Nagyjából ennyi volt - Ace annyira szórakozott. Álmosnak látom. Persze most a hétköznapi klubest után van. Tudom, hogy Ace kétfelől is tisztában van a helyzetemmel. Dylan is mondta neki, én is írtam neki. Az anyámmal nagyon nehéz lesz bármit is elfogadtatni, ami Ace-hez kapcsolódik. Az anyám kézzel lábbal távol akar tartani Ace-től, és le akar beszélni róla. Dylan meg nem akar vitát az anyámmal. Ez érthető.
• Dolgozol most valamin?
• Igen, van most egy gondolatom, amit jó lenne egy trekkben megvalósítani. Aztán közbejött a klubest… de nem hagy aludni ez a zeneszám - legyint Ace. A szeme szüntelen le-fel jár rajtam. Megremegek a tekintetétől. Nagyon szeretném már én is megérinteni. Magamban érezni. Szüntelen az órámat nézem. Christ nem lehet hamarabb ágyba parancsolni, mert attól megőrül. Úgyhogy percre pontosan kivárom, hogy végre lefektethessem. Addig nagyon durva pillantásokat váltunk Ace-el. Levetkőztet a szemeivel, sőt ha képes lenne rá, megdugna a szemeivel most ezt látom rajta.
• Gyere Chris, alvás! - intek az öcsémnek, s felállok. Ace hátradönti a fejét és a sapkáján megtámasztja a kezeit a homlokánál. Azt hiszem ebben a pózban fog várni rám.  Chris egy fél óra küzdés, mesélés és lámpakapcsolgatás után végre megnyugszik az ágyban és elalszik. Már este tíz óra van. Ahogy a nappaliba érek Ace nekem ront, Mindenütt érzem a kezeit és az ajkait. A kanapéra dob és rángatni kezdi rólam a rövidnadrágomat. A fenekemet megemelem, hogy könnyebben le tudja húzni rólam. Ace ebben a pózban marad, megragadja a csípőmet és belém hatol. Fuldokló hörgésekre telik csak tőlem. Ace a kanapén térdel és tartja magasan a csípőmet, miközben a saját csípőjével ritmusban nekem csapódik. Nagyon tetszik ez a póz és órákig akarnám élvezni így, hogy Ace  tart és dolgozik felettem, de túl gyorsan elmegyünk. Ace mellém fekszik a kanapéra és magához húz. Hallgatom Ace gyors szívverését és az eső kopogását, aztán egy éles csippanás hallatszik, a kaputelefon felől.
• A francba! -  Anyámék egy fél nyolcas vetítésre mentek, ezért nem meglepő, hogy túl gyorsan hazaértek. Ace és én is sietve öltözködünk. Ace búcsúzóúl futó csókot nyom a számra. - Nézz rá az Instámra! - kacsint, s leoson a lépcsőházban, miközben anyámék lifttel felérnek. A zoknimmal törlöm fel Ace után a vizes nyomokat, mielőtt belépnek. Dylan meghökkenten néz rám, hogy sötétben állok az előszobájukban.
• Sziasztok! Jó volt a film? - kérdezem.
• Jobbra számítottunk -  zavartan ülök le a kanapéra, amit Ace-el gyűrtünk meg. A súlyunk lenyomata még ott van. Dylan ül le mellém a  másik süppedésre. Ahogy előrenézünk egyszerre vesszük észre a bontott óvszeres fóliát az üvegasztal szélén.
• Itt ültél a sötétben Liv? - ér be minket anyám, s felkattintja a nappali világítását. Dylanban van több lélekjelenlét. Mielőtt anyám meglátná az óvszer csomagolását, Dylan előrehajol és a markába zárja.
• Én..öö...telefonoztam, nem kellett fény - hebegem kivörösödve és lassan szívva magamba a levegőt Dylanra nézek. Dylan sötét pillantásából kiolvashatom: tudja, hogy nálunk járt Ace. Azt is, hogy csak az imént ment el.
• Én… most elszívok kint egy cigit - jelenti be, s ahogy feláll a farzsebében tüntetni el a fóliát. Dylan néha állati jó fej tud lenni. Gondolom Ace miatt. Rákeresek Ace instagramjára. Egy új remixje van fent az Oasis Stand by me-ből készített remixe.