Egy lány a klánban

-         Szóval a faluból való – tette az asztalra a söröskorsót Armand, kezével játszott a cigarettát egyik kezéből a másikba vette.

-         Igen – nézte a sör habzását bágyadtan Fabian.

-         S tudtad, hogy lány? – nézett rá kétkedőn Armand.

-         Dehogy tudtam! Szerinted felvettem volna a klánba? – háborgott Fabian.

-         S mi legyen elmondod a klánnak? – kérdezte Armand.

-         Nem tudom, szerinted? – nézett rá tanácstalanul Fabian.

-         Szerintem nem kellene – fújta a füstöt az olajlámpa felé Armand.

-         De most mihez kezdjek? Elszaladt, pofonvágtam, megbántottam, és azt mondtam mivel fattyú semmi dolga a klánban – rázta a fejét Fabian. – De nélküle a klán nem is olyan már.

-         Érzel iránta valamit? – szívta meg a cigarettát Armand.

-         Dehogy! – vágta rá határozottan Fabian.

-         Azonnal rávágtad semmi habozás? – fintorgott Armand.

-         De ha egyszer nem tudtam, hogy lány!

-         Szerintem el kellene felejtened és kész…

-         Sok mindent mondtam neki!

-         Azokat is mind el kellene felejtened! – nyomatékosította Armand. Fabian némán meredt az unokabátyjára. Armand szeme ködös volt. Arca kifürkészhetetlen. Fabian pontosan tudta miért akarja távol tartani tőle Autumnt. Illetve Fabiannak kellene messziről elkerülnie a lányt.

 

Fabian csak néhány napot gondolkodott a dolgon. Aztán döntött. Beszélnie kell a lánnyal. Még ha arcon is törli érte a lány. Nem számít. Látni akarta a lányt nőként. Nem Autumnként, nem úgy, ahogy megismerte, siheder kis rikkancsfiú külsejével. Nem. Nőként akarta látni Autumnt. S pontosan tudta, hogy hol érheti utol lányként. Lovon ügetett végig a falun. A mosóasszonyokat kereste, bár gondolhatta volna, hogy a patak közelében lesz a mosóház. A falu szélén volt a patak mellett. A lányok a patakparton mostak. Mindnek vizes volt a szoknyája, dús keblük remegett, ahogy a mángorlónak dörzsölték újra és újra a koszos anyagokat. Fabian leszállt a lováról és a száradó ruhák közt keresgélte a lányt. A telt keblű nő állta útját.

-         Keres valakit a nagyságod? – kérdezte kidüllesztve mellét és csípőre téve a kezét. Ha ez a nő nem szülne fiút neki, akkor már tényleg senki. Mérlegelte Fabian a fejét ingatva.

-         Egy Autumn nevű lányt… Autumn… ha van ilyen – köszörülte a torkát zavarában Fabian.

-         Autumn, hozzád jött a nagyságos úr! – kiáltott hátra a lány, s még Fabianra kacsintott, mielőtt a mosott ruhás kosarat a csípőjére téve távozott. Fabian kerülgette a hatalmas fehér anyagdarabokat. A madzagok közt a parton valóban ott állt Autumn a teknő fölé görnyedve. Autumn volt és mégsem. A haja, most parkettafonásban volt, a végén a lepedőrojtból tépett fehér anyaggal kötötte meg a haját, ami a mellkasára omlott Keze vörös volt a dörzsöléstől és a hideg víztől. Arca kipirult, és a sietős mosó mozdulatoktól remegtek a keblei a ruha dekoltázsában.  Fabian megkapaszkodott a madzagban.  Nem túl erős támasz az ő lelki egyensúlyának egy kis zsineg, amire lepedők vannak kiteregetve. Autumn felkapta a fejét és abbahagyta a mosást. A mosószappant a vödörbe dobta a lába mellé.

-         Mit akarsz itt? – nézett rá ellenségesen Autumn. – Minek jöttél ide? Máris szülőanyát keresel a fiadnak? Vagy szoptatós dajkát a lányodnak? – kérdezte gúnyosan, s a vizes ruhákat kezdte az üres zsinegre teregetni.

-         Autumn, én.. sajnálom, amiket mondtam aznap, meg hogy… megütöttelek – harapott az ajkába Fabian, ahogy nézte Autumn milyen rutinnal  teregeti az ő hímzett lepedőit, amin a feleségével fetrengett.

-         Felejtsd el. Hiba volt a klánhoz közelednem. Egyszerűen kíváncsi voltam. A klánra, a de Noirokra, rád! – simította ki a madzagon a ruhát Autumn s kicsit megrángatta, hogy az anyag kisimuljon.

-         Szeretném, ha visszajönnél – lépett közelebb Fabian.

-         Nőként? Ne nevettess! – fújtatott Autumn és újabb ruhát dobott át a kifeszített madzagon.

-         Fiúként, ahogy megismertek a többiek. Senki nem tudja a klánból, hogy lány vagy.

-         Meglep hogy lakatot tudtál tenni arra a nagy szádra – nézett rá most először a lány. Valóban aranypöttyök vannak a szemében, hogy nem vette észre ezeket a hosszú szempillákat? Ez a lány annyira nőies mint közel s távol senki, s mégsem érzékelte, hogy egy nő van az oldalán? Milyen férfi ő?!

-         Autumn!

-         Eszem ágában sincs visszamenni a klánba. Nem vagyok nemesi származású, nem vagyok de Noir, és nem vagyok férfi sem. Semmi nem vagyok, ami alapvető feltétele a klántagságnak.

-         S ha engem mindez nem érdekel? – fogta le a lány kezét Fabian, s Autumn csuklóját szorítva kényszerítette a lányt, hogy ránézzen.

-         Fabian, nekem itt dolgom van. Azért kapom a fizetésem tőled, hogy tiszták legyenek a ruháid! – emlékeztette a férfit Autumn s el akart lépni.

-         Hagyd már azokat a szaros ruhákat!

-         Azokat a ruhákat te szartad össze, szóval engedj, hogy kivakarjam belőle a mocskodat! – tépte ki a kezét Fabian szorításából Autumn. Fabian elvörösödött, ahogy belegondolt Autumn mossa az összes alsónadrágját is? Úristen!

-         Autumn! Vasárnap mosni ez bűn! – emlékeztette Fabian.

-         A ruhákat egy héten belül kérted vissza, szóval nálunk ilyen nincsen! Rendelésre mosunk rendelésre kell kész lennie. Menj és imádkozz, hogy fiad szülessen! – hessegette el Autumn. Fabian a lány mögé lépett. Autumn szoknyája a teknő nedves szélének nyomódott. – Ne érj hozzám! – zihálta Autumn.

-         Nem akarok hozzád érni, csak hallgass meg! – tette a tenyerét a teknő szélére Fabian,  s kivette a lány kezéből a szappant.

-         Képtelen vagyok gondolkodni, ha ilyen közel állsz hozzám, már mondtam – hunyta le a szemét Autumn.

-         Autumn! Soha nem tudtam, nem értettem miért nyugszom meg és miért feszül meg minden porcikám egyszerre ha veled vagyok. Nem értettem mi az a különös ingerültség és béke egyszerre rajtam. Mert nem vettem észre, hogy egy nő folyamatosan megtéveszt és átver. Hogy a szemem megtréfáltad és az eszem is, csak a testem érezte, hogy valami nincs rendben veled – Fabian tenyere lassan simult a nő derekára.

-         Ne tedd ezt! – préselte ki magából Autumn.

-         Esküszöm, hogy soha egy ujjal sem akartam hozzád érni, meg sem fordult a fejemben, még most hogy idejöttem most se ez járt a fejemben, nem akartam hozzád érni, de nem tudom nem megtenni, akaratom ellenére is megőrjítesz Autumn!Komolyan mondom, nem érdekel semmi, amióta tudom, hogy te te vagy és nő vagy, csak rád gondolok. Nem tudom mi van velem és nem értem, és nem is érdekel senki és semmi, csak azt tudom, hogy látnom kell téged, akár férfiként akár nőként, nem érdekel, de a francba is! Hiányzol Autumn! – zihálta Fabian ,s tenyerével átfogta a nő melleit. Autumn apró nyögéssel ragadta meg Fabian karját, hogy elhúzza a melleiről.

-         Ne hazudj, kérlek, csak ne hazudj nekem Fabian! Tudom, hogy két hónapja nem voltál nővel, tudom, hogy fiút akarsz itt a faluban bárkitől is, de ne én legyek a kiszemelted erre az őrültségre. Ne hidd, hogy tálcán kínáltam a lehetőséget ott az erdőben, ahogy kiderült, hogy méhem van, Fabian soha nem közeledtél hozzám így, most meg varázsütésre megkívánsz? Fabian!

-         Hallanád magad, milyen képtelen ötletekről beszélsz! Holott egyikünk se érti mi történik – mormolta Fabian Autumn fülébe. Autumn ölében gyűlt a feszültség, Fabian ujjai becézve köröztek a mellein.  Autumn a teknő szélébe mélyesztette a körmeit, a mosástól megpuhult töredezett kis körmeit, s félt, hogy ha Fabian nem tartaná olyan szorosan magához, akkor beleájulna a teknő mosószappanos vízbe. A dunyha alatt álmodozott erről, hogy Fabian valaha majd így ér hozzá. De nem gondolta, hogy így, hogy ilyen áron, hogy ennyire megalázón. Hogy tisztán nyíltan itt van, hogy ő csak Fabian mosólánya, a cselédje és semmi több és el kell alélnia mert a földesúr hozzáért, és megkívánta és kiválaszotta. Ő erre képtelen! S mégis milyen őrjítően izgalmas és remegtető ez az érzés. Fabian forró tenyere a vékony pamutanyagon bejárták a lány testének minden domborulatát.  Ajka a vállát súrolta, a nyakát, a fülét, a nedves tincseket a halántékánál.  Kemény férfiassága Autumn fenekének nyomódott.

-         Fabian ne csináld! – nyüszögte kényszeredetten Autumn, ahogy érezte, ereszkedik a köd a szemére, homályosul a tudata és a férfi kezét érzi mindenütt, ahogy jóleső melegség járja át a testét, ahogy vibrál a teste Fabian érintésére válaszul, Ahogy képtelen visszafojtani az ajkára toluló sóhajokat. Fabian az, a mogyoróbarna szemével, az elegáns kölnije illatával és ajka az ajkába kap és nyelvével vad ismeretlen játékokra viszi az ő nyelvét és csábítja és ingerli. Húsa ér a húsához, Autumn hajlékony teste pedig egyszerűen belesimul a férfi erős karjába.  Forgott körülötte a világ, fogalma sem volt hogy tél van, vagy nyár, hogy süt-e a nap  vagy esik az eső, hogy nappal van vagy éjszaka, csak Fabian csókját érezte az ajkán, kezét a testén, s a madzag aminek Fabian döntötte, nem bírta tovább a súlyukat, s mindketten a földön landoltak. Fabian húzta volna a lányt a zuhanásból magához, de mindketten dőltek s a száradó lepedőbe gabalyodtak. A bódulat véget ért. Fényes nappal volt, s Autumn Fabian alatt feküdt Fabian lepedőjén. Autumn felnézett rá.

-         Nem fogok neked fiút szülni! – jelentette ki határozottan Autumn.

-         Nem is kértelek rá – vágta rá Fabian.

-         Akkor engedj el! – ült fel Autumn. – Összemocskoltál a sárban egy tisztára mosott lepedőt, kezdhetem elölről! Kösz szépen – rántotta fel a földről a lepedőt Autumn s visszadobta a koszosak közé. Fabian átdörzsölte a szemét és az arcát. Képtelen volt lépést tartani az eseményekkel. Lánya született. Megtudta, hogy Autumn is lány. S most itt hentereg a klántagjával a vizes ruhák közt a faluban, miközben a lány tiltakozik és ennek ellenére ő legszívesebben teherbe ejtené a lányt és nem érdekelné, hogy fia lesz vagy lánya. Autumnt akarta! Mi az isten verte baja van? Teljesen megtébolyodott?

-         Autumn! – állt fel Fabian.

-         Menj imádkozz, hogy jó útra térj, engem meg hagyj hogy végezzem a munkám!

-         Nem kell, hogy ezt csináld – mutatott körbe Fabian.

-         Mert helyette lehetnék a kitartottad és szülhetnék neked fiút? – sziszegte neki Autumn.  Na eredj!

-         Harangoznak, kezdődik az istentisztelet – figyelmeztette Fabian. Autumn vállat rántott, s nézte, ahogy a férfi elmegy.  Autumn a megmosta az arcát hideg vízzel. Mit tett? Hogyan engedhette, hogy Fabian megcsókolja? S még élvezte is! De mennyire, hogy igen! Nem tagadhatta, nem zavarta volna, ha ott a ruhák közt a magáévá teszi a férfi! Micsoda szégyen! Semmiben sem különbözik a falubeli lányoktól, akik sorra felajánlkoztak a de Noiroknak. Istenem! Tényleg imádkozni kellene! Autumn kendőt kapott a vállaira, s haját igazgatva sietett a templomba.

 

Fabian már az atya beszéde alatt keresgélte a helyét. Késése megzavart a de Noirok sorát. Armand csúszott beljebb, hogy szélre még odaülhessen Fabian.  Armand kérdőn nézett rá.

-         Hol a fenébe voltál?

-         Akadt egy kis elintéznivalóm – motyogta vissza Fabian.

-         S elintézted?

-         Nem igazán – grimaszolt Fabian, s az emeletre sandított a szeme sarkából. Autumn is megérkezett. Az emelet gótikus ikerablakánál állt, kipirult az arca, még mindig levegő után kapkodott akárcsak Fabian és zavartan húzta össze mellein a fekete kendőt.  Fabian látta, hogy a lány elkapja róla a tekintetét.  Ahogy a templomból kifelé haladtak. Fabian az énekeskönyv egy lapját csúsztatta a lány kezébe. Autumn a mosókonyha felé haladva  hajtotta szét a papírlapot: „Gyere vissza a klánba. Ne azért, hogy a szeretőm légy, ne is azért, mert nő vagy és kívánlak, azért gyere, mert a barátom vagy. S az a barát hiányozna az életemből. Fabian”

-         Autumn! Olvasgatsz vagy mosni is fogsz ma? – kiáltott oda Liza, Autumn zavartan bújtatta a köténye zsebébe a lapot, s kötényt kötve szoknyája elé, ismét nekiállt, hogy a teknő fölé görnyedjen.

 

Autumn sokáig nem tudta mit tegyen. Fiúként sosem félt Fabiantól. De nőként igen. S most hogy már a férfi tudja, hogy ő nő. Minden megváltozik. Félt, hogy képes lesz-e visszamenni a klánba így. De hát mégiscsak az első női klántag volt. Micsoda fricska ez a nagy Fabian de Noir előtt. Egy nő a klánba. Aki nem is felel meg a feltételeiknek. Autumn úgy döntött, csak azért is visszamegy. Bizonyítékául, hogy a klánszabályokat át lehet hágni. A fiúk az erdő mélyén voltak. Tábortűz égett a sötét éjszakában. Az éjszakai hangok duruzsoltak mindenfelől.  Autumn, csendesen markolta az avart, a magával hozott hamuval dörzsölgette az arcát, s a körme alá gyűlt az erdő humuszának sötét anyaga. A mosóteknőben úgyis semmi perc alatt kiázik.  A férfinadrág most is lötyögött rajta, a svájci sapkát a szemébe húzta, s a kabátot összehúzta gyolccsal kötött mellei előtt.

-         Autumn! – kiáltott Cody, ahogy észrevette a közeledő vékony alakot.

-         Már azt hittük erdei tündérek ragadtak el.

-         Az erdőnek egyetlen tündére van, Corinne és ő biztos, hogy nem ragadta el – nevetett Fabian, s felállt. A kezében egy kis tűt tartott, s Autumn elé lépett vele. Autumn nem értette mi az, de a többiek előtt Fabian úgysem fogja leleplezni ebben biztos volt. Azt már megtehette volna hamarabb is, ha akarja.

-         A klánnal úgy döntöttünk, hogy kiérdemled ezeket. A jó céllövő, a leggyorsabb lovas és a legmegbízhatóbb vadász fordította át a tollak jelentését, ahogy egymás után felmutatta a klán előtt, s Autumnnak a jelentését. – S egy igaz barátnak – nyomta az utolsóra az ajkát Fabian, s mosolyogva közelebb intette a lányt. Az estébe furulya és dobszó csendült, ahogy Autumn enyhén Fabian felé biccentette a fejét, s Fabian a lány svájci sapkájának széléhez tűzte a tollakat. Ahogy felemelte a fejét arcán a fekete kormon nem de a lány sötét szemein táncot járt a tűz fénye.

-         Miért? – lehelte Autumn.

-         Mert tényleg kiérdemelted. Ok nélkül nem adjuk esküszöm – veregette meg a lány vállát zavartan Fabian. Fogalma sem volt hogyan kezelje a lányt, akiről csak ő tudta, hogy lány, de most ismét fiúként állt itt.  A klántagok sorra kezet fogtak Autumnnal és megveregették.

-         Most már tollas klántag vagy! – lelkendezett Cody.

-         Neked köszönhetem Cody! – mosolygott rá zavartan a fiúra Autumn.

-         Egyöntetűen szavazott a klán, nem Fabian döntött öntörvényűen – paskolta meg Autumn tarkóját Richard. – Előre félek, hogy az én fiaim is mind ilyen sorsra jutnak. Bekéreckednek a klánba. Kezdem szégyenleni magam, komolyan.

-         Mert annyi fiad van?

-         Mert annyi törvénytelen – grimaszolta Richard.

-         Richard! Mégis mennyit adsz azoknak a nőknek?

-         A többségük már házas, néha veszek nekik egy-két marhát, vagy bárányt, ilyesmiket – rántotta meg a vállát Richard.

-         Már évek óta nem volt tollavató, annyira jó, hogy köztünk vagy Autumn! – szorongatta meg Cody a lányt. Fabian szemében valami fura féltékenység fénye villant, de el is fordult.

-         Corinne a lelkemre kötötte, hogy felé vegyük a körutat, hogy gratulálhasson neked a tollaidért – szólalt meg a puskát a vállára dobva Fabian. – gondolom készített egy csomó süteményt, hogy mindet eltüntessük. Mehetünk? – nézett a klán felé Fabian, s meg sem várva a választ nekiiramodott. Autumn Cody és Richard között lépegetett, akik szerves közbenjárónak érezték most magukat, hogy Autumn nemcsak klántag lett, de feltollazták. Innentől érdemeket szerzett klántag lett. Ez már egy szinttel több, mint a klánság. Fabian  vezette a menetet, s furulya és rigófüttyentéssel jelezte, hogy közelednek. A tornácon Dylan ugrált izgatottan.

-         Anya már látom őket! Jönnek! Jönnek! De jó! – kurjantgatott izgatottan Dylan és körbeszaladgálta a menetet és ugrálgatott és kérdezgetett. Fabian megfogta a kezét, hogy ne szaladgáljon annyit és feltessékelte a házba.

-         Megjöttetek – nézett a bátyjára izgatottan Corinne, s ő is a menet végén ballagó Autumnt várta. A lány belépett az apró kis házba, ahova bezsúfolódtak a de Noirok, még az ablakpárkányon is lógtak annyian voltak.

-         Elismert klántag vagy, Autumn úgy örülök! Gratulálok gyere vegyél süteményt! – ölelte át melegen Corinne s egy tálcát tartott a lány elé. Autumn ideges volt, hogy a középpontba került.

-         Milyen érzés? – suttogta Corinne kíváncsian.

-         Jó. Nagyon jó. De zavarban is vagyok, úgy érzem nem érdemeltem meg és jaj hát nem is tudom. Nem hittem, hogy eddig menni fog – motyogta össze vissza Autumn.

-         Ó Autumn! – szorongatta a lány kezét corinne lelkesen. Az első női klántag, s tollakat kapott. Elismerték! Befogadták! Köztük van! S nem is tudják, hogy nő! Kivéve persze Fabiant. Corinne figyelte a párost. Fabian aki, olyan sokat járt vele kettesben hozzá. Akkor amikor még nem tudta, hogy Autumn lány. Fabian és Autumn kerülték egymás tekintetét. Nem ültek egymás mellé, s láthatóan keveset beszéltek. S Corinne egyből levágta a helyzetet. Ha Fabian közömbös lenne a lány iránt, akkor ugyanúgy beszélne vele, mint eddig. Tehát nagyon is tisztában vannak vele, hogy ellenkező nemhez tartoznak.  Corinne hagyta a fiúkat, had sörözzenek, Autumnba karolt és a partra húzta.

-         Tehát? Fabian megtudta, hogy lány vagy.

-         Igen – biccentett Autumn.

-         S most mi lesz?

-         Azt mondta, maradjak a klánban – guggolt le a sziklákhoz Autumn.

-         Összezavartad, Fabiant rég láttam ilyen értetlennek. Gondolom úgy kezelt utána mint egy nőt – húzta el a száját Corinne.

-         Hát, igen – harapott az ajkára Autumn, s örült, hogy Corinne nem látja a sötétben a pirulását.

-         Szereted őt igaz?

-         Jobban mintsem megérdemelné – vágta rá magára is dühösen Autumn.

-         Fabian nagyon boldogtalan. De légy óvatos. Nem láttam még ,hogy amit Fabian meg akart szerezni azt ne szerezte volna meg – nézett a veranda felé Corinne. Fabian közeledett.

-         Emlegetett szamár! – nevetett a bátyjára Corinne.

-         Rólam beszéltetek? Ejha! – nézte a két nőt felváltva Fabian. – Ha nők szövetkeznek ellenem az… az borzalom. Mint corinne és anya. Abból Fabian süti nélkül maradása lett – jegyezte meg Fabian.

-         Visszamegyek a klánhoz! – egyenesedett fel Autumn.

-         Autumn várj, beszélnünk kellene! – szólt utána Fabian.

-         Hagyd, had menjen – fogta vissza a húga.

-         Mit akarsz? – nézte Corinnet ingerülten Fabian.

-         Mi a csudát művelsz Fabian? – suttogta Corinne.

-         Nem tudom miről beszélsz – mordult Fabian, s a tenger hullámait bámulta.

-         Dehogynem tudod. Autumn lány és te mégis benthagytad a klánban! – csattant Corinne.

-         Mi van, te is klántag akartál lenni?

-         Régen talán de nem erről beszélek. Van fogalmad róla ez milyen veszélyes?

-         Veszélyes?

-         Rád nézve!

-         Miket beszélsz!

-         Nős vagy!

-         És?

-         Autumn a faluban lakik.

-         Igen és?

-         Szerelmes beléd!

-         Tudom és?

-         Fabian mond, hogy nem akarsz belebonyolódni egy párkapcsolatba vele? – állt a bátyja elé Corinne.

-         Ki mondta, hogy már nem ülök nyakig ebben a párkapcsolatban vele? – fakadt ki Fabian.

-         Lefeküdtél vele? – támadt rá Corinne.

-         Még nem – morogta Fabian, s keresztbe tette a karját maga előtt.

-         De szándékodban áll – szörnyedt el Corinne.

-         Ne légy ennyire földhöz ragadt! Bárki megtenné a helyemben!

-         De te te vagy. Mond hogy az én bátyám nem ilyen. Feleséged van, gyerekeid vannak, mindened megvan, miért akarod bonyolítani az életed?

-         Mert ha nem bonyolult akkor unalmas és boldogtalan – vágta rá Fabian.

-         Istenem Fabian mit művelsz!? – szorította a kezét Fabian arcára rémülten Corinne.

-         Azt amit mindenki az életben! Keresem a boldogsághoz vezető utat! – húzta le az arcáról Corinne tenyerét és nagy léptekkel visszaindult a halászház felé. Autumn körül a klántagok ültek, a közelébe se lehetett férkőzni. Jobb is így. Elég volt, hogy Autumn szeme időnként megakadt rajta, s zavartan elkapta a fejét, ahogy észrevette magát, hogy rajta felejtette a tekintetét.