Szeretem a tested

Szeretem tested, amit tesz velem,
s ahogy teszi…”

/E.E. Cummings: Szeretem a testem, ha a tied/

Az első utam a portáshoz vezet. A portásnál van egy teljes telefonkönyv. Kiküldöm körútra a portást és a Merryweather Kastélyszállót tárcsázom.

• Kérem kapcsolja az igazgatónőt - mondom a recepciósnak, ahogy bejelentkezik.  - Eliza?
• Marianne? - Jó, hogy el tudtam érni. Eliza nem közvetlen rokonom. Ő a Merryweather Kastélyszálló igazgatónője, és elég sok közös programunk van, a vár és a szálló több esetben is együtt kell, hogy működjön, és ez eddig jól is ment. Elizára számíthatok. Nem kérdez és nem de Noir.
• Egy nagy kérésem van.  Vissza tudsz számlázni a rendszerben egy foglalást a tegnap estére?
• Megoldható. Igen. A te nevedre?
• Igen, kérlek - Robert néha szörnyen ellenőrző alak. Nem akarom, hogy leellenőrizzen és aztán ne legyen úgy, ahogy mondom. Az tovább göngyölítené az ügyet és én nem akarom, hogy szimatolgasson. Az a biztos, ha le vagyok védve. Rendesen. Számla által.
• Ok. Kész. Küldjem az irodai címre?
• Igen. Kösz.
• Minden rendben?
• Nem tudom - nézek körbe idegesen. - de köszi a segítséget.
• Örülök, hogy segíthettem. Vigyázz magadra!
• Úgy lesz - bontom a vonalat és átsétálok  a várudvaron. Fázósan dörzsölöm a karomat, fellépkedek a kőlépcsőkön a lakásomig és lenyomom a kilincset. A zár enged. Belépek és lerúgom a cipőimet. Az előszoba tükrében látom mennyire zilált a hajam. A fiókból előveszek egy hajgumit, és sietve összefogom a hajam. Ezer éve nem volt ilyen szétzilált a hajam. Látszik rajtam, hogy mit műveltem az éjszaka?
• Hol voltál? - támad rám a férjem.
• A szállóban. Valahol aludnom kellett - nézek rá nyugodtan.
• Amúgy visszanyitottam az ajtót - néz rám megbánón.
• Hát, most már mindegy - felelem rá nyugodtan és a konyhába lépek.
• Ne haragudj, amit mondtam és tettem. Nincs rá magyarázatom - nem bírom ezt a bűnbánó pofáját. Ezerszer átéltem már ezt. A mentegetőzéssel, a megbánással, a bocsánatkérésekkel.
• Ühüm, értelek - bólintok rá. Főzök egy kávét és megcsinálom mindkettőnknek.
• Én szeretlek ugye tudod? - átölel és megcsókol.  
• Kávézzunk - mosolygok rá nyugodtan és leülünk egymással szemben. Nem akarom összehasonlítani Dylannal mégis ezt teszem. Dylan, aki húsz éves kora óta dolgozik. Nem tanulta túl magát, mint a férjem. De tulajdonképpen korrektül keres. Dylan aki tudja, mit akar az életben. Aki beállt valamilyen ritmusra, és tudja mit csinál. Messze jobb embernek és férfinak tartom, mint a saját férjemet.  S itt csak sokadrangú besorolás, hogy az ágyban tényleg össze sem lehet őket hasonlítani. Tekintve, hogy a férjem nem kíván, és ezért igazán elindítani se tud már igazán egy szeretkezést, nem hogy befejezni. Felhörpintem a kávét.
• Megyek átöltözöm - mosolygok rá.
• Rendeljek egy csokitortát? Az a kedvenced - néz rám bizakodón Robert.
• Miért ne? - biccentek és a gardróbba sietek. Kapkodva öltözök át tiszta ruhába és az irodába indulok. Liv hangja állít meg.
• Anya!
• Tessék?
• Lenne kedved elmenni a Manchester aquaticumba?
• Vállalja fel anyád a testét és közbotránkozást okozzon egy közfürdőben? - kérdezek vissza.
• Jaj anya! Nálad sokkal öregebbek és kövérebbek is úsznak ott! - rázza a fejét Liv.
• Jól van, majd megnézem a programomat - biccentek rá.

Az irodában szusszanok. Elég éhes vagyok. Tekintve, hogy egész éjszaka szexeltem, és nem reggeliztem. A fiókomban volt egy fésű. Most azt keresgélem, hogy kicsit rendezzem a hajamat. Nem akarok feltűnést kelteni, hogy megváltoztatom a szokásaimat. Így nem kérek új időpontot a fodrászomtól. Kibírom addig. A lényeg, hogy minden maradjon a régi mederben. még akkor is, ha a lelkemben egész vihar tombol.

Tizenegykor beparkol a Seat a parkolóba. Dylan nyugodtnak látszik. De ahogy szívja a cigit elárulja magát, hogy ideges. Miattam. Úgyhogy átmegyek az étterembe, az a legtermészetesebb módja, hogy összefussunk. Kopog a cipőm a kövezeten, ahogy haladok. Tudom, hogy Dylan ebből is felismer, csak egy futó villanást váltunk, s egy futó mosollyal próbálom megnyugtatni.

Theo szolgálatkészen várja az utasításaimat. Átbeszélünk mindent, s elsőként ebédelek meg már negyed tizenegykettőkor, ahogy kész van az ebéd. Dylan is belép az étterembe. A pultossal kezet fog a bárrésznél. Beszélnek egy ideig. Egy tonikot kér most is.

• Megyek odaköszönök a főnökasszonynak! - hallom meg, ahogy lecsúszik a bárszékről. A tonikkal a kezében Dylan lazán átsétál az éttermen a sarokig, ahol ülök.
• Üdv, főnökasszony. Jó étvágyat!
• Köszönöm. Minden rendben?
• Persze - Dylan kutatva figyel.  Csak egy leheletnyivel lép közelebb. - Történt valami?
• Semmi. Minden rendben.
• Még soha nem láttalak kibontott hajjal - suttogja. - De nagyon bejön. Ha nem tettem volna meg, most szeretkeznék veled - súgja. Egy lapot csúsztat a szalvétám alá. - Szép napot főnökasszony! - mondja hangosan.
• Magának is! -  ahogy elmegy lehúzom a szalvétámat a papírról.

“Szeretem a testem, ha a tied

vele van. Új élmény merőben.

Erősebb minden izom és ideg.

Szeretem tested, amit tesz velem,

s ahogy teszi…” E.E. Cummings

A nappaliban vagyunk, kivételesen mindhárman. Liv pattogatott kukoricát eszik és próbálunk együtt, közösen megnézni egy filmet. Engem az első tíz perc után untat a film, de próbálom nézni. Legalábbis a képernyő irányába nézni. Valószínűleg Robert is ezt csinálja, mert igazán csak Liv fűz megjegyzéseket az eseményekhez. Egy regényadaptációt nézünk. Az ablakon cigarettafüst száll be. Dylan itt van, az ablakaink alatt. Késztetést érzek, hogy lemenjek hozzá. Az a hihetetlen este. Ha nem lenne az irodai fiókom legmélyén az az idézet, amit leírt az után az éjszaka után, hogy együtt voltunk, nem is hinném el, hogy tényleg megtörtént. Dylan végzi a munkáját. s én is. Nem igazán voltak érintkezési pontjaink régen sem.

Nagyon szeretnék újra vele lenni. Nem tudom, ő hogy van vele, de szüntelen azon 

töröm a fejem, hogy hogyan találkozhatnánk. Titokban. Annyira, hogy hajszál választ
el attól, hogy felálljak a családi filmnézésből, és lemenjek hozzá, oda a padra.
Borzalmas anya vagyok, és borzalmas feleség.  Idegesen túrom át a hajam. Liv a
mosdóba megy, és közben szerintem telefonozik.

• Ha Liv lefeküdt, van kedved szexelni? - kérdezem futólag Robertet. Robert megfeszül.
• 
  
• Mi a fene bajod van neked? Hagyjál már engem ezzel az állandó szexmániáddal - veti ellen.
• Robert a múlt hónapban is csak egyszer voltunk együtt, azt is csak kierőszakoltam - túrok a hajamba és a kanapéra támasztom a könyököm, ahogy felé fordulok.
• Nincs hozzá hangulatom. Ennyi.
• Jó. Csak ha nem vagy hajlandó lefeküdni velem, akkor keresek valakit, aki igenis velem akar szexelni. Mert akkor nincs már ennyire sem szükségem rád - csattanok rá.
• Már megint kezded? Nincs szex. Nem akarok szexelni! - támad rám Robert.
• Csak nekem hiányzik a szex?
• Úgy tűnik - tényleg kezdem magam nimfomániásnak érezni Robert mellett. Majd meg veszek egy dugásért. Én ezt nem bírom tovább. S megérik bennem az elhatározás, hogy igenis kerítek alkalmat rá.

• Liv! Mit szólnál most pénteken ahhoz a Manchesteri aquaticumhoz? - kérdezek rá, ahogy a lányom visszatér. Úgy vetem fel, mintha hirtelen ötlet lenne, pedig kinéztem Dylan beosztását. Aznap szabad lesz.
• Benne vagyok. Kifesthetem a lábkörmeimet? -  kérdezi, s megadóan biccentek. Liv elvesztette érdeklődését a regényadaptációk iránt, és felpattan, hogy lakkot keressen.
• Szétunom rajta az agyam - néz rám Robert a tévére mutatva.
• Én is - felelem rá, és ezzel eldöntetett. Vége a családi tévézésnek.  Robert tehát kikapcsolja a tévét. Én könyvet ragadok, Robert visszamegy a gépe elé, Liv pedig kifesti a körmét.

Pénteken legalább rövidített munkaidőm van. Ebéd után már nem kell visszamenni az irodába. Tehát délelőtt kikeresem Dylan számát a személyi lapjáról és küldök neki egy üzenetet az uszodával és az időponttal. Ha tud jön, ha nem… Livvel akkor is elmegyünk.

Liv mellettem ül az anyósülésen. Lehúzza az ablakot és élvezi a menetszelet, ami az arcába csap, és lobogtatja a haját.

• Anya?
• Igen?
• Honnan tudod, hogy mikor vagy szerelmes?
• Nem is tudom. Azt érzed. Másra sem gondolsz és szeretnél minél többet azzal lenni aki...szerelmes vagy? - és én szerelmes vagyok Dylanbe?
• Mh, ezt bonyolult eldönteni - állapítja meg Liv. - Anya?
• Igen?
• Csak azzal fekszik le az ember, akibe szerelmes?
• Hááát - istenem olyan nehéz kérdések ezek.
• Te feküdtél már le olyannal, akibe nem voltál szerelmes?
• Háát… - azt hiszem a lányom keresztkérdéseket tesz fel nekem. Összezavar.
• Szerinted hány évesen kell elveszíteni a szüzességet?
• Liv! - szerencse, hogy piros lámpa van, mert a lányomra akarok nézni. - Lefeküdtél valakivel?
• Én? Dehogy! - Liv elnéz. Fogalmam sincs hogy hazudik-e.  A manchesteri uszoda először melegnek tűnik, ahogy belépünk. De levetkőzve én fázom. Az öltözőből kilépve magamon hagyom a köntöst és könyvet is viszek. Liv csak az úszódresszében van, papucccsal. Zavartan húzódom meg a medence szélén és intek Livnek miközben széthajtom a könyvem a könyvjelzőnél. Liv máris belecsobban a mélyvízbe és elkezdi úszni a hosszakat. Talán egy negyed órát ülök ott könyvvel a kezemben, és olvasok, amikor  valaki lehúzza a vállamról a köntöst és forró leheletével a vállamra hajol.
• Ezt a csodálatos testet vétek rejtegetni a köntös mögött - mormolja.
• Dylan! - hátrafordulok. Úszónadrágban van, papuccsal. Nedves a haja és vizcseppek csorognak a mellkasán. Nagyot nyelek. Máris felizgultam rá. Nincs rajta alkartakaró. Látszanak azok a szép, döntött, fekete betűk mindkét karján. Tényleg jól néz ki, s nem értem, miért van velem. Aggódom, hogy Liv észrevesz kettőnket együtt.  -
• Hova? - zihálom, ahogy kioldja a köntösöm övét.
• Az öltözőbe - Dylan előreindul és én követem. A folyosón egymásnak esünk. Fürdőzők jönnek-mennek, és Dylan falja a számat, karjai a köntösöm alatt. Magához szorít és érzem, hogy mennyire kemény. Nevetve beesünk az egyik kétszemélyes fülke öltözőbe és Dylan letolja a vállamról a fürdőruhámat és a falnak nyom.
• Marianne! Annyira hiányoztál! - fújtatja és mindenütt csókol, a tenyerével mindenütt ott van, nem bír betelni a testemmel és felsóhajtok, ahogy magáévá tesz.
• Istenem Dylan - lehelem, ahogy a hajába túrok. Dylan ajkai és ujjai puhán tapintanak át. Mindenhol ér,  hűvös tenyeremet a tetoválásain tartom, ahogy ajkai bebarangolják testemet. Magához szorít és leül velem a padra,  tekintetével engem keres, s fátyolos bágyadt szemekkel viszonzom a pillantását. Ahogy gyorsít a tempón leeresztem a szemhéjam és hagyom, hogy magával sodorjon.

Azt hiszem úgy döntök, hogy szeretem a manchesteri uszodákat.