Szinkronban

"én nem tudom; benned mi nyílik és mi zárul,

de valami bennem szinkronban van vele"

/ e.e. cummings: Valahol még sosem jártam/

Szerdán este nyolckor van az utolsó olyan műsor, amihez még Dylan hangosítása kell. Bosszantó módon férjemnek eszébe jut, hogy mégiscsak kedve van lenézni a várudvarra. Tehát most mindent végignéz és még egy sört is iszik, megvacsorázunk a lakoma ételeiből. Robert idegesítően birtokló. Félek, hogy érez valamit. Nem tudom. Rajtam. A tenyere állandóan a derekamon van, ha nem, akkor a kezemet fogja. S tudom, hogy ezt akkor csinálja, ha úgy érzi ki kell fejeznie, hogy az övé vagyok. Dylan a színpad mögött a fal mellett cigizik. De látom, hogy követ minket a tekintetével. Nyugodt. Kifürkészhetetlen a tekintete, ahogy összeakad a pillantásunk.  Zavartan babrálom a hajam. Most nincs betupírozva. Csak lazán mosattam és száríttattam. Dylan kedvéért. S valahogy férjem is megérezte a változást. Körbemutogat, mint egy prédát. Zavarban vagyok. Férjem nem akar az istennek se felmenni a lakásba. Telnek a percek. Nem akarom leordítani a fejét, de nagyon feszült vagyok. Egy könnyed estét akartam. Dylannel.

• Mi van? Idegesítelek? - kérdezi Robert, s tudja, hogy ezzel csak még jobban felhúz.
• Dehogy. Örülök, hogy velem jöttél végre - mosolygok rá. - Vegyünk szuvenírt?
• Vegyek neked egy kézművesszappant? - kérdezi Robert és addig nem tágít, amíg nem  választok egyet. Úgyhogy veszünk egy gyógynövényes kecsketejes szappant. - Keresel valakit?
• Dehogy. Csak körbenéztem - kezdem elveszteni az időérzékemet. Dylan munkaideje kilenckor lejár. Úgy beszéltük meg, hogy addigra elpakol és a parkolóban lejjebb gurul és megvár. Végre Robert elunja a nézelődést.
• Mehetünk?
• Még lenézek az étterembe, meg a tüzijátékhoz megnézem, hogy minden rendben van-e - felelem. - De sietek fel. Megnézzük a hátsó erkélynél a tüzijátékot? - vetem fel.
• Hát… majd meglátom. Addig lefürdök.
• Rendben - Robert szájon csókol és én lent maradok az udvaron. Ahogy felkattintja a villanyt öles léptekkel átvágok az udvaron és a várfalon kívül már futok a lejtőn lefelé. Dylan az egyik erdei beállóban a sötét kocsiban vár. Esküszöm majdnem nem vettem észre. Csak a cigarettájának vége parázslik. Bezökkenek mellé.
• Azt hittem sosem unja meg a nézelődést. Rossz ember vagyok ezért? - kérdezem bizonytalanul. Dylan mohó szenvedéllyel csap az ajkaimra. Most még nem rágózott, úgyhogy keserű a szája. Összehúzom az ajkaimat a cigarettaízt érezve.
• Bocs - morogja, s a cigit elnyomja, kipöccinti a csikket a kocsin és rágót dug a szájába. - Nem volt ilyen tervem a ma estére. De meggondoltam magam. Ahogy együtt láttalak titeket nagyon… mindegy… most… kiakasztott - Dylan kiugrik a kocsiból, megkerüli és kihúz az anyósülésről - Kinyitja a hátsó ajtót és szó szerinte beesik velem a hátsó ülésre vetett pokrócra, ami szintén mindenféle morzsadarabokkal van teli. Mentolos a csókja, és ujjaival a hajamba túr. Mindenütt tapint, a melleimen, a derekamon, feltornázza a lábaimat és felhúzza a szoknyámat. Nagyon vad. Nagyon szenvedélyes. Száz százalék akarat és vágy.
• Dylan - reszket a hangom, annyi érzelem kavarog közöttünk.
• Bocs, bocs… gyors vagyok, felhúztam magam, ne haragudj - Dylan a mellkasomra hajtja a fejét és próbál visszavenni a tempóból. Ujjai a bugyimon vannak, amit teljesen átáztattam. Felizgultam és tudja. Még sosem volt ennyire heves velem. S én már nagyon régen éltem át ezt, hogy valaki ennyire kíván.  A morzsák szúrják a karomat és a könyökömet. Dylan a hajamba zihál
• Nagyon finom illatod van. Mi ez?
• Öhm… hajparfüm - nyögöm.
• Tetszik - lihegi és egyszerre érzem, ahogy belémhatol. hörögve feszülök neki, s feljebb tolom a csípőmet. Nagyon más élmény. Intenzívebb. Máshogy érzem.
• Nincs rajtad…?
• nincs… -morogja lehunyt szemmel.
• Istenem - reszketek alatta. Most egészen érzem. Őt. nincs köztünk semmi.
• Hol tart a ciklusod? - húzza vissza magát.
• Nem lesz baj - tolom magam közelebb, hozzá és Dylan belémveti magát. Akkorát élvezek, hogy szerintem az egész hegyoldal visszhangzik a sikításomtól, és Dylan nem áll le, újra és újra felpörget és egymás után háromszor juttat a csúcsra.

Dylan szülei hazajöttek. Tehát nála már nem lehetünk. Rettegek, hogy David Night kinéz az ablakon. Miközben itt parkolok az ő házának utcájában. Dylannak írok egy üzenetet, hogy itt vagyok. Dylan cigisdobozzal lép ki a ház ajtaján. Az apja megtiltotta neki, hogy a házban dohányozzon. Még az ablakban se szívja, ha a szülei otthon vannak.

• Elszívok egy cigit! - kiáltja be, s becsapja az ajtót. A dobozból kiveszi az öngyújtót és egy szál cigarettát és rágyújt. Nem tudom hány slukkot szív, amíg komótosan nekiindul. Beül hozzám az anyósülésre. Tilosban járunk. Most már nagyon durván.
• Dylan… a tűzzel játszunk - túrok a hajamba.
• Nyugi, nem lesz gáz -lehúzza az  ablakot az ő oldalán, s én beindítom a motort.
• Hova menjünk? - sorolok be a forgalomba.
• Egy parkba - feleli, s a tenyerét a combomra teszi.
• Így nem tudok vezetni - érzem, hogy remeg a lábam a gáz felett.
• ok, bocs - elhúzza a tenyerét, de máris hiányzik az érintése. Szeretem Manchestert. Nagy. És nem ismer senki. Nem olyan, mint az a pletykafészek Ezüstharmat, ahol a fél családom is lakik és mindent tudnak arról, ha a városban mozgok. A legközelebbi parknál keresek egy parkolóhelyet és leteszem a kocsit. Dylan már elszívta a cigit. Kiszállunk és kézenfogva barangolunk nyugis terület után. Angliában mindenki a parkokban van, ha jó idő van. Nyáron nehéz nyugis helyet találni. Az egyik részen füvet nyírnak. Dylan kormányoz a parkban. Suhogó szoknyával követem. Könnyűek a lépteim, és Dylan egy félárnyékos helyre irányít. Távol a fő útvonalaktól, néhány bokor is takar. Dylan leül a fűbe és maga elé húz. Így én nekidönthetem a hátamat. Átkarol a karjaival és én teljesen belelazulok a két ölelő karjába, a felhúzott térdei közé, mint egy fotelba. Dylan félrehúzza a hajamat a tarkómról és időnként csókot hint a vállamra és a nyakamra.
• Egy igazgatónőnek van vajon szabadsága? - kérdezi rekedtes mély hangon.
• Persze. Most szabadságon vagyok.
• Komolyan? - hallom a hangján, hogy meglepődött.
• Ühüm. Szerinted nap közben, hogy tudnék eljönni az irodából ilyen sok időre - lehunyom a szemem és hallgatom a zajokat. Egy repülő tart a Manchester reptér felé. A távolban gyerek zsivaj. Itt a bokor másik oldalán kriketteznek, hallani ahogy a fának ütődik a labda és időnként kiabálnak valamit. Sok pár is van a parkban, fiatalok. Ülnek a fűben, beszélgetnek, csókolóznak. Olyan békesség van rajtam, mint még soha. Dylan minden levegővételét érzem. Ahogy emelkedik, és süllyed a mellkasa mögöttem. Dylan a felhúzott térdemen játszik a szoknyám szegélyével. Huzogatja rajta az ujjbegyeit ide-oda. Nagyon jól esik ez a finom simogatása. Teljesen elengedtem magam. Biztonságban érzem magam, és ez csodálatos érzés. Az én hányatott életem után, jó érzés, hogy ha valaki a hátam mögött van, akkor nem fojtogatni akar, vagy hirtelen a derekamhoz kapni, hogy megragadjon, vagy megcsikizzen. Vagy nem tudom milyen egyéb gonosz szándéka legyen.
• Elaludtál? - súgja halkan Dylan.
• Nem. Nagyon nehéz vagyok? - próbálom kicsit tartani magam, de Dylan visszahúz.
• Napozz csak - érzékelem, hogy motoszkál a hátam mögött. Tudom, hogy a cigit keresi. - Nem gond, ha rágyújtok?
• Nem - búgom vissza. Nem látom a lehunyt szemhéjam mögött, hogy mit ügyeskedik, de két karja előttem mozog. Hallom a sercegését az öngyújtónak és Dylan sietős mozdulata jelzi, hogy sikerrel járt. Megszívja a cigit. - Mennyivel élesebben hallok csukott szemmel! - állapítom meg.
• Persze, ha egy érzékszervünk kiesik a többi kiélesedik - a fejünk fölé fújja a füstöt. Ujjaimal a karját simítom.
• Annyira szeretem ha nincs rajtad az alkarvédő. Tudod?
• Hát ezt még sosem mondtad - állapítja meg.
• Nagyon tetszenek ezek a feliratok.
• Csak a várban van rajtam a takaró, meg ha hivatalos ügyeket intézek. Például a klubban nincs rajtam. Nem tudtam eddig, hogy nem zavar-e, ha így mutatkozom veled. Ma meg annyira meleg van - mondja.
• Akkor most már azt kívánom mindig ilyen meleg legyen, hogy lássam a tetkóidat - mosolygom.
• Mh ahhoz nem kell meleg. Anélkül is láthatod - nevet szárazon, s lazán tartja a kaját a térdén, időnként megpöccinti a cigarettát a hüvelykujjával. A fűszálak itt a térdemig érnek. Még erre nem járt a fűnyíró, de a morajlását hallom, álmosító a fűnyíró hangja.
• Bárcsak minden nap megtehetnénk ezt! - Dylan karjaiba fészkelem magam, újabb repülő húz el felettünk. Dylan elszívta a cigit, és lassan csókolgatni kezd.
• Dylan - lehelem, ahogy kezét lustán leejti a lábaim közé, és a szoknyám alá nyúl.- Egy parkban vagyunk.
• De itt nagyon hosszú a fű, és az a fűnyíró még nagyon messze van - mormolja, és ez kellő meggyőző erő volt ahhoz, hogy eltűnjünk ketten a fű takarásában.

Dylan vezet. A szörnyű szemetes kocsijában vagyunk. Dylan a napellenzője mögé tette egy közös képünket és most én is azt nézem. A napszemüvegemmel toltam hátra az arcomból a hajamat, és élvezem, hogy lobog a hajam a menetszélben. Egészen lélegzik a fejbőröm, most, hogy nincs mindig a tupírkonty a fejem tetején. Még mindig a szabadságomat töltöm. S közben Dylannel vagyok. A Tóvidék nemzeti parkban autókázunk. Dylan ráérősen vezet. Megcsap a cigarettaszag. De… már megszoktam. Dylan illata van. Mentol és cigaretta. Most én is rágózom. Teljesen régi emlék. Már nagyon régen nem rágóztam és most azt akarom, amit még gyerekként, addig fújni egy rágógumis gömböt, amíg szét nem pukkan. Dylan csak nevet rajtam, és közli ezek a rágók nem is alkalmasak ilyesmire. Ezek tényleg arra vannak, amire kellenek, nagyon friss íze van. Ha rágóillatot érzek, mindig csókolódzhatnékom támad, és ezt meg is mondom Dylannek, aki a fékre tapos és odahajol az ajkamra, hogy teljesítse a kívánságomat. Csókol és én nevetek, úgyhogy végül a fogaimat puszilgatja. Egész nap csókolódznék vele, annyira jól esik.

Dylan alkartakaró nélkül van és élvezem, hogy látom  a belső alkarján a puhább bőrön azokat a feliratokat. Már megint álmos vagyok. Dylannel folyton annyira nyugodt vagyok, és olyan biztonságban érzem magam, hogy szüntelen aludnék a közelében. Az alhasamban nyilallást érzek. A derekam is feszül. Nem nagyon figyeltem, valószínűleg közeledik a havim. Nem zavar Dylan fapados Seatja sem. Tulajdonképpen szeretek mellette ülni a Seatban. Még ha nagyon szutykos is. Megjegyzem, hogy hallott-e már a porszívóról és közli, hogy évente egyszer eszébe jut.

Dylen után hazaérni igazi rémálom. Mintha egy másik életbe érkeznék vissza. Robert most is a levegőbe szimatol és megjegyzi, hogy olyan fura szagom van. Tudom, hogy Dylan cigarettaszaga az. Nem nagyon lehet kiűzni a hajamból és a ruhámból.  Hiába próbálja meg Dylan a minimálisra csökkenteni, hogy érjen a füst. Hajat mosok és lezuhanyzok. Nyoma sincs, hogy közeledne a havi vérzésem, de a hasam most is tompán fáj.