Éjszakai titkok

Az ebédlő kristálycsillára alatt fényesen ékes tiarák fénye ragyogott. Suhogtak a szoknyák a francianégyest járó párok lágy mozgására. Robin az ékszereket figyelte az asszonyokon, már ismerte a londoni vendégek címét, a klán kezdte kiismerni szokásaikat. Az első sikeres rablásuk még idefelé érte a vendéget. Robin csak a kopaszodó angol úriember homlokára a két szeme közé helyezte a coltját s dús keblű partnernője sűrűn kapkodta le magáról az ékszereket. Ilyen könnyű és gyors rablásban ritkán lehetett részük. Maria mit sem tudott az esti rablóakciójukról. Ő azzal volt elfoglalva, hogy a virágok a vázákba kerüljenek. Télvíz idején virágokkal telehinteni a szalont, micsoda lehetetlenség? Robin értetlenül csóválta a fejét ezen a természetellenes akción. De a két nő elégedett volt. A de Noir-nagyasszonyok élvezettel sürögtek forogtak az általuk adott estélyen. Élvezzék kedvükre.


A gyerekeket már ágyba dugták a díszvacsora kezdete előtt. Az unokatestvérek azonban jobban tervezték az idő eltöltését, most, hogy a szüleik a villa szalonjában és ebédlőjében tartózkodva mással voltak elfoglalva. Armand ágyában gyűltek össze a fiúk. Ugyanis Armandnak, a rangidősnek köztük már széles ágy dukált. Nem úgy mint a fiatalabb de Noiroknak. Armandnak baldachinos ágya volt és összehúzta a függönyt. Furcsa kukorékoló hangja a suttogástól még természetellenesebb volt. Hol élesen magas, hol ijszetően mély kettős kontrasztjában játszott a hangja a mutálás biztos jeleként. Corinne a női lakosztályrészben kapott elhelyezést, de ő, aki megszokta, hogy bátyja után kutasson most is résen volt. Korán tették ágyba. Nyolc óra volt, sötét, de mégis éberen hallotta a vonósok dallamát. Eredetileg a hang irányába akart menni, amikor a fiúk hálórésze felől fényeket látott. Mezítláb hangtalan lépkedett a szőnyegen és benyitott az ajtón ahonnan a fényeket látta. Az árnyak egy vörös kárpit mögül szűrődtek ki. Corinne közelebb merészkedett és elhúzta a függönyt.

- Ti meg mit csináltok itt? – kerekedett el álmos kis szeme, ahogy az ágyban törökülésben körbe ülő unokatestvérekre nézett. Cody, annyira megijedt a háta mögül érkező hangtól, hogy csuklani kezdett. A vékony kis kíváncsi hangra mindenki Corinne felé kapta a fejét.

- Corinne! – sziszegte Fabian és átmászott unokatestvérein és az ágy szélén könyöklő húgára nézett. – Hogy kerülsz ide? Ágyban kellene lenned!

- Ahogy nektek is! – vágott vissza Corinne.

- Menj vissza a szobádba! – suttogta neki Fabian.

- Csak, ha te is jössz!

- Én most nem megyek!

- Akkor beárullak anyáéknak! – vágta rá Corinne leghatásosabb fegyverét. Fabian hezitált egy ideig. Végül segített húgának felmászni az ágyra.

- Fiúk, ő Corinne, a húgom!

- Már ismerjük – méret végig a rózsaszín hálóinges zilált vörös hajú lányt Armand. - Kijelentem, hogy az ágyamba nem tartózkodhat lány! – mérte végig Corinne pimasz kis szeplős orrát ellenségesen.

- Ha elküldöm lebukunk, mert elnyávogja a szüleinknek, hogy fent voltunk – érvelte Fabian tehetetlenül.

- Hogy tettél szert ilyen idegesítő testvérre Fabian? – szegezte a kérdést egyenesen legközelebbi unokatestvérének Armand.

- magam sem tudom – sopánkodott Fabian. Corinne elégedetten helyezkedett el Armand puha párnáján, kis fenekével kényelmesen befészkelve magát a puha tollak közé, s hálóingjének alját egészen a bokájáig húzta, ahogy a térdét a hálóing rejtekében felhúzta az álláig és karjával átölelve lábait, állát megtámasztva a térdén nagy szemekkel Armandra pislogott. Fabian a húga mellett hason fekve felkönyökölt és figyelte a fiúkat.

- Tehát mit csináltok itt?

- Beszélgettünk – morogta Armand.

- Miről?

- Most hogy itt vagy már semmiről – támasztotta meg a hátát a baldachin tartóoszlopánál Armand.

- Titkok? – suttogta izgatottan Corinne és halkan tapsikolva körbenézett, s a választ bátyjától várta. Cody és Richard lehajtott fejjel ültek. Fabian lesütötte a szemét.

- Igen – felelte közönyösen Armand.

- Juj! Miféle titkok? – szorította meg Armand párnájának csücskét Corinne.

- Olyanok, amiktől az ilyen kislányok mint te ágybapisilnek! – vágta rá Armand. – Szóval mivel az én ágyamba pisilnél, tűnj el! – csattant rá a lányra Armand.

- Nem is! – vicsorgott rá tejfogaival Corinne és az ágy rugóit kihasználva a fiúra támadt. Armand nem számított a támadásra és aki csak fél lapockával tartotta magát a baldachin fáján egyszerűen eldőlt a nekiugró kislány teljes súlyától. Corinne az ölében tapisgált, s a baldachin függönyén borultak le a szőnyegre.

- Corinne! – kapott a húga után Fabian és sietve próbálta szétválasztani testvérét és Armandot. Armand Corinne vörös haját rángatta, Corinne visított.

- Kuss! – sziszegte neki Armand. S riadtan nyomta tenyerét a lány szájára. – Ne hangoskodj vagy betömöm a szádat világos? – Corinne megszeppenten nézte a fiút, aki a kezében az ő vörös hajszálait nézte. Jó néhányat kitépett. Fabian elhúzta a húgát Armandtól és védekezőn kettejük közé lépett.

- Armand arról volt szó, hogy megbeszélést tartunk nem? – kérdezte morcosan Fabian.

- Hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, ha idehozol egy lányt, aki mindent tovább ad majd a szüleinknek? – morogta Armand.

- Nem kotyogja el! Ugye Corinne? – kérdezte Fabian.

- Nem – felelte rá elszántan rázva a fejét corinne és még mindig kitépett hajszálai helyét dörzsölgette. Armand a pizsamanadrágjába törölve söpörte le a vörös hajszálakat s visszamászott. Corinne a bátyjának dőlve ült és hallgatta a fiúk beszélgetését.

- Milyen a londoni iskola? – kérdezte Richard.

- Pocsék. Unalmas. Hiányzik az erdő, örüljetek, amíg otthon lehettek. Anyám mániája, hogy ide járjak. De Apának nem tetszik.

- Járnak oda lányok is? – csipogta közbe két ásítás közt Corinne.

- Ez egy fiúiskola te lökött. Lányok nem járnak iskolába! – morogta Armand.

- Miért nem?

- Mert a lányok buták! – vágta rá Armand.

- Anya is okos – tiltakozott Fabian. Corinne elégedetten bújt bátyja ölébe, s lehunyta szempilláit. Fabian megmondta, és igaza van.

- Ha most hazamegyek építünk egy házat a fákra – sorolta Armand.

- Már apa elkezdte építeni – rántott vállat Fabian.

- Vihetnénk oda csúzlikat! – éledt fel Cody.

- Az nem is elég több faház kellene, lesfigyelők! – suttogta Armand.

- Ühüm!

- Elaludt már végre? – kérdezte hosszú csend után Armand. Fabian figyelte húga egyenletes szuszogását.

- El – bólintotta, s nézte húga lehunyt szempilláit.

- Mik az észrevételek?

- Hallottam, hogy egyik este anya és apa beszélgettek. Halkan, csendesen, s amikor észrevettek elhallgattak. Apa ideges volt. Járkált le-fel és egyértelműen pénzről volt szó. S apa kifakadt, hogy semmit sem érdemes az erdőben lopni, mert meglopják őt is. Ezért akarta a villát, mert amit itt szerez azt nem veszik el tőle. Az erdőben nagy a katyvasz Armand! – suttogta Fabian.

- Apánk egész ünnepek alatt az ágyat nyomta. Anya azt mondta csak fáradt, de akkor miért volt bekötve a válla? Apát meglőtték, ez nem is kérdés, amíg a raktárakat őrizte! – suttogta Cody.

- S mivel a raktárakban is sokszor lopott holmi van, ezért nem fordulhatnak a hatóságokhoz ez világos – bólintott Armand. – Fabian te mikor láttad azt a lovast?

- Talán egy hónapja. S tudod mi a furcsa? Mindig akkor van ez a különös lélekjárás, amikor apa nincs otthon. Figyelnek minket Armand! – Armand végigsimította az állát. Nézte Corinne előre bukó vörös hajtincseit. A lány békésen szendergett az ágyában a bátyja ölében. Tekintete találkozott Fabian várakozó pillantásával.

- Ugyanazok a fekete lovasok, akik akkor voltak ott a forrásnál? – kérdezte Fabian erőszakosan.

- Talán.

- Mi az?

- Ezek a lovasok hangtalanul járnak. A Lovak patáira rongyokat kötnek, hogy ne lehessen hallani a lépteiket. Ne maradjon nyomuk az erdőben. Ha Julien Montmartre a házatok közelében vadászik, akkor Fabian te vagy veszélyben és nem az anyád!

- Én anyámat jobban féltem! Ő megijed, ő nem ismeri az erdőt, ő fél!

- Neked is kellene! Amikor apád nincs otthon, védtelen a ház, és ezt tudják, csak a kedvező alkalomra várnak, és talán megölnek.

- Miért tennének ilyet, mi hasznuk ebből?

- Hát a fenyvesek, melynek jogos örököse te vagy apád jogán!

- Nem tudom Armand, de visszajöhetnél már, nélküled nem tudunk úgy barangolni az erdőben. Anyám nem is enged el! Egész nap a szoknyája mellett kell ülni, ha apa nem visz magával vadászni, akkor otthon kell lennem! – sóhajtotta Fabian.

- EZ az átkozott suli ne lenne! – morogta Armand. – Már én is mehetnék.

- Ijesztőek az éjszakai árnyak az erdőben Armand, és apám nem tudott megbirkózni velük akkor sem amikor megütközött velük. Ebből baj lesz!

- Nem lesz baj, legyetek résen! Apáink ismerik az erdőt, az erdőben mások a szabályok mint a városban ezt mind tudjuk! Tűnés aludni az ágyamból! – hessintette el őket Armand. Fabian zsibbadt lábát próbálta kihúzni húga feje alól. Armand csendre intette.

- Vissza kell vinnünk az ágyába! – súgta Fabian.

- Vezess! – morogta Armand, s felnyalábolta a lányt az ágyáról, s követte a folyosón Fabiant. Fabian húga szobájához vezette unokabátyját és benyitott. Armand halkan lépett a szobába a holdfényben jól látszott a lány vetett ágya, hajlott derékkal tette le, s mielőtt a lány súlya az ágyra nehezedett volna a lány lehunyt szempillákkal megszólalt. Olyan halk suttogó hangon, hogy Armand azt hitte csak álmában beszél a lány.

- Fabian nem tud mindent – motyogta a lány.

- Te fent voltál? – hőkölt hátra Armand, de ő is suttogott, s a lányra nézett. Corinne szeme nyitva volt, álmosságnak nyoma sem volt rajta, inkább riadtnak tűnt. Sötétszürke szeme most feketén csillogott a fényben ahogy némán bólintott. – Végig? – Corinne ismét csak bólintott. – Miért nem jelezted?

- Tudtam, hogy Fabian arról fog beszélni. De Fabian apával vadászni volt, amikor… jött a sheriff apáért és anya sírva zokogott, hogy az apánk nem bűnöző. Hogy nemes ember és ne vigye sehova, és befizetjük az adót és nem rablunk és nem bántunk senkit, csak vadászik, mint nemes kinek az erdő vadja jár.

- Az erdő vadai a királyé nemde? El akarták vinni Robint? – Corinne csak vizenyős szemmel riadtan bólogatott, s megreszketett a fiú karjaiban. – Tud róla bárki?

- Senki…csak anya és Francios. Nem látták, hogy a konyhaajtó kulcslyukán néztem őket és hallgatóztam. Anya megeskette Franciost, hogy nem beszélnek erről soha senkinek. Anyám lefizette a sheriffet, hogy ne vigye el apánkat. Anyám az apánk háta mögött rimánkodva elérte a sheriffnél, hogy bizonyos részesedés fejében de szemet huny apánk rablásai felett – Armand leült terhével az ágyra és nézte a megszeppent lányt az ágyban, akinek a szemét elöntötte a könnyek patakja. Corinne kisírta a bánatát.

- Miért nekem mondtad ezt el? – súgta rekedten Armand. Aztán rájött, hogy fölösleges a kérdése. Corinne a családnak nem beszélhet erről. Fabian előtt nem akarta az apja nimbuszát letörni, ráadásul Fabian talán elmondja az apjának. Corinne inkább csak félelmében fogta fel, hogy erről a titokról senkinek sem beszélhet. A de Noir rablások tehát tudott dolog. Amit a fiúk látnak, az pedig nem rablás, hanem egy titkos szövetség része. Amit Maria de Noir kötött a helyi sheriffel. Micsoda bonyodalmak! S mindezt tetézi, hogy most Londonra is kiterjesztette Robin de Noir a tevékenységét. Már érthető Maria de Noir miért nem akarta a londoni rablást. Vajon megsejti-e valaha is Robin, hogy a felesége sírta ki neki a szabadságot, s hogy ezek a kegyes kis rablások biztosítják az ő szabadságát? Mi lesz, ha új sheriff lesz? És mi lesz, ha a részesedés már nem lesz elég, vagy ha Robin fegyveresen lép fel a titkos rablói ellen?

Igen, Corinne ezért mondta el egy fiúnak, aki a legidősebb a fiatal nemzedékből. A felnőttekhez nem mert fordulni. Csak hordozta magában a tudást ki tudja már mióta. Armand homlokráncolva figyelte a lányt.

- Tévedtem Corinne. A lányok nem is olyan buták – jegyezte meg csendesen magába zuhanva.

- Ugye nem árulsz el senkinek? – kapaszkodott belé Corinne.

- Nem. De most már aludj! Biztonságban lesz nálam a titkod – emelkedett fel az ágyról Armand. Betette maga mögött a lány hálószobájának ajtaját, s meglepve látta, hogy Fabian még mindig a falat támasztja a folyosón.

- Mi tartott eddig? – kérdezett rá harapósan Fabian.

- Semmi, csak betakartam.

- Aztán jól betakargattad? – morogta Fabian.

- Jól.

- Jó éjt puszit is váltottatok? – dünnyögte mérgesen Fabian.

- Persze. És meg is dugtam!

- Mi? – Fabian értetlenül bambán nézett rá. – Ez mit jelent?

- Semmit. Azt hogy kicsi vagy még! Na eredj aludni! Sokat beszéltünk már ma és fáradt vagyok! Nekem holnap tanulnom kell.