Magamban hordom

"Magamban hordom a szívedet,

a szívemben hordom.

Mindig itt van velem.

Bárhová megyek"

/ e.e. cummings: Kötődés/

Egy-két napot a családommal is töltök. Robert helyett kicsit Liv-et próbálom rávenni közös programokra. Nagyon nehezen találom vele a közös hangot. Nagylány lett. Szerintem nagyrészt kezd leválni rólunk. Nem azt mondom, hogy magánélete van. Inkább úgy, hogy titkai vannak. Amikbe már nem nagyon avat be. Ez persze jó. Kezd felnőni. De valahogy az eléggé bizonytalan kapcsolatunkban ez azt is jelenti, hogy jobban elhidegültünk. Persze talán lázad, talán, így serdül. Nem mond ellent, de helyette inkább nem is mond semmit.

Magamon is érzem, hogy nem tudok már odafigyelni rá. Régen se ment. De hiába kérdezek, nem felel. Bezárkózott a maga gondolatvilágába, és kicsit én is. Kiülünk limonádézni a főtérre, és hallgatjuk a körülöttünk ülők beszélgetését. Liv telefonozik. Én elgondolkodva kavargatom a jégkockákat a poharamban. A mellettünk levő asztal a dohányzóasztal. Két fiatal srác ül le, és rágyújtanak. A cigarettafüstről mindig Dylan jut eszembe. Futólag minket néznek. Nem nagyon tudom eldönteni, hogy a lányomat vagy engem.

• Ha sokáig nézed őket, át fognak ülni - szólal meg mélyen  a fonott székbe süppedve Liv.
• Miből gondolod?
• Azt hiszik barátnők vagyunk. Én fiatalítalak, te meg idősítesz. Úgyhogy kettőnkből vontak egy jó huszas átlagot - mondja Liv.
• Komolyan? - zavartan elnézek a srácokról.
• Persze. Legalább tíz évvel fiatalabbnak nézel ki idén nyáron - ül feljebb Liv.
• Ugyan! Csak hízelegsz - mosolygok rá, de Liv közönyösen néz vissza.
• Nem, komolyan mondom, ha elszívták a cigit átülnek figyeld meg - zavartan nézek magamra. Könnyű nyári ruhában vagyok. Az alsó anyag fekete betétje a térdemig ér, de a felső áttetsző barnaárnyalatos mintás anyag a földig ér. Nem nézek ki harmincasnak? Most nincs tupír a hajamban. Dylan óta csak azt kértem, hogy lágy hullámokba süssék be. Lehet nem tűnök elég… középkorúnak? A srácok elnyomják a cigit és mintha egyeztetnének. Nem akarom megtudni, hogy a lányomnak igaza volt-e, vagy sem. S éppen fel akarnak-e szedni egy teraszlimonádézásból, mert megszólalok:
• Fizetünk!

Ritkán hoz lázba már egy program a várban. Tíz éve csinálom. Lehet, kicsit beleuntam. Nem tudom. Eléggé rutinmunkát csinálok. Ha elindult minden, akkor az már lemegy. Nem nagyon van rá gond. Tehát onnantól már csak felügyelem, hogy haladjanak a dolgok. Kicsit örülök, hogy közeledik a nyár vége, és ez a szüntelen jövés-menés a várban. Elégedett vagyok a  bevétellel is. Alapvetően jól hoztuk ezt az idei nyári szezont.  A havi jelentés után általában mindig kapok egy telefont David Night-tól.

• Egész jó hónapot zártatok - ez tőle a dicséret szám. Tehát elmosolyodom.
• Kösz - nem nagyon akarok belegondolni, hogy miket művelek a fiával, mert abba érzem, hogy belevörösödök.
• Az őszre átküldöm az iránymutatást. A szeptember-október mindenképpen múzeumpedagógiai hangsúlyt kap. Erre próbáljatok építeni. Jó lenne egy-két komolyabb fegyverbemutató - sorolja David.
• Jó - felírom magamnak a jegyzetlapra. - Esetleg megkérdezhetem a helyi hagyományőrző csoportot, hogy vállalnak-e ilyen bemutatókat.
• Igen, ilyesmire gondoltam. Hozzuk közelebb a múltat! - feleli David. Másabb a hangszíne, mint a fiának. Dylan hangja kissé rekedtesebb, és mélyebb. Valószínűleg, mert Dylan dohányzik, míg David nem.
• Még valami?
• Jó lenne talákozni! - veti fel David.
• A központi programtervvel kapcsolatban - intem rendre a hangommal.
• Úgy számíts, hogy jövőre kezdjük a királyi családok témát. Most nagy port kavart a III. Richard ásatás, tehát biztos, hogy valami Plantagenet- York királyi család témák lesznek. Rózsák háborúja téma.
• Nem gond. Összeülünk a héten tartok egy értekezletet, aztán ötletbörzézünk - felírom a fő pontokat. - Még valami David?
• Ennyi. A fiúval minden rendben? - kérdez rá David.
• öhm… Dylannal? - nagyot nyelek. - Persze. Miért?
• Nem tudom. Olyan fura mostanában. Mintha drogozna!
• Szerintem nem drogozik David - remélem nem vagyok túl védekező.
• Nem tudom. Bámul ki a fejéből, nem válaszol ha kérdezem, és eddig se tudtam mikor hol jár, de most már szinte fogalmam sincs itthon van-e, vagy sem.  Kimegy cigizni, aztán eltűnik. Normális ez? Oda rendesen kijár?
• Igen. Sokat volt beosztva. Szerintem csak fáradt. Ne aggódj David! - micsoda álszent szöveg tőlem. Ne aggódjon! Miközben a furcsaságok döntő többségét én okozom.
• Rendben, majd kinézek hozzátok.

Amy az idegenvezetőnk kivett pár nap szabadságot, úgyhogy én helyettesítem. Kevés szervezett csoportos idegenvezetésünk van, általában napi kettő időpontra tömbösítjük.  Még az elején élveztem is ezeket a vártúrákat. Még én is tartottam éjszakai vártúrát. De ahogy haladtam előre az évekkel, úgy egyre kevésbé vonzott ez a része a dolognak. Most már egyáltalán nem. Igazán, amíg kitalálhatok pár dolgot, és végigvihetem a programmegvalósítást, addig talán érdekel is. Azt hiszem belefásultam a munkámba. Nem tudom mennyire érződik ez. Szerintem nem tűnik fel, de alig várom, hogy körbejárjuk a várat.

Én itt igazgatónő vagyok, és nem turista. Nekem nem újdonság semmi. Leszervezem a dolgokat, amik megvalósulnak. Nagyrészt már csak ezzel foglalkozom. Papírmunka. Telefonálás, emailezés. Valójában várfenntartó, és munkairányító vagyok. Szeretem a várat, én is de Noir vagyok. De… néha nagyon szeretnék megszabadulni innen.  Kitörni ebből az életből, és valami mást csinálni. Bármi mást. Talán ezért is lélegeztem fel Dylan mellett. Mert ő… minden, ami nem én vagyok. Egy új dolog. Friss, valami más az életemben. S ezt kerestem.

A héten csak gyűrűződik az elégedetlenségem. Feszült vagyok. Felgyűltek a dolgok, tekintve, hogy kivettem a szabadnapjaimat. Így nem igazán tudok Dylannal sem lenni. Ő is most, hogy lementek a programok kevesebbet van a várban. De ahogy halad előre a hét, már tudom, hogy nem ezek a dolgok zavarnak a legjobban. Hanem valami egészen más.

Feszülten rendezkedem az íróasztalomon az irodámban. Az asztali naptárt nézegetem, és ettől nagyon ideges leszek. Napok óta késik a menzeszem. Oké, hogy lassan változó korba érek, és most eleve megváltozott a szexuális életem. De tartok tőle, hogy egy meglehetősen  prózai, és naturális oka van. Méghozzá, hogy teherbe estem. Istenem! Most mi lesz? Csinálnom kell egy tesztet nincs mese, nem várhatok tovább. Körbenézek az irodában. Mindenki elvan a gépén. Kereszthuzatot csináltunk, hogy levegőzzünk.  Az egyetlen előnye, hogy én vagyok az igazgatónő, hogy nekem nem kell magyarázkodnom, hogy mikor, hova megyek.

• Majd jövök - veszem fel a táskám a vállamra, és a kulcsommal a kezemben lelépkedek a kőlépcsőn. Dylan  a keverőpultnál ül. Futólag felpillant rám, és figyeli a mozgásom. Lehet nagyon idegesnek tűnök. Nem tudom. Ő jobban érzékeli a finom rezdüléseim.  Látom, hogy legszívesebben odajönne megkérdezni, mi a gond, de… most képtelen lennék hozzá egy szót is szólni. Az árnyékból kiérek a napra, és a felforrósodott kocsimba ülök. Levezetek a drogériáig. Remeg a kezem. És csúszik a tenyerem a kormányon. Hogy ne csak a tesztet vegyem, vásárolok még ezt azt. De csak értelmetlen dolgokat dobálok a kosaramba. Oda se figyelek miket vettem. Kifizetem, és ahogy kiérek az utcára körbenézek. A tesztet sem az irodában, sem otthon nem csinálhatom meg. Nem biztonságos, tehát nyilvános helyen kell. Beülök a sarki cukrászdába egy teára, és egy muffinra. Abban semmi feltűnő nincs. A teától legalább garantáltam pisilnem is kell. Idegesen pillantok fel állandóan, újra és újra körbenézek. Rettegek, hogy valaki ismerős jön és tudja, hogy mi van a válltáskámban.  Végül úgy érzem megérett rá az idő. Bevonulok a mokka, és latte színű mosdóba, és megcsinálom a tesztet. Remeg az ujjam, amíg a kis lapkán várom a felfelé futó csíkot. Hajszál választja el a teszt, és az eredmény vonal határsávját. Áthalad a nedvesség a lapka eredményjelzőjén, és lassan derengeni kezd a második rózsaszín csík is. Basszuskulcs! Nagyot nyelek, és látom, ahogy egyre erősebb, és magabiztosabb  színű lesz a pozitív teszt a kezemben. Sietve papírzsebkendőbe tekerem a tesztet és a szemetesbe dobom. Kimegyek a mosdókagylóhoz, és átmosom az arcom. Ez…. nem történet meg. Velem. Házas vagyok. De… egy másik férfitól várok gyereket. Úristen!  Kiver a víz. Eddig nem émelyegtem. Na de most aztán bepótolom. Rosszul vagyok. Tudom, hogy volt egy-két éles helyzetünk Dylannal. De csak ott a ciklusom elején, és utána is megszakítással közösültünk ha nem húzott gumit, de egyik sem mentség arra, hogy én most terhes vagyok. A kocsiban az arcomba fújatom a légkondit, és a fejtámlának döntöm a fejem. Jól van. Szervezzük meg. Mit kell tennem? Felhívom az orvosom. Legalább a tényt meg kell erősíteni. Nem kell elkapkodni. Átgondolom a helyzetet. Egy abortusz tulajdonképpen aznap megvan. Négy-öt óra és kiengednek. igazán vérezni sem fogok, szóval nem fog itthon feltűnni semmi. Beveszem az előírt gyógyszereket és megpróbálom feldolgozni ezt az egészet. Vagy… most, hogy már nem vagyok egyedül. Kiléphetek a házasságomból.

Mindenesetre egyetlen dologban biztos vagyok. Az a korrekt, ha elmondom Dylannek. Még akkor is, ha ez nem tudom hova vezet kettőnk kapcsolatában. Ez a helyes lépés. Bármennyire is megzavarja az eddig kialakult többé-kevésbé működő rendszert. A vár előtt, ahogy kiszállok az autóból mély levegőket veszek. Nem tűnhet fel, hogy zaklatott vagyok. Össze kell szednem magam. Dylan egy köteg kábellel lép ki a raktárból és rámnéz.

• Minden rendben? - kérdezi halkan és óvatosan.
• Beszélnünk kell...négyszemközt, de nem itt - mondom komolyan. Dylan bólint. Nem kérdez, itt nem kérdezhet. - Keresni foglak, a szabadnapodon.
• Rendben.