Gesztenyevéset

Corinne hanyatt fekve nézte a bárányfelhőket, hogy hogyan úsznak az ég világoskék tengerében. A fiúk gallyakat keresgéltek a tűzhöz. Corinne most ébredt délutáni szunyókálásából és a fűbe terített szőrmét tapisgálta meztelen lábával. Kinyújtotta a karját is ujjaival körberajzolta a felhőket az égen. A tűz körül a szüleik sürgölődtek. Még most kezdték meggyújtani a tüzet, világos volt. Meleg fényben ragyogtak a fenyvesek. A lenyugvó nap glóriát emelt köréjük. Corinne a lábszárához kapott és megvakargatta. Megcsípte valami? Vagy csak egy fűszál ért hozzá? Fabian belehajolt az arcába.


- Mit akarsz? – tolta el Corinne.

- Fent vagy? – nézett bele húga szürkéskék szemébe.

- Miért szerinted nem? – ült fel morcosan Corinne. Fabian a tenyerét Corinne szájához nyomta. Valami nedvesség csorgott végig Corinne állán.

- Nyisd ki a szád! – szólt rá Fabian erőszakosan. Corinne bele akart harapni bátyja tenyerébe, de Fabian résen volt, s elkapta. Az édes puhaság Corinne szájában landolt. Corinne megnyalta az ajkait.

- Mi ez? – dörzsölgette az állát Corinne.

- Málna – térdelt le a szőrmére Fabian Corinne mellé.

- Hol szedted? – nézett körbe Corinne.

- Ott a bokornál! Gyere! – Corinne mezítláb szökkent a fűbe. Végigbotorkálta az utat Fabian után.

- Ó, ez tényleg málna! – tapsikolt Corinne. – Szedek én is! Mutasd, hogy kell! – állt lábujjhegyre és figyelte a bátyját, hogyan szedegeti le épen a málnaszemeket. Corinne a szoknyájába szedegette a málnaszemeket, néha egyet-egyet a szájába vett és szinte rágás nélkül lecsúsztatta. Édes málna volt. Méznél is édesebb.

- Finom – majszolta egy ideig Fabian, aztán otthagyta húgát a málnabokornál. Corinne körbenézett. A fiúk már visszatértek a tüzelőgyűjtésből. Corinne átszökdécselt szoknyájába rázogatva a málnákat. Armand a szőrmén féloldalasan heverve bütykölt valamit a késével.

- Szedtem málnát, kérsz? – tolta a szoknyáját Armand elé.

- Egy szemet – biccentett Armand. Corinne kiemelt egyet és Armand szája elé tartotta. Armand a kislány ujjával együtt bekapta.

- Hamm! – morogta játékosan. Corinne visítva húzta ki az ujjait és ugrálva megkerülte a szőrmét, majd páros lábbal belerobbant a szőrme közepébe. A sarkára ülve szemezgette a málnát, s közben a tűz körül szorgoskodókat figyelte. Armand kezében továbbra is a kése járt. Fabian futva érkezett.

- Képzeljétek a tűz alatt élnek tűzgyíkok! – suttogta Fabian izgatottan.

- Nincsenek tűzgyíkok – jelentette ki ráérősen Armand.

- De vannak! Láttam őket, mozgatták a tűzrakóhely köveit – erősködött Fabian. – Megnézed Corinne?!

- Nem szeretem a gyíkokat – fintorgott Corinne.

- De ez tűzgyík! A tűzben lakik! Nem vagy rá kíváncsi? – dörzsölgette tenyerét a nadrágjába Fabian.

- NEM! – ismételte Corinne. – Tessék egyél málnát! – dobott a testvéréhez néhány szemet. Fabian kinyitotta a száját, de egy se repült bele.

- Ú játszunk ilyet! – kérlelte felcsillanó szemmel Fabian. – Corinne dobja a málnát és a szánkba kell találnia. Tök jó lesz! Mint madár a fiókáit etetve!

- Tetszik! – állt fel a szőrmén izgatottan Corinne és egyik lábát felemelve behúzta a szoknyája alá kis mezítlábas talpát megtámasztva a térdén. Kiválasztott egy szemet és próbált beletalálni Fabian szájába. Fabian figyelve a málna röptét eldőlt és a málna a szájába érkezett. Elégedetten forgatta meg a szájában a gyümölcsöt.

- Armand! – Corinne laza ívvel dobott egy kis szem málnát a fiúnak. Armand is elkapta, s visszafordult a munkájához.

- Most kettőt dobj! – szólt rá izgatottan Fabian.

- Jó! – csücsörített Corinne, s a saját szájába is nyomott néhány málnaszemet. Fabian várakozott. Egyik málna sem jutott el hozzá, a szőrméről szedte össze. Corinne még néhány kört tett meg a dobálással, miután leengedte a szoknyáját.

- Elfogyott, nem szedtem többet – ült vissza a szőnyegre. Négykézláb mászva Armandhoz kúszott.

- Mit játszol? – kérdezte a fiút.

- Játszani szeretnél? – nézett rá Armand.

- Ühüm – bólogatott lelkesen Corinne.

- Akkor figyelj! Olvasási gyakorlat következik – mondta Armand.

- Jó Játék! – bólogatott várakozón Corinne, s kis szoknyáját lesimította a combjára, miközben várakozott. Armand egy friss gesztenyét gurított Corinne-nak. Corinne felkapta és megforgatta. Addig forgatta, amíg meg nem találta benne a vésetet. Armand késsel vésett bele valamit.

- Milyen betű? – kérdezte Armand. Corinne vizsgálgatta a vésést.

- Armand betű. A betű – mondta Corinne.

- Így van jól van – bólogatott Armand. S új gesztenyét emelt fel, Ismét vésni kezdett, s amint elkészült átgurította a lánynak. Corinne elkapta és figyelte.

- Ez anya betű. Maria betű. M betű – ismerte fel a jelet Corinne. Armand csak biccentett. S fürgén újra rajzolt a következő gesztenyébe. S átdobta. Corinne elkapta s úgy forgatta, hogy a betűt lássa a gesztenyébe vésve.

- Óra betű. O betű – mondta rá öntudatosan Corinne.

- Akkor az utolsó következik – sandított fel rá Armand és a tenyerében ügyesen forgatta a gesztenyét. Amint elkészült a véséssel átgurította Corinne felé a gesztenyét. Corinne vizsgálgatta a formát. Nézte a vésetet.

- EZ lesz az apa betű. Robin betű. R betű – mondta ki Corinne. S megforgatta a gesztenyéket a szőrmén.

- Ha ezt a négy betűt sorrendbe teszed. Értelmes szó lesz. Amit összeolvashatsz belőle – magyarázta Armand. – egy négy betűs szó.

- Mh egy négy betűs szó? – Corinne hason feküdt a szőrmén, talpait az ég felé lengetve könyökölt a szőrmén és tenyerébe helyezte az állát. Nézte egyik gesztenyét a másik után. Koncentráltan gondolkodott. Fabian egy fűszálat a tenyerébe véve próbált fütyülni, eddig eredménytelenül. Nem érdekelte a szókirakó. Armand összecsukta a kést és Corinnet figyelte. A lány ide-oda tologatta a betűket.

- Nézzük csak! R – Ó – M – A – formálta a betűk hangzását Corinne.

- Most mond egybe ne betűzve – felelte Armand.

- Róma. Róma? Kitaláltam? Ez az a szó?! – lelkendezett Corinne és izgatottan feljebb tolta magát mintha fóka lenne. Armand mosolygott, s tenyerével a fejét támasztva hevert a vele szemközt hason fekvő Corinne-al.

- Emlékszel én milyen sorrendbe adtam oda? Olvasd visszafelé – mondta Armand.

- Apa! Nem tudom, hogy kell ezzel fütyülni, mutasd meg újra! – pattant fel a szőrméről a fűszállal dühösen Fabian és otthagyta a szőrmén a szókirakót játszókat. Armand átforgatta a gesztenyéket Corinne előtt, hogy egyszerűbb legyen neki, balról jobbra olvasva.

- A – M – O – R – olvasta egymás után Corinne. – Amor? Ez mi?

- Szerinted mit jelent? – Corinne tanácstalanul nézett fel rá. Armand futó mosollyal az ujja köré csavarta Corinne egy kósza vörös fürtöcskéjét, s közelebb hajolva a fülébe súgta. – Amor azt jelenti, hogy szerelem, szeretet – mondta Armand. Corinne ámuló tekintettel nagyot nyelve nézett a fiúra.

- Ó!- formálta Corinne apró szájával és nézte maga előtt a négy gesztenyét, mintha csodát látna. Az első szavak egyike, amit el tudott olvasni. S Armand gesztenyébe faragta neki. – Miért? – kérdezett rá kíváncsian Corinne.

- Csak – húzódott el Armand. Corinne azt akarta tudni miért ezt a szót kapta. Miért ezt véste neki a gesztenyékbe. De erre a kérdésre ő maga sem tudott volna válaszolni. Mert nem tudja miért. Több volt ebben a céltalanság, az ösztön, mintha valami tudatosságot keresett volna benne. Felnézett az apjára és Robinra. Rablóhúst készítettek. Mit felelhetne?

- Felejtsd el! – legyintett Armand és felállt.

- Hova mégy? – ült fel rémülten Corinne is.

- Vissza Londonba – húzta el a száját Armand.

- Most?

- Nem most, de hamarosan. Ti is.

- Nem szeretem Londont. Londonban csak téged szeretlek.

- Csak Londonban? – húzta fel a szemöldökét Armand.

- Te már eldöntötted kit veszel feleségül?

- Ez micsoda őrültség?

- Fabian nekem elárulta, hogy ő anyát akarja feleségül venni.

- Fabian nem veheti feleségül a saját anyját – forgatta a szemét Armand.

- S te engem? – kérdezte Corinne.

- Kicsi Corinne úgy látom te még nem ébredtél fel, bizonyára álmodozol. Szólj ha fent vagy! Megyek a tűzhöz – hagyta ott a szőrmén a kislányt Armand. Corinne hanyattfeküdt a szőrmén és nézte a gesztenyéket. Egymás után a szeme elé emelte.

- Mit csináltál te kis majom? – rúgta meg Corinne lábát Fabian.

- Miért?

- Mert Armand olyan harapós lett mint amilyen te vagy! – nézte a kézfejét Fabian, ahol Corinne harapásait kereste.

- Semmit sem csináltam!

- Jó, ne beszélj vele olyan dolgokról, amikkel csak elkergeted közülünk világos? Ő a barátom és ha miattad nem barátkozhatok vele akkor jól bezárlak a szobádba és hallgatom hogyan vonyítod a holdat kiskutyus! – dőlt hanyatt testvére mellett Fabian.

- Képzeld Armand azt mondta nem veheted feleségül anyát – jelentette ki Corinne.

- Ó!

- De azt nem mondta, hogy engem nem vehetsz feleségül – folytatta Corinne elgondolkodva.

- Ühüm – mérlegelte Fabian. – Hát nem tudom, azt nem szeretem ha harapsz – jelentette ki Fabian elgondolkodva. – Van nálad málna?

- Nincs ,de a szoknyám ragad a málnalétől – sóhajtotta Corinne.

- Málnaíze van? – fordította a fejét Corinne felé Fabian.

- Nem tudom, nem kóstoltam – Fabian felült és a szája elé húzta Corinne szoknyáját, s megnyalta.

- Pamutíz, valami édessel, nem rossz – bólintott Fabian. – Ha megtanulsz lekvárt főzni, lehetsz a feleségem.

- Óh, a lekvárfőzés nagyon nehéz, de majd megkérdezem Franciost – egyezett bele Corinne.

- Hát akkor ezt megbeszéltük – fogta meg bátyja kezét Corinne és tűrte, hogy a fiú felráncigálja a szőrméről és kéz a kézben futottak a tűz körül ülőkhöz.