Csak egy mosónő álma

Meddig lehet kerülni egy nőt, akit kíván az ember? Fabian ismét a lánya keresztelőjén állt. Margaret de Noir a második lánya. Maggie semmiben sem hasonlított a nővéréhez végigóbégatta az egész szertartást. A kiscsaj zajos volt és idegesítő. Talán tudta, hogy utálja az apja. Nem tudni. Fabian nem bírta a gyereket. Csalódott, hogy Melanie után még egy lánya lett. Két lány. Hogy lehet ennyire elbaltázni valamit? Az egész klán rajta röhög. A pap feloldozta Annát a házasélet tilalma alól. De Fabiant most ez sem érdekelte. Minek nemzzen gyereket, ha úgyis lány? Mi értelme? Kudarc az élete, amióta Anna a felesége. Autumn félszegen állt az ajtóban, nézte Fabiant a családja körében, amihez ő sosem tartozott. Hiába lett klántag, ami elméletileg egy nagy családhoz tartozást jelentett. Mindketten tudták Autumn nem családtag. S ha nem családtag miért nem vágyhatna rá, úgy, ahogy egy férfi vágyik egy nőre. Kerülte a lányt. Mint lepkék a tűz körül. Így érezte magát. Vonzotta a fénye, de nem mert közeledni hozzá. Tartott tőle, ha újra férfiként érintené meg, a lány egyszerűen fogja a batyuját és odébb áll Holdföldéről.

 

Autumn érezte a férfi pillantását. Bizsergett a tarkója, érezte ahogy süt a férfi tekintetéből a vágy. Fabian azóta egy ujjal sem ért hozzá. Nem hívta magányos éjszakai lovaglásra, nem invitálta az erdőbe kettesben. S iszonyatosan hiányoztak ezek a közös séták, lovaglások, látogatások Corinne-nál. Fabian tartotta a távolságot. De ezzel hogyan lehettek ők barátok? Sehogy. Nem voltak közös beszélgetések. Autumn elvesztette azt, ami olyan egyedivé tette helyzetét a klánban. Ismét egy volt a klántagok közt. Azzal a különbséggel, hogy a tűz körül sokszor tovább elidőzött Fabian tekintete rajta. S ilyenkor Autumn elakadt lélegzettel várta, hogy mi fog történni, hogy odaül-e mellé a férfi, hogy megcsapkodja-e az arcát. De nem. Fabian kínosan ügyelt arra, hogy ne érjenek egymáshoz. Nem volt mit tenni. Attól a perctől hogy napvilágra jutott, hogy Autumn nő, kettejük kapcsolata végérvényesen megváltozott. Nem úgy beszélt vele, mint egy fiúval. Nem úgy nézett rá, mint egy fiúra. Fabian nőnek tartotta és kész. A klántagok nem. De Fabian igen.

 

Kerülgették az elkerülhetetlent. Csak húzták és halasztották, s végül Fabian nem bírta tovább. Nem tudta tovább elviselni, hogy egy mondatot se váltson a lánnyal kettesben. Egyszerűen két lovat hozott elő az erdőből. S válaszra sem várt, csak Autumnra nézett, aki szótlanul emelkedett fel a tűz mellől, s megfogta a neki tartott kantárszárat, s felugrott a lóra. Fogalma sem volt Fabian merre viszi, meddig mennek, hova tartanak. Csak vitte  és ő követte. Ahogy mindig is lovagoltak. Fabian megrántotta a lova kantárát s leugrott az avarba. Autumn követte a példáját.

-         Félsz Autumn?

-         Igen – bólintott a lány határozottan.

-         Még sosem mondtál erre a kérdésemre igent – mosolygott Fabian.

-         De most őszintén félek tőled – mondta zihálva a lány.

-         Nem tudok várni, Nem tudok karba tett kézzel ülni és elfojtani magamban mindent. Londonban talán menne. De itthon én is a természet része vagyok. Csupa ösztön. Akarlak Autumn. Bármennyire is harcolok és küzdök ellened, magammal, az érzéssel nekem ez nem megy tovább. Hajszálon múlik, hogy ne teperjelek le az egész klán előtt és ezt komolyan mondom. Válassz! Ott a lovad, jó lovas vagy, ha nem érzed ezt és nem akarod ezt, akkor  ülj fel rá és menj, de  addig lovagolj, hogy meg ne találjalak – dőlt a fatörzsnek Fabian.

-         Miért kellene elfutnom előled? – rázta a fejét Autumn.

-         Mert nem tudom vezet-e bárhova, amit tenni akarok veled – lépett hozzá Fabian, s a svájci sapkát levett a lány fejéről, s lebontott a haját. Autumn tűrte, hogy Fabian szétszedje a hajfonatokat, s a haját elrendezze a vállán.

-         Adj okot adj valami magyarázatot – mormolta Autumn, ahogy érezte Fabian kioldja a kabátja gombjait.

-         Jól van. Azt mondjuk, hogy az én földemen vagy az én szolgálatomban állsz, és én mint erkölcstelen földesúr rádkényszerítettem az akaratomat, hogy lefeküdj velem, de te nem akartad. Az egész az én hibám, mert egy durva arrogáns erőszakos férfi vagyok, aki a hatalmával és a pénzével csalja az ágyába a cselédjeit, te nem vagy hibás és ártatlan vagy az egészben. Megfelel így? – Autumn kábultan nézte, ahogy Fabian beszéd közben egyszerűen bicskájával levágta a ruhadarabokat róla. A mellét leszorító kötés szanaszét hullott a földre, meztelen mellei a levegőn meredeztek Fabian felé. Autumn nem is értette egészen.

-         Maradsz vagy mész? – kérdezte Fabian feldúlt zihálással.

-         Maradok – nyögte ki nehezen Autumn. Fabian lecsapott a lány ajkaira. Keze a lány meztelen mellére simult. Újra és újra átölelte a lányt, simogatta csípője ívét, a feneke hajlatát. Autumn reszketett a kezei közt. Félősen mégis mohón karolta át vékony karjaival a karját.

-         Szűz vagy még? – kérdezte nyíltan Fabian.

-         Ühüm…igen – döntötte a fejét a fának kábultan Autumn.

-         Nem vagyok túl gyengéd az ágyban – harapott az ajkára Fabian.

-         Nem is ágyban vagyunk – súgta vissza Autumn.

-         Az igaz – vigyorodott el Fabian, s ujjaival megérintette Autumn nedvesedő szirmait. Enyhén megemelte a lány combjait, s lassan, egészen óvatosan beléhatolt. Autumn a fának vetette a fejét,  Fabian a vállára hajtotta a homlokát, ahogy várta, hogy Autumn lassan beljebb engedje és egészen magába fogadja. Hogy nem jött rá, hogy ez egy nő? Autumnnak mindig tiszta szappanillata volt. Most is egyszerű szappanillatot árasztott, még így kormos arccal is.  a haja is szappanillatú volt,  gesztenyebarna telt színű haja, mely az ősz melegségét idézte, ahogy a neve is. Mélyen egészen mélyen járt a lányban, s érezte, hogy soha ilyen teljes kielégülést még nem élt át. Autumn a fatörzsnek dőlve hangtalan sikollyal a torkán reszketett a karjaiban. Remegett a lába, a belseje. S képtelen volt felfogni, hogy megtörtént. Fabian itt az erdő közepén egyszerűen magáévá tette.

-         Úristen mit tettem! – fordította el a fejét Autumn.

-         Nem te! Én voltam.

-         Házas vagy!

-         Hagyjuk ezt! – fúrta az orrát Autumn hajába Fabian. – Nem akarok gondolkodni. Ha veled vagyok nem akarok semmire sem gondolni Autumn. Csak érezni akarok. Téged. – Autumn lehajtotta a fejét és hagyta, hogy a haja eltakarja az arcát Fabian elől. Fabian gyengéden visszaeresztette a lány lábait az avarba.  Nedves ajkai kapkodó futó csókokta hintettek a lány vállaira – Szeretlek Autumn. Annyira szeretlek – mormolta tenyerével magához húzva a lány derekát és magához szorítva.  Autumn félősen bújt meg Fabian karjaiban. Most mi lesz?

 

A szoknyájára csapódott a szappanos víz. Fabian tegnap este sötétzöld bársonynadrágban volt. Ünnepeltek a de Noir várban. A falun haladt végig a fogat, ami Londonból jött. Bizonyára Kitty is itt volt. Vajon Fabian élvezte a londoni barátnő bájait az este? Vagy ismét a feleségével hancúrozott az ágyban? Két lepedő is volt a mosnivalók közt. Nekiveselkedett, hogy fiút nemzzen a feleségével? Autumn minden bizonytalanságát és dühét kitöltötte a mosnivalókon. Egy idő után nem érzi a derekába álló fájdalmat, ahogy a mosóteknő fölé hajol, sőt a munka ritmusában elveszti az időérzékét is, ahogy azt sem érzi, hogy fáj a karja a suvickolástól és kicsípi bőrét a szappanlé. Csak sikálni és sikálni és sikálni. A nagy ünnepélyek a legrosszabbak a várban, mert rengeteg damasztterítő és díszes terítő is érkezik ilyenkor. Ráadásul most már két kisgyerek ruhatárával is bővült az igény. A héten két új lányt fel is vettek, mert nem bírták a rengeteg szennyest, ami a várból jött.  A mosáshoz egy idő után már nem kell összpontosítás. Autumn már évek óta mos, egy idő után kitisztul tőle a feje, és csak a munka monotonitása marad. Csak a foltokat kell keresni, áztatni, öblíteni, teregetni. Sötétzöld ruhájának a füzését már megoldotta, ha túl szoros nehezebben tud hajolni, fehér blúza a könyökénél fodrozódó csipke csak utánzat, fel sem mérhető Lady Anna de Noir drága csipkeruháival. Mint amit a keresztelőn is hordott. Istenem milyen szép ruha is volt az! Fabian drága ruhákba öltözteti a feleségét. De hát megtehetik.

 

Mióta zavarja őt Anna vagy Kitty létezése? Azok a nők mindig is jelen voltak Fabian életében, előtte is, ugyanúgy mint az anyja, vagy a húga. De akkor miért lázadozik mégis a szíve?

 

A de Noir várba besütött a koradélutáni napfény. Anna drága keleti porcelánkészletéből teáztak. Erős indiai tea fűszeres illata terjengett a levegőben.  Fabian ráérősen kavargatta a cukrot a tea alján.  Melanie anyja és apja között próbált egyre gyorsabban és felesés nélkül szaladni. Apró élvezetek, amiknek csak egy kisgyerek tud örülni. Melanie felismerte a futás gyönyörét és most minden idejét ennek szentelte. Futni és futni. Felkavarta a port a szőnyegből ahogy végigtrappolt apja felé, s Fabian combjára csapott esetlen kisbabatenyerével, majd meginogva az egyensúlyát keresgélte.  Maggie a dajka karjain nyugodott és békésen szunyókált. Anna kifejezett kívánsága volt, hogy a család együtt teázzon. Fabian ajakbiggyesztve kortyolt a teájába. Csinos kis fruskát választott a felesége dajkának. Szoptatós dajka volt, hatalmas telt mellekkel, Fabian most valahogy mégsem tudott kellően érdeklődni iránta. Anna is meglepődve tapasztalta, hogy férje tekintete nem időzik a lányon, ahogy máskor szokott Fabian minden diszkréció nélkül nőket bámulni. Jó előjelnek tekintette. Fabian most szinte olyan mint Londonban. Közönyös. Anna felvetette kék szemét a férjére.

- London? – kérdezte tőszavakban Anna.

- Mikor? – kérdezte futólag a feleségére pillantva Fabian.

- Jövőhét – válaszolta Anna kurtán.

- Én is? – ráncolta a homlokát Fabian.

- Örülnék – bólintott Anna.

- Foglaltatok helyet az operába – válaszolta Fabian magától értetődően, s felhörpintette a tea maradékát. Felállt, s a gyereket kikerülve Anna karszékéhez lépett, s a háttámlára támaszkodott. – Este jövök – mormolta Anna fülébe, s Anna akaratlanul is libabőrös lett a leheletétől.

- Várni foglak – simította át férje arcát Anna futólag, s a ruganyos léptekkel távozó Fabian után nézett.

 

Gyors vágtával ért a mosóházhoz. Már szedelődzköttek a lányok. Autumn az utolsó teregetéseket végezte. Fáradtak voltak a mozdulatai is. Ahogy lábujjhegyre állt, hogy átlendítse a nehéz ruhákat a szárítókötélre, megemelkedtek a keblei. Milyen hihetetlenül hajlékony ez a nő! Karcsú és sudár az alakja. Bőre olyan fehér, mint a vékony pamutblúza, ami nedvesen tapad a vállára.

-         Segítsek? – kérdezte Fabian terpeszben megállva két szárítókötél közt.

-         Ki akarod teregetni a saját ruhádat Lord de Noir? – kapta felé a fejét Autumn. Volt a kérdésében valami gunyoros pajkosság. – Nem méltó hozzád jó uram – vigyorodott el Autumn. – Mit keresel itt? – folytatta metsző hangon a lány.

-         Látni akartalak – közeledett lassú vadat becserkésző mozdulatokkal Fabian.

-         Az erdő nem jó találkahely egy vadásznak? Mit a mosodánál ólálkodsz utánam! Hírbe hozol! – szidta le Autumn.

-         S akkor mi van? – kapta el a lány derekát Fabian, s egy határozott mozdulattal maga felé rántotta.

-         Tudom téged nem érdekel egy falusi mosónő jó híre, de én nem akarom, hogy ezt gondolják rólam az emberek! Le vagyok izzadva! – tolta félre a férfit Autumn.

-         Csak irigykednének!

-         Fabian, hallod egyáltalán, hogy miket beszélsz?

-         Londonba viszem a családom – próbált csókot nyomni a lány arcára, aki hajlongva igyekezett szabadulni tőle.

-         Értem, jól van, menjetek, jó mulatást -  fordult meg Fabian karjai közt Autumn.

-         Hiányozni fogsz Autumn, őrülten fogsz hiányozni – zihálta Fabian a lány vállára, s tenyerével végigtapogatta Autumn testét.

-         Az erdő fog hiányozni, a szabadság, a züllés, meg a buja kihágásaid otthonról – kapaszkodott meg Autumn, ahogy Fabian a szoknyát begyűrte a lába közé

-         Igen, mindezek, de legfőképpen te. Megőrülök, ahogy szoknyát látok rajtad! Az erdőben mindig nadrágban vagy, én meg mégiscsak férfi vagyok. Egy szoknya látványa mindig felajz! – feszült a lány fenekének duzzadó férfiasságával.

-         Fabian, az Istenért, ne itt és ne most!

-         Már mind elmentek, megvártam. Esküszöm, ketten vagyunk – mormolta Fabian.

-         Szeretnék megmosakodni – reszketett Autumn a férfi izgató érintése alatt.

-         Csodás az illatod, imádom – nyomkodta az orrát Autumn bőréhez, ruhájához és beléhatolt. Autumn lehunyt szemmel mélyesztette körmét a fába és felnyögött.

-         Fabian! – hörögte, ahogy a férfi teljesen kitöltötte.

-         Ne mond hogy nem élvezed, mert eszméletlenül jók vagyunk együtt Autumn – nyomult a lány fenekének újra és újra Fabian, miközben karjaival Autumn csípőjét tartotta, hogy a lökés erejétől ne húzódjon túl messzire. A lepedőket lengette a szél körülöttük, friss illata a fenyvesek tiszta természetes illatával keveredett. A lepedők kitakarták a falu és a vár teljes képét, csak a szellő játéka játszott körülöttük, a szabad ég felé szálltak sóhajaik, minden csupa nedv volt és szappanillat és forróság. Autumn csuklásszerű hörgő fojtott boldog sikoltásszerű hangokkal élvezett.  Fabian megfeszült mögötte és hangtalan szorította magához a lányt. Autumn mellkasa is kivörösödött az izgalomtól. Fabian maga felé fordította a lányt és itta a látványát. A hajfonatból kiszabadult hullámos gesztenyebarna tincseket, a csapzott, nedves egyszerű ruháját, a fűzött selyemszál szétbomlott szabadon hagyva a blúz nedves anyagát, mely Autumn kerekded melleire tapadt.

-         Autumn, a legjobb dolog vagy az életemben, s az, hogy beléptél a klánomba – rántotta le a selyemmasnit a lány hajából, s hagyta, hogy a gesztenyebarna hullámok Autumn arca köré rendeződjenek. – Gyönyörű nő vagy! – simította át a lány karját lágy becéző mozdulattal.

-         Akit elhagysz és nem jössz felém hónapokig – sütötte le a szemét Autumn, s élvezte ezt az édes meleg párát, ami körülveszi a testüket minden szeretkezés után.  Mint a forró mosóvíz, ahogy kicsapódik a bőrén. Most még Fabian kölniillata is keveredett hozzá. Ez az illat, ebbe szeretett bele az első perctől.

-         Tudom, de szólít a kötelesség – húzódott el Fabian. A pillanat elszállt. A mámornak vége és ismét józanok voltak.

-         Annával – szűrte fagyosan a fogai közt Autumn.

-         Igen Annával, a feleségemmel – bólintott Fabian.

-         Akkor miért nem vele hetyegtél az előbb? – csattant rá Autumn.

-         Most mi bajod? – mordult rá Fabian.

-         Mi? Hogy idejössz, a kedvedet töltöd aztán felpattansz a lovadra, visszalovagolsz a váradba és a feleséged mellett élsz! Csak ennyi!

-         Házas vagyok ha elfelejtenéd, s nem a kedvem töltöm rajtad, hanem látni akartalak, mert hiányzol.

-         Azért az imént nem csak néztél! – csapta csípőre a kezét Autumn. – nem vagyok a szajhád.

-         Nem ,a mosónőm vagy! – mordult rá Fabian.

-         Takarodj innen!

-         A saját földemről? Ne nevettess Autumn!

-         Tudtam, hogy egyszer majd előjön ez a szöveg. A te földed, a te pénzed, a te jövőd a te neved! Hagyj engem békén! – lökte félre az útból Autumn és nekiiramodott.

-         Most hova mégy?

-         Haza! – sziszegte Autumn. – Nekem két faluval odébb van az otthonom és nem akarok este kódorogni.

-         Elviszlek lovon! – rántotta vissza Fabian.

-         Menj csak a feleségedhez, van épp elég dolgod vele még ma éjszaka – húzta el a száját Autumn.

-         Féltékeny vagy? Te féltékeny vagy! – állt meg Fabian és tiszta szívből felkacagott.

-         Nem – tette keresztbe a karját Autumn.

-         De igen. És ez annyira, annyira csodás! – rázta a fejét hitetlenkedve Fabian.

-         Örülök, hogy ilyen jót nevet rajtam uram – kapta fel a szoknyáját Autumn és nekiiramodott. Iszonyat jó futó is volt Autumn. Fürge és gyors, hosszú lábakkal, Nehéz lefutni egy olyan nőt, aki tele van energiával. Márpedig Autumn sosem volt lagymatag. Ő nem volt kényes úrinő, se finom cipő, se fűző. Autumn aztán tudott futni. De igazán. Fabian maga is kifulladt mire utolérte.

-         Mi az isten bajod van? – kapta el a lány karját Fabian.

-         Lefeküdtél vele? – kérdezte Autumn.

-         Persze, hogy igen. Ő a feleségem és fiút akarok te is tudod – ordította rá Fabian. – Fogd fel! Anna a feleségem! Nekem törvényes utód kell! Mi ezzel a bajod?

-         Semmi! Eredj és csinálj fiút a feleségednek!

-         Ha nem bírod elviselni, hogy lefekszem a törvényes feleségemmel, akkor ennyi Autumn, mert ezt vagy elfogadod, vagy akkor vége!

-         Jó akkor vége Fabian! Menj és szakadjon rád a mennyezetes ágyad, miközben a feleségeden dolgozol! Jó munkát! Neked úgyis csak ennyi a munkád! Isten veled! – hadonászott Autumn s ismét futásba kezdett. Fabian nem futott utána. Csak a fejét rázta. Autumn túl fiatal. Persze, hiszen Corinne-nál is fiatalabb. Nem érti a nagyobb összefüggéseket és amíg nem fogadja el a helyzetét, és nem mond le valami romantikus álmairól akkor, ennek így tényleg nincs értelme.