Egy nemes felesége

Maria a tél utáni első nagytakarításhoz látott. Francios mint férfi kevésbé értett a suvickolás művészetéhez. Francios a konyhaművészetben remekelt. Így Maria döntött. Értelmetlen a faluból várnia egy parasztasszonyra azért, amit maga is meg tud csinálni egy vödör vízzel és egy rongydarabbal. A kandallónál kissé megpörkölődött lepedőt nagyobb csíkokra tépte és  a habos vízbe dobta. Haját egyszerűen befonta és egy szalaggal kötötte hátra. Robin már két napja nem tért haza, nagy fogás lesz úgy tűnik. Maria kezdett belerázódni a  vadászház életébe. Tudta, hogy nem kell aggódnia, ha Robin napokra vagy éjszakákra eltűnik. Ez az erdei klán életében természetes. Különösen, ha Robin a klánvezető. Az emeletre vezető lépcsőt kezdte takarítani. Hogy gyorsabban száradjon a fa, kereszthuzatot csinált. Kinyitotta a kaput és az emeleti ablakokat is. Francios a konyhában tevékenykedett, csörömpölt a lábasokkal, füstölés illata szállt felfelé a lépcsőn, s a friss tavaszi szél fújta át a vadászházat, hosszan lengtek a függönyök a könnyed, fiatalos szélben. Maria mosolyogva tűrte fel a ruhaujját magasan a könyöke felé és belemártotta a lepedőt a vödör vízbe. Dúdolgatott, miközben a lépcsőkön térdelve intenzíven húzta előre-hátra a lepedőanyagot.  Francios minden héten átsöpörte a vadászházat, de már ideje volt egy alapos felmosásnak is. Finom olajillatot akart érezni Maria mindenütt a vadászházban.

-          Maria! – hallatszott egy régen hallott kellemes férfihang Maria háta mögött. Maria hátranézett a lépcsőről. A bejáratban a nagybátyja sziluettje formálódott ki. Finom elegáns keménykalapját a kezébe vette és megforgatta. Élre vasalt ruhái úgy áltak rajta, mintha egyenesen Londonban csináltatta volna. Nagyon elegáns és fess volt. Igazi angol úriember. A bácsikája mindig ezt a finom elegánciát idézte benne. Mellette hirtelen nagyon vidékinek érezte magát. Ő, aki Londonban nőtt fel. Maria zavartan seperte le a szoknyáját, felegyenesedett, a lepedőt a lábánál lévő vödörbe dobta és próbálta a haját igazgatni. Nem éppen nemesasszonynak tűnt most itt a lépcsőn csúszva-mászva. – Te meg mit művelsz itt gyermekem? – lépdelt fel hozzá a lépcsőn Benjamin Merryweather.

-          Amint látja bácsikám éppen felmosok – húzta ki magát Maria, és igyekezett az orrát annyira fennhordani, amennyire még méltóságából kitelt.

-          Te? Gyermekem nem egy nemesasszony dolga a takarítás! Hova gondolsz, arra való a személyzet. Vagy a férjed még ennyit sem tud megfizetni? Szolgának vett maga mellé? Hogyan élsz itt gyermekem? Már bánom, hogy nem néztem rád gyakrabban. Csak, hát az a fene nagy Merryweather büszkeség nem engedett. Azt mondtam magamnak, jól van, ha az az ostoba lány azt akarta magának, akkor igya csak a levét annak, amit megfőzött. Legyen csak asszony, hiszen az akart lenni! Majd visszasírja még a lánykorát! S a lányszobáját Holdszálláson! Hát olyan rosszul bántam én vele, hogy el kellett szöknie tőlem? Hát éheztettem, dolgoztattam én? Maria! Édes gyermekem, hát miért hagyod magad ennyire lealacsonyítani? – nézte meg Maria vízhólyagos kezét.

-          Ugyan bácsikám! Jót tesz egy kis mozgás! S ha senki nem látja, ugyan ki tud róla, hogy én mostam fel a tulajdon két kezemmel a házat?

-          Maria! Ez nem a te dolgod! Te egy nemesember lánya vagy! Nem végeztethetnek veled piszkos munkát! Miféle ember ez a Robin de Noir! Hát nem a nagy de Noir birtok örököse? Nem egy Lord fia? Hagyja, hogy a felesége dolgozzon??? Egy valamire magát is tartó férfi nem engedi, hogy a felesége a kisujját is mozdítsa bármiért! Tudtam, hogy aljas egy gazember az a Robin de Noir, mind egy kutya! Az összes de Noir ilyen! Rászedik az embert! Téged is rászedtek! De gyermekem miért nem jöttél el hozzám! Azt hiszed annyi könyörület sincs egyetlen élő rokonodban, hogy visszafogadjon? Ilyen életet én is biztosíthatok neked bármikor, még különbet is, jobbat, gondtalanabbat! Nem kellene dolgoznod! Bekoszolnod apró kezeidet.

-          Bácsikám! Nyugodj meg! S végre csendesedj már kicsit! – csitította a bácsikáját Maria, s a férfiba karolt.

-          Nem, nem. Szedd a holmidat és hazaviszlek Holdszállásra! Nem tűröm, hogy az unokahúgomat dolgoztassák! S csak kerüljön a szemem elé az a Robin de Noir! – háborgott Benjamin aggódón unokahúgát nézve. – Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen rosszul megy a sorod Maria. Édes gyermekem! – szorította magához óvón Benjamin Merryweather. Maria meghatódva bújt meg nagybátyja karjaiban. Az egyetlen Merryweather. Az utolsó élő rokona. S még ha távolságtartó is, mégiscsak aggódik érte. Ó a drága jó Benjamin Merryweather! Maria visszapislogta a könnyeit! Jólesett egy igazán angol úriember védelmezésében lennie. Hiszen a klán egyik tagja sem volt éppen kifinomult. Maria szipogva érzékelte, hogy bizony rettentően hiányzik neki London, az elegáns társaság, az udvarias férfiak. Akikről már hírből sem hallott itt Holdföldén. Az egyetlen ilyen, a kissé különc figura, a nagybátyja Benjamin Merryweather volt.

-          Jól vagyok itt bácsikám – mosolygott fel Benjamin Merryweatherre.

-          Dehogy vagy itt jól! Hiszen dolgoztatnak! Magad  a két kezeddel munkálkodsz itt! Megaláztak, lealacsonyítottak, tönkretettek! – sorolta hadonászva Benjamin. – Azok a mocskos de Noirok! Azok!

-          bácsikám, ne idegeskedj! Jól vagyok. Kérsz egy csésze teát? – húzta a szalon felé nagybátyját Maria. – Mi járatban felénk? Persze örülök, hogy itt vagy és meglátogatsz. Jó érzés, hogy kevésbé haragszol már rám, mint régen – csacsogta Maria figyelemelterelve.

-          Na igen. Az a szökés. Csúnya dolog volt Maria – morogta mint egy öreg medve Benjamin Merryweather. – Loveday küldött. Megszületett a fiunk – forgatta meg zavartan a kalapját a kezében Benjamin Merryweather.

-          Ó, ez olyan pompás hír! – ölelte meg a nagybátyját Maria mosolyogva. – Gratulálok bácsikám!

-          Igen, a kis lurkót Andrew Merryweathernek akarjuk keresztelni és ezért is jöttem. Szeretnénk, ha ti lennétek a keresztszülei. Tekintve, hogy Maria te vagy az egyetlen élő rokonom – szabadkozott Benjamin zavartan.

-          Hát persze, hogy leszünk keresztszülők ez igazán remek, köszönöm hogy ránk gondoltatok és különösen, hogy így szorosabb lehet a kapcsolatunk ismét! – mosolygott rá Maria.

-          Na igen, akkor még nem gondoltam, hogy ez a Robin de Noir egy ilyen széltoló  szeleburdi alak, aki csak munkára tudja fogni az unokahúgomat – mérgelődött Benjamin Merryweather. – De csak kerüljön a szemem elé elbeszélgetek vele! – sziszegte dühöngve. Mintegy végszóra Robin lépett be az előtérbe.

-          Hahó! Asszony, nézd mit hoztam! Maria?! – kiáltott be a vadászházba Robin és egy hatalmas kitömött medvét vonszolt maga után. Gyönyörű, szőrös állat volt.

-          Robin! te meg mi a csudát hoztál haza? – sietett ki az előtérbe Maria s izgatottan körbejárta az állatot.

-          Bizony! Íme a ház ékessége! Hát nem gyönyörű?

-          Te lőtted? – hápogta Maria.

-          Hoztam agancsokat is! Nézd! -  másik két klántag, hatalmas szarvasagancsokkal próbált belavírozni az ajtón, de minduntalan fennakadtak az ajtófélfában.

-          Oldalazva te barom! – szólt Florianra Lionel.

-          Ja igaz – vihogta Florian és beoldalazott az agancsokkal.

-          Egy vadászházba vadásztrófeák valók! – mutatott körbe a falon a tulajdonos büszkeségével Robin, majd elkapta Maria derekát és megforgatta a levegőben. – Na hogy tetszik Hercegnő? – nevetett rá, ahogy felkapta Mariát mint egy tollpihét. Maria kacagva támaszkodott Robin vállára.

-          Falidísz! Tetszik – szökkent vissza a talajra Maria és izgatottan nézegette az új szerzeményeket.

-          Fiúk! Hallottátok, a Hercegnőnek elnyerte a tetszését! Ideje munkához látni és feltenni a falakra! – adta ki az utasítást Robin.

-          De Robin most mostam fel! – hápogott Maria, ahogy a de Noirok máris nekiálltak a falakra verni az agancsokat ezzel hatalmas koszt termelve.

-          Micsoda?! – hördült Robin. – Te takarítottál itthon?! – dörrent rá Robin.

-          Pontosan, arra érkeztem meg a házba, hogy az unokahúgom a padlót mossa! Van erre valami magyarázatod Robin? – jött ki a szalonból komor arccal Benjamin Merryweather.

-          Mariának elég nehéz parancsolni – sziszegte rosszkedvűen Robin. – Öntörvényű, amit a fejébe vesz azt meg akarja csinálni. Igaz Maria? Ezért még számolunk! – intette Robin a mutatóujjával.

-          Ha egy ujjal is hozzá mersz nyúlni kicsinállak te kis szaros megértetted?! – ragadta meg Robin bőrkabátjának hajtókáját Benjamin Merryweather. – Ha az erődet akarod fitogatatni, állj ki méltó ellenféllel, ne egy nőt verj megértetted!

-          Nem kell mindjárt párbajra hívni, mert el akarok beszélgetni a feleségemmel – lépett hátra Robin.

-          Maria! Ha csak a kezét emeli rád is tudod hol találsz!  Hallod? – lépett Mariához Benjamin Merryweather.

-          Köszönöm bácsikám, de minden rendben lesz – mosolygott rá Maria.

-          Jól van, de csak szólj és megverem az egész klánjával együtt – nézett sötéten egyik de Noirról a másikra Benjamin Merryweather. – Vigyázz magadra Maria és várom a válaszotokat! – nézett szigorúan Robinra, s  kalapját a fejébe nyomva távozott.

-          Hallgatlak Maria – nézett dacosan a feleségére Robin.

-          Kitakarítottam!

-          Ha úgy érzed a vadászházba nem elég Francios szólj és felveszek valakit – csattant rá Robin.

-          Nem erről  beszélek, csak…

-          Maria! A feleségem vagy!  Nem kell a porban csúsznod a megélhetésünkért! Csak nyisd ki a szád és mond el, hogy mi a kívánságod, világos? Nem  tűröm, hogy a feleségem kétkezi munkát végezzen érted?

-          Jól van!

-          Nem, nem fogtad fel! Jézusom Maria! – túrta át a haját újra és újra Robin ahogy félrelökte a kalapját az egyik szarvasagancsra dobva. -  Ha te dolgozol, az engem sért! Hogy férfiként nem tudok neked megfelelő kényelmet biztosítani! Érted mit mondok?  Egy férfi legnagyobb fokmérője az, hogy hogyan tartja a feleségét! Felfogtad? Szerinted mekkorát zuhan az önbecsülésem, ha Benjamin Merryweather csutakolóronggyal látja a feleségemet??? Úristen Maria Normális vagy ilyenkor? Szerinted hogyan érzem magam? Hogy a feleségem dolgoztatom? Hogy mások azt látják, a feleségemmel végeztetem el a piszkos munkát! Maria nemesasszony vagy! Érted! Kurvára egy nemesember felesége vagy! Szóval az uszályod megemelésére is csengessél egy kibaszott szolgának, mert nem tűröm, hogy bárki is azt higgye nem a rangodnak kijáró tiszteletben részesülsz!

-          Nem akarok szolgálólányokat a házba! – csattant görcsösen Maria.

-          Aztán miért nem? – pattogtak vissza a szavak.

-          Mert felcsinálnád őket!

-          Te tisztára megbuggyantál! – támadt rá Robin kikerekedett szemekkel.

-          Hagyjál Robin a szövegeléseddel! Ismerem a férfiakat!  Londonban nőttem fel elfelejtetted?! a kocsisunk felesége is mindig terhes volt valamelyik nemes fattyával! Nem tűröm, hogy a törvénytelen gyerekeid  rohangáljanak itt az erdőben! Nem akarok nőt látni itt a vadászházban! Hogy megesett lányokat kelljen pénzzel kielégítened és elküldened innen! Nem Robin! Nem! – sikította most már Maria.

-          Jesszusom, hogy jutottunk idáig!  Csak azt tudnám a rohadt életbe is! – fogta a fejét hitetlen fejrázás közben Robin.

-          Nem kellenek szolgák! Nem! –hadonászott Maria.

-          Jézusom! Sose feküdnék össze egy aljanéppel! Te ennyire megátalkodottnak nézel komolyan? Úristen! A saját feleségem! S ezt gondolja rólam! – Robin magából kifordulva nézett Mariára. – Rendben. Nincs több szolga! De! Nem dolgozol világos? Ha bármit akarsz, jelzed nekem és megoldom, megértetted? Egy nemesember felesége vagy! Nem fogsz a konyhakövön sikálni!

-          Oké – felelte rá karba tett kézzel harciasan Maria.

-          Mit akart Merryweather? – mordult rosszkedvűen Robin.

-          Keresztelőre hív minket keresztszülőnek. Fiuk született – felelte szűkszavúan Maria.

-          Pompás! – csapott a levegőbe haragosan Robin. – Este visszajövök, addigra tegyétek fel az agancsokat, szólt a fiúknak és kifordult a vadászházból. Lionel fütyörészve ütögette az agancsot a vadászház faburkolatába. Maria felnézett a de Noirokra.

-          minden okés Hercegnő!  - vigyorgott rá Florian.

-          Ja-ja mindent hallottunk! – vigyorgott rá Lionel is a foga között a szöget tartva.

-          Örülök, hogy diszkrétek vagytok fiúk! – nézett fel rájuk morcosan Maria.

-          Te… milyen rétről beszélt? – vakarta a fejét Florian.

-          Add a kalapácsot, vagy kupán váglak – mondta Lionel, s kivette fogai közül a szöget.