Tiszta víz a pohárban

Maria lehúzta a fejéről Charlotte csipkefátylát és a szalonban szembefordult a férfival. Robin borzas hajjal, nemtörődöm arckifejezéssel szűk  nadrágzsebébe csúsztatott ujjakkal, egyik lábát a másik előtt átvetve a falnak dőlve állt.

-          Tehát zárdába akarsz küldeni? – kérdezte visszafojtott indulattal Maria.

-          Igen, tisztes hely, vallásos buzgalommal őrködnek majd az erényeden – felelte Robin vállrántva.

-          Akkor minek vettél el? – kérdezte Maria.

-          Tévedtem – nézett rá közönyösen Robin.

-          Tévedés volt a házasságunk? Csak egy tévedés? – sziszegte Maria és Robin elé állt. – Ezt is loptad? – emelte fel Maria a gyűrűsujját. – Ezért nem jelent neked semmit?

-          Ha van valami, amit nem lopok Maria, az a karikagyűrű! – mondta rekedt hangon Robin. – Soha nem lopunk karikagyűrűt! Érted? S-o-h-a!

-          Ó, a kegyelem de noir-módra – húzta fel az orrát Maria.

-          Egy ilyen ékszernek értéke van. Nem az arany, amit súlyra nyom. Hanem a jelentése. A kapcsolat, amit az ékszer sejtet. Egy nagyobb és szentebb dolog ez annál, hogy eltulajdonítsuk mástól.

-          Más házasságáról így beszélsz, de a miénkről? A mi karikagyűrűnk semmit sem jelent?

-          Abban a pillanatban, amikor megvettem a gyűrűket éppen olyan komolyan gondoltam, mint itt most ebben a percben. A feleségemnek akartalak, és az is vagy, ahogy az is leszel, amíg én élek – mondta nyugodtan Robin.

-          S ez boldoggá tesz? Elég ennyi? A tudat? Az hogy hol vagyok az már lényegtelen? Hogy együtt vagyunk-e lényegtelen? Csak egy papír számít, ami összeköt minket és egy gyűrű, ami közös? – kérdezte a ruhája redőit rendezgetve lehajtott fejjel Maria.

-          Boldogság? Mi a boldogság Maria? Miből a feltételezés, hogy az a házassággal együtt jár?! Nézz meg minket Maria! Nézz kettőnkre! Amióta házasok vagyunk tényleg a boldogság az alapérzelmünk? – kérdezte Robin kettejük közé mutatva. – Tudod miért kívánnak az esküvőkön sok boldogságot?! Hát mert szükség van rá, hogy kívánják, mert tudják, hogy ezt kellene többet egy házasságba! Boldogságot! Mert az nincs! Minden van, aggodalom, kétség, fájdalom, gyötrelem, szenvedés. De olyan-olyan nagyon kicsi a boldogság Maria! Hát ezért… ezért kívánnak sok boldogságot! – túrt a hajába fáradtan Robin. Tekintete hosszan időzött Maria vörösre húzott ajkain. Piros színe csókra ingerlő volt.

-          Nem vagy velem boldog – bólintott Maria, s fátyolos szemekkel oldalra nézett. – Értem én. Kijózanító volt ez az egy hét. Mindkettőnknek. Fogalmunk sem volt, hogy mibe ugrunk bele. Istenem hiszen egy házasságba léptünk bele! Azt sem tudtuk, hogy mi az! Nem látunk bele igazán egy házasságba, amíg nem élünk benne! Sajnálom, hogy butaságokat csináltam és ezzel veszélybe sodortalak. Nem akartam. Nem gondolkodtam. Nehéz megszoknom, hogy egy olyan férfi a férjem, aki a törvénnyel szembemegy. Akinek talán egyik lépése sem a tisztességes úton vezet. Elfelejtettem, hogy nem viselkedhetek most már én sem meggondolatlanul. De ebben te is hibás vagy Robin. Semmit nem mondasz nekem, elzárkózol előlem, titkolódzol előttem. Nem tudok semmit az ügyeidről, a dolgaidról. Ha nem vagyok az életed része, nem vagyok beavatva a legsötétebb titkaidba, akkor nem  tudok melletted lenni és nem tudlak védeni sem. Ne! Ne mondj semmit! Tudom, azon az állásponton voltál, a tudatlanság áldásos! Amiről nem tudok, azt nem tudják kiszedni sem belőlem, amiről nem tudok, arról nem kell hazudnom. Igaz?

-          Vannak dolgok, amikről egy nő jobb ha nem tud Maria.

-          De én nem egy vagyok a sok nő közül Robin. Tudhatnád! Ha valamit nem tudok, az csak rosszabb. Ezt tökéletesen sikerült is bebizonyítanunk alig néhány nap alatt. Ha tudom annak a gyöngysornak a történetét nincs ez Robin. Nem mondasz nekem semmit és csodálkozol ha hibát vétek? Ha nem úgy viselkedek, ahogy elvárod?

-          Belátom, jobb lett volna, ha felvilágosítalak dolgokról. De meg sem fordult a fejemben, hogy ez lesz belőle – ingatta a fejét Robin. – Mindig elfelejtem, hogy mennyire fiatal vagy, mennyire ártatlan – Robin tenyerével lágyan megsimogatta Maria arcát. – Mennyire Merryweather! Udvarias és jogtisztelő – Robin orrát megcsapta a nőies intenzív parfümillat. Beborította. Maria vörös ajkai buján nyíltak szét és csukódtak össze, ahogy beszélt.

-          Nézd Robin! Tudom mit tettem, és hogy ezzel bajt hoztam rád. Sajnálom. De nem küldhetsz innen el! Holdfölde az otthonom! Mindkettőnk otthona! Ide tartozom, ahogy te is! A gyökereim kötnek ide! Nem küldhetsz el, az ország másik végébe, egy… egy zárdába. De nem azért mentem hozzád, hogy visszaküldj a nagybátyámhoz, mint egy megunt, kölcsönkért tárgyat! A feleséged volnék! Büntess meg, verj meg, de ne küldj el! – fulladt el Maria hangja felhevülten. A szűk fűzésnek préselődtek a mellei, a fekete csipkeszegély alól majd kibuktak a hófehér keblek. A rafinált csipke fehérnemű buján rezgett a keblek rebbenésében.

-          Elég legyen! – szólt rá erélyesen Robin, és Maria fel sem fogta mi történik vele, Robin a csipketerítős asztalnak nyomta, s két keze közé fogva  Maria fejét, vérvörösre rúzsozott ajkait falta. Csókja heves volt, forró és nedves. S Mariát az asztalnak döntve egyre mélyebben hatolt Maria ajkai közé.  Maria fuldokolva kapaszkodott meg Robin karjaiban. Robin keze  mohón járta be a ruha brokátanyagát, az ujjai tapintásával átsimította a finom harisnyaanyagot, a drága alsónemű csipke és kelmeanyagát.

-          Robin! – nyögte Maria a két csók közötti futó szünetben levegő után kapkodva Maria.

-          Szeretlek! Maria! A nap minden percében és minden órájában ismételgethetném! Akármit művelsz is nem érdekel! Mert szeretlek, a feleségem vagy! És ezen nem változtat semmi a világon! Dehogy akarom, hogy elmenj! Egy nap nem kellett volna és utánad vágtatok, mert kellesz nekem, amióta csak ismerlek, te kellesz nekem! Szeretlek Hercegnőm! – suttogta Maria ajkaira, arcára, mellkasára Robin. A vad, fűtött, vágytól lángoló pillanatot halk torokköszörülés szakította félbe.

-          Azt hiszem Maria marad az erdőben – jegyezte meg szárazon Lionel. – Kértek egy ágyat az emeleten, vagy visszamentek a vadászházba? – érdeklődött kedélyesen.

-          Hazamegyünk – fogta kézen Mariát Robin. Maria pirulva bukdácsolt Robin mögött, de hálásan a házaspárra mosolygott, ahogy elhaladt mellettük. Charlotte is és Lionel is rákacsintott, ahogy elillegett előttük.

-          Szép munka volt – morogta Lionel és a elégedetten kezet fogott a házaspár.

Shadow élénk vakkantásokkal ugrálta körbe a hazaérkező  Robint. Mellső lábaival felugrált Robin combjára, tisztességesen összesarazta gazdája fekete nadrágját. Farkát fürgén csóválta, és lihegve szimatolgatta Mariát.

-          Itthon vagyunk, örül nekünk – vakargatta meg a kutya fültövét Robin. – Elviszlek vadászni nagyfiú jó lesz? – paskolta meg a kutya buksiját Robin. A kiskutya élénk csaholással futotta körbe őket.

-          Maradj most itthon! – kérlelte Maria.

-          Édesem, valamit ennünk is kell és ha nincs rablás, akkor vadászni kell – magyarázta Robin átkarolva Maria derekát.

-          Jó, csak olyan sokáig vagy távol, maradjunk kicsit kettesben – búgta Maria Robin fülébe. Robin megigazgatta a kalapot a fején.

-          Ejha asszony, nehéz egy ilyen csábításnak ellenállni – paskolta meg Maria fenekét Robin. Maria a nyakába csimpaszkodva fúrta az orrát Robin nyakához és belélegezte a természetes illatokat, a fenyő gyantaszagát, a bőr intenzív nyersességét és Robin sajátos férfias illatát.

-          Menjünk fel a szobánkba! – súgta elpirulva Maria. Robin nevetve terelte fel maga előtt Mariát a hálószobába és az ágyra dőlt vele. Shadow izgatottan ugrált le-fel az ágyról, de egyikük sem foglalkozott vele. Robin forró tenyere Maria finom harisnyába bújtatott lábain kalandoztak, Maria combját markolászták és a szoknyáját feltolta Maria derekáig.

-          Annyira szép vagy Maria – zihálta Robin, ahogy nézte Maria vörös haja szétterül a szőrme ágytakarón.

-          A zárdában biztos nem lenne ilyesmiben részem – kuncogott torokból Maria, ahogy ujjaival kibogozta Robin nadrágövét és duzzadó férfiasságára nyomta tenyerét.

-          Vétek lett volna minden nap, amit nem ezzel töltünk – mormolta Robin kéjes rekedtes hangon. Maria lehunyt szemmel fürdött Robin alapos kényeztetésében, s a szerelem hangjai lassan kúsztak a rájuk ereszkedő sötétségbe.