Dylan

Mi sem vagyunk már ugyanazok

te meg én, mert itt egy kis hím…

/ e e cummings: itt a kis egér/

Durván éjszakai életet élek. Ami a normális embereknek a reggel nyolc, az nekem a délután öt. Én a délutáni csúcsban igyekszem munkába. Mások munka után mennek boltba. Tulajdonképpen én is. Ez azt jelenti, hogy éjjel-nappalikban vásárolok. Hatalmas előnye van éjfél után vásárolni. Szinte senki nincs a boltban. Olyan dolgokat látok, amiket mások nem. Az eladók ilyenkor próbálják fel maguk a ruhákat az öltözőkben. Sétálnak le-fel a boltban. Trécselnek. Hajnal négykor seprik a város utcáit. A hajnal első sugaraival hallani ezeket a lassú ismétlődő súrlódásokat.  A napi újságot hozzák az újságoshoz. A pékek dagasztják a kenyereket. A párás ablakokon át néha be-bepillantok, ahogy rutinos mozdulatokkal formálják a péksüteményeket. Valójában ilyenkor is van élet. Csak egészen más, mint az ami nap közben megy.

Szeretem ezt a fordított életet. Sosem akarnék változtatni. Mert nem bírom a nappali életet, azt a monoton nyüzsgést. Nem vagyok emberkerülő, csak gyűlölöm az emberi butaságot. S nappal nagyon sok a buta ember.

Mást látni egy városból nappal, mint éjszaka. A manchesteri éjszakai élet nem való mindenkinek. Száz százalékra állítanám, hogy a páromnak, Marianne-nak sem. Még a kapcsolatunk elején felvetette, hogy eljön velem a klubba, ahol dolgozom. Aranyos gondolat volt tényleg. De… nem olyan finom lelkeknek való hely, mint amilyen Marianne.

A klub, ahol dolgozom, egy régi manchesteri gyárépületben van. Ha valamiről ismert Manchester a labdarúgócsapatain kívül, hát az biztos, hogy az éjszakai élet.  A városban rengeteg művész él. Ahol dolgozom, a klubkoncertek után egy elég jó techno DJ van a klubban, szerintem az egyik legjobb a világon, szóval jó zenéket nyomat tényleg.

A klubban mindenféle alakok megfordulnak. Mivel Manchester a legnagyobb otthona a melegeknek, elég sok meleg pár is megfordul. Aztán lányok. Rengeteg csaj. Előbb-utóbb nálam is bepróbálkoznak. Marianne ezt tuti nem bírná, hogy néha igen előfordul, hogy a semmiből lesmárolnak. Egy ilyen támadással szemben elég tehetetlen az ember. Egy idő után mindegyiket ugyanolyannak látom. Testvonalat követő, tapadós fazonú ruhákban vannak. Alig takarja a feneküket. Mind hosszú hajú, festett csaj. Akiknek igazán mindegy, hogy aznap ki kúrja meg őket. Még a klubéletem elején bevallom hazavittem egyet-kettőt.

De hamar rá lehet unni ezekre a csajokra. Valahol szerintem elég sötétek, na nem mintha én is annyira dumálni akartam volna velük, márpedig egy jó dugásban ki nincs benne? De egy idő után mind egyformák. Apám is kiakadt a vadidegen csajok láttán. Akkor határoztam el, hogy kizárt, hogy sokáig otthon maradjak. A szülői házban magánéletet élni gáz. Szóval leálltam a jött-ment ribancokról és éjjel-nappal dolgoztam, hogy leléphessek. Apám akkor küldött el a nyugati határhoz egy vidéki várba dolgozni. Józan észhez téríteni. Komoly munkát csinálni. Mármint szerinte az komolyabb munka, mint klubkoncerteknél hangtechnikázni.

S akkor ismertem meg Mariannet. Nagyon más nő volt, mint akikkel addig találkoztam. Finom, elegáns. Mindig minden klappolt vele. Rendben volt a haja, a ruhája. Látszott, hogy szüntelen karban tartja magát. Intelligens nő volt, olyan akit lehet tisztelni, akire fel lehet nézni. Nagyon friss élmény volt nekem. De kimért és távolságtartó volt. Kedves, de visszahúzódó. Olyan nő volt, akinek rengeteg titka lehet. S ki akartam őket deríteni.

Valamilyen szinten ő volt a főnököm. De  átvirrasztott éjszakáimon róla álmodtam. Meg akartam szerezni. Csak elképzelésem se volt, hogy hogyan. A férjével volt mindig. Ott laktak a várban. Ahogy telt az idő egyre több mindent láttam. Észrevettem. S talán én vonzottam be, hogy végül maga jött el hozzám. Az volt a végpontja az ő házasságának, és a kezdete mi kapcsolatunknak.

Tudtam, mire számíthatok. Egy érett asszony, aki tudja, mit akar az ágyban, de nem kapja meg. Hallottam számtalan sikertelen próbálkozást, hallottam Marianne sikolyait, mindent tudtam róla. Nem voltak ilyen szinten titkai előttem. S tudtam, ha elérném, én megadhatnám neki, amire vágyik.

Viharos szerelem a miénk. Egy nyár alatt szerelembe és teherbe ejteni is csak én tudom azt, akit akarok. Onnantól már kész tények előtt volt a pályánk. Nem tervek, hanem célok voltak előttem. A valóság gyorsan zuhant ránk. Pelenkaszag és gyereksírás. A nap huszonnégy órájában. Kit ne zavarna?

Eljöttünk a várból. Mindketten felmondtunk. S Manchesterbe költöztünk, de sokszor magamba mélyedek, hogy jobb életet adtam-e én a családomnak, mint amiben élt Marianne eddig. Marianne a saját családja körében élt, még ha közönyösek is voltak vele. De itt… igazán senkije sincs rajtam kívül.

A füstöt a kirakatüvegre fújom, és átvágok a mocskos, még éjszakai szeméttel teli téren. Már seprik a járdát. De most még szemetes az egész város. Eldobált üdítős dobozok, cigarettacsikkek, falevelek, zsebkendők… annyi minden kavarog a földön. Megérkezett a virágárús néni,  a karoskosarával. Egész ízléses kis csokrokat szokott összeállítani. A cigit a számba teszem és a farzsebembe nyúlok a pénztárcámért.

• Csak enyhe a köd ma - mosolyog rám.
• De nem esik - biccentek. - Egy szép csokrot egy szép asszonynak - keresgélek a papírfontok közt a pénztárcámban, miközben megszívom a cigit.
• Fiatalember, annyira elgondolkodtat, vajon mindig ugyanannak az asszonynak veszi-e? - a kosarat igazgatja, amiben egy tucat csokor virág van. Száraz és reumás a keze. Olyan, akinek rossz időben fájnak az ízületei. Olyan igazi nagymamás terebélyes asszony.
• Igen. A gyerekem anyjának. Azt a púderszín rózsásat!
• Rózsa, inkaliliom és szarkaláb. Ízléses nőknek való!
• Nála ízlésesebbet még nem ismertem - teszem el a pénztárcám.
• Fiatalon házasodott! - jegyzi meg.
• Nem vagyunk házasok. - Elgondolkodik egy pillanatra. Komolyan néz. De nem reagál rá semmit.
• Maga mindig jól indítja a hétvégét fiatalember. Köszönöm a vásárlást és a figyelmét! Legyenek nagyon boldogok! - mosolyog, ahogy átadja a csokrot.
• Köszönöm - biccentem. Itt a városban lenézik ezeket a lépcsők aljában álló zugárusokat, pedig én nagyon kedvelem őket. Ők a legállandóbb elemei egy-egy térnek. Mint a kövek. Beülök a Seatba és hazavezetek. A Seat apám leharcolt kocsija. Amikor lecserélte, akkor kaptam meg. Tulajdonképpen tizenhat voltam. Bár akkor még nem vezettem. Amint megkaphattam a jogsit viszont beültem és onnantól a saját kocsimon mentem mindenhova. Nagyon le akartam szakadni otthonról.

Nem tudom mi a bajom az otthoniakkal. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy egy színjátékban veszek részt. Ahol a szomszédoknak játszunk. Eljátszuk, hogy család vagyunk. Apám a mintaapa. Dolgozik, komoly munkája van, hazajön, kocsit takarít, kertet rendez, bevásárol. Anyám kedves, dolgos, süt és főz. Mindenkit felköszönt ha neve napja van, vagy születésnapja, vagy bármilyen személyes fontos eseménye. Kedves a szomszédokkal. Barátságos, annyira cuki, hogy már természetellenes. Túl tökéletesek. Nem bírom az ilyen típusú áltökéletességet.

Nekem is el kellett volna játszanom a mintagyereket. A mintafiút. Aki udvarias, segítőkész, az a típus, aki átsegíti a néniket az úttesten. Meg ilyenek. Apám nevelt. Nem, sosem vert. Mindig csak pofázott. De annyit, hogy inkább megcsinálta az ember, csak duguljon már el. Csodáltam, hogy apám nem tudta ledumálni a bugyit Marianne-ról. Mert hajtott rá. Ezerrel tepert érte. Nagyon akarta Mariannet.  S apám amúgy tényleg egészen jó modorú pasas. Olyan, aki tud bánni a nőkkel. Lehet tőle lestem el pár dolgot? Fogalmam sincs.

Meg hát tekintve, hogy az ő génjeit örököltem, egészen jó kiállású pasasnak tartom. Bár én nem ügyelek ennyire az alakomra mint apám. Ő rendszeresen úszik. Heti két-három órát úszik, hogy formában tartsa magát. Akkor is kezd pocakosodni, bár talán szorosabbra húzza az öveit. De az ő kékesszürke szemeit örököltem.  Valószínűleg idővel a pocakosodását is. Bár én dohányzom, szóval van esély rá, hogy én nem fogok elhízni.

Apám nem tudja, hogy családom van. Leléptem otthonról és csak annyit közöltem, hogy költözöm. Átcuccoltam. S néha átugrom hozzájuk. Vonakodom közölni apámmal, hogy Marianne-el vagyok. Főleg azért, mert tudom, hogy rástartolt Marianne-ra. Ideges leszek a gondolattól, hogy akkor is ráhajt, ha az én párom. Szóval… inkább nem.

Apám szokása volt a hétvégi asztalra virágcsokrot hozni. Bár neki van kertje, sokszor onnan csippentgetett néhány virágot és vázába rakta. De ez a megszokás nagyon erős bennem. A virág hétvégén az asztalon...valami otthonról. A szülői házból. Na úgyhogy kialakult az a rendszer, hogy viszek haza hétvégére egy virágcsokrot Marianne-nak.

Ilyen korán még sárgán villognak a lámpák, gyorsan lehet haladni a városban. Forgalom sincs igazán. Reggel szinte mindig a postaládánál találkozom a földszinti nyugdíjas hölggyel. Volt már, hogy csavarókban láttam és teljesen elpirul. Egy karitatív szervezetnél önkénteskedik.

• Jó reggelt Dylan! hogy van a kisfiú? - lapozgatja a reklámújságokat.
• Növöget. Hogy tetszik lenni?
• Vagyogatok - s köhécselni kezd.
• Hurutos az a köhögés - jegyzem meg.
• Csak nem orvos leszel Dylan?.
• Nem, csak sok reklámot látok -  Bezárom a postaládát. Marianne-nak jött az olasz művészeti folyóirata. A liftből az a szőke hajú csaj száll ki, aki felettünk lakik a harmadikon. Mindig összefogott hajjal siet munkába. Ápolónő a kórházban.
• Szia! - köszönök rá. - Jó a parfümöd - jegyzem meg.
• Heló, kösz - zavartan néz rám és eloldalazunk egymás mellett. A parfümillata a liftben marad. Jellegzetes, édeskés parfümje van. Mindig tudom, ha használta a liftet előttem. A csokorral az egyik kezemben a hónom alatt a folyóirattal, a zsebemben kotorászok a kulcsom után, s kinyitom az ajtót. A lakásban csend van. Még alszanak. A sötételőfüggönyök behúzva. Marianne a fóliával letakarva az asztalon hagyta nekem a kaját. Az asztalon lévő lila vázába engedek vizet és beleállítom a csokrot.  A bézs nyersgránit fürdőszobában lezuhanyzom és nem zajongok azzal, hogy megmelegítsem az ételt, hidegen eszem és miután fogat mosok csatlakozom Marianne-hoz a hálószobában. A fiunk, Christopher ott alszik vele, hátát az anyjának vetve szétterülve szuszog. Marianne nyúzott arccal piheg a párnán, egy kényelmes pamuthálóingben. A tenyeremet átsimítom a csípőjén, mire fészkelődni kezd.
• Szia - mormolja. - Ettél? - súgja.
• Ühüm.
• Hogy ment az éjszaka? - az orrommal végigsimítom a bőrét. Érzem a virágillatú testápolója illatát.
• Képzeld senki nem hányt le - nevetek fel halkan.
• Remekül hangzik.
• Igen, és most kárpótollak az éjszakáért - mormolom a fülébe, és ujjaimat a bugyijába csúsztatom.

Együtt reggelizünk, már jócskán a délelőtt vége felé. Marianne a gyereket próbálja etetni, bár inkább csak harcol vele. Chris csak dobálja magát az etetőszékben, ha kieresztjük, akkor meg csak rohangál a lakásban. Őrült hangzavar van. Chris ordít, Marianne próbálja túlkiabálni. Lefőztem a kávét, mindkettőnknek megcsináltam a szendvicset.

• Elszívok egy cigit! - szólok oda és kimegyek az erkélyre a kávéval a kezemben. Régi hobbim, hogy figyelem az embereket. Nagyon kikapcsol. Nézni másokat, hogy mit csinálnak. Amíg otthon laktam, akkor is a bejárati ajtó előtt a korlátnak dőlve cigiztem és néztem a nyüzsgést az utcánkban. Időnként kávéztam is. Kint az utcán már megint kutyát sétáltatnak. A földszinten egy fekete macska ül az ablakban. A gazdája egy negyvenes elvált nő, a fiával a teraszon szoktak cigizni, néha átbólintunk egymásnak. Elkezd szemerkélni az eső. Chris bent a nappaliban továbbra sem hagyja abba az ordítást. Elnyomom a hamusban a cigit és bemegyek hozzájuk. Marianne rám néz. A tekintetében egész történetek. Csupa elnyomott lázadás. Csupa szemrehányás. Csupa kétségbeesés és düh és tehetetlenség. Chris nagyon eleven gyerek. Kikészíti az idegrendszert. Komolyan. Ha nem cigiznék, akkor nyugtatókon kellene élnem.

Látom rajta, hogy visszafojtja magába az indulatot és nem szeretem, ha ezt csinálja. Ritkán adok lehetőséget a veszekedésre, mert általában kilogikázom, hogy mi a szitu. Ráadásul ma reggel kellően kielégült ahhoz, hogy igazán nekem essen. Nincs szexuális feszültség. Nem tudom, lehet erre is apám tanított. Ő mindig is a megelőző szexek híve volt, nem a békülősöké. Volt egy mondása: a boldog nő, a kielégült nő. Elég bölcs meglátásai vannak az öregnek, komolyan. Meg hát mindenből kipofázta magát világ életében. Politikusnak kellett volna mennie, annyira jó szövegei vannak.

• Mond - nézek rá. - Egész nap csak cigizek, vagy alszom és oda vagyok dolgozni. Semmit nem foglalkozok veletek és be vagytok zárva a négy fal közé. Kikészülsz a gyerektől -  Marianne a hajába túr, de nem szól. Nem szeretem, ha csak nyeli a gondolatait. - Öltözz elviszlek titeket valahova!