Grand jeté

Lia

Ma egy igazi minden évszak nap van. Reggel havazott, utána esett, és most süt a nap. Lehet csak éppen ide, rám. Mert itt nyár van. Az iskolai padomon egy hatalmas vörösrózsa csokor, és hozzá egyetlen kártya van mellékelve: a piros ász.

Amikor a történelemóra kellős közepén bekopogtak az osztályterembe és a virágüzleti futárfiú megkérdezte, hogy itt van-e Lia Edmondson? S a fiúból nem látszott semmi mert kitakarta az a rengeteg hosszú szálú vörös rózsa... Valentin-futár. Istenem, azt hiszem tűzvörös voltam, mint a piros szív itt a kártyán.  Tehát most egyik óráról a másikra egy hatalmas rózsatömeggel is közlekedem. Nemcsak az osztálytársaim, de a tanáraim is irigykedve bámulnak rám, és az ölemben a kosár rózsára.

A lábamhoz nem akartam tenni, úgyhogy nagyrészt kitakar minden óráról ez a rengeteg vörösrózsa és az egész teremben illatozik.

Mark üzenetet is küld, csak egyetlen kép: kártyasor, egy játékasztalon kiterítve, a szív sor. Zavarban vagyok, pirulok, és közben mégis valahol lebegek néhány méterrel magam felett. Ebben a kábulatban töltöm az egész napomat a suliban. Konkrétan kivonultam az órákról, mert csak fizikai valómban ülök a padban, valójában szárnyalok valahol messze.

Két hét intenzív Mark megvonás után egy ilyennel robban vissza az életembe. Mark tanult. Én dobozoltam. Csak az ablakból láttam néha, ahogy Mark hazaér. Tényleg rá akartam írni, de nem akartam zavarni. Nekem is sok dolgom volt. S kicsit ráhagytam, írjon, ha akar. Úgyhogy ma nagyon meglepett.

Ahogy kilépek a kapun a lábaimból kiszáll az erő. Mark vár rám a suli előtt, a kocsinak dőlve, a kezében egyetlen szál rózsa. A haja eltakarja a homlokát, de a mosolyát nem.  Értem jött Valentin-napon. Száz, hogy lóg a suliból most miattam, legalább egy órát.

• Őrült vagy! - súgom neki, ahogy magához húz és megcsókol.
• Ennyi rózsát nem cipelhetsz haza egyedül, elkél a segítség - ahogy beszállunk, túl izgatott vagyok. Mark, a rózsák, mi ketten. Túl sok nekem.
• Ez rengeteg rózsa! Télen! - nézek ki a szélvédőn, többen bebámulnak ránk.
• Hogy legyen mit préselned! Ezzel elleszel egy darabig remélem - fordítja el a slusszkulcsot Mark és indít. Rámosolygok, de a fejemben egészen más jár.
• Táncolni akarok! - jelentem ki. Le kell vezetnem mindezt.
• Hova vigyelek? - kérdezi Mark, ahogy kisorol. Mark mindig ilyen. Nem azt kérdezi, hogy most? Vagy, hogy minek? Magától értetődően elfogadja a kijelentésemet, és teljesíteni is akarja. Túlcsordulok Markkal.
• Bárhova, tök mindegy - izgatott vagyok, csak az elsuhanó fákat nézem, az utat magunk előtt, a kocsik lámpáit. Annyira pörgök, hogy csak akkor ocsúdok fel, amikor Mark leáll, és behúzza a kéziféket. A tengernél vagyunk, és mégsem. Egy magaslat, az erdőre és a tengerre is rálátni. Kicsatolom magam, lerúgom a csizmáimat és  kipattanok az autóból. Muszáj levezetnem ezt a rengeteg impulzust, érzelmet és energiát, amivel túltelítődtem. Spicc nélkül táncolok. A tenger felől vízpermetet hoz a szél, suhognak a fenyvesek, csapkodnak a hullámok a sziklapartnál alattam, és szinte a széllel táncolok. Apró vízgyöngypermet ül az arcomra és körbesuhog a tenger felől érkező szél, átmozgat, és átadom mindazt a lendületet, ami bennem gyűlt össze ma.

Mark sokáig a kocsiból néz, a szélvédőn át. Nem tudom mikor szállt ki, és mikor közelített. Kiestem az időérzékelésből. Csak akkor döbbenek rá, hogy itt van mellettem, amikor magához ránt és zihálva csókoljuk egymást.

• Szeretlek! - suttogom az ajkaira, a nyakát átkarolva.
• Meg fogsz fázni! - melegem van, kipirultam, táncoltam, és nem is érzem, hogy a hóban átnedvesedett a zoknim.

Még nincs késő. Mark ágyában fekszünk és lustán csókolódzunk. Az ujjainkat összefonjuk,  Ragyognak a ledfények a fejünk felett a falon, mint a csillagok. A balettkontyomat Mark teljesen széttúrta, sziszás szőke szálak borulnak az arcom köré. Mark pedig lomhán cigire gyújt.

• Ez a kedvenc képem! - mutat a fejünk felett a legfrissebb képre Mark. - Lia, a hóban táncol. Nekem - vigyorog Mark.
• Jó felvétel lett, tényleg. Van érzéked hozzá - nézek végig a képek során.
• Kösz - Mark felém fújja a füstöt és közben engem néz.
• Táncoljak még neked? - kérdezem, és érzem, hogy a hangomnak van egy furcsa búgó mellékzöngéje.
• Aham - biccent Mark és számot indít nekem. Az asztalánál kiengedem a hajam, és lassan átbillentem a csípőm. Ez nem klasszikus balett lesz, és Mark is nagyon jól tudja.

Miközben neki táncolok, nem is magamat, vagy a mozdulataimat figyelem. Hanem Markot. Ahogy ő néz engem. Az ő szemével látom magamat is. Ahogy a szemében sötét fény és égő vágy villan, ahogy egyre kapkodva szívja befelé a füstöt, és dohogva fújja ki, ahogy a keze ernyedten pihen a térdén, ahogy az ágytámlának dől, ahogy a haját félreseperte a szeméből, hogy jobban lásson.  Az ágyra térdelek, és Mark tenyere a csipkés bugyimon, miközben én még nem hagytam abba a táncot. A leheletem az arcába csapódik, a pólóját le-és fel lebbentem magamon tánc közben. Csupa remegő ideg és vágy. Mark és Én.

• Hallom jó a hangulat öcskös, haza...jöttem - Wave nyit be Mark szobájába és mindketten ledermedünk a mozdulatban. Wave döbbenten mered ránk a kilincs a kezében maradt és olyan szinten lefagytunk mindhárman, hogy szinte hallani a másodpercek lassú vánszorgását. - Baszki! Bocs…- nyögi Wave, de látványosan képtelen megmoccanni, ideragadt Mark szobájának küszöbére, annyira nem számított erre a látványra.
• Húzz a faszba! - mordul rá Mark végre ő is kibillent a sokkból, hogy rajtakaptak minket, hogy Wave még mindig pislogás nélkül minket bámul, és Mark végre leemeli a fenekemről a kezét. Az első mozdulat a megdermedt pillanatban. Wave felocsúdik, és  becsapja maga mögött az ajtót.
• Te jó ég! Látta a melleimet? - nézek végig magamon, majd Markra. Mark a melleimre néz, aztán enyhén összenevetünk.
• Nem tudom, nem is érdekel. Gyere folytassuk! - húz maga mellé. De eléggé kiestünk a ritmusból. Mark még mindig kőkemény. Elnyomja a cigit és felém mászik.

Csak fél órával később csatlakozunk Wave-hez a nappaliban. Wave kávét iszik és a telefonján irogat.

• Unatkozol, hogy itthon vagy?  - túrja hátra a homlokából a haját Mark. Elég rosszkedvű lett, hogy a bátyja hazaért. Szemmel láthatóan nem számított rá, hogy bárki is korán hazaér ma.
• Nem. Mert?
• Valentin-nap van, Vigyél el valami csajt moziba!
• Nyálas punci filmeket adnak csak. Utálom a Valentin-napot.  Tudod kinek van kedve végigülni két nyálas órát, egy negyed órás dugásért - feleli rá Wave, és próbál kerülni a tekintetével. Szerintem beleégett a retinájába a félig meztelen testem látványa. Ciki!
• Jobb ha hazamegyek - köszörülöm a torkom és menekülőutat keresek. Tényleg nem akarok Wave előtt lenni, aki az imént látta, mit művelünk.
• Vagy kártyázunk egyet és kirakom neked a szív sort! - kacsint rám Mark. Marasztalni próbál. Wave a kávéscsésze felett minket néz. Mark tényleg kártyapaklit hoz.
• Szóval, Wave, te kerülöd a Valentin-napot? - kérdezem.
• Nem akarok túl sok érzelmet invesztálni ebbe az ünnepbe, ami jelenleg számomszra semmit nem jelent, jah. Ilyenkor mindig nagyon elfoglalt vagyok - villant egy vigyort Wave.
• Igazi szemétláda vagy - állapítom meg.
• Mondták már páran - biccent Wave egyetértően.
• Ma mi az elfoglaltságod? - kérdezem.
• Hát...épp veletek kártyázok - tárja szét a karját Wave, és Mark oszt. A kanapén ülve kártyázunk, elég jó hangulatban. A két tesó elég jól kijön egymással. Mint ahogy sejtettem is.

Amikor este hazajövök a nagy csokor rózsával már fejben megtervezem a préselési technikát. Valóban sok rózsa. Mark bepótolta az elmúlt időszakot és kárpótolt a sarokban porosodó műrózsáért is. Összességében imádom ezeket a rózsákat. S fogadalmam szerint végre rózsát préselhetek. A mai napnál még nem volt jobb Markkal. A naplómba is csak ennyit rögzítek:

“Ma elkezdtem préselni a rózsákat, amiket Marktól kaptam.”