Platina

Amy

Kelly még mindig a lábamba kapaszkodik. Nem akar ma elengedni. Nekem meg megszakad a szívem. Még akkor is ha Kelly már nem kisbaba, nekem még mindig ugyanolyan, mint amikor először megpillantottam. Az én kisbabám. Nagyon nehéz ez az óvoda. Én meg lassan késésben. Keddi nap. A héten most ez az első munkanapom. Még magamat is meg kell erősítenem ehhez az elváláshoz.

• Tudod mit? Ha hazamegyünk, akkor készítünk egy Kalandtervet! A teáscsésze mesék jegyzetfüzetben. Rendben? És sütök is valamit.
• Jó! - bólogat hevesen Kelly. De még mindig magához szorít.
• Jól van. Sietek érted - puszit nyomok a feje búbjára és beengedem a csoportszobába. Innen esőben kell átevickélnem az üzletházba. Júlia már kinyitott, még a félig húzott rács alatt bújok át és hátramegyek az öltözőkhöz átöltözni.
• Neked is nehéz az elszakadás?
• A sulival se jobb - legyint Júlia. A raktárból hozott előre két dobozt, úgyhogy azokat most méret szerint a fiókokba rendezem. Júlia a gépnél a szállítólevelet egyezteti, ez még lemaradt a hétvégéről.
• Képzeld, nem megy nekem a flörtölés - jelentem ki.
• Mert megpróbáltad? - Júlia érdeklődve felnéz rám.
• Igen, tettem egy kísérletet. A Silent Discóban.
• Ezt hogyhogy nem mesélted el rögtön?
• Nem tudom… felhúzott a srác.
• Szóval egy srác?
• Gondolom liverpooli egyetemista, igen. Egy szabad asztali gépért küzdöttünk ketten. Végül feladtam. Legyen az övé, ha… megcsókol - felvigyorgok Júliára.
• Atyám! Ez nagyon jó szöveg volt. És megcsókolt?
• Áh, dehogy - legyintek és visszafordulok a fehérneműrendező felé. A kis négyzetekbe hajtogatom a bugyikat.
• Akkor a tiéd maradt a gép?
• Nem átengedtem neki, mert… vállon csókolt - túrok a hajamba és a fiókra könyökölök, ahogy guggolok.
• Vállon? - Júlia az álmennyezet felé néz, elképzeli a jelenetet. - Ez érdekes szitu - hagyja helyben.
• Ja, tudom. De… tudod mit Júlia? Az a csók...izgatóbb volt, mintha szájon csókolt volna - sóhajtom és nem bírom megállni, elvigyorodom.
• Ne már! - Júlia rámvillantja a fogait.
• De! nem tudod elképzelni, volt benne valami nagyon intim, valami plusz, megborzongtam tőle - azt hiszem elrévedve mélyült a hangom.
• És aztán? - Júlia érdeklődve figyel.
• Semmi. Ő leült a géphez, én visszavittem a könyveimet - fordulok vissza a bugyiszortírozáshoz.
• Ennyi volt? - kérdezi csalódottan Júlia.
• Hát, lehet azóta róla álmodozom kicsit - vallom be. Egy ideig az ajkamat harapdálom és végül kibököm. - Na jó. Nem ez a teljes igazság. Visszamentem. A gépekhez. De… már nem volt ott. Leültem a helyére és… tudod, hogy a beírt emaileket rögzíti a gép?
• Ja előzmények törlése, csak azzal törlődik ki.
• Szóval… azt hiszem. Megvan a srác emailcíme - harapok az ajkamra. - Most nagyon rossz vagyok?
• Felírtad?!  Komolyan felírtad! Úristen de izgi!- Júlia egy egészen aprót sikkant és odajön hozzám. A farzsebemből előhúzom a könyvtári kérőlapot, amire felírtam a címet. Széthajtom a lapot és Júliának nyújtom.
• KingWave? Elég ütős nickname. Olyan arrogáns beképzelt baromnak tudom elképzelni, aki annyira jól néz ki, hogy elájulsz tőle, ha a strandon látod.
• Olyan is - nevetek rá.
• Írj neki! - nyújtja át Júlia.
• Mi? Nem, jaj nem. Ez csak olyan, kaland. Tudod, eljátszani a gondolattal. Semmi több - rázom a fejem és betolom a fiókot a helyére. A dobozokat hátraviszem a raktárba. Ahogy jövök vissza Júlia a gépnél áll, a nyitott emailfiókkal.
• Ne már! - sóhajtom.
• De! Ez tök izgi. A srác úgyis liverpooli. Mennyi az esély, hogy újra találkoztok? Kábé nulla. Szórakozz legalább levelekkel - a céges mailfiókunk az. Semmi privát mail, semmi személyes. Ahogy a srácnak sem tudom az igazi nevét. Egy másodpercig habozok. Kinézek a délelőtti gyér forgalomra, senki nem akar bugyit vásárolni ma reggel. - Vagy miért írtad fel az emailcímét? Ha nem azért, mert írni akarsz neki?
• Na jó, legyen! - adom meg magam, és a zsebemből kihúzom a papírt és reszkető ujjakkal begépelem az emailcímet.
• Úristen! Mit írjak neki? - elkap a pánik.
• Ne izguld túl. Csak lazán. Írd azt: Helo Wave! Kösz a játékot a Silent Discóban. Érdekes volt. Amy
• Ennyi?
• Ha érdekled, válaszolni fog - bólint rá Júlia.
• Te  annyira őrült vagy! - suttogom, ahogy begépelem ezt a pár sort és elküldöm. Ez a munkahelyi emailcím, amit csak Júliával használunk. Ezt otthon nem szoktuk nézni, csak a benti gépen vagyunk folyamatosan bejelentkezve. Elküldtem. Ideges lettem. Most még rosszabb mint előtte. Mi van ha válaszol? Mi van, ha nem?
• Nem fog válaszolni - jelentem ki határozottan és a belépő vásárlók elé sietek a kirakathoz.

Mindketten elköltöttük az ebédszünetünket, felváltva megejtettünk egy-egy gyors bevásárlást. Ma elég gyér a forgalom. Ahogy telik a délután és nincs válasz email, már tudom, hogy nem is lesz. Júlia csak vigasztalón mosolyog egyet. Úgyhogy alaposan megdobogtatja a szívem, amikor napszemüvegben, és sötét szövetnadrágban egy egészen ismerős alakot látok meg a karikatüveg előtt.

• Úristen! - Júlia alkarját ragadom meg, és érzem, hogy hideg és nyirkos a kezem. Ez ő! Nem hiszem el -suttogom.
• Kicsoda? - súgja vissza Júlia és kinéz az üzlet átellenében a kirakatüveg túloldalán bámészkodó srácra.
• A Silent Discós srác. Wave…
• Ne már! - nincs idő lereagálni, mert belép az üzletbe. Pihegve nézek Júliára, aki csak a szemével int. - Szolgáld ki te! - s kacsint hozzá. Égek. Ne már! Eljött Liverpoolból idáig, mert írtam neki egy emailt? Miért a céges mailről írtam? Én hülye. Nyilván rákeresett a fehérneműszalon nevére és most idejött. El fogok süllyedni szégyenemben. Levette a napszemüvegét. Ja kétségtelen, ő az.
• Szia, miben segíthetek?
• Helo, én… öhm… fehérneműt vásárolnék.
• Akkor elég jó helyen jársz - biccentek és mákom, hogy nem próbavásárló, mert elhúzom a szám. - Szóval, mire gondoltál? - nézek körbe. - Magadnak vagy…
• Ajándékba lesz. Valami… fekete cucc kellene - köszörüli a torkát.
• Fekete. Nagyon jó szettjeink vannak, milyen méretben kellene? - elindulok az üzlet belseje felé, és magammal invitálom. Közben kábé ezer kérdés cikáz a fejemben, kezdve azzal, hogy kinek vesz fehérneműt? Barátnője van? És miért pont itt vásárol?
• A méret? Kábé… olyan mint a tiéd - és végigmér. Perzsel a tekintete. Ha fehérnemű méretre gondol, akkor két dolgot nézett meg, a mellemet és a fenekemet. Melyik vörös is vagyok? A könnyen pirulós? Ugye nem?
• Mint az enyém? - nyelek nagyot. Most tudni fogja a méretemet. Ez nagyon kellemetlen.
• Aha - bólint rá, halál közönyös. Semmi humor, semmi gúny, totál normális vásárlóként viselkedik.
• Jól van, hát akkor, bugyiból 14-es kell. Melltartóból 38-as, milyen kosár? - alaposan a melleimet bámulja. Istenem, kikészülök. Életem legrémesebb eladása.
• Abból vagy, kettővel kisebb, kábé.
• Legyen B? - javaslom. Feszülten húzom ki a fiókokat és a pultra emelem.  - Milyen bugyi legyen? - lehet kimelegedtem kicsit.
• Öhm… hát...ööö nem tudom.Te milyet hordasz?
• Szándékosan szivatsz? - sziszegem neki. A szortírozón tartva a tenyeremet.
• Nem. Csak bugyit próbálok vásárolni. Ajándékba - morogja és összepréseli az ajkát. - Jó, akkor milyen van? Méretben, feketében.
• Ezeket nézd! - két sort mutatok és kiemelem a fekete bugyikat és a pultra terítem.
• Húúú - elég magabiztosnak tűnik, szóval várakozón figyelem. - Jól van, legyen ez a sima, meg ez a csipkés. Meg ehhez illő melltartó, és  legyen valami, nem is tudom, mi, ilyen köntösszerű valami is. - Minden mozdulatomat végigköveti a tekintetével, ahogy visszahajtogatom a bugyikat, ahogy leemelek a sorból egy melltartót, és egy köntöst, ahogy mindent becsomagolok, és beütöm a pénztárgépbe.
• Még valamit? - kérdezem várakozón.
• Nem, ennyi lesz - feleli nyugodtan. A farzsebéből veszi elő a pénztárcáját és a terminálhoz érinti. Visszautasító blokk jön.
• Bocs, vacakol a terminálunk - bólintok, már annyira ismerem ezt. Rengeteg vásárlónk csinálja így, hogy ki sem veszi a kártyát a pénztárcából. De ez a terminál megőrjít. A srác kiveszi a kártyát, platina hitelkártyája van, és szó nélkül átnyújtja. King Wave végérvényesen lelepleződik. A dombornyomott névre esik a pillantásom: Wayne de Noir. Egy pillanatra felnézek rá, miközben a terminálhoz érintem a kártyáját.
• Azt hittem liverpooli vagy - jegyzi meg. A boltban rajtunk kívül senki nincs. Júlia előre ment szetteket rendezni, és az akciós részt igazgatja méret szerint.
• Én rólad gondoltam ugyanezt.
• Kicsi a világ.
• Igen az - adom vissza a kártyáját.
• Akarod még azt a csókot? - kérdezi szárazon.
• Én… - letépem a blokkot és összetűzöm a pénztárbizonylattal.
• Hátul elintézhetjük - a papírtáskába teszem a selyempapírba csomagolt fehérneműkhöz a blokkot, és ahogy felnézek, kiveszi a kezemből a táskát, a pultra rakja, de a kezemet  maga után húzza hátra a pénztár mögötti öltözőbe, az elsőbe beránt és magunkra húzza a függönyt. Úristen! Megnyikkanni sincs időm, és a karja körbefon, tenyere a derekamat éppen hogy érintve lesiklik a fenekemre, és nyelvét megjáratja a nyelvemen. Ujjai a fenekemet markolják, majd  a nadrágomon keresztül is kitapintja a gátamat. Jézusom, anatómiai pontossággal rátapint és miközben falja az ajkaimat ütemes impulzust kapok. Hideg borzongás szalad végig az egész testemen. Döbbenetesen jó, amit csinál. S a testem azonnal reagál rá. Láttam már, olyanokat, akik így csókolódznak a mozgólépcsőn,  kapualjban, a parkban, vagy akárhol, hogy a srác ujjai mélyen a lány fenekét markolásszák, de meg sem álmodtam, hogy ez ennyire erotikus és ilyen gyorsan felizgat. Nem volt túl sok férfi az életemben, de egyik sem csókolt így soha. Nekem meg meg sem fordult a fejemben, hogy a fenekem nagyobb erogénzónám mint mondjuk a mellem. Úgyhogy ez a srác… nagyon tudja, hogy mit csinál. Sokkal jobban mint én, aki elgyengülve kapaszkodom azokba az erős karokba, és fuldokolva viszonzom a csókját és a lüktető gátam behatolás után szomjazik, miközben ritmikus ostromot kap.

• Tisztességes csókot akartál? Ez elég tisztességes volt? - lép hátra zihálva.
• Jézusom! - pihegek és szerintem hatalmasra nyílt szemekkel nézem ezt a karakteresre borotvált arcot. Képtelen vagyok bármi értelmeset is kipréselni magamból, reszketnek a lábaim, és remegek mint a kocsonya, magam vagyok a sóvárgás. A plüss puffra zuhanok az öltözőben és a térdemre könyökölök és a hajam betakar ahogy előreborulok.