Az igazság nyugalma

 Alex

A tájépítész órámat tartom miközben a telefonom a zsebemben rezeg. Csak futólag nézek a számra. Ezt a számot még soha nem nyomtam ki. Soha. Mert ez a szám egyedi volt mindig is. Tudja, hogy az egyetemen vagyok, hiszen ismeri az időbeosztásomat. A titkárnőnk. Tehát, ha most hív az fontos. 

• Tíz perc technikai szünet fiúk! - nyomom ki a projektort és felveszem a hívást.

• Vani? Mi a baj Vanessa? Liam? - kérdezem gondterhelten a homlokomat dörzsölgetve.

• Megcsal! Te tudtad? Ugye tudtad! Megcsalt! - csupa fuldokló zokogás a hangja.

• Miből gondolod Vanessa? - most már kiver a meleg. Mit művelt Liam?  Alig tudok koncentrálni az irodai dolgokra. Folyton Charissa körül kavarognak a gondolataim. A válasz csak értelmetlen zokogás.

• Vanessa, az egyetemen vagyok. Próbálj megnyugodni! - annyira későig tart ez az órám. Nem sok energiám lenne ma még utána kikocsizni a világ végére. Egyszerűen ez ma nem fér bele nekem.  De hogy lehet valakit telefonban lenyugtatni?

• Bemegyek hozzád Manchesterbe! - sírja Vanessa.

• Vani! Ne ülj ilyen állapotban kocsiba! - szólok rá.

• De! Mire vége az órádnak ott vagyok! - szipogja.

• Vani! Vanessa! - kinyomta a telefont. - Az istenit! - Próbálom visszahívni, de nem veszi fel. Liamot csörgetem. Ő sem veszi! Jézusom mi van itt. Ráírok Liamre.

“Mit műveltél te barom? Vedd fel a telefont!”

A tájépítészeim visszajönnek a szünetről. Elég nehéz előadást tartani  ilyen káosszal magam körül. 

• Tehát a tájterhelhetőségnél hagytuk abba. A tájterhelhetőség a tájnak azon tulajdonsága, hogy szennyező anyagok vagy mechanikai hatások bizonyos mennyiségét képes elviselni, anélkül, hogy természeti adottságai, funkciói megváltoznának. Nézzük meg ezt térképen is.  A tájértékelést minden esetben érdemes elvégezni és célszerű rangsoranalízist alkalmazni. Tehát a tájrendezési tervnél a sorrendünk a következő: tájvizsgálat, tájértékelés, program, terv…

Egy örökkévalóság mire vége az órámnak, lehetőségem sincs mentésre elérni Liamet, mert Vanessa az előadóterem ajtajában áll, ahogy az első srác kilép a teremből. Egy kezemen, sőt egy ujjamon meg tudom számolni összesen hányszor láttam Vanessát a Manchesteri Egyetemen. Soha. Most, először. Fekete nadrágban van és puha kötött kabátban, aminek a zsebét már megtömte telesírt zsebkendőkkel. Charissa Dupint még soha nem láttam nadrágban. El se tudok hozzá képzelni ilyen “férfias” ruhadarabot. Kezd lüktetni a halántékom. 

Furcsa az egyetemen látni Vanessát. Nagyon...nem ebben a közegben szoktam meg. Stefi és Charissa természetes jelenség itt. De Vani... nem.

• Gyere, igyunk egy teát a tanári szobában! - kapcsolom ki a gépeket. 

• Most nem tudok teázni Alex, szétvet az ideg! Megcsalt, érted? Te tudtad?

• Kivel? Mikor? Mi a bizonyíték? - kérdezem nyugodtan. Félek a válaszoktól.

• Valami Dawn. Mostanában, folyton. Egy rakat üzenete van a telefonján! 

• Miért velem beszéled ezt meg? - kérdezek rá kicsit ingerülten.

• Nem tudom, a barátja vagy. Neked biztos eldicsekedett vele! Férfiak beszélgetése egymás közt. Igaz? Ha kerülöd a kérdést akkor igaz!

• Nem tudom Vanessa! Ez a kettőtök ügye! Mi közöm hozzá? - még nem veszekszem, de érzem, hogy feszült vagyok.

• Azt hittem a közös barátunk vagy! - támad nekem.

• És? Mit vársz? Beszéljem le a nőről? Vagy térítsem észhez, hogy a világ legfantasztikusabb nője a felesége? Mit akarsz? Őt választottad és nem engem, szóval ezt nem velem kell megbeszélned!

• Már bánom! - fakad ki sírva Vanessa.

• Mit?

• Tudod nagyon jól, hogy mit! Kedveltelek Alex! - zokog.

• De sosem szerettél! - emlékeztetem.

• Ezt nem tudom. Utáltam, hogy folyton humorizáltál. Hogy folyton nyomultál. De… akkor csak féltem… féltem újra szerelmes lenni. 

• Ezért lefeküdtél Liammel titokban. Az tényleg nem szerelem igazad van. Az szex - vágom hozzá kíméletlenül. Igen, rohadtul fájt. Az egész a hátam mögött. Az egész Liam-Vanessa kapcsolat ott titokban. Semmi értelme ennyi év után felhánytorgatni a múltat. De nem én kezdtem.

• Miért beszélünk most erről? - kérdez rá Vanessa.

• Fogalmam sincs, Te hoztad fel - emlékeztetem.

• Sosem beszéltünk erről.

• Kellett volna? - kételkedőn nézek, tényleg, mert szerintem nem.

• Talán.

• Vanessa, esélyt sem akartál adni kettőnknek.

• Ebből is látszik, hogy teljes idióta tudok lenni szerelmi ügyekben.

• És? Most mit akarsz? Most hogy ráébredtél, hogy Liam máshova is dugja amilye van? Egyszerre ráébredtél, hogy hozzám is hozzámjöhettél volna? Mert feleakkora pöcs sem vagyok? Én ezt akkor is mondtam neked. De tudod mit. Tényleg Vani, soha nem beszéltünk a tényekről. Ha kívánod most megteszem. Igaz ennyi év után már annyira mindegy, de tessék: Liam mindig is helyzetelőnyben volt. Az ő lakására jártál dolgozni és nem az enyémre. Az ő irodájában dolgoztál és nem az enyémben. Én csak látogató voltam nálatok. Esélyem se volt normális felállásból indítani bármit is, amíg te Liam lakására jártál dolgozni. Ez a helyzet az elejétől el volt cseszve. Ennyi. Ezer helyre próbáltalak elhívni. Randira. Éveken át Vani! Elcsábítani Liam vonzásából. Kivonni a bűvköréből. De tudod mit Vani? Én már megértettem. Mindketten ugyanazért vagyunk ott, amiért. Tetszett Liam vagyona. Kellett. Ennyi. Nekem is és neked is. Megértettem mindkettőnk álláspontját. Sőt Vani, elfogadtam. Emlékszel arra a beszélgetésre, ott a kocsidban. Megmondtam. Liam mellett anyagi stabilitásod lesz. Lehet más nem. De az igen - ez a kíméletlen valóság. Mindig is tudtam, és Vanessa is. Mit akar még?

• És milyen igazad volt. Sajnálom Alex. Sosem mondtam ki, de sajnálom, hogy nem adtam esélyt kettőnknek.

• Megbántad?

• Utólag? Hogy a bajba ne! Alex neked annyi apró kis figyelmességed van. És mindig is voltak. Mindig. Mindig. Úgy sajnálom Alex - és elsírja magát. Jézusom! 

• Vani! - sóhajtom és megadóan magamhoz húzom. Vanessa belezokog az ingem pamutanyagába.

• Amikor… a bonbont eszem, amit hoztál… mindig rád gondolok… meg arra, hogy mi lett volna ha…

• De Vani, te folyton bonbont eszel - húzódom el.

• Hát pont ez az - sírja és közben nevetve sír. - Liam időnként megvesz egy fél ruhatárat, de… de ezek a hétköznapi apró kis kedvességek… ezeket csak te tetted meg. S olyan jól kiegészítette mindez egymást. Hogy valahogy nem is érzékeltem. Nem tudtam szétválasztani egymástól. Ott volt Liam és… és te, a kis apróságokkal. Alex, a mai napig a semmiből hozol nekem egy doboz bonbont.

• Tudom.

• Miért?

• Mert tudom, hogy szereted.

• Vak voltam a te értékeidre…

• Jobbak voltunk barátként Vanessa. 

• Biztos?

• Hinnünk kell, hogy igen - simítom le Vanessa könnyeit.

• Vagy elcsesztem két egész életet.

• Csak magadról beszélj! - vigyorgok le rá.

• Kösz, te mindig megnyugtatsz - szipogja.

• Ahogy te is engem - bólintok rá. - Vani miattad vagyok ott, tudod. Te hívtál vissza. A te hívásod nélkül én már rég nem dolgoznék a DeNoir tervezőirodánál.

• Tudom.

• Gyere, veszek neked egy bonbont!

Liam

Ma estére túl sok a telefon. Mindet kinyomnám. Mint ahogy a csupa kellemetlen családi telefonokat. Általában hagyom túlcsörögni. Aki nem hív újra, az úgyse akart semmi fontosat. Lehet ez a politikám nem csak az üzletben, de a magánéletben is. Nem mintha bármi különbséget tennék már a kettő között. A cégem és a vállalat is nagyrészt a családom. Dawn hívása után Alex is próbált hívni. Nem lehetett fontos, ha nem ismételte meg a hívást. Az üzenetre válaszolni sem érdemes. De ma este nem várt bejövő hívásom van. Stephanie Goodwin. Munkaügyben mindig Alex-et hívja. Nekem még sosem volt hívásom Stephanie-tól. De ő már triplázza a csörgést. Idegesítő. 

• Jó estét Stephanie! Kicsit késői óra ez a munkához - veszem fel a telefont. Mennyi whiskyt ittam? Remélem nem annyit, hogy ne forogjon a nyelvem.

• Szia. Tudom későn. Azt hittem még nálatok van Alex.

• Alex? Nem nincs itt.

• Azt írta Vanessával beszél még és későn jön haza. Nem nálatok van?

• Nem. Vanessa sincs itthon.

• Ó!

Ez szokatlan. Sőt rendkívüli. Vanessa és Alex körülbelül ezer éve nem voltak kettesben. Persze nem tiltott dolog, csak miért lettek volna?  S most miért vannak együtt, akárhol is?

• Alex Manchesterben volt ma, az egyetemen. Ezért is lepett meg a dolog, hogy Vanessa…

• Aham, ja világos. Fogalmam sincs, de nem lehet nagy a baj, nem a rendőrség hívott egyikünket se.

• Rendben. 

• Próbáltad elérni őket?

• Még nem. Nem szoktam Alexet ok nélkül csörgetni. Főleg, hogy írt is üzenetet, hogy hol van és kivel. Ilyenkor nem szoktam fölöslegesen hívni.

• Igen, értem. Ha írt, akkor hamarosan otthon lesz.

• Csak nekem furcsa?

• Micsoda?

• Hogy szokatlan időpontban ketten együtt vannak.

• Nem, ez… nekem is meglepő. Megpróbálom kideríteni, hogy mi van mögötte.

• Kösz.

• Nincs mit.

• De ugye nem…?

• Nem.

• Miért vagy ebben olyan biztos? 

• Mert tudom, hogy nem. 

• Honnan?

• Alex volt az esküvői tanúnk. Vanessa tanúja. Tudom, hogy nem tenné meg. Soha! Semmilyen körülmények közt. Mert Alex klasszisokkal jobb nálam. 

• Értem. Nem zavarlak. Jó éjt!

• Jó éjt Stephanie!

Kinyomom a hívást. Itthon van a gyerek? Azt se tudom. De ő mégiscsak lány. Hátha.

• Kim?! - kiáltom el magam.

• Mondjad! - az emeletről érkezik a válasz. Na itthon van. Jó tudni.

• Mit tudsz anyádról?

• Mit kellene nem tudnom? - kérdezi vissza. Micsoda csavaros logika!

• Hát hogy miért nincs itthon!

• Fura, kihagyja a kedvenc sorozatát! Fél kilenckor kezdődött. Tényleg nagyon nem érthető! Talán meglépett tőled  a fiúszeretőjével! - vihogja le.

• Na állj már le!

• Vagy elfogyott a bonbonja! Alex a héten nem hozott neki és ő sem volt bonbonutánpótlásért a városban.

• De most komolyan?

• Bonbon tényleg nincs.

• És még?

• Sírt egy kört itthon. De azért is bőg egy sort ha beszakad a körme, vagy odaég az új konyhai próbálkozása. De szerintem szimplán belenézett a telefonodba.

• Miért kell átordítanom a fél házat, hogy beszéljek veled? - a sötét nappalit bámulom, Kim meg az emeleti korlátnál állva kiabál le. Normális beszélgetésnek igazán nem nevezhető.

• Telefon.

• Semmi extra nincs a telefonomban - emelem fel és nézegetem egy ideig,hogy mi lehet.

• Már tudjuk, hogy első számú zaklatód van Dawn személyében. Tehát így hívják. Tetszik a neve. A hajnal szép és színes. Elválik az éjszaka sötétjétől. Egyre több szín. Na megvolt? Töröld ki a hülye üzeneteit. És ne hagyd a telefonod a konyhapulton. Amatőr! Ennél azt hittem nagyobb játékos vagy.

Már tudom mi volt. Az a hülye kávémeghívás. Igen, az üzenet meg tényleg benne maradt a telefonban. Amit még Alexnek mutattam. A franc! És igen, tudom mi jött le belőle. Hogy én meghívtam azt a nőt kávézni. Elhívtam egy nőt kávéra! Francba! Miért nem töröltem már azt az üzenetet? Hát mert nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Ha jelentett volna bármit is már törlöm.

Alexet hívom. Szinte azonnal fogadja a hívást.

• Szia. Ott van?

• Nem. Már hazafelé tart ő is. Én is - Alex hangja nyugodt. Olyan, mint aki mindent elrendezett. Ő ilyen is. Mindent megold. Mindent lerendez. 

• Beszéltél vele?

• Persze. Minden rendben.

• Kösz.

• Jössz nekem eggyel - feleli Alex.

• Oké. Mit mondtál neki?

• Liam, minden rendben.

• Beszéltél Dawnról?

• Nem. Minek beszéltem volna?

• Nem tudom. Megoldottad.

• Ja, nagyfiú vagyok. Megoldottam. Tiszta a feneked, mehetsz tovább.

• Kösz, de tényleg… mit mondtál neki?

• Az igazságot. 

• Miről?

• Megbeszéltük, amit kábé… fuh… inkább nem is számolom ki hány évvel ezelőtt meg kellett volna beszélnünk. Jót tett. Ennyi. Megnyugodott. Vanessa is. Én is. Nyugodj meg te is.