"SE" veled

"Ha a világ, amiben élsz, nem enged álmodni, költözz egy olyanba, ahol megteheted."
/Billy Idol/

Egy régi kedvenc helyemre viszem őket ebédelni. A falak grafitisek. S minden kis zugban üzenetek vannak. Dátumok, szerelmes párok nevei, üzenetek, telefonszámok. Talán sosem hívták fel őket. Egyszer gondoltam rá, hogy ki kellene próbálni végigcsörögni ezeket a számokat, és megtudni tényleg az illető veszi-e fel, és tényleg azt a szolgáltatást nyújtja-e. Marianne körbenéz a helyiségben. Sok a fiatal. De az ő korosztályából is akadnak. Kicsit lehet underground hatású, de mit tehetek, amikor szinte csak ilyen körökben mozgok. Marianne nyilván egy elegánsabb helyre ülne be. Bár oda farmerban már úgyse mehetne. Tökéletes lesz a hely, és nagyon jól főznek.

• Ki kell cserélnem Chris pelenkáját - mondja tömören Marianne, és megkeresi a pelenkázót. Ezek kulccsal zárható kis különszobák, sok helyen. S mikor utánuk megyek látom, hogy itt sem a női mosdó része. Benyitok és magunkra kulcsolom az ajtót.
• Hogyhogy utánunk jöttél? - mos kezet Marianne.
• Bocs, a szüleim tuskók!
• Szerintem nagyon jól kezelték a helyzetet - feleli Marianne. - Bár úgy érzem, nem rajonganak a helyzetért. S meg is értem. Én se örülnék, ha a lányom egy nála jóval idősebb alakkal jönne össze, és túl hamar gyereke lenne.
• Ne gondolkodj így! - morgom és a pelenkázónak lököm. Chris már a habszivacson mászkál a sarokban, a falmatricákat kapirgálja.
• Dylan - lihegi Marianne, ahogy  ujjaimmal a farmerjén matatok. A farmer szemét kemény anyag, sokkal erősebben kell nyomni, hogy érződjön bármi is rajta keresztül.
• Jók vagyunk együtt. Ne foglalkozz senki véleményével. Csak az számít, amit mi érzünk - mormolom.
• Dylan ne itt! Itt van a gyerek is! - feszül nekem Marianne. Ugyanaz a tűz. Mint ott az elején. S élvezem, hogy újra és újra meggyújtom közöttünk.
• Chris jól elvan a Micimackó szereplőkkel - dünnyögöm és lerántom róla a farit, s megfordítom, hogy a pelenkázóra döntsem.
• Jesszusom! - szívja a levegőt Marianne, ahogy ujjaimat elhúzva a magamévá teszem. Nem szokványos a szitu és ez gyorsan bepörget mindkettőnket.  Marianne tíz körömmel kaparja a a pelenkázó fa szélét, és rásegítek az ujjaimmal a csiklóján, hogy könnyebben elmenjen. Marianne összepréseli a szemeit és remeg a lába.
• Ó basszus...ó Dylan… igen… basszus - suttogja, szívja az alsó ajkát, ahogy akadozó lélegzettel elélvez. A pelenkázóra rogy és csak piheg.  Ahogy végzek, megigazítom mindkettőnkön a ruhát. Marianne megfordul és nyirkos tenyerei közé veszi az arcom.
• Mit művelsz velem te őrült! - suttogja nevetve és megcsókol.
• Csodálatos vagy! - falom az ajkait, s Marianne kielégülten mámoros nevetéssel fogadja. Mázli, hogy ide nem sok kisgyerekes jön, és nincs sor a pelenkázónál.  Marianne elhúzódik és odapillantunk a habszivacson mászkáló Dylanra. Felnéz ránk és vigyorog. Hat kis fogát tapogatja az ujjaival. - Ideje rendelni valami kaját! - kapom ölbe a gyereket, Marianne leveszi a pelenkázótáskát a pultról és visszaadjuk a kulcsot.

Amíg a rendelésre várunk elszívok egy cigit. Ahogy a számhoz tartom, az ujjamon még mindig érzem Marianne illatát. Elég sok egyetemista nyüzsög a városban. Sokan megfordulnak ezeken a helyeken is, mint a klubban. Egy-kettő szerintem mindig rámismer a klubból. Eldobom a csikket és csatlakozom Marianne-hoz és a gyerekhez.

• Jövőhéten jön haza Liv - emlékeztet Marianne. Nagyon új helyzet ez. Liv a szüneteket, vagy hosszabb hétvégéket nálunk vagy az apjánál tölti. Egyelőre Chris szobájában alszik.
• Jó. Elmenjünk a tengerhez? - kérdezem. - Az jó program lenne. Nekünk is, Livnek is - mérlegelem. Marianne egy ideig gondolkodik. Felméri a lehetőségeket. Tudom mire gondol. Chris egy parton. Mit művelhet? Milyen őrült lehetetlen helyzetekbe fogunk keveredni? De végül rábólint.
• Rendben, jó lesz kicsit kirándulni - ért egyet.
• Ezaz! - diadalmasan a levegőbe bokszolok. - Akkor megörökítjük, hogy itt jártunk - vonalakat húzok az asztalunknál lévő üres fali négyzetbe beírom a nevünket: Dylan Marianne és a kis Chris “ ha a világ, amiben élsz, nem enged álmodni, költözz egy olyanba, ahol megteheted.”

Marianne megbűvölten figyeli, ahogy graffiti technikával felviszem a szöveget a falra. Azt hiszem kicsit meglepődik, hogy tudok ilyesmit. Bár lehet nem tudta, hogy a szobám falára is én csináltam a festést. Nem teszi szóvá. Egyszerűen csak tudomásul vette. De az autóban megjegyzi:

• Ez nem számít vandalizmusnak?
• Ez művészet - felelem tömören , miközben visszadobom a pohártartóba az öngyújtót, s a cigit az ajkaim közt tartva szívom, s kikormányozom a kocsit a parkolóból.
• Köztereken is csináltad?
• Erre vannak felületek - Chris hátul bealudt. Tele a hasa. Megy a feneke alatt a kocsi. Alszik.
• Legális?
• Ami legális és népszerű az nem underground - felelem közönyösen.
• Semmit nem tudok rólad - állapítja meg Marianne szemrehányóan.
• Mit akarsz tudni? - szívom meg a cigit és kifújt füstön át nézem a külvárosi kihalt forgalmat.
• Honnan ismered ezeket a helyeket?
• Nincsenek benne a turista látványosságokban és ajánlókban - felelem kitérően.
• Milyen zenét szeretsz? - kérdez rám Marianne. - Annyit hallgattunk de…
• Ezeket nem fogod rádióban hallani. Ezek másfajta zenék. Nem tömegcuccok.
• Te honnan ismered őket? - kérdezi Marianne.
• Innen-onnan. Nem is tudom. Belefolytam - rántok vállat. - Tudod, még a középsuliban egy sráccal vittük a sulirádiót. Egész nap minden szünetben ott punnyadtunk abban a kis teremben. Álmodoztunk, dumáltunk. Aztán ő keményen nekifeküdt az egész DJ szakmának, és valahogy magával rántott, a klubban, ahol dolgozom ő lett a DJ.
• Lehetnél te is az?
• Akár. Bár  ugye ő elsősorban zenével foglalkozik. Én bármilyen hangosítást megcsinálhatok,  rendezvényeket, stúdiókban, zenekaroknak. Ezért van az, hogy az est elején a koncerteken én vagyok, aztán átadom a pultot a DJ-haveromnak. Ennyi. Akár ülhetnék én is ott a keverőpult mellett és tolhatnám a zenét egész este én, de erre rá kell érezni. A haverom ebben szerintem messze jobb. Együtt tud lélegezni a tömeggel. Ő nagyon szereti ezeket a bulikat. Mondjuk úgy én technikásabb vagyok, ő művészibb és akkor érted miről van szó. - Kifújom a füstöt az ablakon. - De hát te is tudod az esküvőkön is én toltam a zenét.
• Én azt hittem…
• Mit, hogy felraktam egy zeneválogatás CD-t és végigment?  - Marianne elpirul.
• Bevallom igen. Én nem nagyon foglalkoztam ezzel a részével. Ott ültél a laptop előtt és mentek a számok. Én ennyit láttam az egészből - bólint rá.
• Hát azért zeneileg ennél több kell ehhez. Ritmust egyeztetni, hangzást, hogy ne legyenek szünetek a számok közt. Ezeket normál füllel csak akkor veszed észre, ha gebasz van. Amúgy meg csak úgy tötyögsz rá. Én azért utálok DJ melózni, mert állandóan picsognak a füledbe, hogy miket akarnak hallani. Én meg nehezen kezelem ezeket a visongó libákat. Ehhez is kell egy stílus, a haverom ebben jobb. Én nem vagyok ilyen aranyhal, hogy kívángassanak… ott az esküvőkön is csak eltűrtem - a műszerfalon nézem az időt. Mindjárt mennem kell. Éppen, hogy hazaviszem Marianne-t a kicsivel. - Vannak jobb közegek meg, rosszabbak. De ezek az undergroundosok elég… khm… lazák - inkább nem részletezem Marianne-nak, hogy milyen téren, mert még elájul itt nekem. Marianne előtt ezek a világok zártak és nem is neki valóak, tényleg nem. Egyszerűen ő ezt nem értené meg.

A klubban, mikor megérkezem, még minden sötét. A pultnál már ott vannak a kollégák, mindenki becampog este hatig. Egy kávéval indítok. A keverőpultnál találkozom Ace-el. Ace a középsulis haverom. A DJ. Eredetileg őneki sem kellene itt lenni, már nyitásra, de szeret ráhangolódni a tömegre. A koncertből jobban érzékeli az alaphangulatot is. Na meg így tudunk a keverőpultnál felügyeletet hagyni. Vagy ő vagy én mindig ott vagyunk a fülkében. Ez a jól hangszigetelt kis szoba.  A birodalmunk. A gépterem. A hatalmas ablakon túl pedig a bulik világa. Most még kihalt az egész. A két órás koncertet Ace sokszor a bárpult mellett figyeli. Fogja az atmoszférát. Neki annyira nem téma az élőzene. Nálam pont fordítva van. Én sokkal jobban szeretem ezeket az élőzenei élményeket, mint a felvételeket. Egészen más a hangulata. Egészen más a hangzása. Technikailag egy nehezebb kihívás. Jól beállítani a hangzást. Ez némi kreativitást igényel. Elkapni a jó hangot, a tökéletes akusztikát.

Ace inkább a ritmus rabja, szereti ezt, hogy két számot összekever és közös nevezőre hoz. Rengeteg számot ismer. Állandóan vadássza a vadidegen, tök ismeretlen garázszenekarok számait is. Az igazi mély szintjét az undergroundnak. Amit aztán tényleg nem lehet sehol máshol hallani, maximum a garázssoron, ahol verik a dobot.

Én jobb szeretem ezt az élő, csapj bele stílust. Gyere ide és mutasd meg mit tudsz. Felvétel nélkül. A felvételeken rengeteg a kikevert hang. Ami finoman szólva is messze letisztultabb és elegánsabb, mint egy nyers koncert élő ereje.

A klubtulaj nagyon kitalálta ezt, hogy karoljuk fel a kis gyökér zenekarokat is, mutassák meg mit tudnak és aztán tomboljon a tömeg hajnalig. A buli miatt, jó igazán Ace miatt, úgyis sokan eljönnek, és jobb esetben tényleg már a koncert miatt is itt van a tömeg zöme.

Eredetileg egy pincében kezdtük, de nagyon hamar kinőtte a tömeg magát onnan. Fogalmam sincs, hogy tett szert erre a gyárépületre a klubvezető, de az biztos, hogy messze jobban szól minden és nagyobb a tér is.  Elszívtam a cigit és megittam a kávét. Ace a pultos csajjal flörtöl, mint mindig.

Beüzemelem a világítást és a klímát. Előkészítem a mikrofonokat és a kábeleket. Beállítom a mikrofonállványokat. Most könnyű dolgom van, mert már ismerem a zenekart, akik játszanak ma este. Így előre készíthetek mindent. Még az állványok magasságát is. Az italpultba bekészítik a müanyagpoharakat. Ace hoz nekem is egy pohár sört. Megérkezik a zenekar és lecuccolnak. Kezet fogok a srácokkal.

• Csók, puszi, pá - intek a vokálos csajnak, de ő odajön hozzám, és az arcomhoz hajol, félig az ajkamra nyomja a száját.  Sok ilyen jellegű megnyilvánulással találkozni ezekben a körökben. Itt az ilyesmi nem meglepő. De nem is kell túlmisztifikálni. Főleg ennél a zenekarnál. Őket jól ismerem már. Igazi straight edge-s hardcore punk zenekar. A vokálos csajszi mindkét kezén a gyűrűsujjától számítva a mutatóujjáig felvarratta  magára a három X-et. Szóval nem egyéjszakás kalandos csajszi. Bár lehet nem tudja, hogy nekem meg családom van, tehát nem keresek már komoly kapcsolatot. Elhúzódom és a srácokra nézek.
• Mindent beállítottam, ha kész vagytok, akkor egy rövid hangzáspróbát tehetünk. Marad a felállás? - kérdezem a tenyeremet dörzsölve.
• Aham, a szokásos formában nyomjuk - biccent az énekesük.
• Hogy szólt Bristolban?
• Hú erről van egy storym! - csap le a dobos és miközben a többiek a hangszereket rendezik és pakolásznak végighallgatom, hogy miket műveltek Bristolban a zenei fesztiválon.
• A koncert után maradunk még dumálni a közönséggel. Nézz le hozzánk! - csak bólintok, de én már készülök a hangzást beállítani. Ahogy kész vagyunk a beállással a dobos felhív a felszereléséhez.
• Vadulj addig valamit - vigyorog rám. Megdörzsölgetem az alkaromon a fekete feliratokat és egy alapritmussal kezdek. Ha jól csinálja az ember, a dobon egy egész történetet el lehet mesélni. Nagyon jól szólnak a dobok és Ace rázza a fejét a ritmusra. Nagyon kemény koncentráció tartani a ritmust, és közben ívet adni az egész dübörgésnek. Teljesen belemerülök. talán jó tíz percet rezegtetem a hártyákat. A zenekar vigyorog rám.
• Mindjárt lecserélünk. Jó leszel nekünk Dylan - kiáltja a hupikékre festett hajú vokáloscsaj.
• Áh nem, kösz - adom át a dobverőket és a farzsebembe dugom a tenyerem. Lassan szállingóznak az emberek. Beindítom a háttérzenét, amit általában mindig variálgatok, a zenekarhoz és az Ace-el egyeztetett programhoz. S Ace-el megvacsorázunk.

Ace egy kicsit magányos farkas. Egy idősek vagyunk. De kicsit máshogy alakultak a dolgaink. Ace mélyen straight edges. Neki fel is van vésve a karjára. Vagyis nem dohányzik, nem iszik, nem drogozik, és nincsenek egyéjszakás kapcsolatai. Igazán Ace hatott rám a legtöbbet az életem során. Tőle vettem át ezt az egész életszemléletet is. Ace nagyon karakteres csávó.  Igazi lázadó. Lázad a lázadás szokásos formái ellen. Soha nem láttam részegen. Tényleg még egy slukkot sem szívott és a drog közelébe sem megy. Soha nem inog meg. Még ha a legjobb csajok is másznak rá. Nem csapong és nem bolyong. Ace ezért nagyon nem talál normális kapcsolatot. Olyat, amilyenre én akadtam.

Ennek az egész straight edges vonulatnak én nem minden elemét vettem át. Tekintve, hogy kizárt, hogy leszokjak a cigiről, mert apám kellően rászokatott azzal, hogy állandóan baszta otthon az agyamat. Egyszerűen nem tudok leállni róla. S ezerszer inkább nyugtatom magam a cigivel, mint hogy őrjöngjek. S én azért nem vagyok antialkoholista, mint ezek a straight edges fazonok. Azért egy jó sört nem utasítok el sosem. Nem vedelek, és nem iszom magam matt részegre, de azért jól esik egy pohár sör. Ennyi.

Az elején meg tényleg csapongtam kicsit. Belefutottam egy éjszakás kalandokba. Nem vagyok rá büszke tényleg. Ace rossz néven vette. Sőt jobban megrázta, mint apámat. S rosszabb volt Ace-től hallani azt az egy mondatot, mint apámtól hetekig a sok hegyibeszédet.  Amikor elmeséltem neki, hogy hazavittem egy csajt egy estére csak ennyit mondott: “ te tudod, ha megérte jó, ha nem, akkor majd idővel lesz jobb.” Az az egy mondata... és amilyen lehangoltan mondta... Éreztem, hogy csalódott bennem. Hogy nem ilyennek ismert. Hogy ennél többet várt tőlem. Hogy nem érti, hogy lehetünk barátok, ha ennyire ellentétes a hozzáállásunk olyan dolgokhoz, amik alapelemek egy “se” életvitelben, mint többek közt a  szex.

Nos onnantól lettem straight edge-s. Egy X-el.  Az erkölcsös élettel. Többet nem csapongtam. Komoly kapcsolatot kerestem. Olyan nőt, akire figyelhetek, akit tisztelhetek. Értékelvű és érzelmi alapú kapcsolatot kerestem.

Amikor először megemlítettem Ace-nek Mariannet. Felfigyelt. Talán a hangszínem volt más. Talán, ahogy beszéltem róla. Nem tudom. De Ace megérezte, hogy ez valami más. Valami, amiben igazán magamévá tehettem azt az életformát, amit Ace annyira képviselt.

 Vacsora után már mindketten a keverőpult mögé ülünk. Elkezdődik a koncert és innentől munka van.  A világítást a beállásnál hozott hangzáshoz igazítom , s mozgatom a keverőpult csúszkáit.

• Képzeld! Ma voltunk apámnál - jegyzem meg mellékesen Ace-nek.
• Gondolom padlót fogott, szétfolyt mint higany a talajon és sírva imbolygott a sarokban - röhögi Ace.
• Kábé. Olyan volt a feje, mint amikor intőt kaptunk, mert kiugrottunk az első emeleti ablakon, hogy meglógjunk a suliból és behivatta az igazgató - vigyorgok. - Egy hónapig dumálta tele a fejem a szarságaival. Komolyan zsongott tőle az egész homloklebenyem.
• Amúgy talpra érkeztünk nem? - Ace egy zacskó chipset tart a szája fölé és szórja bele a nyitott szájába a szirmokat.
• Ja csak a biosztanár kapott szívinfarktust - röhögöm. - Na szóval apám lement hídba anyám meg vágott egy hátast úgy egyszerre egymás után. Tiszta akrobatika volt az agyi idegpályákon - felállok és korlátnak dőlve nézek le a tömegre.
• S a nőcid?
• Hát szerintem ciki volt a szitu, érted, apám a főnöke még mindig, amíg Chris kicsi, Marianne nem is tud most váltani.
• Mit szóltak a kiscsávóhoz?
• No comment.  Mondom agyfaszt kaptak - Két óra keverőpult melletti ücsörgés után vége a koncertnek. Ace veszi át az irányítást és kezdődik az afterparty. A DJ-s levezetés. Én a sötétben a színpadon pakolászok. Mindent vissza a helyére. Mire végzek, már közeledik a munkaidőnk vége.