Bullseye

 8.

Bullseye

Este Liv úgy dönt, hogy nem tart velünk az esti programra. Alex is maradni akar. Tehát csak egyedül készülök a buliba. Livéknél eltört a lefolyócső vagyis ők is a mi fürdőszobánkat használják. A hajamat vasalni órák kérdése. Ez egy nagyon hosszú folyamat. Ace várakozik csak a hálószobában türelmesen. Amikor kijövök a fürdőszobából kiesik a tampon a tenyeremből és a padlón Ace lábáig gurul. Elvörösödöm. Ace végignézi, ahogy a lábához gurul a tamponom, aztán az ágyon ülve felnéz rám.

-        Szép lett a hajad - jegyzi meg végül, mielőtt bevonul a fürdőszobába zuhanyozni. Tízszer gyorsabban készül el, mint én és ketten vetjük bele magunkat az éjszakába. Fogalmam sincs mire számítsak. Ketten vagyunk. Ace pedig zárkózott. Nem merem megkérdezni, hogy hová megyünk. A klubjába? Egy szállodába? Mi a terve? Most, hogy ketten bulizunk? Várakozó izgatottság terjed szét bennem. Bármi is lesz ma úgy érzem, különleges lesz és meghatározó Ace és köztem.

 

Ace egy extrém magas toronyház mélygarázsába hajt. Nem tudom, hogy szálloda vagy valami bulihely lesz. Ace leparkol. Kiszállunk. Szó nélkül becsapjuk magunk mögött a kocsi ajtaját. Ace lezárja a kocsit és kézen fog, s maga után húz. A liftben minden emeletnél csak egy vezetéknév van. Vagyis a teljes szint a tulajdonosé. Nagyot nyelek. Ace a legfelső emeleti Brannan nevet nyomja meg. Rengeteg gondolat forog a fejemben miközben a tetőtér felé suhanunk. Ace a liftben sötét szemekkel engem néz. Kimelegedem a tekintetétől. Ideges és forró leszek tőle. Hangtalan nyílik ki a liftajtó és Ace kézen fogva kihúz magával. Egy instant bulihely, de látszik, hogy egy modern luxuslakásban vagyunk. Szerintem mérföldnyi nagyságú a terület. Van tetőtéri medencéje, parkja, egy igazi függőkert, bárrész, szórakozónegyed, szobák. Annyira sokan vannak, mint tíz pubban egy nap alatt. Ki lehet ennyire gazdag?

-        Had találjam ki, ide Livet még soha nem hoztad, igaz? - szólalok meg a hangom keresgélve.

-        Valóban, nem - feleli rá Ace és végre megtalálja, akit eddig keresett.

-         Colleen Brannan – mutat  a nőre. Colleen derekát átkarolja és arcon csókolja. Colleen az arcpuszi alatt viszont engem néz.

-        Szia, hát… te vagy Kim – Colleen hátraveti a haját, ujjain finom ékszerek csillannak, és mindent tudó mosollyal nyújtja a kezét.

-        Kimberly Goodwin – szorítok rá a kezére. – De csak névleg tartozom egy férfihoz – teszem hozzá keményebben, mint szeretném.

-        Ace tökéletesen írt le – villantja rám a mosolyát. – Tüzes, lobbanékony, érzéki. És közben kiszámíthatatlan. Olyan vagy, mint egy lávasüti. Már értem, miért vonzódtok ennyire egymáshoz.

-        Colleen – figyelmezteti Ace.

-        Bocs – teszi ajkára az ujját, de a mosolya megmarad. – Sokat hallottunk már egymásról, igaz? - néz rám.

-        Ez a te lakásod? – terelem el a témát, miközben körbenézek.

-        A férjemé. De igen. És Ace… nos, ide még nőt nem hozott.

-        Persze. Mert ide hozzád járt – vetem oda ironikus félmosollyal.

-        Imádom a csajt! – nevet fel Colleen, majd int a bárpult felé. – Gyere, meghívlak valamire.

A bárnál felém fordul:

-         Mit iszol?

-        Whiskyt. Tisztán.

-        Akkor én Mojitót. – Koccintunk. – Az ismeretségünkre.

 

-         Alkoholmentes Mojito? – kérdezem összehúzott szemmel.

-        És te okos vagy – biccent elismerően. – Ez szakmai ártalom. Amikor mi szolgáltatjuk a zenét, vagy üzletet kötünk, nem engedhetjük meg, hogy elveszítsük a kontrollt.

-         Tehát nektek ez munka – bólintok. – Még szórakozni is csak profin lehet.

-        Alkohol nélkül is lehet jól érezni magad, Kim. Ezt még meg fogod tanulni.

-        Ne izgulj, nem pályázom Ace-re – vágom rá, de érzem, mennyire védekező lett a hangom.

-        A kérdés inkább az, hogy ő mire pályázik – feleli csendesen. – Liv az unokanővéred, tudom. De attól még nem biztos, hogy Ace azt a nőt kívánja, akivel él.

-         Mert szerinted… rám vágyik? – emelem fel a poharam.

-        Kim… van benned valami. Egy dallam. És csak akkor leszel boldog, ha ez a dallam szabadon szólhat. Nekem nem kell, hogy bevallj semmit. Csak magadnak. – Kacsint, és elvegyül a tömegben.

Ace jön a bárpulthoz.

-        Minden rendben? – kérdezi Ace, miközben felém fordul. Hangja halk, és a szeme olyan, mintha keresne bennem valamit.

-         Persze – vonok vállat. – Látom, Colleen jól ismer.

-        Azt hiszem, jobban, mint szeretném. Egyszerre az anyám, a barátnőm és a pszichológusom…

-         Nemcsak ismer. Célzott is. Elég világosan.

-        Ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból. Tudod,  ő ilyen.

-         De miért nem nekem mondod, amit neki mondasz rólam? Vagy... amit magadnak sem mersz?

Ace elhallgat, aztán a kólás poharát forgatja a kezében.

-         Hogy mi vagy nekem? – kérdez vissza. – Egy loop.

-         Ezt most tekintsem bóknak vagy elutasításnak?

-         Egyetlen dallam, ami újra meg újra visszatér. Egyszerű, de annál erősebben kúszik be a bőröm alá. Nem tudom elfelejteni.

-         Szóval ragadtam rád, mint egy zene, amitől nem tudsz szabadulni?

-        Inkább mint egy levegővétel előtti csend. Amikor a világ egy pillanatra megáll. Már az első perctől vonzódtam hozzád, Kim. És nem mondtam ki, mert azt hittem, így jobb lesz mindenkinek.

-        Én meg... nem is tudom, talán azt hittem, ehhez az egészhez már rosszkor jöttem. Túl későn.

-         Lehet. De néha a legrosszabb időzítés rejti a legerősebb történeteket. És mi… túl mélyre mentünk, mielőtt észrevettük volna.

-         Mert nem testileg közeledtünk, hanem lélekben? – suttogom.

Ace bólint. A tekintete most annyira őszinte, hogy beleszédülök.

-        Ha akkor, az elején lefekszünk egymással, talán lezárhattuk volna. De mi határokat húztunk. És így... elindult valami, amit nem tudok leállítani – vallja be magának is kettőnk helyett Ace.

-        Vágy.

-        Több annál. Kim, amikor azt mondtam, hogy tartsd magad távol tőlem, nem azért volt, mert nem akartalak. Hanem mert túlságosan is.

-        És most?

-        Most félek – mondja ki halkan.

-        Mitől? Hogy belém szeretsz?

-        Nem attól, hogy beléd esem – rázza a fejét Ace, majd rám néz. - Attól, hogy csak én esek beléd.

Ez annyira őszinte, annyira csupasz vallomás, hogy nem tudok megszólalni. Csak figyelem. Ő pedig folytatja.

– Kim, én az elejétől azt kívántam, hogy ne kívánjalak. Hogy ez csak egy gyors, semmibe hulló találkozás legyen. De Liv ragaszkodása mindent összezavart. És amikor a Fordban együtt voltunk… már tudtam, hogy túl mélyre mentünk egymásban.

– És onnan nehéz kijönni.

– És fájni fog. Nekem legalábbis biztosan.

Hosszú, csendes pillanat. Mindkettőnkben dolgozik ez a beszélgetés. Aztán megemeli a tekintetét.

– Értesz engem?

Némán bólintok. Teljesen. Minden szava igaz. Minden, amit én is érzek. Amit magamnak sem akartam bevallani.

– Mit tegyünk? – kérdezem halkan.

Ace elnéz mellettem, majd suttogva mondja:
 – Menekülj. Amíg még lehet. Mielőtt… tényleg elkapnálak.

 

A buli már órák óta tart, a zene dübörög, a nevetések, az italok és az éjszaka fényei összekeverednek valami szédítő mámorban. Épp a terasz szélén iszogatok, amikor Ariel elém toppan.

– Figyu! Kitaláltam egy játékot! Egy versenyt! – csillog a szeme.

– Ne már, Ariel, most tényleg?

– Dehogyisnem! Van ott két darts tábla, látod? Tökéletes. És két dögös versenyzőm is van hozzá. Kim. És Colleen.

Colleen mellém lép, szőke haja a vállára omlik. Mosolya kihívó, de nem ellenséges.

– Épp ideje, hogy szórakozzunk – jegyzi meg könnyedén.

– Na szóval, a tét: aki elsőként eltalálja a tábla közepét – a bullseye-t – az nyer. De nem ám csak úgy valami snassz ajándékot!

– Ne mondd – mormolom fáradtan.

– Egy csókot. Ace-től – vigyorog Ariel, mint egy gyerek, aki tiltott cukorkát talált.

– Most komolyan? – nézek rá hitetlenül.

– Mi van? Csak egy játék. Ace-t meg úgyse kell félteni – legyint. – Colleennek már úgyis volt ilyen csók, Kimnek meg... nos, legalább most nyilvánosan is megtudjuk, van-e valami szikra.

Ace eddig csendben figyelt a pultnál, de most megrázza a fejét.

– Ebbe nem mentem bele.

– Túl késő, haver, a tömeg már él. Fogadások is mennek – vihog Ariel. – Nézd meg, szinte pezsegnek!

– Ez őrültség – súgom, félig magamnak.

– De már benne vagyunk – mondja halkan Colleen. – Ha gondolod, kiszállhatsz.

Megfeszül az állkapcsom. Nem a verseny zavar, hanem amit szimbolizál. Egy csókért küzdünk, ami sokkal több lenne, mint egy játék. És épp ettől veszélyes.

– Maradok – felelem halkan.

Colleen mosolyog. – Akkor kezdjük.

A darts nyilak halkan koppannak a faborításon. Az első dobások inkább bemelegítések. A közönség nevet, italozik, szurkol. Ariel kommentál, ujjong, tippeket ad – idegesítő, de közben mindenki nevet rajta, és ettől oldottabb a hangulat.

Én viszont remegek. A karom fájni kezd egy idő után, a koncentrációm inog. A pohár whisky, amit korábban ittam, most már inkább hátráltat, mint old.

Colleen ügyes, kiegyensúlyozott, elegáns. A dobásai céltudatosak, még ha nem is pontosak. Én viszont minden dobásnál máshová találok. Hol a szélét karcolom, hol teljesen célt tévesztek.

Ace mozdulatlanul figyel. Kezében pohár, szeme árnyékban, és mégis pontosan tudom, hogy minden egyes mozdulatomat látja.

Egy óra eltelik. A tömeg fáradni kezd, de a feszültség megmarad. Colleen egyre közelebb jár a középponthoz. Már azt hiszem, veszítek – nem is baj, mondogatom magamnak. Talán jobb is. De a kezem magától nyúl a következő nyíl után.

És akkor… az utolsó dobásnál...

Csend. Egy pillanatra mintha megállna a világ. A nyíl repül. A tábla közepébe fúródik.

Piros. Tisztán, pontosan. Bullseye.

Valaki előbb veszi észre, mint én, és felsikolt. Aztán elindul a hullám – taps, fütty, kiáltások.

– Ez az! Kim betalált!

A nevem zúg a levegőben, de mintha nem is hozzám tartozna. Csak állok, nézem a táblát. Ace feláll, de nem siet. Lassan, szinte lassított felvételben jön felém.

Mindenki vár. Kiáltoznak, füttyögnek, ünnepelnek. De a világon most már csak ketten vagyunk. Ő és én.

Ace megáll előttem. Egy pillanatra még hezitál, aztán tenyerét az arcomra simítja. A hüvelykujja finoman a fülem mögé siklik. Lassan hajol le. És megcsókol.

A csók meleg. Lassan mélyül. A világ zaja távolra úszik. Nincs buli, nincs tét, nincs senki más.

Csak mi vagyunk.

És amikor Ace elhúzódik, a szeme még mindig fogva tart. Valami kérdés van benne, valami kimondatlan, félig megélt.

– Kim... – suttogja. – Hogy tudnálak… titokban szeretni, ha már egyetlen érintésem is elárulja, hogy a világon mindennél jobban akarlak?

A csók után nem maradt semmi, amit mondani lehetne.
 Csak az a vibráló csend, amikor egyetlen pillanat felperzsel mindent, ami előtte volt.

A buli folytatódik körülöttünk, de én már nem vagyok ott. Nem is akarok ott lenni. A testem még Ace előtt áll, de a gondolataim…

Zavarosak. Ace azt mondta meneküljek. A csókunk mindent megváltoztat. Idő kell nekem, hogy ezt átgondoljam. Egyetlen helyen lehet jól gondolkodni. A gondolataim már a fenyvesek között járnak. Ott, ahol a levegő tisztább, a szívverés nyugodtabb, és a lelkiismeret is elcsendesül.

Futólag Ace-re nézek. Előveszem a telefonom, az ujjaim remegnek.
 — Szia, apa… hazamegyünk.
 Csend a vonal másik végén, majd anyám örömujjongása, aztán apa halkan csak annyit mond:
 — Várunk.

Aztán becsúsztatom a mobilt a farzsebembe, és visszanézek Ace-re. Ő már nem mozdul. Csak néz. Azt hiszem, ez most a vég. Vagy a kezdet. De egyik sem olyan, amit most ki lehet mondani.

Döntöttem. Ace nem kérdez. Tudomásul veszi. Csendben tesszük meg az utat a Cola House felé.