Susogtak a fák levelei. A de Noir
vár ablakából hallatszott fenyvesek közt fújó szél lágy, simogató hangja. A
madárcsicsegésbe gyerekkacaj röppent. Az udvaron játszott Fabian és Autumn a
gyerekekkel. Kemény dolog lehet öt gyereket nevelni. Corinne el sem tudta
képzelni, hogy ennyi gyerek legyen egyszerre egy házban. Neki mindig csak az az
egy volt Dylan. Emmáékhoz gyakran átjárt, babanézőbe, gyerektotyogásba, de
valahogy ma másként hallotta ezt az egészet. Talán mert a családjában volt.
-
Summer! April! – hallatszott Fabian dallamos kiáltása
és a kislányok vad viháncoló nevetése volt rá a válasz. – Megvagytok! – Corinne
szemét elfutotta a könny, s a szobája ablakából lenézett a családra.
-
Integessetek Corinne néninek! – mondta a lányainak
Fabian. Summer apja hátán lógott fejjel lefelé, de kis karját a magasba
lengette.
-
Szia corinne néni gyere le! Meglepetést hozott apu! – futott
a várfal alá April.
-
Innen fentről megnézem – intett a gyereknek Corinne, s
az ablakpárkányra könyökölt.
-
Mutasd már azt a meglepetést apa! – tette csípőre a
kezét Forest.
-
De türelmetlen itt valaki! – nézett sötéten a fiára
Fabian. – Ezért te kapod meg utoljára!
-
Ó, ez olyan igazságtalan! – dobbantott Forest.
-
Amúgy is lányoké az elsőbbség – kacsintott Melanie-ra
és Maggie-re Fabian. A lányok a szoknyájukat markolva kuncogtak.
-
Miért csak én vagyok fiú?! – lógatta az orrát Forest és
tehetetlenül beállt a lányok után a sor végére.
-
Így, így mindenkinek jut. Mindenkinek, ne tolongjatok –
Fabian fehér kendővel takart kis fogantyúkat adott sorba a lányoknak. Előbb a
kicsiknek. Summernek és Aprilnek.
-
Ó, mi ez? – sustorogtak a lányok.
-
Valami mozog benne – állapította meg Forest, ahogy
megkapta a sajátját.
-
Na lerántsuk a leplet? – kérdezte Fabian a gyerekeket.
-
Igen, igen! – visítozták.
-
Egyszerre! Egy-kettő- három!- Fabian egy könnyed
mosollyal Autumn elé is tartott egyet, aki lerántotta a leplet. Hat fehér
galamb volt ketrecben.
-
Ez mi? – méregette April a szép madarat.
-
Ó de szép!
-
Megsimogathatom?
-
Ha benyúlok elugrik? – mérlegelte Forest és ujját a
ketrecbe nyomta.
-
Elengedjük – jelentette be ünnepélyesen Fabian.
-
Elengedjük! – háborodott fel Forest. – Apa! De azt
mondtad igazi ajándékot kapunk! – méltatlankodott.
-
Jaj, te mindig méltatlankodsz Forest! – fogta meg fia
vállát Fabian. – Ez egy olyan ajándék, amit csak most foghatsz kézzel. Minden
elengedett madár egy teljesülő kívánság. Én most a kívánságaitok teljesülésének
reményét adom ajándékba.
-
Ó – nézte Melanie áhítattal a galambját.
-
Bizony. Engedd el és közben kívánj valamit és az
teljesülni fog! – suttogta bizalmasan Fabian, s a lányához lépett. Melanie
izgatottan nyitotta ki a kalitka ajtaját. A madár egy ideig bizonytalanul
ide-oda ugrált, aztán huss kirepült. Melanie nevetve nézett a madara után a
levegőbe.
-
Kívántál valamit? – kérdezte Fabian. Melanie erősen bólogatott.
-
Igen, köszönöm apu! Te mindig kitalálsz valamit! – bújt
Fabianhoz Melanie, s Fabian futó csókot hintett Melanie szőke fürtjei közé.
-
Jól van, jól van, na következő! Jól gondoljátok meg a
kívánságot és ne felejtsétek a madárral küldeni! – Fabian leguggolt a két
legkisebbhez is, s megvárta, míg azok is megismerik a szabadoneresztés
élményét. A madarak már tovaszálltak, csak az élményt hagyták meg. Az öt gyerek
egymásra mosolygott. Titkos kívánságok.
-
Imádlak apu! – karolta át apja derekát Maggie.
-
Én is, én is! – a lányok belekapaszkodtak Fabian
nadrágjába. Csak Forest nézte távolról lánytestvérei bolondériáját.
-
Hékás lányok! Ennyi nővel nem bírok még én se! –
nevetett Fabian. Megsimogatta a gyerekek fejét, mindegyikét egyesével, a lányok
orrára puszit nyomott, Forestet meg vállon veregette.
-
Na nyomás befelé, aki bújt aki nem megyek! – kiáltotta el
magát Fabian. A gyerekek előreiramodtak, Fabian visszanézett Autumnra.
-
Kívántál te is valamit? – nézte a nőt.
-
Persze, de nem árulom el, csak ha teljesült – nyúlt a
férfi keze után Autumn, s visszasétáltak a várba. Corinne bánatosan hajtotta a
fejét az ablakkeretnek. Talán tényleg Fabiannak van igaza. Miért van az, hogy
még az ő elcseszett bátyja is boldogabbnak tűnik?
-
Corinne néni elbújhatok a szobádban? – kérdezte csendesen
az ajtóból Summer.
-
Persze Summer gyere be! – intette magához a lányt. A
kislány megállt a türkös fésülködőasztalnál.
-
Nahát, de érdekesek, térdelt fel a székre Summer és
végigtapogatta az asztalkán álló tárgyakat. Rákönyökölt az asztalra és komoly
arccal szemlélte az anyagokat.
-
Ezek mind természetes anyagok – magyarázta Corinne.
-
Huh, nekem ezüstfésűm van – simogatta meg a finomra
lakkozott fafésűt Summer.
-
Befonhatom a hajad? – kérdezte Corinne a kislány mögé
lépve.
-
Jó! – helyezkedett le a széken kényelmesen Summer és a
tükörben felvigyorgott kis tejfogaival a nagynénjére. Corinne kifésülte a
kislány haját. Puha gesztenyebarna haja volt. Olyan lágy, mint a legpuhább
tollpaplan. Kis pihe vékony szál kislány haj. Summer lesütött szemmel csendesen
tűrte, hogy a finom hűvös ujjak a haját fésülgessék. Apró piros ajkak, komoly
kis kerek arcocska, halványbarna szempillák és hosszú gesztenyebarna haj. Summer a lábát lóbálta a levegőben, ahogy
várta, hogy elkészüljön a remekmű. Corinne újra és újra átsimított a finom kis
tincseken. Sosem fonta még senkinek sem a haját, csak a sajátját. Az anyja
hajához nem érhetett, nem volt más nő, akinek hajat fésülhetett volna. Dylan
mindig csak az ujjaival szántotta végig a haját, akár az apja és kész, részéről
a fésülködés el volt intézve. Nem, nem volt lánya, akinek fonhatta volna a
haját. Corinne észre sem vette, hogy peregnek a szeméből a könnyek.
-
Summer, megvagy! – kiáltott Fabian.
-
Ó! – Summer leugrott a székről és morcosan elbandukolt.
Fabian a húgát nézte a tükörből. Corinne könnyes szemekkel viszonozta a
pillantását.
Este tíz óra volt. Ide nem
hallani hajókürtöket, nem világít a világítótorony fénye. Corinne az ágyban ült
és bámult ki a csillagokra. Könnyed koppanás után a bátyja nyitott be. Karján
átvetve, egy finom puha takaró volt.
-
Akarsz beszélni róla? – kérdezte csendesen Fabian.
-
Nem akartam az ágyadba bújni, gondolom Autumn már utál
miatta!
-
Autumn a gyerekekkel van, mesél nekik – hajtotta szét a
takarót Fabian. – Na gyere, lelkizős takaró – takarta be a húga lábait, s maga
is felült az ágyra, lerúgta a cipőit és felmászott az ágytámláig.
-
Azt mondtad utálod megosztani velem az ágyad – jegyezte
meg Corinne, de bátyja mellkasához bújt. Fabian felhúzta az egyik térdét és
karjával átkarolta Corinne vállát.
-
Egy nappal több vagy kevesebb igazán nem számít. Nem te
vagy az első nő, aki úgy búj hozzám, hogy utána nem húzom meg, szóval, nyugi –
döntötte a fejét az ágytámlának Fabian.
-
De rég is csináltunk ilyet Fabian, pedig régen minden
este egymás ágyában voltunk – húzta fel a térdét a mellkasához Corinne és
elégedetten Fabian oldalához bújt.
-
Igen csak régen mindketten facérak voltunk –
emlékeztette Fabian.
-
Milyen igaz. Szeretnék újra az a Corinne lenni –
sóhajtott bánatosan Corinne.
-
Mi volt ez mh? Summer és te? – kérdezte lágyan
cirógatva Corinne karját.
-
Nem tudom. Olyan kis puha a haja és selymes. És olyan
jó kislány és… jaj Fabian, hogy mondjam ezt el…szerettem volna egy kislányt.
Mindig is. Főleg miután Dylan egyre nagyobb fiú lett. Amikor elkezdett iskolába
járni, akkor majd megőrültem, annyira hiányzott egy gyerek az életemből.
-
Armandnak mondtad ezt?
-
Nem, soha – rázta a fejét Corinne.
-
Talán, beszélhettél volna erről neki, hogy szeretnél
még egy gyereket – mormolta Corinne hajába Fabian.
-
Hát tudod, Armand-al nem lehetett ilyesmiről beszélni.
Egyébként is nagyon féltem vele erről a témáról beszélni. Valahogy a gyerektéma
nálunk tabu volt. Olyan dolog, amiről jobb nem beszélni. Ha megemlítettem neki,
hogy valahol gyerek született, erre mindig csak horkant egyet, hogy termeli a
szegénység önmagát, és hogy nem szabad sok gyereket vállalni, meg hogy milyen
jó, hogy nekünk csak Dylan van – sóhajtotta lemondón Corinne. – S akkor úgy el
is vetettem az ötletet, hogy mi lenne ha… nekünk is lenne újra babánk. Armand
valahogy megelégedett, azzal hogy megoldottuk ezt az ügyet és nem akart újabb
bonyodalmakat az életünkbe.
-
Armand nem fogadott el tőlem pénzt. Egyedül ő nem.
Mindenki más igen.
-
A büszkesége! Az a makacs büszkeség! Csakis az. Pedig
én titkon szerettem volna ha könnyebben élünk. Armand azonban azt mondta egy
férfi nem férfi, ha nem tudja eltartani a családját. Hát erre mit mondhattam?
-
Armand nagyon határozott és céltudatos.
-
Tudom. Csak… annyira vágytam egy másik gyerekre, akit
nem félelemből, nem riadalomból hozok a világra és nevelek fel, nem egy
véletlen baleset műve, nem egy nemkívánt gyerek, hanem, akit tudatosan várunk.
Érted? Szerettem volna egy olyan gyereket szülni, aki nem kényszer, hanem öröm,
a kettőnkké, akit imádhatunk és várhatunk és szerethetünk mindketten, aki nem
emlékeztet minket semmi olyan nehézségre, mint amivel Dylan alatt az elején
küzdöttünk meg.
-
De erről Armand soha nem tudott.
-
Hát igen. Évről évre, egyre jobban belefásultam abba,
hogy ketten vagyunk és úgy tűnik Armand ezzel maximálisan elégedett. De én már
nem voltam így boldog. Gyereket akartam, de nem volt hozzá a férjem partner.
Nem is mertem megpedzegetni előtte. Aztán inkább nem mentem kisgyerekek
közelébe, mert folyton csak elbőgtem magam, ahogy megérintettem őket, ahogy
belélegeztem a kis babaillatukat, ahogy elgyönyörködtem bennük és aztán mindig
belemart a szívembe a fájdalom, hogy én tizennégy évesen láttam utoljára
ilyesmit és olyan fiatalon annyira
másképp éltem meg, nem úgy, mint amilyen tudatosan most megélhettem volna, hogy
kisbabánk van.
-
Armand a férjed, egy próbát tehettél volna rá, hogy
megértsen.
-
Eltérő vágyaink voltak. Neki másik nő kellett, nekem
másik gyerek. Ez a helyzet. S ezért esett olyan rosszul, hogy azzal a nővel
van. Talán neki….neki csinált gyereket – fulladt el Corinne hangja.
-
Armandnak nincs másik gyereke – mondta nyugodtan
Fabian.
-
Talán azért nem is akart tőlem gyereket, mert csak azt
várta, hogy mikor válhat már el tőlem, mikor nő már fel Dylan. Talán végig csak
ezt várta, és nem akart egy újabb koloncot a nyakára!
-
Corinne, ne lovalld bele magad őrült kitalációkba –
rázta a fejét Fabian.
-
Hogy csinálod? Az összes gyereked szereted, pedig nem
is ugyanattól a nőtől vannak!
-
Corinne mindegyik az én gyerekem, van egy fiam, mi
kellene ennél több? – mosolyodott el Fabian.
-
Olyan jól bánsz velük, nem is gondoltam volna rólad.
-
Kösz. Armand is jól bánt Dylannal.
-
Igen igaz, jó apa volt.
-
Na látod.
-
Mindegy most már úgysem számít – bújt beljebb Fabian
mellkasába. – Igazad van Fabian utazzunk fel Londonba.
Fabian méregdrága villát vásárolt
London legszebb körzetében. A Montgomery vagyonból futotta rá. Corinne csak ült
a hintóban és nem mert kiszállni. Kizárt, hogy ebben a villában lakjon Fabian,
ha Londonban tartózkodik. Pedig Fabian már percek óta csak mosolyog rá, és
ismételgeti, hogy megérkeztünk.
-
Anna meg fog lepődni, hogy ilyenkor beállítunk, de
minden meglepetést megér látnom, ahogy eltátja a száját – tartott egy hatalmas
vörösrózsacsokrot kettejük közé széles vigyorral Fabian. – Na gyere lepjük meg
a feleségem egy kicsit! Hátha ágyban találom valami suhanccal, akit kirúghatok
a lába közül és a helyébe mászhatok! Legalább az előjátékkal már nem kell
foglalkoznom – igazgatta a nyakkendőjét lelkesen Fabian.
-
Te tisztára bolond vagy!
-
Az élethez kell egy kis őrület, vagy megőrülsz –
felelte Fabian, ahogy kiszállt a hintóból és lesegítette a húgát is, s karon
fogva bevezette a villa elegáns fényes márványlapjaira.
-
Anna! Megjöttem! – kiáltotta Fabian a villába.
-
Fabian!? -
hallatszott a meglepett kiáltás az emeletről. – Fabian!? Te itt? Ilyenkor? De
hát…ó! – Anna viharzott le az emeletről pongyolában és Fabian nyakába ugrott.
Fabian hosszan csókolta a nőt és magához szorította a nőt derekánál fogva.
Kettejük közé préselődött a rózsacsokor.
-
Ezt itt, neked, hoztam, ha még nem zúztad le teljesen –
engedte el az asszonyt Fabian, s Anna ragyogó kék szemekkel nézte a csokrot. –
De helyes vagy! – túrta át férje haját Anna. – Megnőtt a hajad, de nagyon jól
áll! – nézte ahogy Fabian mogyoróbarna tincsei a szemébe lógnak enyhén, vad és
erotikus volt tőle. Anna megnyalta az ajkát és Fabian fanyar mosolyra húzta az
ajkát. Tudta, hogy Anna megkívánta, de elhúzódott a nő és fogadta a vendéget.
-
Corinne! Micsoda meglepetés! Hányszor is hívtunk már
legalább egy tucatszor! Mindig amikor én Londonba jövök a várból és most végre
meglátogatsz minket! Kicsit sápadt vagy – szorította magához sógornőjét Anna.
-
Armand félrekúrt és most már Corinne is tudja –
jelentette be nyersen Fabian.
-
Ó! – formálta kikerekedett szemekkel Anna. Nem akart
semmi bántót mondani, ezért inkább semmit sem mondott. - Remek búfelejtő ötleteim vannak! – mosolygott
végül Corinne-ra.
-
Ne itasd le a húgom jó? ő nincs hozzászokva úgy a
piához mint te! – vigyorgott a feleségére Fabian.
-
Mindig ugrat – rázta a fejét nevetve Anna. – Már alig
várom, hogy a karodon beillegjek a báltermekbe, mindenki azt hiszi majd, hogy a
fiúszeretőmmel jöttem. Istenem Fabian te egyre vonzóbb és jóképűbb leszel, én
meg csak öregszem melletted – indult előre a virágokkal a karján Anna. Már
betöltötte a negyvenet akárcsak Armand. S a szőkék valahogy hamarabb
öregszenek. Ahogy Fabian egyre férfiasabb lett, egyre inkább látszott, hogy
milyen nagyon kell Annának tartania magát a férje mellett. Kiütközött a korkülönbség és ezt nehéz volt
már leplezni. Talán Anna ezért is nézte el fiatal férjének, hogy a de Noir
várban egy másik nővel él, szinte élettársi kapcsolatban. – A gyerekeket nem
hoztad? – tette vázába a virágokat Anna.
-
Szerettem volna csak a feleségemmel tölteni egy kis
időt, a gyerekek mindig mindent megzavarnak – kacsintott Fabian.
-
Corinne! Ez itt a vendégszoba, gyere frissülj fel egy
kicsit, le is pihenhetsz! Én ha megérkezek Londonba, mindig úgy érzem magam,
mintha egy rablóbanda elől futottam volna.
-
Mert szívem te az elől is futottál. A de Noirok elől
menekülsz szüntelen, pedig egy éppen itt van a házadban – karolta át az asszony
derekát Fabian. Az ajtó becsukódott mögöttük és a folyosón egyre halkult a
hangjuk.
-
És mit csinálnak a rablóbanda tagjai a védtelen nőkkel?
-
Nagyon durván a magukévá teszik őket, letépik róluk a
ruhát aztán, addig csókolják őket, amíg el nem ájulnak! – ecsetelte Fabian.
-
Fabian! Ne óh! Ne!....ühm…még… még…. Annyira jó…. Abba
ne hagyd! Hiányoztál… – Anna sikoltásait végre elzárta a becsukódó
hálószobaajtó hangja. Corinne szomorúan nézett körbe az elegáns villa
vendégszobájában. Rózsaszín virágmintás selyemtakaró, Lila rózsamintás tapéta
és aranyszegélyes fehér bútorok uralták a szobát. Minden csillogott, finom
lakkozott bútorok, nehéz mélykék brokátfüggönyök, egy háromszárnyas tükör a
fésülködőasztalon. S az ajtó mögött
saját fürdőszobája volt, hatalmas márványkáddal, vezetékes vízzel és aranyozott
csapokkal. Friss levendulaillatú törülközőkkel és drága fürdőolajokkal.
Istenem! Hát így is lehet élni? – Corinne már értette, hogy Fabian miért nem
tud választani és miért él ennyire kettős életet. Mert mindkettőt akarja, de
egyiket sem akarja elveszíteni. Ahogy egyik nőt sem akarta elveszíteni, s egyik
életformát sem. Corinne megengedte a vizet. És el kellett ismernie élvezi, hogy
a forró víz csak így jön is a kádba, nem kell a kútról felhúzni aztán
felforralni és a kádba önteni, vödrönként körülményesen, hogy órákat csak a
fürdés vegyen igénybe. Nem itt csak belecsepegteti a drága levendulaillatú
fürdőolajat, ami felhabzott a vízben és Corinne nem is törődve, hogy hova esnek
a ruhái, meztelenül belépett a fürdőbe, elzárta a csapot és elmerült a forró,
bágyasztó csodálatosan illatos vízbe. A
haja mindig kontyban volt, de most lehunyt szemmel egyenként kihúzta a hajtűket
és a kád szélére tette. Hagyta, hogy vörös tincsei a vízbe hulljanak, és
körülötte ússzanak a hatalmas fürdőkádba. Fabian! Te aztán tudod, hogy hogyan
kell élni! – döntötte a fejét élvezettel a kád peremének Corinne. Fogalma sem
volt meddig ernyedt el ott a vízben. Talán el is aludt. Csodás volt semmire sem
gondolni. Semmi miatt se aggódni. Csak teljesen kiélvezni egy kád forró fürdőt,
ami olyan nyugtató volt és mennyei élmény. De a víz lassan kihűlt és Corinne
csalódottan nyitotta ki a szemét. Ámultan vette észre, hogy amíg ő szinte
elaludt a kádban, hangtalan s néma kezek fürdőköntöst hoztak és a hajtűket is
elpakolták, ahogy a ruháit is felszedték a földről és szépen rendre
összehajtogatták, sőt az utazótáskáját is kicsomagolták és a kevés kis
pipereholmiját a fésülködőasztalra tették, a ruháit pedig a szekrényekbe
pakolták. Fabian körül tehát ilyen a kiszolgálószemélyzet. Észre sem veszi,
hogy végzik a munkájukat. Az a feltűnő, ha nem végzik. Corinne kiszállt a kádból és magára kapta a
fürdőköntöst és a haját egy törülközőbe csavarta. Szőnyeg borította végig a
villát. Corinne mezítláb lépett ki a folyosóra.
-
Corinne! Gyere, gyere éppen uzsonnázunk, utána
elviszlek vásárolni! – intett neki Anna a folyosó végén lévő nyitott étkezőből.
-
Még fel akartam, öltözni – hebegte Corinne.
-
Nem az angol királynő fogad, na gyere már, még mi is
köntösben vagyunk – sürgette Anna. A házaspár valóban selyemköntösben ült az
asztalnál. Fabian haja még nedves volt a zuhanytól. Anna arcára és mellkasára
pedig vörös foltokat égetett Fabian borostája. Corinne zavartan ereszkedett le
közéjük a körasztalkához.
-
Máris jobban nézel ki, de tényleg – mérte végig Anna. –
Először is, bár a ruháid praktikusak és kényelmesek és nem kétlem, hogy
Holdföldén megállják a helyüket, de Londonban más most a divat, úgyhogy,
beszerzünk neked néhány új ruhát, kiegészítőkkel együtt. A karikagyűrűdön kívül
pedig nincs ékszered, és bár én is kölcsönadhatok neked néhányat, de nézünk
neked néhány saját hozzád illő egyedi darabot.
-
Anna, ne verjétek költségbe magatokat miattam –
tiltakozott Corinne hevesen.
-
Ez nem költség, ez apró rögtönzött kis kedvesség.
Neked. És had döntsem el én, hogy mire költöm a pénzemet – legyintett Anna.
-
Vásárolj az mindig kielégít! – húzta el a száját
Fabian.
-
Te is kielégítettél ,de ez egészen másfajta kielégülés,
kösz hogy megengeded, hogy használjam a pénzem – vágta rá pimaszul Anna. –
Siess Corinne, öltözz! – pattant fel Anna, s már el is viharzott.
-
Nagyon lelkes és lendületes – állapította meg corinne.
-
Mindig ilyen, ha megérkezek – legyintett Fabian. –
Érezd jól magad hugi! De tényleg! – paskolta meg a húga kezét Fabian.
-
Fabian…
-
Na eredj már! Anna a boltokban és a vásárlásban a
legjobb, majd meglátod! – ingatta a fejét Fabian, s egy falásra eltüntetett egy
muffint.
Szia!
VálaszTörlésEz is szuper lett, remélem, Corinne rendbe jön ettől a "kis" londoni luxustól! Hirtelen elképzeltem, hogy itthon is ilyen varázslatos személyzet él... xD Meg, hogy csak ígí elmegyek ékszert és ruhákat vásárolni. Nagyon irigylem most Annáékat, és téged is, mert író/újságíró szeretnék lenni, de, mikor a te írásaidra nézek, olyan érzésem van, mintha nekem soha nem is lenne esélyem írónak nevezni magam, amíg te élsz. Tudom, önző dolog, és utálom is érte magam.. :( Folytasd!
Szia Lau!
TörlésJaj én is irigylem azért egy picit Annát és Fabiant, meg úgy ezt az egészet, hogy jó lenne csak így egyet csettinteni és mindent vehetnék, és nem nekem kellene sikálgatnom itthon.
Tehát író szeretnél lenni. Ejha! Gondolod kifizetődő életforma? :) nem sokan élnek meg belőle. Na jó J.K Rowling vagy E.L. James már tuti megél belőle, de ahhoz angolul kell írni.
Újságírás. Istenem. hát sok ismerősöm végzett újságíróként, már csak azért is mert én is:)))) de közöm nincs és nem is volt az újságíráshoz, meg a könyvkiadáshoz ahogy nekik se nagyon sok közük volt hozzá...ha celeb leszel jobban bejutsz a médiába.
Persze mindig írok, de az nem zsurnalisztika, hanem tudományos cikkek, az meg teljesen más műfajban is, meg tartalomban is, mint a napi sajtó...
ha teheted inkább vmi jobbat válassz...stabilabb területet...
* Üdv callie szerintem is jó lett csak az a szomorú benne hogy corinne még szegény nincs valami fényesen és ez nem valami jó számára de remélem hogy jól lesz végül és visszatalál hozzá vagy boldog lesz.Tudod nekem azok a jelentetek tetszenek a legjobban amikor Fabian leül beszélgeni a húgával vagy éppen megvédi és kiáll érte de amikor aggódik érte az e legmeghatóbb dolog szerintem akkor úgy elérzékenyülök én is a szokottabbnál jobban is mert mindig van benne valami megható de annyira aranyos hogy így megvédi és néha néha aggódik érte.Az lenne a legmeglepőbb ha még annyira aggódna érte hogy elejt egy könnycseppet akkor annyira látszana rajta hogy félti azért őt is de most is látszik rajta de hát férfi és ugye a férfiak azok nem mutatgatják ki mindig az érzéseiket pedig kéne.No de remélem tényleg rendbe jön és miharabbi jobbulást kívánok neki. Üdv :)
VálaszTörlésUtóirat:Eme történetnek az volt az üzenete hogy egy kicsit hagyni kell a dolgokat hogy talán begyógyítja az idő a sebeket de azért azt soha néhol el nem tűntetheti és nem mindig ,de van még esély rá várni ha észhez tér.nekem az utolsó végéről is ez esett le ezt láttam az utolsó sor már saját gondolat de az is lehet benne .No sok további sikert és üdv :)
Üdv moon!
TörlésÁltalában nekem is a testvérek beszélgetése az egyik kedvencem, jó dolog az ha létezik a testvéri összetartás meg ilyesmi. Azért Fabian nem viszi annyira túlzásba az érzelgősséget, hogy Corinne-nal együtt siránkozzon, nem biztos, hogy egy érzelmeit kimutató férfi olyan szuper látvány, főleg, ha azok az érzések nem pozitívak:))) szóval annyira szerintem ne akarjuk, hogy kimutassák az érzéseiket, jobb ha nem tudunk róluk:)))
Még lesz mit írnom ide Corinne-hoz és Armandhoz, csak most annyira kikészültem lelkileg, hogy muszáj feltöltődnöm, tehát íróból én is kicsit átbillentem olvasóba.
Majd alakul valahogy a sorsuk....:)
Köszi, hogy ide írtál!
Üdv: Callie
Szia Callie!
VálaszTörlésElőször is elnézést szeretnék kérni tőled,amiért régen olvastam illetve kommenteltem az írásaidat. Túl sok dolgom volt ezzel a ballagással,de most már hátra dőlhetek. Sok fájdalmas dologtörtént velem,de szerintem nem akkorák,mint veled. De hagyjuk is,én most neked jöttem örömöt szerezni.
Nagyon aranyosak a kisgyerekek,meg a hozzájuk illő névválasztás is.
Fabian most már tényleg úgy viselkedik,mint egy dédelgető apa. Persze csak szabályosan. Ez a galambos rész nagyon édi volt. :D
Szegény Corinne! Nagyon sajnálom szegény fejét. Armand csúnyán orránál fogva vezette csaknem egy évtizeden keresztül. Armandnak ha Corinne mondta volna, hogy szeretne egy gyereket,meglehet,az sem segített volna rajtuk.Azért remélem,neki is jó sorsa lesz.
Fabian olyan aranyos tud lenni. Úgy mint régen. El bírnak egymással beszélgetni,mint a gyerekek. Jó ötlet volt elvinni Annához Londonba,ott majs kiszellőzik szegény lány feje.
Köszike,hogy írsz,és jó olvasni,amiket írsz.
Üdvözlettel: Anita :D
Szia Anita!
TörlésA ballagásokkal mindig sok dolog van. De most már egy élménnyel gazdagabb vagy .:) Sajnálom, hogy fájdalmas dolgok történtek veled... de hát végülis a fájdalmas dolgok edzenek minket. Ha szeretnél írni róla, én is meghallgatom, írj priviben.
A kisgyerekeket mindig nehéz megfogni egy-egy történetben, de közben ezek a legaranyosabb részek számomra is. Szeretem Fabiant, amikor nem ő a főszereplő. Sokkal emberibb.
Én pedig köszönöm, hogy kommentet írsz nekem.
Üdv: Callie