Legyőzve, s meggyőzve

Shana kigombolta a ballonkabátját és zavartan nézett körbe a hatalmas szalonban. Nem tréfa. Ő egy kastélyban van. Drága szőnyegen lépked. Olyan értékes keleti szőnyegen, amiből valószínűleg tíz évre is ki tudná fizetni a bérleti díját a sorházi lakásának. ezüst kiskanál, és keleti porcelán az asztalkán. Brüsszeli csipke a teázóasztalon.  Kevint a babakocsiban hagyta. Békésen rugdalódzott a ruggós kocsiban a gyerek. Nézte a kristálycsillárt a feje felett.

Fabian de Noir feketében volt.  Ujján drágaköves gyűrű. Értékes mandzsettagombok, Finom kelmeanyag. Sugárzott róla, hogy arisztokrata.  Shana sem volt szegény, de Forest-en soha nem érezte ezt hogy fényévekre van kettejük családja. Fabian de Noir ad a külsőségekre. Kutatva nézegette, méregette. Shana kelletlenül tűrte a férfi pásztázó tekintetét. Fabian de Noir végigmérte fentről le, aztán vissza. Lentről fel. Járatta rajta a szemét. Shana kényelmetlenül feljebb csúszott a bársonyhuzatú széken, megigazgatta a haját. Mit bámul rajta? Kétszer is fogat mosott. Kifésülte a haját.  Dzsörzé kosztümöt varrt. Konzervatív szoknyahosszal. Bézs színben.

Fabian de Noir még csak rá sem nézett a gyerekre. Nem, ő őt nézi. Shana Price-t. Istenem, csak meg ne kérdezze így nyiltan, hogy lefeküdtem-e a fiával! Máris vörösödni kezdett a gondolatra!

-          Bocsánat, ha kellemetlenséget okoztam…

-          Nem okozott.

-          Késtem? Csakis a baba miatt volt. Kevint nem tudtam megnyugtatni. Nem akartam, hogy úgy érkezzünk meg, hogy sír a kicsi. Ne haragudjon, a levelemért, nem akartam zaklatni vele.

-          Nem zaklatott.

-          Mármint felzaklatni. Tudom, hogy mennyire idegen ez az egész dolog. Úgy sajnálom. Már bánom is, hogy egyáltalán írtam.

-          Ne tegye.

-          Nem is tudom mit mondjak, köszönöm, hogy válaszolt, nekem már ez is sokat jelentett, és hogy fogad én… nem is tudom mit mondjak. Nagy önzetlenség öntől.

-          Nem, nem az.

-          De igen! Nem is… nem is tudom mit mondjak. Tele vagyok hibás döntésekkel és lépésekkel, sosem tudtam jól megállni a helyemet a helyzetekben.  – Shana hevesen gesztikulált. Zavarában egyre jobban belehevült a mentegetődzésbe, a beszédbe, annyira zavarta, hogy a másik csak nézi őt, szinte pislogás nélkül és még csak meg sem szólal érdemileg. - Még… még Foresttal szemben is… mindig csak hagytam magam… hagytam, hogy…. hogy megtörténjen.

-          Azt elhiszem.

-          Én… én nem úgy értem.  Forest annyira szuggesztív tudott lenni.  Olyan… lehengerlő. mindig mindenről megvolt a maga kis véleménye. Aztán csak cselekedett. Kérdés nélkül. én meg…. ellent kellett volna mondanom. Olyan… olyan ostoba voltam – rogyott magába Shana kifulladva. Teljesen magába zuhant. Össze-vissza locsogott. Mit gondolhat róla ez a szerencsétlen férfi? Bizonyára ideggyengének tartja? Vagy talán elmebetegnek?

-          Lenyugodott? – kérdezte hűvösen Fabian.

-          Bocsánatot kérek… annyira ideges vagyok. Egészen a levele óta nincs nyugalmam – suttogta megsemmisülten Shana.

-          Jól utazott? – kérdezte csevegő hangnemben Fabian.

-          Ez a vidék… meseszép. Mesébe illő. Nagyon tetszenek a fák! Milyen hatalmas fenyvesek vannak erre, én még sosem jártam itt északon.

-          A fiam utálta az erdőt – húzta el a száját Fabian.

-          Nem utálta. Csak nem tudott mit kezdeni vele – mosolygott zavartan Shana.

-          Ezt mondta magának? – pillantott fel rá Fabian.

-          Igen. emlékszem, egyszer beszélgettünk az otthonunkról. Azt mondta, van egy fenyvese. De olyan haszontalannak érzi. Mit kezdjen ő egy erdővel. Azt mondta, hogy ha egyszer megörökli, akkor… egy faipari vállalatot akar rá építeni – harapott az alsó ajkára rémülten Shana. – Ugye nem kellett volna kikotyognom? – kapta az ujjait a szájára Shana.

-          Nekem is mondta – legyintett Fabian. -  Mindig azt mondta, új idők jönnek apám. Vállalkoznod kéne. A halászat már nem kifizetődő. Itt ez a nagy erdő. Tele fával. Miért nem kezdesz vele valamit. Alapíthatnánk egy céget. DeNoir faipari vállalat. ez volt az álma. Én meg veszekedtem rá: Nem engedem hogy kivágd a fákat az erdőmből, hova gondolsz Te! A De Noiroké az egész erdő! Ősidők óta! A szomszédainkkal is harcoltunk érte! Küzdöttünk érte! Még házasodni is készek voltunk miatta! Te meg fognád és eladnád aprófának?! Értékesebb ez az erdő mint TE vagy én! – nosztalgiázott Fabian is elérzékenyülten. – Milyen hülye bolond voltam. Forest halála világosított fel rá. Hogy nem volt a fiamnál értékesebb nekem. Túl későn jöttem rá. S mindig csak szidtam. Talán, ha vállalattá alakítom át, akkor abban megtalálta volna önmagát Forest is. Akkor nem röpködött volna a háborúba. Beszállító lehetett volna. Fára mindenkinek szüksége van. Még a hadseregnek is.

-          Kár, hogy nem ismertem meg jobban Forestet – nézett maga elé lehangoltan Shana.

-          Nem igazán adott rá lehetőséget senkinek. Nem engedett közel magához még engem sem – bólintott Fabian. – Ő gyereknek is ilyen volt – Kevin nyöszörögni kezdett a babakocsiban. Shana sietve tologatni kezdte a babakocsit. A fia elhagyatottnak érezte magát. A tologatásra megnyugodott. Itt vannak, tudnak róla. Fabian felemelkedett a székből és a bárszekrényhez lépve erősebbet töltött magának. A whiskyspohárral a kezében futólag lenézett a csecsemőre.

-          Stramm gyerek – biccentett Fabian.

-          Igen, az – mosolygott zavartan Shana.

-          Forest inkább az anyjára ütött. Sírós gyerek volt. – Fabian kortyolta az italt. – Annyira fiatal volt. Tizenkilenc évesen gyereket csinált? Ezért akkora nyaklevest kapna ha még élne – sóhajtott Fabian.

-          Igen… én… sajnálom – hebegte Shana.

-          Nem csak a maga hibája. Forest mindig értett ahhoz, hogy felbosszantson – fintorgott Fabian. – el akarta neki valaha is mondani?

-          Nem tudom.

-          Hümmm – Fabian grimaszolt. – Gondolkodott rajta, hogy elvetesse?

-          Én…

-          Ha volt esze akkor igen – biccentett Fabian. – Kész csoda, hogy ez a gyerek megszületett. A maga helyében…

-          Igen, tudom… a szüleim is ezt mondták  - hajtotta le a fejét megadóan Shana. – Butaság volt. De… nekem egyébként sem volt semmim Foresttől. Buta módon én… ezért ragaszkodtam annyira ehhez a gyerekhez. Szerelmes voltam Forestbe és úgy tekintettem, ez a gyerek egy titkos kis ajándék nekem, ami csak az enyém. Belőle. Tőle. Én… azért is nem közöltem vele… mert arra vártam, hogy majd ő… keres engem. Ha többet akart volna, akkor… elmondtam volna neki. De aztán… már sosem tudtam meg, hogy a háború után akart volna-e tőlem bármit is. Vagy csak egy ütközet erejéig tartott az érdeklődése irántam. Próbára akartam tenni. Ha kiállja a próbát, megismerheti a fiát. Ha nem. Akkor… nem is érdemli meg, hogy megismerje.

-          Hát… úgy látszik a fiam sem a maga, sem az élet próbáját nem állta ki – ürítette ki a poharat Fabian.

-          Sajnos nem – rázta a fejét Shana. Fabian nézte a lány lehajtott fejét. Olyan egyszerű ez a lány. Annyira átlag. Tényleg szinte érthetetlen, hogy Forestet mi motiválta, amikor mégis vele töltötte azt az éjszakát. talán még Forest sem értette önmagát. A kicsi hatalmas sötétkékes szemeit rávetette és bátortalan babamosollyal és rúgkapálással fogadta Fabian tekintetét. életerős gyerek. Az egyetlen értelmes dolog, amit Forest kreált életében. Egy eleven, élénk, egészséges kisfiú. Fabian beismerte, tetszik neki a gyerek. A fő de Noir vérvonal hát ebben a gyerekben került letétbe.  Fabian kinyújtott mutatóujját elkapta a gyerek és erősen megszorította. Nyálas cuppanással fejezte ki elégedettségét, hogy sikerült elkapnia nagyapja ujját. Forest! Forest! Te ostoba fiú! Mennyi meggondolatlanság és bölcs előrelátás volt minden lépted, amíg csak éltél!

-          A szerelem furcsa dolgokat művel velünk. Igaz, Miss Shannon Price? – kérdezte halkan Fabian, miközben a kisfiút nézte. – Gyönyörű ez a gyerek! Lehetetlen nem szeretni – suttogta elmerülten Fabian.

-          Köszönöm – nézte a fiát mosolyogva Shana. Óvón követett minden mozdulatot a tekintetével. Fabian megsimogatta a csecsemő kerek kis fejét, átsimította a határozottan emelkedő és süllyedő mellkasát. A rúgkapáló erős, apró lábakat. Érezte a puha bababőrt az ujjai tapintása alatt.

-          Egyezzünk meg abban, hogy néha ellátogatnak hozzám Kevinnel. S idővel elgondolkodunk azon, hogy milyen lépéseket is tehetnénk az ügyben – nézett fel az anyára Fabian. Shana meglepődve, megilletődve és hitetlenkedve nézett fel rá. Ez a lány képtelen lenne ármánykodni. hiányzik belőle minden ravaszság. ez a lány nem csábította el Forestet sem az biztos. Ami kettejük közt történt, azt Forest is akarta, ez már biztos. Teljes egészében benne volt Forest ebben a dologban. Talán Shannon Price nem is sejti, hogy milyen mélységekben lehetett mégiscsak fontos Forestnek. Sőt, egészen bizonyos, hogy minden, ami kettejük közt történt, azt Forest akarta. Megrontani ezt az ártatlan, szende, szerény lányt. Aki nem tehetett arról, hogy beleszeretett az ő fiába.

-          Köszönöm a nagylelkűségét, és hogy fogadott minket – állt fel Shana, s kezét a babakocsira tette.

-          Én köszönöm, hogy megkeresett. S hogy láthattam a kicsit – fogott kezet a lánnyal Fabian. – Örülök, hogy megismerhettem Shannon.

-          Részemről az öröm és megtiszteltetés – tolta ki a babakocsit Shana.

-          Minden jót. Vigyázzon magukra – búcsúzott Fabian. Nézte ahogy a várkapun kívül is a  lány elsétál az unokáját tolva a babakocsiban. A fia nője! Hát hihetetlen! – támaszkodott a korlátnak Fabian, ahogy nézte a távolodó alakot. Mik ki nem derülnek Forestről!