Ne szólj, szeress

"A legszebb virágok közt keress, Ezüst csengettyűm némán is ragyog, Ne szólj, szeress! Hang nélkül is szeress!"

/Elizabeth Barrett Browning: Portugál szonettek XXI./

Manchesterben még nagyon steril a lakás. Dylan délután átvette a kulcsokat, felvitte a dobozaimat. A lakás nem túl nagy, de modern és szép.  Már majdnem este tíz van, mire hazaérünk. Fura lesz mától itt lakni. Én, aki végig az erdőben laktam, beköltöztem Anglia egyik legiparibb városába. A kilátásunk a szomszéd utcára néz. Nem a kivilágított vár és a fenyvesek.  Keresem a helyem és kicsit bolyongok a lakásban. Olyan vagyok, mint egy háziállat az új otthonában. Körbeszimatolok. Keresem a leendő kedvenc helyeimet, és szemrevételezem az új gazdámat. Dylan figyel. Mint mindig. Felégettem magam mögött mindent, és most itt vagyunk. Ebben a modern, szürke-fehér-lila lakásban. Ezt a színvariációt választottuk.  Semmi sem vintage és semmi sem kék. Hiányzik Dylan grafitije a falról, meg az a béke óceánja a szobájából. Ez egy nagyon felnőtt lakás. Nagyon dolgos felnőtteknek. Szép, de kicsit konverz. Még hiányzunk belőle mi.

Bekukkantok a hálószobába is. A szürke-fehér franciaágyon egy hófehér maci ül, és néz rám. Elmosolyodom és bemegyek érte a szobába. Felemelem és leülök az ágyra ölemben a macival.  Dylan utánam jön és megáll a küszöbön. Engem néz.

• Hogy vagy? - kérdezi komolyan.
• Minden rendben.Marianne, most jöttél el tizenöt évből. Nem vagy jól. Tudom. Nekem ne mond, hogy minden rendben. Nem vagyok a férjed.
• Jó, akkor jobban érezném magam, ha idejönnél mellém és átölelnél - nézek fel rá kicsit görcsösen. Dylan eleget tesz a kérésemnek és leül mellém az ágyra, s átkarolja a derekamat.
• Jobb? - súgja a fülembe.
• Sokkal - hunyom le a szemem és a homlokomat a homlokának döntöm. Dylan sokáig simogatja a hátamat, mire kicsit felengedek. - Tetszik a maci - nézek le az ölembe.
• Helyes, szokj hozzá, mert vele kell elaludnod - mormolja.
• Hányra szoktál hazaérni? - kérdezek rá.
• változó éjfél és hajnal négy-öt között attól függ milyen típusú a buli.
• Hú. Ezt nehéz lesz megszokni.
• Nekem is, hogy már nem vagy a főnököm - húzódik el Dylan.
• Igaz… furcsa - felnevetek. - Hiányzik a vár?
• Nekem te hiányoznál - mondja komolyan Dylan és ettől nagyon durva szerelmes pillantásokra váltunk. Dylan félreteszi a macit az ölemből és hátradönt a közös ágyunkra.

Hajnalban ébredünk fel. Én mosdózni, de a mozgásra Dylan is felriad. Követ a tekintetével. A fürdőszobánk zuhanyzós és nagykádas, két kagylós steril hely. Nyersgránit felületekkel. Nagyon szállodai hangulat van benne.

• Nincs fogkefénk - állapítom meg. Ahogy követ.
• Ha tudnád, hogy mennyi minden nincs ebben a lakásban - jegyzi meg Dylan.
• Mint például?
• Hol kezdjem? Cukor, só, tisztítószerek. Még szemeteszsákunk sincs.
• Húha itt a világ vége - nevetek rá.
• Bizony, és mi van ha holnap nem nyitnak ki a boltok? Hogyan vegyek neked gyűrűt?
• Gyűrűt? - meghökkenek, s ahogy Dylan lenéz az ujjamra látom, hogy  mi az, ami zavarja. Még mindig rajtam van a karikagyűrűm.
• Igen, szeretném, ha nem egy másik férfi gyűrűje lenne rajtad, ha mostantól velem vagy.
• Ez érthető - biccentek rá és lehúzom az ujjamról a karikagyűrűmet.
• Nem igazán egyeztettünk, hogy mik az elképzeléseid a válásodat követően - néz rám Dylan.
• Ezzel ráérünk akkor, ha már kimondták a válást - hárítok.

Hétfőn az orvosnál kezdünk. Reggel hétre kaptam időpontot. Dylan visz el és ez az első alkalom, hogy be is jön. Már ultrahangos vizsgálat van és Dylan karba tett kézzel a fejét vakarva nézi, ahogy izeg-mozog a fekete-fehér kivetítés.

• Szeretnék tudni a nemét? - kérdezi az orvos és kérdőn felnézek Dylanra. Visszanéz rám és én válaszolok:
• Persze! - az orvos visszanéz rám.
• Mit érez? - pislant rám és aztán vissza a monitorra.
• Nem akarok rosszul tippelni - rázom a fejem.
• Kilencvenkilenc százalék, hogy fiú - feleli. Behunyom a szemem. Egy fiú. Dylantől. - Szép baba, gratulálok hozzá!
• Hűha! - vigyorog Dylan. Annyira lelkes, hogy egyenesen egy ékszerüzletbe megyünk, és hosszas tanakodás után körben apró szivecskékkel oldalt lyukasztott gyűrűt választunk. Majdnem olyan, mint egy karikagyűrű.

A második szülésem olyan, mint egy álom. Mindenkinek ilyen kellene. Elég komoly szüléstervünk van és Dylan mindennek utánaolvasott. Nagyon határozott elképzelése volt, hogy hogyan tudna nekem a legjobban segíteni. Az orvosunk először meghökkent az elgondoláson, de végülis rábólintott. A szülőszobában is végig velem van Dylan. A karjaiban fekszem és vagy a derekamat és a hasamat dörzsöli, vagy lágyan csókol. Nagyon jól ellazít vele. Egészen más élmény vele nekem is ez az egész, mint az előző szülésemnél. Már én is rutinosabb vagyok. Tudom, mi történik és nem vagyok megszeppenve tőle, mint ott tizenöt évvel ezelőtt. A tolófájásoknál Dylan végig mögöttem van és ajkaink összekapcsolódnak. Egészen más szintre helyezi a szülésélményemet. Az ő támogatásával a fájdalmam is átlényegül, ahogy szédülök a csókjától és közben egész testemben feszülök, hogy megszüljem a fiunkat. Dylan nagyon jól csinálja. Esküszöm nincs még egy ilyen férfi a világon. Végigszenvedi velem, miközben mindketten küzdünk, hogy világra hozzuk a fiunkat. A csókunkba kapaszkodok minden adandó alkalommal, s Dylan készségesen a segítségemre van. Potyognak a könnyeim, Dylan karjába kapaszkodom és az orvos bíztatása és Dylan nyugtató suttogása kavarodik a fülemben. Újra Dylan ajkához kapok, és vadul csókol. Nedvesen hagyja a számat s reszketve engedek az ingernek. Nyelve a nyelvemen és a karjaiba rogyok, ahogy a fiunk lüktető teste kicsusszan belőlem.  Dylan, szorít és csókol és még mindig engem tart, mikor a mellkasomra teszik a kisfiunkat. Nagy szemekkel csodálkozva néz ránk és tényleg gyönyörű kisbaba.

Dylan a karjaiban tart minket és a kis ragacsos haját simogatjuk, miközben Dylan az én arcomat csókolgatja.

• Gyönyörűek vagytok! - suttogja és annyira eufóriában vagyok, hogy amikor ott vagyunk a szobában és a fiunk már alszik akkor is Dylant nézem rajongva. Nem akartam már szülni, mert nagyon rossz élmény volt Liv születésem de Dylan a legrosszabb emlékeimet is felül tudja írni, mert a legszebb élményem lett a fiunk születése. Soha nem éreztem még, hogy valaki ennyire velem van és ennyire támaszkodhatok rá, hogy átsegít valamin, amin csak külsőleg tud támogatni.
• Most már pihenj Marianne! Én is elszívnék már egy cigit - kacsint rám, s lehúzza magáról a zöld köpenyt. Biccentek és ahogy kilép még átpillantok az üveg mögött szuszogó fiunkra, s ezzel a képpel nyom el az álom.

Hogy Dylan a nevére tudja venni a kicsit kénytelenek vagyunk Roberttel találkozni, mert a házasságomban estem teherbe, tehát Roberttel alá kell iratnom egy apasági lemondó nyilatkozatot. Rendkívül kellemetlen. Vanessa egyeztet egy időpontot Robert ügyvédjével és Robert kényszeredetten fogadja a tényt. olyan erejű gyűlölet sugárzik belőle, amilyet még nem láttam. Ki se akar szállni a kocsiból. Nézi a fiamat a babahordozóban.

• Neki bezzeg tudtál fiút szülni igaz?! Én is fiút akartam!
• Robert csak írd alá! - szólok rá keményen.
• Neki a nevét is felveszed majd mi? Mert az én nevem az nem volt elég jó a de Noir helyett igaz? - fröcsögi, és szinte átszaggatja a lapot a tollal, ahogy aláfirkálja a lapot. - Bárcsak megdöglöttettek volna mind! - kiáltja felindultan. Dylan eldobja a csikket és tudom, hogy nem zavartatná magát beverni az exférjem fejét, de megfogom a kezét és visszahúzom.
• Menjünk Dylan! - kérlelem, s Dylan csak farkasszemet néz az exférjemmel, miközben beül a kocsiba és gázt ad. Majdnem összeverekedtek a gyerekeim apjai. Roberten nem múlik. Kiprovokálja mert ő ilyen balhés. De Dylant nem akarom kitenni ennek. A lényeg a kezemben van. A fiunkat Night-ként anyakönyvezik.