Metszéspont

" Semmi sem ér annyit, hogy kínozd magad miatta."

/Gerard Way/

Hétvége. Liv nálunk. Ahhoz képest, hogy Marianne elmondása szerint a lánya nagyon ritkán jár haza... Amióta ketté szakadt a család Liv hazajárási szándéka is megduplázódott. Szóval egy hónapban egyszer biztos nálunk tanyázik. Próbálom elfogadni, hogy egy tini van a lakásunkban tényleg. De nem megy. Liv többnyire felhúzott lábakkal a kanapén ücsörög és az iPhone-ját nyomkodja. A fülét mindig bedugja, szóval hozzá szólni nem lehet. Felváltva van csípőnadrágban, vagy szoknyában. Vagyis már ezerszer elkaptam, hogy milyen bugyi van rajta. Ha mégsem, akkor meg biztos, hogy a fürdőben találkozom vele. Valami csipkés tangával általában. Annyira kikészít a csaj, de komolyan.

De nem vagyok az apja. Nem szólhatok rá. Nem vagyok a barátja, vagy haverja sem. Szóval az én helyzetem ebben az egészben elég faramuci. Marianne miatt elnézem a lánya dolgait, de ezek a hétvégék szerintem kicsit feszültek.

Annyira köcsög egy időjárás van. Szakad az eső, hiába mentünk el a partra. Bár legalább beültünk valahova, a kocsiból néztük a vihart, a part mentén kerestem panorámautakat és leállókat. Liv kattintott néhány képet az iPhone-ján. Kiengedve hordja a haját, de unalmában most apró fonatcsíkokat csinált, aztán az egészet összefogta.

Chris már megint ordít és ordít. Idegtépő. Kikészítenek komolyan. Tök mindegy, hogy a tizedesvessző, hol helyezkedik el, hogy tizenhat vagy másfél éves a kölyök mindkettő kiborít. Az egyik flegma és közönyös, igazi kis mai picsa. A másik meg akaratos kis agresszív izgága kukac.

Inkább elszívok egy cigit. Az erkélyen pöfékelek, amikor Marianne csatlakozik. Ritkán jön ki hozzám, tehát valamivel most leszedálta Christ. Talán megkapta a távirányítókat, hogy mindet a földhöz csapja és szétszedje, aztán megpróbálja lenyelni az elemeket.

• Zavar Liv igaz? - kérdezi Marianne.
• A lányod. Szünete van. joga van itt lenni - felelem. Mindketten a szakadó esőt bámuljuk.
• Sajnálom, tudom, hogy nem jöttök ki jól. Nem könnyű neki sem. Felfogni, hogy van egy öccse, meg hogy veled vagyok - ja. Emlékszem, ahogy leesett az álla, ahogy meglátott. Hogy ennyire fiatal pasassal van az anyja. Liv első reakciói legalább őszinték voltak. De… a kanapén gubbasztás… nem tudom… olyan mintha utálna nálunk lenni. Lehet én sem könnyítettem meg a dolgát. De nem igazán találom magam ebben az egész szerepben. Mit kezdjek a lányával? Teljesen más világ.
• Ne rágd magad rajta! Este Monopolyzunk egyet közösen - karolom át Marianne vállát és magamhoz húzom. Marianne nekem dönti a fejét.
• Nem csinálok semmit és mégis olyan fáradtnak érzem magam - sóhajtja Marianne.
• Viccelsz? Chris két perc alatt leszív minden életenergiát - átkarol és így maradunk, amíg elszívom a cigit. A számba tolok egy rágót és lassan lehajolok Marianne ajkaira. Amikor Chris ráébred, hogy otthagytuk, felsír,  tehát bemegyünk. Liv látszólag belemerül az iPhone-jába, de mégis úgy érzem, titkon minket figyel. Tudom, hogy az apja egy ellenőrző rohadék és nem tudom mennyire állította Livet ránk. Jobb résen lenni. De Marianne-nak ebből semmit nem mondok.

Másnap végre Liv visszamegy a suliba. Nincs túl sok kedvem a kevés szabadnapomat egész napos kocsikázásra áldozni, de Marianne kedvéért elvisszük Livet a suliig. Tulajdonképpen ahhoz képest, hogy Marianne előtt három munkám is volt, most már csak a klubban dolgozom. S ezt érzem is a havi jövedelmemen. Na meg azt is, hogy egy egész családot tartok fenn. Messze  nem élek annyira jól, mint amikor egyedül voltam. Sőt! A Liv-es hétvégék meg tényleg leszívják a pénztárcánkat, még akkor is, ha Marianne igyekszik mindent finanszírozni Liv ittlétekor.

Este tízkor éppen borotválkozom, amikor csippan a telefonom. Leállítom a zenelejátszást és ránézek. Egy üzenetem érkezett és csak a számsort látom.

“Köszi a hétvégét. Jó volt a kirándulás a tengernél. Bár lehet nem látszott, nagyon jól éreztem magam. Liv”

Letörlöm a habot az államról és a fülemről és felnézek a tükörbe  a telefonomról. Habozok. Honnan tudja Liv a számomat? És miért ír nekem? Marianne kérte volna meg? Lehet beszélt vele, hogy ne legyen ennyire antiszociális a csaj. Szóval válaszolok.

“Örülök, ha jól érezted magad. Majd kirándulhatunk még jobb időben is. Jó hetet a suliban! D.”

Lekapcsolom a villanyt a fürdőszobában és bemászok Marianne mellé az ágyba.  Chris felsír. Én meg bealszom. S el is felejtem azt az smst.

A klubban pörög az egyetemi élet. Manchester igazi pöcegödör. Vannak nagy mélységei az éjszakának.  Úgyhogy általában felüdülés, ha normál Straight Edge este van. A mai egy ilyen. Tehát végülis senki nem részeg, és nincs belőve se. Tele van az épület absztinens alakokkal. Akik viszont egész este mosh pit-eket nyomnak és persze pogóznak.  Ace a pultnál van, én meg mindent beállítottam, tehát tartok egy cigiszünetet. A gyárépületben dübörög a zene, de itt kint csend van. Üres kólásdobozt fújdogál a szél, az aszfalton karcos a hangja. Kicsit csípős a szél. Megszívom a cigit és nézem a szemközti üres gyárépület betört ablakait. Itt nincs közvilágítás, csak a koncertterem ajtajának tompa fénye világít. S az oldalutcáról jön némi fény.

Ha választhatok, hogy a drogos, a meleg, vagy a SE Manchester, akkor inkább az utóbbi. Azért nagy zenekarok kerültek ki ebből az ipari szennyből. Nyilván kínjukban inkább összeültek zenélni az emberek. Aztán kiturnézták magukat innen a világba.

Amióta Chris megvan, azóta nincs délig alvás. Tehát kialvatlan vagyok. Általában tízig tudok aludni és ez nekem is cirka hat óra maximum. Marianne se alszik többet. Nem igazán tesz jót ez a kapcsolatunknak sem. Én is több szállal szívok el egy nap. Ha máson nem, ezen már észrevehettem, hogy gázos jelenleg az életünk. Kemény dolog ez a gyereknevelés. Elnyomom a csikket. Most az antidohányosok miatt tök nyugis még a cigizés is. Ahogy visszamegyek a villódzó fények bántják a szemem. Pár másodpercig semmit sem látok, s ezt valaki kellően kihasználja. Puha karok, hosszú, balzsamozott, selymes haj, és nedves ajkak tapadnak rám. Basszus már! Szerintem percekig hadakozok, a karok, hajtincsek és nyelvcsapások tengerében. Nem vagyok az erőszakos lerázások híve, általában egy normális nő érti  és megérzi a fizikai reakciókból a nemet. De ez a csaj tökre nem. Érzem a parfümje gyümölcsös illatát, a szájfénye édeskés ízét, a mentolos rágóét is, meg a testápolós karjai vékony puhaságát, ahogy igyekszem levakarni magamról. Nekem feszül a csípője, a mellei és a passzos fekete toppja szövetanyagát is érzem, ahogy végre tényleg kicsit erőszakosan ellököm magamtól. A szemem már hozzászokott a sötéthez, és végre a fényeffektus is vált. A tompa fényben zihálva szétnyílt ajkakkal és hatalmas szemekkel… Liv néz vissza rám.

Én sem nézhetek rá értelmesebb fejjel. Tehát csak lefagyva állok és dülledt szemekkel nézem a csajt. Mi is ő nekem? A mostohalányomat? Ezt a baromságot!

• Liv!? - ordítom rá. Túl kell kiabálnom a koncertet szóval nincs más választásom, igen ordibálok vele. De még mindig nem tudok kapcsolni. Azt se tudom milyen nap van bassza meg. Mi van? Mi is van ma? A hét közepefele, igen. SE nap, egy sima szerda éjszaka.  - Mit keresel itt?! - csattanok rá. Mert tényleg ez az első értelmes gondolatom, hogy a gimiben kellene lennie, takarodó után a koliszobájában, nem egy lepukkant manchesteri gyárépületben egy rakás pogózó fasszal. Egyáltalán, hogy került ide be? Hogy engedhették be? Még csak tizennyolc sincs! Abban biztos vagyok, hogy nem hagyhatom itt. - A picsába! - karon ragadom és magam után vonszolom.   Ace meglepve néz ránk, ahogy benyitok.
• Állj meg itt! - morgom Livre és idegesen pakolok össze. - Még egy fél óra a koncert, mindent beállítottam, tudod vinni a keverőt?  - pislantok fel Ace-re, akinél látom, hogy nem érti miért hoztam fel ide egy csajt és miért lépek le vele. - Liv, a...Marianne lánya - dühöngöm, mert sehogy nem jön a számra, hogy a mostohalányom. - Hazaviszem.
• Ok. Nem gond - biccent Ace és hátradőlve figyeli, ahogy magam után ráncigálom a csajt.  Kinyitom a Seat ajtaját és foghegyről odavetem Livnek - Szállj be! - Liv némán engedelmeskedik. Ahogy beszállok idegesen cigire gyújtok. Kurva életbe ezzel a csajjal! Liv idegesen tördeli a kezét.
• Kérlek ne vigyél anyához! - suttogja reszketve.
• Miért ne? A sulihét közepén egy felnőtteknek szóló buliban vagy Manchesterben! mi van a tanulmányaiddal? Meglógtál?
• Nem. Tanítás után jöttem el.
• De nem érnél vissza holnap reggel nyolcra, szóval lógni fogsz! - csattanok rá. - Nem az én dolgom, lógtam én is egy csomót a suliból, de nem én vagyok az apád, szóval nem az én dolgom ezt megbeszélni veled. Egyáltalán miért pont ott voltál?
• Mert...tudtam, hogy ott vagy - nyögi Liv.
• Még Marianne sem tudja, hogy hol dolgozom, szóval, honnan tudtad?
• Láttam a hívásjelződön, hogy valami Ace keres. Aztán… összeraktam. Mivel a munkárólbeszéltetek tudtam, hogy vele dolgozol. Aztán rákerestem Ace-re és megtaláltam a dolgokat - nyögi megszeppenten.
• Szóval innét tudtad a telefonszámomat! - szívom idegesen a cigit.
• Igen én megcsörgettem magam a telefonodról, amíg… kint voltatok az erkélyen - süti le a szemét megsemmisülten Liv.
• Ez mire volt jó? - kapom rá oldalt a pillantásomat és csak most döbbenek rá, hogy a csaj… tulajdonképpen lesmárolt, totál benne volt a nyelve a számban. Rohadtul erőszakos, agresszív, tolakodó smacizással.  - Miért… támadtál le? - nem is értem mi ez?
• Mert… mert...én… szerelmes vagyok beléd - suttogja halálra váltan és közben elerednek a könnyei. Bassza meg! bevágom a kéziféket. Főleg azért, mert megérkeztünk a lakás elé. Liv vállai is remegnek és fogalmam sincs mit kezdjek vele. Abban biztos vagyok, hogy nem akarok hozzáérni, mert garantált, hogy félreértelmezi. A kormányra teszem az alkarom és a szélvédő ablakára fújom a füstöt. A füstön át nézem az erkélyünket. Marianne most kapcsolta le a villanyt. Tehát Chris fent volt. Sötétség ereszkedik a házra.
• Én anyáddal vagyok - morgom és megköszörülöm a torkom mert rekedt a hangom.
• Én… én... már a várban is tetszettél… csak hát annyival idősebb voltál… meg… sosem figyeltél… mindig magadban voltál… aztán amikor először mentem hozzátok, amikor anyu terhes volt… én… nem tudtam, hogy pont te vagy az. Pont te… az anyámmal.
• Szerelmes vagy belém. Hát ez kurva jó! -  basszus, jöhet a második cigi. Mi a faszt csináljak? Hogy kell az ilyen helyzeteket kezelni? Na az ilyen szituk miatt nincs esélyem sem három X-et varratni magamra.  Lejjebb húzom az ablakomat és kikönyökölök. Most ezt a cigit elszívom, szépen lassan. S közben átgondolom mi legyen. Liv sírása lassan szipogássá válik. Kifújja az orrát. Aztán már csak ül mellettem kisírt szemekkel. Lassan a cigi végéhez érek.
• Jól van. Tisztázzuk a helyzetet. Csak azért, hogy ne táplálj valami hiú reményeket magadban. Mert nem lesz ilyen. Tehát… Én anyádat szeretem. Fel se merüljön benned a gondolat, hogy megcsalnám, főleg nem a saját lányával. Mekkora perverz dolog már ez?  Mindegy. Szóval… a mai… khm… kiruccanásodról. Hajlandó vagyok egyezséget kötni veled. Nem mondom el anyádnak, hogy meglógtál a suliból és belevetetted magad a Manchesteri éjszakai életbe, és hogy letámadtál engem. Spongyát rá. De! Nem szeretném, ha ez még egyszer előfordulna. Ha úgy érzed, nem tudsz uralkodni magadon, akkor szólj és addig hazamegyek a szüleimhez, amíg te anyáddal vagy hétvégén.
• Értem - suttogja Liv.
• Így megfelel?
• Igen.
• Akkor most visszaviszlek a suliba - Ráadom a gyújtást és arra gondolok, hogy ma rohadt sokára fogok ágyba kerülni.

Mire hazaérek már Chris és Marianne ébren vannak. Késtem. Sokat. Marianne szemében lebben valami. Mint egy kérdés. Hol voltál? Az én életvitelembe nehéz beilleszteni azt a kifejezést, hogy kimaradtál egy egész éjszakára. De ez történt. Hezitálok, hogy elmondjam-e Marianne-nak az este váratlan fordulatát. De úgy döntök megvárom Liv tartja-e magát az egyezséghez.

Ha Liv nem mond semmit, akkor én sem. Lehet lesz egy titkunk Marianne előtt. De ennyit megér, ha Liv utána hajlandó lesz tartani magát, és elfelejti ezt az egészet.  Így ehhez tartom magam. Ráírok Ace-re.

“ Minden rendben ment?”

Csak délben ír vissza: “lement. Nálad?”

“Majd a klubban.”

Nem igazán tudom, hogy mondhatnék ebből el bármit is. Ace az egyetlen akire talán rábízhatom a szemetet. Legfeljebb kapok egy lesajnáló pillantást. De az eddig acélbiztos kapcsolatomon ma keletkezett egy hajszálrepedés. Marianne nem teszi fel a kérdést.   Hol voltál? Nem tudom miért nem teszi fel. Jó, lehet hogy tudom. Nem akar vitát. Nem akar féltékenységi jelenetet, nem akar számonkérni. Mert a kapcsolatunk nem ezeken a bizonytalanságokon kell hogy álljon.

Nem tudom szeretném-e, hogy feltegye azt a kérdést, mert fogalmam sincs milyen hülyeséget válaszolhatnék rá. A hazugság hazugságot szül. Nem akarok Marianne-nek hazudni. De érzem, hogy ott lebeg közöttünk a kérdés. S nem akarom kibökni a választ. Ahogy Marianne már megszokta tőlem. Hogy a fel nem tett kérdéseire is választ adok. Valamit, amivel eloszlatom a kétségeit. Valamit amivel megnyugtatom. Mert most… nem tudom megnyugtatni. Az igazsággal biztos, hogy nem. Hazugsággal pedig tényleg nem akarom terhelni ezt a kapcsolatot. Ha valamiben SE-életem van, akkor talán ebben. inkább nem mondok semmit, mint, hogy hazudjak neki. Persze valahol az elhallgatás is hazugság.

Nem gondoltam, hogy éppen Liv miatt lesz az első metszéspont Marianne és köztem. Bár ott volt a levegőben. már csak a gyújtáspontot vártuk. Előbb-utóbb beszóltam volna, hogy hova dugja a tangáit, mert unom, hogy állandóan a fürdőszobában hagyja. Csak nem akartam szóvá tenni, mert abból az jön ki, hogy én megnéztem, és akkor abból az jön ki, hogy miért bámulom a lánya bugyijait és aztán valami őrült kálváriába keveredünk.  S az egész abból indult volna ki, hogy zavar, hogy nem szól a lányára, hogy ne hagyja a szennyesét szem előtt. Marianne szerintem észre sem vette. Mert a bugyit csak hajnalban láttam. Reggelre Liv elrakja. Mindig. Nem. Abból indult ki, hogy Liv belémzúgott. És szivat. Ezerrel. Ezért megint benne vagyok egy hülye szituban. Nyakig. És most elszívok egy cigit.