Egy fiú két nő

Lent a lovagteremben az egész klán összegyűlt. De most mágis minden más volt mint ahogy megszokták. Fabian ugyanis fent ült a felesége mellett a hálószobában. Anna már nem törődött vele, hogy visszafogja a hangját, felsikoltott a fájdalomtól.

-         Az istenit! De fáj! Úristen Fabian soha többet érted!? Soha többet! – ragadta meg a férje karját Anna.

-         Jól van, nyugodj meg, soha többet, megszülöd a fiunkat és kész, ennyi volt ígérem – Anna kínlódva dőlt vissza a párnáira.

-         Menj le igyál valamit a klánoddal! – eresztette el a karját Anna.

-         Nem, nem veled maradok – ellenkezett Fabian.

-         Nem támogatsz, csak idegesítesz! Hol van Autumn? – nézett rá eltorzult arccal Anna.

-         Nem tudom, miért?

-         Hívasd fel, legalább kiöntöm neki a szívem, hogy mennyire utállak! – nézett a férfira sötéten Anna.

-         Nem tartom jó ötletnek, hogy Autumn veled legyen – nézett rá esdeklő bizonytalan tekintettel Fabian.

-         Nem érdekelsz, Autumn kell! Menj keresd meg! – küldte el a férjét maga mellől. Fabian néhány perc múlva visszatért a lánnyal az oldalán. Anna ordított a fájdalomtól és visszahanyatlott. Zihálva nézett kettejükre. S magához intette a lányt.

-         Ha bárki azt hiszi, hogy könnyű fiút szülni egy de Noirnak az téved! – pihegte Anna. – Jesszusom, mi van ha nem élem túl a szülést! Oda lesz az egyezségünk – nézett riadtan a lányra.

-         Túl fogod élni! Bátorság! – szorította meg az asszony kezét Autumn. – Hamarosan világra hozod a de Noir vár örökösét, csak erre gondolj! – bíztatta Autumn a nőt.

-         Milyen egyezség? – nézett a két nőre Fabian, ahogy visszaereszkedett az ágyra Anna mellé.

-         Te azzal ne foglalkozz! Istenem, elkezdődött! – préselte össze az ajkait Anna, ahogy megérezte az első tolófájást. Mély levegőt vett, s pihegett, pihegett. Fabian izgatottan szorongatta a felesége kezét. Autumn a nő arcát törölgette egy hűvös nedves kendővel az apró szünetekben. A bábaasszony egy tiszta lepedőt tartott, amibe az újszülöttet várta. Csupa vér és maszat volt minden, Anna zihálása töltötte be a hálószoba csendjét, ami lassan egy erős újszülöttsírással keveredett. Anna aléltan rogyott az ágyra, miközben a bába feléjük fordította a gyereket.

-         Fiú! – mosolygott rájuk és megmutatta a gyerek fenekét. Fabian kábultan rogyott az ágyra, és képtelen volt felfogni. Fia született! Szétáradt rajta a boldogság.

-         Fiunk lett! – suttogta Anna áhitatosan, s nem érezte, hogy kezéből kicsúszik Autumn keze, mert Fabian magához ölelte és izzadtságtól nedves arcát csókolgatta.

-         Istenem Anna! Fiút adtál nekem! Annyira, annyira boldoggá tettél! Jézusom el sem hiszem! Fiam született! – rikkantotta el magát Fabian. A dajka bebugyolálta a kisfiút és Fabian karjára helyezte a kicsit. Anna bágyadtan nézte a férjét, ahogy a fiában gyönyörködik.

-         Pont mint te. Akaratos, hangos, és gyönyörű. Máris szerelmes vagyok belé! – motyogta Anna félálomban.

-         Aludj csak édes! – suttogta Fabian a nő szőke hajába. Karján a csecsemővel megindult le a lovagterem felé. Ahogy belépett a terembe nem is kellett mondania. Mind tudták. Megszületett a várva várt fiúörökös. Egyként rohantak a klántagok Fabianhoz, hogy megveregessék a vállát.

-          Na és a neve? – kíváncsiskodtak a többiek.

-         Forest de  Noir lesz – rázta meg a kicsit a karját Fabian.

 

 

Anna csak azt várta meg, hogy megerősödjön, s csomagoltatta az úti holmijait. Autumn azon az éjszakán eltűnt, ahogy megszülte Fabian fiát. S ez nem tett jót Fabiannak. Látszott a nyugtalan tekintetén. Anna felsóhajtott. Kettejük ügyét ő nem rendezheti. Azt nekik kell megbeszélniük. De ő már utazni akart, vissza az apjához, vissza a Montgomery házakba. Hiányzott a társaság. Fabian csendesen nézte a feleségét, ahogy pakol.

-         Elhagysz – nézett rá Fabian lehangoltan.

-         Keresd meg Autumnt! – simogatta meg Fabian állát Anna, ahogy elhaladt mellette egy adag ruhával, és az utazóládába dobta.

-         Fiút szültél nekem és most itt hagysz – nézett rá vádlón Fabian.

-         Fabian nagyfiú vagy már, old meg a dolgaidat nélkülem – nézett rá vissza Anna.

-         S a kicsi?

-         Természetesen velem jön. Mikor jössz utánunk Londonba?

-         Május-június környékén – felelte Fabian.

-         Úgyse bírod a gyereksírást – nevetett rá Anna.

-         A lányokat is vigyed – szólt rá Fabian.

-         Ne aggódj nem nyaggat sem Melanie sem Maggie. Velem lesznek. De hiányolni fogják az apjukat! – rázta az ujját Fabian felé megrovón Anna.

-         Ott lesz nekik a nagyapjuk, játszhatnak vele. Aztán megyek veletek, ahova akarjátok – törődött bele Fabian. – kell egy kis csend és nyugalom a várba. Veletek túl nagy a nyüzsgés meg a zaj – simogatta meg Anna kezét Fabian.

-         Eredj és hozd vissza Autumnt! Hiányzik egy kis ősz az életedből.

-         De a tavasz a tiéd! – tiltakozott Fabian.

-         Minden évszakra keresel egy asszonyt? – nézett rá vissza Anna.

-         Két nő bőven elég az életben, szeszélyesek vagytok és szétszórtak és kikészítitek az embert – kísérte le a kocsihoz a feleségét Fabian. – Te asszony! – húzta vissza Annát a derekánál fogva Fabian.

-         Hümm? – búgta Anna lágyan, ahogy Fabian hosszú csókot nyomott a szájára.

-         Ugye nem keresed fel William Richardsot? – húzta össze a szemét Fabian.

-         Honnan veszel te ilyesmiket?

-         Láttam, hogy levelezel vele – harapott a szája szélére Fabian.

-         Érdeklődsz a feleséged dolgai iránt?

-         Természetesen.

-         Ne aggódj! A gyerekeidnek csakis te vagy az apja, nekem pedig nem áll szándékomban több gyereket szülni. Tehát légy nyugodt!

-         Jó, csak azt a Richardsot sosem bírtam – vallotta be durcásan Fabian.

-         Azért nem bírtad, mert legyőzött párbajban – fintorgott rá Anna.

-         Igen, többek közt azért nem, meg azért, mert a feleségemet le akarta nyúlni előlem – segítette fel a fogatra a nőt Fabian. – Szeretlek Anna! Májusban utánad megyek és emlékeztetlek, hogy mennyire szeretlek – búcsúzott a nőtől kézcsókkal.

-         És én várni foglak, hogy bebizonyítsd – mosolygott Anna, s megkocogtatta a hintó tetejét, hogy induljanak. Fabian kinyújtotta a kezét, hog integessen.

-         Keresd meg Autumnt! – kiáltotta még a nő s kesztyűs kezével integetett. A gyerekek anyjukhoz bújva fészkelődtek, hogy egy jót aludjanak, amíg Londonba érnek.

 

Corinne tehetetlenül kavart egyet a levesen. Már nem tud mit mondani. Sőt már nem is ért semmit. AZ ő erkölcsi világrendszerébe az ilyesmi nem fér bele. És amit ezek művelnek az már követhetetlen. Nem, amit Fabian művel az követhetetlen! Autumn itt ül a konyhájában. Terhesen. A bátyjától. Fabiantól.  Corinne dühösen ütögette a lábashoz a fakanalat.

-         S mégis hogy képzeltétek ezt? – nézett a lányra Corinne.

-         Én… nem tudom. De egyszerűen nem tudtam nézni, hogy ők mennyire boldogok, én meg belerondítok az ő családi életükbe. Fabiannak Anna fiút szült. Most már boldogok lehetnek örökre én meg… a fölösleges harmadik voltam – sírta Autumn.

-         A sírás semmit nem old meg – morogta Corinne.

-         De attól még jól eshet! – szipogta Autumn. – Fabian annyira vágyott egy fiúra. Azt mondta az egész falun végigmenne, csak hogy valakitől fia szülessen már! S tessék! Anna megadta neki! Itt az én állapotom már lényegtelen! De hova mehetnék terhesen? Senki sem fog már alkalmazni – sírta Autumn.

-         Hallgass! Lépteket hallok! – Corinne lekapcsolta a tűzhelyet és fülelt. Valóban a lépcsőn lépések közeledtek. Corinne intett, hogy Autumn menjen fel Dylan szobájába, s a kopogtatásra Corinne kinyitotta az ajtót. Fabian állt az ajtóban, feldúltan. Szélfútta hajjal, idegesen.

-         Nincs nálad?

-         Micsoda? – nézett rá elutasítóan Corinne.

-         Autumn – felelte Fabian.

-         Miért lenne nálam? – kérdezte Corinne és zavartan követte a bátyját.

-         Már mindenütt kerestem, tűvé tettem érte az egész megyét komolyan. Te a barátnője voltál, csak tudod hova ment?

-         Miből gondolod, hogy elment?

-         Még azon az este. A fiam születése után.

-         Engem már nem érdekelnek a viselt dolgaid Fabian – felelte hidegen Corinne.

-         Mi bajod?

-         Mi bajom?! Fel nem foghatom, hogy Anna csak úgy protezsálta ezt a nőt oda melléd, és áldását adta, hogy a szeretőd legyen, te meg csak így ilyen vadházasságban élsz két nővel, és egyáltalán mit művelsz?

-         Mióta zavar téged a szerelmi életem Corinne? – keresett egy cigarettát Fabian, s rágyújtott.

-         Amióta két nővel vagy, azóta! Mindig ilyen abnormális voltál vagy ez Anna óta van?

-         Azt hiszem Anna óta biztos hogy így van – fújta ki a füstöt Fabian.

-         És neked egy nő nem elég?

-         Nem – felelte Fabian.

-         És? Egyszerre is csináljátok, hármasban?

-         Nem.

-         Undorító vagy remélem tudod. Hányok tőled! – szidta le Corinne.

-         Most Annára haragszol?

-         Nem.

-         Akkor Autumnra.

-         Nem.

-         Akkor csak rám.

-         Valahogy úgy – mondta nyugodtan Corinne.  Fabian ráérősen szívta a cigarettáját.

-         Itt van nálad? – kérdezett rá Fabian, ahogy kifújta a füstöt.

-         Nem – de Corinne igent bólintott a fejével.

-         Fent van az emeleten? – mutatott felfelé Fabian, s kezében meglebbent a cigaretta.

-         Dehogy! – tiltakozott Corinne, de intett a kezével Fabiannak, hogy menjen fel. Fabian megindult a létrán felfelé. Autumn Dylan ágyán ült, s ahogy meglátta felfelé igyekvőt felállt. Fabian felért és végignézett a lányon. Aztán újra.

-         Te terhes vagy! Atyaég! – dörzsölte át az arcát Fabian.

-         Tőlem van? – nézett a lányra Fabian, aki ezért úyg nézett rá, mitnha fel akarná nyársalni. – Persze, hogy tőlem van, hülye kérdés – tette csípőre a kezét Fabian, s a cigarettát megszívta. – Oké. Mennyi idős?

-         Három.

-         Ez komoly? Legalább hat hónapos terhesnek nézel ki – mérte végig a lányt Fabian.

-         Ez van – tárta szét a karját Autumn.

-         Tehát azon az éjszakán is tudtad igaz?

-         Igen.

-         Akkor mi a faszért léptél le?! – dörrent rá Fabian.

-         Fabian! – kiáltott rá lentről Corinne.

-         Mert mi szükséged lenne erre a gyerekre, amikor már volt a ki fiút szüljön neked. Hiszen te csak bizonyságot akartál, hogy képes vagy fiút nemzeni nem igaz? Ezért feküdtél le velem is. Ezért kellettem neked én is!

-         EZ kurvára nem igaz Autumn!

-         De igen!

-         Szerettelek és azért feküdtem le veled. Ahogy most is szeretlek! És semmi köze nincs ahhoz hogy terhes maradtál tőlem annak, hogy én történetesen fiút akartam.

-         Akkor miért? – sírta el magát Autumn.

-         Jesszusom Autumn nem tudom! Nem tudom mindenre a magyarázatot. Sőt szinte semmire se tudom!

-         Annyira boldogok voltatok. Ragyogtál Fabian. Hogy jöttem volna én a képbe azzal, hogy gyereket várok tőled, amikor a feleséged épp aznap fiút szült neked?

-         A picsába is Autumn! – rántotta magához  a nőt Fabian és magához ölelte.

-         Fölöslegesnek éreztem magam, mert ti ketten egymásra találtatok újra. Tudom hogy így van. Valójában csak őt szereted! – sírta Autumn.

-         Ez nem igaz!

-         De igen, nem vetted volna feleségül ha nem szeretnéd!

-         Szeretem, ahogy téged is.

-         Jaj Fabian miért olyan bonyolult ez az egész? – hüppögte Autumn.

-         Fogalmam sincs. De menjünk haza. A de Noir várba. Anna elutazott és meghagyta, hogy ha kell a hajadnál fogva is cibáljalak vissza – simította át a lány hajfonatát Fabian.

-         Tényleg, meg valami egyezségről beszélt, amire emlékeztetnem kell téged, tudod az összeesküvésetekre a hátam mögött.

-         Az egyezségünk? – szipogta Autumn.

-         Azt mondta te érteni fogod – nézett le rá Fabian.

-         Én értem is, de nem tudom elhinni – nézett a férfira a könnyein át Autumn.

-         Autumn, tudom, hogy hihetetlen ez az egész, meg érthetetlen is, mert nekem is az, de ha két nőt feleségül vehetnék, akkor te lennél az a másik. Szóval gyere szépen vissza, mert berendeztem egy hálószobát kettőnknek és szeretném felavatni az én titkos jegyesemmel – mormolta a lánynak hízelgőn Fabian.

-         Fabian, te nem vagy komplett ugye tudod – suttogta Autumn.

-         Igen, ezért őrjítem meg a nőket magam körül – mosolygott a lányra Fabian. – Tehát leszel a titkos jegyesem?

-         Ez lánykérésnek minősült?

-         Igen – kacsintott Fabian, s két gyűrűt tartott a lány elé. Két vasgyűrű volt, ahogy a régi korokban volt szokás. – tehát Autumn? Leszel a titkos jegyesem? – kérdezte Fabian halkan.

-         Igen – bólintott zavartan Autumn, s hagyta, hogy Fabian felhúzza a kezére az egyszerű vasgyűrűt, s Autumn felhúzta Fabian szabad gyűrűsujjára a vasgyűrűt. Platina és vas. Két teljesen ellentétes fém két teljesen ellentétes nőtől. Fabian az ellentétek közt végülis megtalálta a mérlegen az egyensúlyát. A lelki békéjét. S elkezdhette a mérleg folytonos kiegyenlítését, város és vidék közt. Anna és Autumn közt.