Békefeltételek

Kevin az etetőszékben ült és tenyerével a fa karfát csapkodta. Apró lábaival rúgkapált. Izgatottan nyújtotta előre a nyakát az újabb falatért. Ahogy a szájába talált a kanál máris elégedetten bólogatott hozzá és nagyokat nyammogott,  apró szája közt ízlelgetve az ételt. Magabiztosan nézelődött körbe,  fejét ide-oda forgatta, s anyja felé nyújtogatta a kezét. Shana megfogta a fia ujjacskái és egy újabb adag gyümölcspürét csúsztatott Kevin ajkai közé.

- Soha nem beszélgettek házasságról? A fiammal? – nézett körbe még mindig feszengve Fabian. A sorházi lakás takaros volt. Na de nem egy de Noirnak. Legalábbis nem Lord Coeur de Noir leszármazottainak. Egyszerűen kizárt, hogy a fia gyereke itt nőjön fel! Fabian minden porcikája tiltakozott ez ellen.

- Házasság? – Shana felkapta a fejét és egy kósza tincset a füle mögé simított. – Szóba került, de nem kettőnk közt.

- Nem volt különösebben jó véleménye a házasságról, ha jól emlékszem -  vakargatta a tarkóját kényelmetlenül Fabian.

- Valóban nem tűnt házasodós típusnak – biccentett rá Shana, ahogy megtörölgette Kevin arcocskáját.

- Tehát fel sem merült, hogy elvenné magát? – kérdezte Fabian az unokáját figyelve.

- Nem. Nem is volt rá időnk – mondta komolyan Shana. – Azokban az időkben… tudja… a háborúban… semmi sem volt garancia. Forest az én életemben meg végképp nem volt az. Olyan volt mint egy vihar, egy villám. Jött, lecsapott, ment.

 - Kár, milyen nagy kár – krákogta Fabian idegesen. Szemével a lányt fürkészte. Nyugodtan beszélt a fiához. Nem kapkodott. Rutinosan gondozta a gyereket. Egy olyan nő volt, aki képes volt az életben egyedül megoldani ezt is.  S a fia nem akarta elvenni ezt a nőt sem. S erre itt ez a gyerek. Akiről a fia mit sem tudott.

- Khm. Igen – nézte Kevint Shana, hogy kerülje Fabian de Noir pillantását.

- Miért nem házasodtak meg? – dobolt türelmetlenül Fabian.

- Nem voltunk abban a helyzetben. S Forest nem kért meg – pillantott komolyan a férfira Shana.

- Igen, hát persze… meggondolatlanság. Az előre nem látható jövő – Fabian ingerülten csapott a térdére. Főleg a fiára haragudott. Hogy ilyen ügyeket hagyott maga után. Rendezetlen ügyeket. Mi? Hiszen egy gyereket hagyott hátra! Egy hús-vér izgő-mozgó gyereket! Ez azért nem kis dolog.

- Sajnos valóban nem lehetett tudni, mi lesz a következő nap – bólintott Shana. – Véletlen volt minden. Az is, hogy teherbe estem.

- Igen, hát hogyne. De… mik a tervei a jövőre nézve? – kérdezte Fabian sürgetőn.

- Még nincsenek konkrét elképzeléseim. Annyira leköti minden percemet Kevin – vallotta be Shana.

- Férjhez akarna menni?  - kérdezett rá idegesen Fabian.

- Előbb- utóbb… nos igen. Tudom, ez most magának nagyon kellemetlen lehet, a fiára való tekintettel… de…

- Megértem. Higgyen nekem jobban értem, mint gondolná – legyintette le Fabian. – Ami engem nyugtalanít… hogy… Kevint egy… egy másik férfi nevelné fel -  pattant fel idegesen Fabian ültéből. – Ne haragudjon ezért. Semmi jogom nincs erről beszélni, vagy véleményt alkotni. A gyerek egyes egyedül a maga fia. De… de… hát… mégiscsak az én… az én unokám… - Shana döbbenten meresztette a férfira a szemét. Fabian de Noir unokájaként tekint a fiára? Ezért látogatta meg őket? Ezért érdekelte, hogy hogyan élnek? Valóban Forest fiaként látja Kevint? – Nem…. maga ezt nem érti…. hogy is tudnám én ezt elmagyarázni – dörzsölgette a homlokát gondterhelten Fabian. – Kevin… egy de Noir. Még ha nem is viseli ezt a nevet. A fiam gyereke. A de Noir klán fő ágának örököse, az egyetlen fiúutód… neki… kiváltságai vannak. Öröksége. Vagyona… egyszerűen…. bocsásson meg… de… más neveltetésben kellene részesülnie…

- Én erre nem is tudom mit mondhatnék – nyögte Shana döbbenten. Aztán csodálkozva nézett a gügyögő Kevinre. az ő fia különleges nevelésben kell hogy részesüljön? Mert valójában egy de Noir? Mert egy lord leszármazottja? Meg sem fordult a fejében, hogy talán valóban véletlen sem tudná azt a neveltetést nyújtani Kevinnek, amit az apai rokonai biztosíthatnának számára. – Én… én sosem gondoltam még így Kevin nevelésére – hebegte Shana.

- Igen, hát persze…. nyilván nem -  bólogatott Fabian. – De Kevin de Noirként előkelőbb iskolákba járhatna, olyan körökben fordulhatna meg, és olyan életet élhetne, amit csak én nyújthatok neki, a de Noir család. Érti… mit akarok mondani? Félek, hogy egy idegen férfi… a fiam gyerekét elszakítja a gyökereitől, a családi tradícióktól, nem olyan lehetőségeket nyújt neki, amit én tudnék….bocsánat, ha ez nagyon sznobnak tűnik… de lássuk be… másabb életvitelünk van… és szeretném az unokámnak mindazt a támogatást megadni, amit csak nyújthatok… de ha a nevelőapja ezt megtiltaná, akkor…. hogyan is tehetném? Érti micsoda fura különös problémám van? És magát sem foszthatom  meg a teljes élettől! A családtól, a feleség szereptől, szerető férjtől, esetleg újabb gyerekeitől… és hát…. én mégsem vehetem feleségül magát, hogy megszerezzem az unokámat – nézett a lányra meggyötörten Fabian. – Főleg, hogy ez… tulajdonképpen vérfertőzésnek számítana. Nem vehetem el a fiam özvegyét… jelképesen persze. ez… ez teljességgel kizárt. Már napok óta ezen gondolkodom – rogyott vissza a székre Fabian. Shana ámultan pislogott nagyokat. Húsz éves. Ő ennyire nem tud előre gondolkodni, és előre látni. Egyáltalán hogy is mert volna ilyeneket álmodni. Neki minden olyan váratlan.

- Bocsásson meg, de én képtelen vagyok ebben az ügyben most érdemileg hozzászólni – préselte ki magából Shana teljesen tanácstalanul.

- Nem is sürgetem. Kevin most még kisgyerek. Elsősorban az anyjára van szüksége. De eljön az idő, amikor már függetlenedni tud. S akkor talán… - Fabian görcsösen szorongatta a széke karfáját. – Tudja azon merengtem, hogy… mennyire ragaszkodna Kevinhez? mennyire tudna esetleg elszakadni tőle? Megválni tőle…

- Hát… én… ezt nem tudom. Fel sem merült bennem ilyenfajta  gondolat – nyögte Shana kiszáradó torokkal. – El akarja venni tőlem a gyereket? – kapta féltő anyai tekintetét a fiára Shana. Kevin csodálkozó csuklásszerű hangot adott ki és ujjait a szájába gyömöszölve nézett hol az ismeretlen férfira, hol az anyjára. Fabian visszanézett a gyerekre, aztán Shanára.

- Nem ezt mondtam – mondta nyugodt hangon Fabian. – De Shannon, mégis, a családja hogyan fogadta az állapotát?

- Nem túl jól – feszengett Shana.

- Találkoztak-e az unokájukkal?

- Nem – suttogta megszégyenülten Shana.

- Tehát a családja nem fogadta el, igazam van? – kérdezte gyengéden Fabian.

- Nos, nem – kulcsolta össze a kezét az ölében Shana, s megsemmisülten hajtotta le a fejét. – A szüleim, nem igazán elfogadóak. Szégyenben maradtam. Megszültem egy gyereket férj nélkül. Értheti, ez a számukra nagyon kellemetlen. Nekik az egyetlen mentségük a háború. De hát… esküvőm akkor sem volt, senki sem hisz egy kitalált történetnek, főleg egy olyan kis településen ahol én lakom – suttogta zavartan Shana. – Én már nem igazán mehetek haza – vallotta be kényszeredetten Shana.

- Belegondolt már, Shannon, hogy mi lesz később? Visszamegy dolgozni és Kevinnel küszködi az életét? Esélyt sem ad magának arra, hogy normális élete legyen, azért, mert a fiam tönkretette a maga életét és jó hírét?

- Forest csak annyira hibás, amennyire én magam is – rázta a fejét Shana, ahogy eleredtek a könnyei.

- Persze, de egy férfinak viselni kell a tettei következményeit. A fiam ezt mégsem tette meg.  Akár akaratán kívül, akár nem. De Shannon, maga itt él és egyedül viseli a közössége megaláztatását, lányanyaként – mondta halkan Fabian. Shannon már nem tudta abbahagyni a sírást. Kevin anyja kétségbeesését látva nyugtalanun nyöszörögni kezdett. Fabian sietve  kiemelte az etetőszékből, és az ölébe kapta a gyereket és a karjai közt ringatni kezdte, elfordítva, hogy ne lásson rá az anyjára.

- Én nem is tudom mit csinálhatnék – sírta Shannon egy zsebkendőt keresgélve.

- Shannon, gondoljon bele. Én mindent visszaadhatnék magának. Az életét, a fiatalságát, a lánykorát.  Újra élhetné az életét. Gondtalanul. Ráadásul annak a teljes tudatában, hogy a fia jó kezekben van, a rokonainál, a nagyapjánál, mindent megkap, amire vágyik, nincs hiánya semmiben. S maga is bármikor meglátogathatja, akár oda is költözhet hozzá. Egy férfira sem kell azt a terhet raknia, hogy valaki másnak a fiát is nevelnie és etetnie kell. Higgyen nekem, egy kisgyerek a legnagyobb szerelemben is elgondolkodtat minden férfit, hogy akarja-e így is magát. Ért engem? Nem akarna önmagának egy második esélyt? Kevinnek pedig egy biztos anyagi hátteret, szerető rokonságot? Magának is megadnám azt az anyagi indíttatást, amivel új életet kezdhetne, bárhol ahol csak akar. Ha el akarja hagyni Angliát azt is megoldom magának – mondta komoly rábeszélő hangon Fabian.

- Cserébe Kevinről kellene lemondanom? – sírta Shana.

- Ugyan Shannon, ne butáskodjon. Nem venném el a gyerekét. Kevinnel sem tennék ilyet, hogy elszakítom az anyjától. Annyit tartózkodik vele, amennyit csak akar, de ha könnyebbség lenne, egy kisgyermek terhét lerakni a vállairól, én ezt is átvállalom. Felnevelem én Kevint. s maga elfelejtheti ezt a kis botlást az életében, ha akarja. Ha nem, akkor éljen együtt a fiával. Ez a maga döntése, de ne érezze azt, hogy Kevin hátráltatja, vagy visszahúzza. Én segítséget ajánlok, szabadságot, új lehetőséget, annak fejében, hogy az unokám nevelésében részt vehetek és gondját viselhetem, amíg csak élek – magyarázta Fabian a kisfiút a fejében tartva, s Kevin sötétmogyoróvaj színű haját simogatva.  Kevin nagy csodálkozó szemekkel nézett rá, tenyerével Fabian karjába kapaszkodva. Shana könnyes szemekkel nézte Kevint a nagyapja karjaiban. Fabian de Noir öt gyereket nevelt fel. Bizonyára nagyobb tapasztalata van, mint neki valaha is. Ráadásul komoly anyagi források, és családi apparátus is a rendelkezésére áll, hogy Kevin jövőjét biztosítsa.  Shana pislogva figyelte, ahogy fia nyugodtan szemléli Fabian de Noir frissen borotvált arcát. Jó lenne, ha egy férfira tehetné a gyereknevelés szüntelen terhét. Az aggódást, a féltést, a felelősségvállalást. Fabian de Noir kész vállalni a felelősséget egy kisgyerek felneveléséhez. Az unokája felnevelését ajánlotta fel most neki. Mit léphetne? Belefáradt abba, hogy egyedülálló anya. Hogy mindent egyedül oldjon meg, húsz évesen. Kialvatlanul, pénz nélkül, lelki, rokoni támogatás nélkül. Ugyanakkor imádta a fiát. Hogyan tudna megválni tőle?

- Had gondolkodjak ezen – szipogta Shana.

- Nem is kértem azonnal választ – könnyebbült meg Fabian a választól. Már ezzel is elégedett volt. Shana nem utasította el a javaslatot, nem tiltakozott hevesen. Olyan volt, mint egy megszeppent gyerek. Hiszen egy idős Foresttel. Alig ismeri még az életet, a világ dolgait. – Évek múltán is hozhat döntést Shannon, akkor, és úgy, ahogy jónak látja. A maga gyereke én csak javaslatokat tettem, amikkel élhet, ha akar. Már annak is örülök, hogy meghallgatott és megfontolja a javaslataimat – nyomott apró csókot unokája homlokára, mielőtt átadta Shana karjaiba. Shana bágyadtan figyelte, hogy milyen féltő és óvó szeretettel bánik Fabian az unokájával.

- Nagyon fontos magának Kevin igaz? – suttogta erőtlenül Shana.

- Shannon, maga el sem tudja képzelni mit jelent ez nekem… - rázta a fejét Fabian, s egy pillanatra könnybe lábadt a szeme. – Nekem ez az egész történet hihetetlen. Mintha… visszakaptam volna a fiamat. Egy darabot a fiamból. Reményt a jövőre… Nekem most már Kevin jelent mindent. – Fabian bátortalanul rátette a tenyerét Shana Kevint tartó kezére. – Köszönöm… hogy minden nehézség ellenére, megszülte az unokámat! – súgta Fabian távozóban, s kabátját magára véve még visszanézett anyára és gyermekére, mielőtt kilépett az esőbe.