Jól működő álmok

 Alex

Szerda van. Manchesterben. A tanóráim után. Kendal értelmet nyert az életemben. Mégsem vágyom még haza. Mert valami, pontosabban valaki, itt van ebben a városban. Tudom, hogy ezen a napon Charissa lányai jazzbaletten vannak. S ilyenkor nem Charissa megy értük. Tehát “szabad”. De...nem merem felhívni. Egyszerűen nem megy. Nem tudom mi legyen. Elakadtam. Túlságosan lekötött az új kocsi, meg a főépítészi kinevezés. Charissát mindezek után nem merem zavarni. Nem megy. De mégis egy telefonhívás mellett döntök. 

• Szia.

• Szia.

• Egyedül. Manchesterben, a tanári szobádban, óra után. Látom az időbeosztásodat, itt van előttem. Miért engem hívsz? - Vanessa hangja megnyugtat.

• Kit hívjak?

• Tudod nagyon jól, Charissát.

• Nem megy.

• Miért nem?

• Totálisan gáz helyzet. Az a félrecsúszott randi. Vani, meg is halhattunk volna.

• Igen, tudom. De éltek. Beszéltél azóta vele?

• Nem. Mit mondjak? Bocs, hogy majdnem kinyírtalak?

• Alex, baleset volt! Még csak nem is te hibáztál.

• Tudom, de… mit lehet innen indítani?

• Miért nem vele beszéled meg?

• Vani! Mit akarsz? Őszintén mondd meg! Miért akarod kábé már nálam is jobban ezt az egészet?

• Azért mert megérdemled. Ahogy megérdemeltél volna engem is. Utálom magam érte, hogy még esélyt sem adtam neked. Olyan ostoba voltam. Egyetlen randiba nem haltam volna bele.

• Ez nem változtat semmit. Kettőnk tekintetében.

• Mit tenne Kendal főépítésze?  Szerintem nem adná fel. S nem hagyná, hogy a körülmények döntsenek helyette. Azon, amit érzel, azon nem változtat semmi. Mondtam Alex. Vége a szenvelgésnek a ködös Humberen. Te magad mondtad. Értelmet nyert Kendal és minden. Talán én is. De Alex a szerelmet nem te irányítod. Ez a te időd. Lépd meg! - kopogtatnak az ajtón, meg sem várják a választ. Valaki benyit rám, és… Charissa Dupin áll az ajtóban.

• Vani, bocs… most le kell tennem...Charissa az - leteszem a telefont és némán nézem a nőt, aki szótlanul áll. Esőáztatta nyirkos a bőrcipője és az esernyőjét a tartóba csúsztatja. Engem néz. Nem szól semmit és én sem.  Annyi mindenről kellene beszélnünk. Amire nem volt időnk. A baleset, az egész este. A mozi. Ő és én. De csak nézzük egymást . És nem kellenek a szavak.  Anélkül is érthető minden. Ha itt van. Márpedig itt van. Akkor itt nincsenek kérdések. Eljött. Hozzám. S én sem mentem haza. Ahogy hozzá lépek… átölelem. 

Szorítom magamhoz és magamba szívom az illatát. Eljött. Nem kérdezett semmit. Itt van. Miattam.  Eljött. Hozzám. Ehhez igazán nem kell több magyarázat. Tényleg akarja. Engem. Ahogy én is őt. Egészen. Érzelmileg.  Liam is, Sean is mondta. Megtehetném. Itt, a tanári szoba kült kanapéján. De én nem egy gyorsan lezavart numerát akarok. Ez első perctől sem a szexről szólt. Sőt arról szólt a legkevésbé. Ha be akarnánk tetőzni akkor arra, egy sokkal szebb helyet tudok. Ami igazán illik Charissához. És az eseményhez is. Nem ide való. Ha valaha is megtesszük, akkor az ennél sokkal tökéletesebb helyre való.

• Eljöttél? - szinte hitetlen a hangom, ahogy nézem Charissa csillogó szemeit.

• Hát persze hogy el - néz rám, melegbarna a szeme.

• Azt hittem az után a borzalmas éjszaka után leírtam magam nálad.

• Ez nem változtat semmin. Sem rajtad. Sem rajtam.Sem azon, amit érzek, vagy érzel  - mi ez ha nem összemosódás? Vanessa éppen ezt mondta a fülembe alig néhány másodperccel ezelőtt. Vanessa. Charissa. Éppen csak annyira húzódik el, hogy a szemembe tudjon nézni.  - Meg hát még mindig tartozik egy álomház projekttel nekem Kendal főépítésze - mosolyog rám. - Fantasztikus építész vagy Alex. Lenyűgözöl.

• Tényleg?

• Igen. 

• Honnan tudod a hírt?

• Olvastam az egyetemi újságban a cikket rólad. Gratulálok.

• Kösz. Tehát… tervezünk? - kérdezem Charissát mosolyogva.

• Egy álomotthont - előveszek egy műszaki rajzlapot.

• Kezdjük a felülnézetet - teszem a dohányzóasztalra és a ceruzatartómat átemelem az íróasztalomról. Főzök le egy adag teát.

Teázunk. S közben összedugjuk a fejünket a rajzlap felett. Charissa kevésbé ügyesen igazgatja a vonalakat. Nézem a szép karikagyűrűjét, nézem a vékony, sápadt bőrét, az ujjait. Miután végez áttolja elém a rajzlapot. Megnézem a vonalait. A tervet.  Rutinos javítással áthúzom a vonalakat és kiradírozom a próbálkozó segédvonalait. Charissa nézi, ahogy rajzolok.

• Bámulatos…

• Hümmm? - belemerülten vonalakat húzok.

• Tökéletesen egyenes a szabadkézi rajzod. Minden vonal. Mintha… vonalzóval húznád. Határozottan egyből, nincs keresgélés. Hogy csinálod?

• Passz. Gondolom, már a rutin. Annyit rajzoltam - már nem tudom külső szemmel nézni a saját rajzomat. De tudom, hogy könnyen és gyorsan húzom meg az egyeneseket minden külső segítség nélkül.  Merőlegesek. De már a szögeket is. Lejtések. Ívek, ellipszisek, minden a kezemben van. De szerintem egy építésztől ez alap dolog. 

• Szépen rajzolsz. Nagyon szépen rajzolsz - mondja Charissa. Csupa elfogódottság és csodálat a hangja. Megérinti a kezemet. Leteszem a ceruzát és az ujjaink lágyan megsimogatják egymást. Megcirógatom az arcát, nézem az új napsugaramat. Charissa csillogó szemeit. Hihetetlen. Hogy ez a nő szerelmes belém. Miért? Mi rá, az oka? De hát kell-e a szerelemhez ok? Nekem kellett-e valaha? Nem. Egyszerűen szeret, ahogy én is őt. A szerelem nem döntés, hanem érzelem. Nem tehetünk ellene semmit. S ezt olvasom ki a szemeiből. Abból a fátyolos ragyogásból. Igaza van Vanessának. Kendalban végre kisütött a nap. 

Liam

Hogy lehet az, hogy Alex feleannyi időt sem tölt a feleségével mégis normálisabb a kapcsolatuk? Vagy lehet pont ez a titka. Alex folyton valahol van. Vagy Manchesterben, vagy máshol. Kendalban alig, s sokszor csak Stefi van az irodában is. Alex meg mozgásban van. Nekem azért nem feltűnő, mert Alex mindig ilyen volt. Ő jött hozzám az irodába. Én meg itthon punnyadtam. Aztán Vanessa is hozzám jött, de én továbbra is itt voltam. Én éjszaka kocsiztam, amikor mindenki más aludt. Én meg nem tudtam aludni. 

A szemetesünk tele van bonbonos dobozokkal. Már úgy irritál a látványa, hogy én viszem ki a ház mögötti tárolóba. Vagy Alex hozza, vagy Vanessa szerez be bonbonokat valahonnan. Kisebb vagyont tüntetett már el Vanessa csak nassolással.

Mindketten itthonról dolgozunk Vanessa a fogadótérben, én az irodában. Egy válaszfal választ el minket maximum egész nap. Túl sokat vagyunk együtt. Ezért menekültem már be én is Manchesterbe, hogy ne legyünk folyton együtt. Idegörlő. 

Ha Alex nincs az irodában én is belassulok. Egyszerűen Alex és a versengése vitte a céget. Ez adott lendületet nekem is. Nélküle csak ülök a tervezőasztalnál és bámulok ki az erdőre. Vanessa is csak mereng. Ki tudja merre van gondolatban. A Goodwinok nélkül kihalt az iroda és a ház.  A nyitott ajtón át nézem Vanessát.

• Miért nem feküdtél le vele? - Vanessa alig réved. Felém néz.

• Tessék? Mármint… Kivel?

• Hát Alex-szel.

• Mikor?

• Akármikor. Még előttem. Utánam. Most. 

• Most ezt miért mondod?

• Mert ha tudnád milyen, már nem is érdekelne. Csalódnál, hogy ja ennyi volt? Semmi extra. Már a bonbonjai sem érdekelnének, mert attól is besokallnál. 

• Szerintem Alex-nek nagyszerű eredményei vannak. Ezt nem vitathatod el tőle. Még akkor sem, ha te ettől kevesebbnek érzed magad - szól rám Vanessa.

• Nem vitatom.

• Persze hogy nem. Nem is teheted. A tények magukért beszélnek. Alex sosem volt olyan kicsinyes mint te. Ő nem csak a szexre tud gondolni képzeld el. Ellentétben veled. És Kim teljesen a te hülye gondolkodásodat vette át. Mert annyira követendő példa vagy előtte. Azért olyan amilyen.

• Szerintem semmi baj nincs a gondolkodásommal. Életre valóbb ennyi.

• Ezt mondtad akkor is, amikor megtiltottad neki a sminkelést és  reggel smink nélkül ment el, de a fürdőszobából hiányzott a szempillaspirál meg a többi?

• Most miért támadsz nekem? Szexuális frusztráció? Szólj és lezavarjuk fent, vagy a kanapén tök mindegy.

• Liam, te mindig mindent szexben mérsz. Egysíkú még a gondolkodásod is. Milyen építész az ilyen? Egyrészt ehhez már nem vagyok elég fiatal, kettő nem csak szexből áll az élet. Észrevehetnéd. Jó lenne, ha nem lennél ilyen idegbeteg Alex-szel sem, mert tényleg itt fog hagyni téged, meg az egész irodát. És nem miattam, hanem miattad.

• Na Bravó! Ha minden kötél szakad felajánlak neki téged, mint egy indián törzsfőnök. Vagy a lányomat. Amelyik jobban kell neki.

• Te totál beteg vagy. Mint az egész családod.

• Világos ess csak nekem. Nem kell sorolnod, hogy utálod a családom, a házam, engem, már a pénzem is. Mit tegyek már baszdmeg? Mit akarsz? Szar alak vagyok. Beismerem. Ezt akartad? Tessék. Jobb?  Mert szerintem nem. Boldogabb lettél? Tutira nem. Mond, mit akarsz mit tegyek?

• Már magam sem tudom - feleli rá végül. Megtörten. Ahogy én is megtört vagyok. S nem tudom miért. A mi házasságunk folyton válságban van. Rosszabb mint a kapitalizmus. Ott csak tíz évente jön valami válság. A mi házasságunk egyikből a másikba. Az első nagy válságunk a gyerekvállalás miatt volt. Ott azt hittem vége. Tényleg. De Kim óta meg mintha csak válságban élnénk. Kapcsolati válságban. Folyton… állandóan. Mindig. S nem tudok belőle kiutat. Se a nyaralások, se az ékszerek. Semmi nem hat. Éjjel-nappal együtt vagyunk, csak rá figyelek. De mintha...mégsem tennék semmit. Egyszerűen azt érzem Vanessán, amit sokszor magamon is. Bárcsak újra kezdhetnénk az egészet elölről. Mindent, elölről...külön.

• Nem élhetjük mások életét Vanessa.

• Tudom… de most valahogy mégis szeretném.

• Ki lennél? Ha nem saját magad.

• Charissa Dupin - feleli lehangoltan.

• Mert?

• Mert ma délután ő van Alex-szel Manchesterben a Hilton szállóban.

• Nem!

• De igen. 

• Honnan tudsz te erről?

• Mert Alex megírta nekem.

• Mióta beszélgetsz te Alex-szel a kapcsolatairól?

• Az elejétől.

• Valójában te bátorítottad, igaz? Hogy tegye meg. Azt hittem Stephanie a barátnőd.

• Ez nem Stefiről szól.

• Hanem?

• Hanem Alexről.

• És ezért képes vagy tönkretenni a házasságukat? A nő is házas.

• Semmilyen tiltott szerelem nem tehet tönkre egy jól működő házasságot - bölcs meglátás. Vanessától. S amilyen szomorúan mondja, pontosan értem miről beszél. S miről nem beszél. A mi házasságunk nem működik jól.  A mi házasságunk egy tudott Hilton éjszakát ki nem bírna.

• Márpedig Alex és Stefi házassága tökéletesen jól működik. Mint minden, amit Alex felépít - felelem fáradtan.

• Pontosan. 

• Szilárd házasság, betonbiztos alapokkal. Igazad van. Ebben a konstrukcióban csak te vagy a vesztes, Vanessa. Ahogy… lehet én is. Mindketten elveszíthetjük Alexet.

• Én is így gondolom. El fogjuk veszíteni. A barátot, a cégtársat, a titkos hódolómat. Én tényleg nagyon kedvelem Alexet. Most így utólag lehet...szerettem is. Ha nagyon akartam volna szerelmes is lehettem volna belé. Így utólag - fuh micsoda lehangoló vallomás. Ennyi whisky a világon nincs, amivel ezt kitisztítanám a tudatomból, vagy elfelejteném. 

• Én is kedvelem Alexet. Annak ellenére, hogy rád hajtott. Még valahogy ez is egy elnézhető vonása volt. Még azt is lehetett benne kedvelni. Nem tudom mit akar. Mint látható, egyre kevésbé osztja meg velem a terveit. És mint tudjuk, neki van fia. Nem nagy dolog céget alapítani. Miért ne tehetné meg? Van hozzá vagyona. Nem úgy mint az elején.

• Attól félsz, hogy egyedül maradsz igaz?

• Igen, szabadúszó kis gyökér leszek nélküle. A cégnév ott van, de már nem lesz aki az igazán nagy eredményeket hozza. 

• Ugyan Liam, te is tudsz ha akarsz - feleli Vanessa. Messze nincs akkora lelkesedés a hangjában, mint ahogy Alexről képes beszélni. Két verzióm van. Ha már ittam, akkor még többet inni, ha még nem, akkor kocsiba ülök. Nálam ez a két állapot maradt. A whisky előtti és a whisky utáni. Felmarkolom a kocsikulcsot az asztalomról.

• Majd jövök - mondom Vanessának s csapódik mögöttem az ajtó. Az erdő friss illata nem elég, már régen nem elég...