Erdei verseny

Corinne mezítláb lépkedett a napsütötte erőd kis verandáján. Csalódottan szemlélte díszítése csúfos kudarcát a napszárította fáról egyszerűen leperegte ka verandára a falevelek. Corinne a lábujjaivaltologatta a faleveleket a verandán. Ajakbiggyesztve nézett fel Armandra aki csak vállat vont. Hatalmas puffanással landolt egy fehérbe bugyolált csomag a verandán. Fabián fújtatva mászott utána. Corinne mezítláb végigcsattogott a kis faerődön és felemelte a csomagot.


- Ne dobáld a babám! – prüszkölt Fabianra. – Ha valami baja lett téged is megverlek!

- Miért kit vertél már ma meg? – nézett rá Fabian kissé meglökve a húgát.

- Senkit, de ma te lehetsz az első.

- Tudod Armand, azt hinnéd, ha húgod van az lány és nem harap, nem rúgdos és nem verekszik! Ehhez képest Corinne felér tíz másik unokatesómmal! Fárasztó!

- Bármikor bármiben legyőzlek – nyomta húga mellkasához a hátán cipelt babát Fabian. – Ha még egy babát felcipeltetsz velem idáig egyesével fogom őket ledobálni az ablakon.

- De ez kisbaba nem bánhatsz vele így – tiltakozott Corinne és vizsgálgatni kezdte babái épségét.

- Már megint nyávogsz! – hagyta ott testvérét Fabian. – Ma versenyzünk beszállsz vagy nem érdekel?

- Milyen verseny – simogatta babája haját Corinne magához szorítva a játékot.

- Csúzliversennyel kezdünk – nézett még hátra Fabian.

- Nem tudok csúzlizni – fordult sarkon corinne és két újabb babájával bevonult az erődbelső kis szobájába. A fiúk már sorban ültek a verandán lelógatva lábukat a levegőbe és a célpont felé méregették csúzlijukat. Fabian és Armand becsusszantak az unokatestvéreik mellé. Egyesével kezdték lőni a fára állított dobozt. Aki eltalálja és leveri az egy pontot nyert. Fabian húzogatta a csúzli gumiját, igazgatta, helyezkedett, méregette. Már készült a nagy lövésre. Armand ráérősen vett ki egy követ a mellette levő vödörből.

- Lekoptattuk Corinne-t ennek most örülök, azt hiszem mégiscsak megérte felcipelni a babáit – lőtte ki első kövét Fabian. Nem talált. Armand vette célba a dobozt. – Ja, amúgy Corinne szerelmes beléd! – fűzte hozzá Fabian mellékesen, éppen akkor, amikor Armand ellőtte a követ. Persze félrement. Az unokatesók meglepve kapták a fejüket Armandra. Köztük Armand volt a legjobb csúzlizó és célba lövő, hogyhogy nem ment neki? De már a sor kezdődött előlről. Armand oldalt nézett unokaöccsére.

- Tessék? – kérdezte élesen Armand.

- Mondom. Láttam a „ titkos naplóját” – mórikázta magát Fabian. – Ez olyan lányos dolog, tudod?

- Micsoda?

- Hát naplót írni!

- Corinne nem is tud írni! – vágta rá Armand.

- Azt mondta igenis tud és te tanítottad! – lőtte el a követ Fabian. – Talált! Ez az! Egyre jobb vagyok figyeled? – kérdezte Armandot, de Armand nem figyelt.

- Mit írt?

- Hát A + C és egy nagy szívbe rajzolta. Tele van az egész napló idétlen rajzokkal meg szívecskékkel. Belédzúgott! – vigyorgott rá Fabian komolytalankodva. Armand megint tévesztett. – Ma nagyon nem megy neked.

- Mert baromságokat beszélsz!

- Na jó, lehet, hogy az A betű nem is téged jelöl, ugyanis Corinne valami női logikával kihámozta, hogy Apa is A-val kezdődik. Jé erre nem is gondoltam! Akkor bocs. Lehet Apába zúgott bele! Mindig az ő ölében akar ülni. Igazad van – keresgélt egy laposabb követ a dézsában Fabian. – De hát apát Robinnak hívják! Látszik hogy lány! Nem ért semmihez – végre a doboz visszakerült a helyére. Fabian ismét méregethette, de hátulról félrelökték.

- Látszik, hogy lány? Rólam beszéltél? Engedj ide! – Corinne apró kis lábujjait sütötte a napfény. Armand aki legszélen ült tovább araszolt fenekével, hogy helyet hagyjon a lánynak. Corinne leguggolt majd lábait kinyújtotta, s a fiúkhoz hasonlóan lelógatta a levegőbe. A sok fekete nadrág közt Corinne hófehér pipaszár lábai lógáztak a levegőbe.

- De jó! A szél a lábujjaim közé fúj! – lengette lelkesen a lábait Corinne. Homlokát megtámasztotta a gerenda korlátjában és figyelte a többi fiút. Megint magatoknak játszotok! – állapította meg Corinne. – Add kölcsön a csúzlid Fabian!

- Miért én? Kérj mástól kölcsön! – tiltakozott hevesen Fabian.

- Megharapjalak? – nézett rá kegyetlenül Corinne.

- Rátapossak a lábadra? – vágot vissza Fabian és lökött egyet testvérén. Corinne Armandnak dőlt.

- Miért nem kéred az enyémet? – kérdezte Armand. Corinne felé fordult és elpirulva lesütötte a szemét. Nem is mert a fiúra nézni. Armand mogyoróbarna szemei olyan sok titkot rejtenek, és tudnak és láttak és Ő Armand.

- Corinne de Noir! Hahó! Napfürdőzől még órákig vagy elveszed a csúzlim? – kérdezte Armand incselkedve. Corinne felvetette a szempilláit és valóban Armand a csúzliját tartotta felé. Corinne félénken vette át. – Mióta lettél ilyen szégyenlős Corinne? – kérdezte némi provokálással a hangjában Armand. Corinne még jobban elvörösödött, s zavarában inkább követ kezdett keresgélni a dézsájukban. Corinne Fabianhoz hasonlóan leeresztette egyik szemhéját célzott és eldobta a csúzlit is meg a követ is. Landolt lent az avarban mindkettő.

- Attól tartok elejtettem. Upszi – emelte vékony kis szemöldökét a homlokára Corinne és pislogva Armandra nézett.

- Lemegyek érte! – húzta fel a térdét Armand.

- Megyek veled én is - szökkent fel utána Corinne is, s meztelen lábaival a magas fiú után csattogott. Armand keresgélt az avarban a csúzli után. Corinne meztelen lábait szűrkálták az apró tűlevelek. Mintha parázson táncolna szaladgált rajta. Armand egy ideig figyelte ténykedését. – Nincs cipőm – pirult el Corinne.

- Elvesztette a cipellőjét a hercegkisasszony? – kacsintott rá Armand. – Gyere a nyakamba veszlek.

- Komolyan? – ámult el Corinne, s még mielőtt igazán beleegyezhetett volna Armand derékon kapta és egyszerűen a nyakába ültette. – Hú de jó ilyen magasról! Egészen más az erdő! – sikoltozott Corinne, lábai Armand mellkasán lógtak le.

- Fabian nyerte a csúzliversenyt! Megyünk a forráshoz! – kiáltotta a mellettük elszaladó Cody.

- Menjünk mi is! Ilyen magasról elérem a fák ágait! – lelkesedett Corinne. Ahogy haladtak az erdőben Corinne nyújtózkodott, hogy elérje az alsó ágakat ás meg-megrántotta őket, Apró levelek hullottak rájuk. Corinne nézte az átszűrődő napfényt, élvezte a fáradtság nélküli utazást Armand vállán és szinte magához ölelhette a fákat ilyen magasból, ujjaival meg-megérintette a faleveleket. Átmelegítette a leveleket a napfény, erezetük kirajzolódott ezen a különös átvilágításon. – Gyertek velünk! – húzta maga után a leveleket Corinne belekapaszkdova, de csak azt érte el, hogy leszakította egy-egy levelet vagy levéldarabot.

- Engem bezzeg sosem vettél a nyakadba! Pedig nálam nincs jobb barátod – baktatott Armand mellett Fabian durcás képpel.

- Te nehezebb vagy!

- Egy fenét! Tudom miért, mert ő lány!

- Nem, hanem ő mezítláb van – magyarázta Armand.

- Én is levehetem a cipőm – jelentette be Fabian.

- Azt inkább ne tedd Fabian, elájulnánk és a fák is kidőlnének! – gúnyolódott Corinne.

- Te szoktál a cipődbe meg az ágyadba pisilni – vágott vissza Fabian.

- Nem is!

- Vigyázz mert a nyakadba pisil! – figyelmeztette Armandot Fabian.

- Értem. Tehát ha valami melegség önt el Corinne közelében az a pisije – nevetett Armand.

- Fiúk, olyan gonoszak vagytok! – nyafogta Corinne, s Armand fejére koppintott.

- Gyaloghintó megérkezett a helyszínre – Emelte le a nyakából Corinnet Armand, s Corinne vidáman futkározott a fiúkkal a forrás közelében. Corinne a forráshoz araszolt. Békésen csordogált a tiszta víz. Óvatosan belemártotta nagylábujját, majd gyorsan el is kapta. Armand elhaladt mögötte és futólag beleérintette az ujjait a vízbe. Langyos volt. Egyáltalán nem jéghideg.

- Jelöljük ki azt a két fát, húszszor kell megkerülni – jött-ment Fabian. – Az én vörös kendőm már odatettem jelzőkendőként. Add a tied! – tartotta a tenyerét Armand elé Fabian.

- Majd én visszaszámolok! – ugrándozott a forrásnál Corinne.

- Számolni se tudsz! – kiáltotta Fabian a háta mögé, s máris besorakoztatta az unokatesókat. – Vigyázz! Kész! Rajt! – rikkantotta el magát és nekiiramodtak a de Noir fiúk rohangálásától és kiabálásától volt hangos a forrás környéke. Corinne beletapisgált a forrásvízbe. Nézte két fehér lábfejét, ahogy átcsorog felette a forrás tiszta vize, s a vízen megcsillan a napfény, és a megtört fény, különös márványcsíkokat festve a lábfejére. Tapisgálta a vizet, pancsolta benne a lábait, először csak átlépett egyik partjáról a másikra, majd, átugrálta. Végül minél messzebbről igyekezett beleugrani. Nem maradt eredmény nélkül a ténykedése. Armand erős határozott mozdulatait érezte. Olyan volt, mint amikor az apja öltözteti. Armand megrántotta a szoknyája alját, felcsavarta, mint amikor mosásnál kicsavarják belőle a vizet és a kendőjével ügyesen a kislány derekához kötötte.

- Ez mi? – nézett fel rá értetlenül Corinne.

- Nem szeretném, ha összevizeznéd a szoknyád - hajolt le és egy könnyed merítéssel a tenyerével Corinne lábára lendített egy kis vizet. Corinne visítva ugrált és csalódva látta, Armand nem maradt vele a forrásnál vizeskedni. Visszament a fiúkhoz. Corinne leguggolt a forráshoz és nekilátott sárból süteménygolyókat formálni. Agyagos volt a talaj. Könnyen nedvesedett, s Corinne úgy belelendült a csokigolyógyártásba, hogy könyékig saras volt. Sorakoztak az agyaggalacsinok a forrás mentén mire a győztest kihirdették a fiúk.

- Armand nyert! Már megint! Ez nem fair! Nagyobb és erősebb nálunk – bosszankodott Fabian a húgához érve.

- Csináltam sütiket! Kérsz? – mutatott a golyókra Corinne. Fabian ránézett, és egyszerre felcsillant a szeme.

- Szupi! Corinne te néha ász tudsz lenni! – szorította magához a húgát Fabian és máris felkapott két golyót. – Srácok ezt kapjátok ki! – Hajított el egy sárbombát Fabian.

- Mi a csoda?! Fabian! – akit eltalált a sár az azonnal nekirontott Fabiannak.

- Mit csináltok a sütijeimmel?! – toporzékolt Corinne és a fiútombolás kellős közepébe keveredett.

- Ezt neked! Ezt! – Pillanatok alatt elfogytak a nedves földes agyaggolyók, és repültek szanaszét a forrás körül, Corinne egyik fiútól a másikig rohangált, saras lett mindenki.

- Normálisak vagytok? - kiáltotta el magát Armand. A döbbent csendben egy sárbomba Armandot találta el. Elszabadult a pokol. Corinne is beszállt és egymást kergetve dobálták a nedves földdel egymást. Elfogyott a kész sárbomba. Corinne a bátyjához lépett és saras kis ujjaival két csíkot húzott Fabian arcára.

- Tökéletes harci csíkok – jelentette ki Corinne.

- Neked is! – nyomta rá a tenyerét Corinne két arcára Fabian.

- Ne már! – Corinne elfutott a bátyja elől. S mivel nem nézett előre egyenesen Armand karjaiba rohant.

- Vége a játéknak! Gyere moss kezet és arcot! – tolta a lányt a forrás felé Armand. – Megy le a nap, haza kell mennünk – figyelmeztette a fiúkat Armand. Mintegy vezényszóra a fiúk is a forráshoz futottak és kezet és arcot mostak legalább. A ruhájukról így is sütött, hogy mivel töltötték a délutánjukat. Mindenki szánalmasan saras volt, a legrosszabbul Corinne festett, akinek a fehér ruhája olyan volt, mintha végighemperegte volna az utat a földön. Már nem volt egyetlen hófehér pontocska sem a ruháján.