A lap másik oldala

Wave

"Talán ideje lenne a lazulásnak, vagy legalább csak lenyugodni... Kihúztam a dugót, de még jövök, és szarrá fogok alázni mindenkit. Készüljetek! Mark addig kezdj valamit az accountommal, kösz! Wave"

Kezdem elveszíteni a kontrollt. Szüntelen figyelmeztetnem kell magam, hogy én irányítok. De csak azt érzem, hogy úszok az árral. Alig érek be  az irodámba, mindennel megrohannak. Nem tudom mi van. Vétek volt átvenni a diplomámat komolyan azt érzem. Amíg csak néha-néha benéztem, olyan laza volt minden.  Most meg még a reggeli kávémat se ittam meg, még le se ültem a gépemhez, de már csörög a telefonom és valami papírokat hoztak. Idegesen igazgatom az övemet. Lassan két hete ez megy.

Beesek az irodába és  rámzúdítanak mindent. Kezdetben csak az osztályról jött mindenféle, de most már az egész vállalattól. Megfulladok. Elméletileg Mason a pénzügyi asszisztensem vagy a titkárom, tök mindegy, de amikor megláttam, hogy mennyi papír van az asztalán, csak legyintettem, megcsináltam a kávémat. Nem bírom.  Megnyitom a levelezőrendszert és megint villog a piros szar a sarokban. Telített a levelezőrendszer. Ekkora szart! Állandóan 95% felett vagyok és kurvára nem lehet eleget törölni a levelekből egy nap, hogy eltűnjön ez a piros vacak innen. Idegesít már ez is.

Mindenféle promóciós anyagokkal is tele vagyok terhelve, kisebb cégek, mindenféle tukmálós vállalkozók akarnak mindenféle szart eladni. Megőrülök. Ami papíron jön azt legalább lehet egyből a zúzóba dobni, de mi a faszt kezdjek ezzel a kurva sok emaillel! Még kilenc óra sincs és már felhúztam magam.

Főleg azért vagyok ideges, mert a napi teendőkön túl nekem most más dolgokra is figyelnem kellene, és  időt hagyni rá. Titkon ki akarom figyelni, hogy kik lesznek a legmegfelelőbb személyek a válságstábom felállásában. Nem feltétlen az osztályvezetőket akarom kijelölni, az értekezleten már kellően megismertem őket. De az osztályokba nehezebben látok bele. Ezért kénytelen vagyok rendszeresebben monitoringot tartani, amitől meg a frászt hozom az osztályokra.

A válságstábomba a jogi, az értékesítési és a HR osztályról kell valakiket beválasztanom, de értékesítésről például kapásból nem anyámat akarom. A HR-en nincs erős ember, ráhagyás van, mert Mark apámnak jelezte, hogy érdekelné a HR. Vagyis mit tapasztalok? A közvetlen családtagjaimmal kellene válságkezelést tartanom. Ezt egy családi ebéd mellett is megtehetnénk be se kellene tennünk a lábunkat az irodába. 

Amit az elejétől láttam, tele vagyok rokonokkal. Közvetlen rokonokkal. Most hogy mondjam meg az anyámnak, hogy szar amit csinál? Még az öcsémet le is olthatnám, nem téma, de ha anyámat csesztetem, azt apám magára veszi, és megint ott vagyok, hogy háborút indítottam a családi béke ellen. 

Na ezért gáz a családi vállalkozás. Főleg ha ennyire nagy. Egyedül a jogi osztállyal tudok valami értelmeset kezdeni, de ennyi. Ki kell választanom az embereket belátható időn belül, de ahhoz ismernem kell az osztályok működését, vagyis rájuk kellene figyelnem, nem egész nap a saját  ügyeinkkel foglalkozni. Nem tudom miért gyűrűzött be minden probléma. Az emailjeim közt szelektálok, ahogy csörög a telefonom csak felveszem, tudatilag nem is nézem ki hív.

• Wayne de Noir! - kuka, kuka, kuka… Ez mi? Mark küldte, de ráér ez is!
• Szia Wayne, úgy volt, hogy délelőtt kijössz hozzám. Elfelejtetted? - a keresztanyám hangja.
• Micsoda? - az asztali naptáramra kapom a tekintetem. - Ez az a csütörtök? Basszus, elfelejtettem. Bocs, basszus, bocs - felpattanok és az iroda ajtajában megállok. - Mason! Nem írtad be a jubileumi projekt egyeztetést ma délelőttre a napirendtervezőbe?! - ha Mason felviszi a gépbe, akkor nekem jelez  a rendszer. Elméletileg, de gyakorlatilag fogalmam sincs mi van már. Szar a vállalatirányítási rendszerünk, miért nem tesszük már rendbe? Ja azért, amiért nem kezdünk tréningeztetni sem. Pénz. Én vagyok a pénzügyi osztály vezetője, akkor miért nem csinálhatom meg? Persze, mert értekezlettel kell jóváhagyatni. Be kellene már jelentenem azt a kicseszett válságot és akkor átvenném az irányítást. 
• Semmi baj Wayne, megértem, hogy elfoglalt vagy - nyugtat Marianne.
• Nem, ez fontos - megkerülöm Mason asztalát és belenézek a napirendtervezőbe. Nincs beírva, üresen áll a délelőtt mező, mindenhova beirattam a monitoringozást azt látom.  - Mi a faszért nincs benne? - morgok Masonra.
• Nem tudom. Most nem is emlékszek hirtelen, hogy mondtál ilyesmit.
• Basszus akármit mondok jegyzetelj, a kurva életbe is! - hagyom ott Masont és visszamegyek az irodámba a kézinaptáramhoz. - Figyelj, át tudnánk ütemezni? - kérdezem Mariannet.
• Persze. Most hétvége?
• Hétvége? - a fogamat szívom. Amy… - Nem, a hétvége most nem igazán jó nekem. - türelmetlenül ütögetem a tollammal a jegyzetlapokat magam előtt. - De gondolkodtam a dolgon, elég sok tervem lenne ezzel az egész jubileummal, mert jelenleg úgy érzem ez erősítene most minket a legjobban tudatilag. Demonstratívan.
• Nagy a baj? - kérdezi Marianne. Feszült lenne a hangom?
• Mondhatni - dörzsölöm a nyakam. Már megint kezd fájni a fejem. Nem hiszem el. Ittam kávét, és már ez sem használ. Ma sem.
• Mason, menj már le a balesetire kérjél megint egy fájdalomcsillapítót! - szólok ki Masonnak. - Aztán szaladj el, és vagy két dobozzal vegyél már ide az irodába fejfájáscsillapítót! - visszafordulok a gépemhez. - Szóval kigondoltam, hogy megbízhatnánk  egy céget csapatépítéssel a jubileumra, de tudod úgy, hogy ne legyen direkt csapatépítés szaga, érted csak úgy spontán. Bevonni az embereket, játékok, akármi de semmi amiből kiszagolják, hogy ez valami kényszeresen jól érezzük magunkat és kötelező szaga lenne. 
• Értem mire gondolsz - Marianne nyugodt hangját felüdülés hallani. Kivonta magát a családi nyűgök alól.
• Csak még ennek a költségtervét is el kell fogadtatnom. Egyszerűen felhúz már az egész, hogy mennyire nehéz átverni az igazgatósági értekezleten dolgokat. - Néhány vállalatvezetőknek szóló email is jön a külsősöktől. Csak átfutom a sorokat. Munkahelyi stressz és pszichoszociális kockázatok. - Mond Marianne!?
• Igen?
• Elképzelhető, hogy egy vállalati válságba belebetegszik a vezető? Folyton ilyenekkel bombáznak emailen. Remélem nem azért, mert kívülről is látszik, hogy válságban a vállalat.
• Ne hajszold túl magad Wayne! Pihenj! Tarts egyensúlyt! - mintha csak apámat hallanám. Persze, testvérek.
• Tudom… tudom… de elképzelhető? Tényleg?
• A stressz, az állandó problémák, persze. Nem szabad érzelmileg vezetni! Vegyél példát apádról!
• Apámról?! - fújtatok. Miért akarnék példát venni apámról? - morgolódom.
• Bár nem ismerem a vezetést olyan mélyen. Azt tudom, hogy apám azért adta át Drewnak a vezetést, mert szinte belerokkant. Nem bírta. Belebetegedett. Az infarktus férfibetegség Wave. Nem véletlenül. Apád tudja. Azért vette át a vállalatot, mert át kellett vennie! Nem volt ideje beletanulni, nem volt ideje vezetőként gyakorolni.
• Ezt nem tudtam - görgetem a tollam magam előtt ide-oda.
• Persze, mert nem szoktuk felemlegetni, főleg nagyapád miatt. Wayne, egy vezetőnek nagyon könnyű elindulni egy nagyon rossz úton, amiből nem tud kilépni. Tudom, hogy nagyon máshogy látod a világot, és a vállalatot, mint apád. De apád ezt a vállalatot huszonhat éve vezeti. Stabilan. Wave, ne kapkodj! Örülj, hogy van időd. Van időd rákészülni a feladatra! Használd ki ezt az időt! Tanulj, töltekezz, figyelj! Apádnak erre nem volt lehetősége - mélyet sóhajtok, szétrobban a fejem. Nem szokásom tanácsokat megfogadni. De Marianne… ő más. Mason megérkezik a gyógyszerrel és egy pohár vízzel.
• Térjünk vissza erre később - hárítok és leteszem, az asztalra dobom a telefont és sietve beveszem a gyógyszeremet. Már lassan minden napomat fájdalomcsillapítóval kezdem. Tudom, hogy kevernek bele nyugtatót is, úgyhogy ezzel csak még jobban felhúzom magam. Ez az egész… az öcsémre emlékeztet. Márpedig rohadtul nem akarok az öcsém útján járni. Ki kellene húzni a vezetékeket. Tologatom a lapok tetején a telefonomat. Habozok. Amy vajon mit szeretne? A szokásos blackpooli hétvégét? Vagy valami egészen mást? Tegnap ő is annyira kimerültnek tűnt. Talán kivételesen kikapcsolódhatnánk máshogy is. Mint ahogy eddig csináltuk. Végül… felnyitom a levelezőrendszert.

“Ha elmehetnél valahova, hova mennél el most? Wave”

“Scafell Pike. Amy”

Végiggondoltam mennyi átszervezést jelentene ez. Sokat? Nem annyira. Tehát megnézem az időjáráselőrejelzést. Még kis szerencsével napsütéses időnk is lehet. Nem tűnik rossznak, tehát visszaírok.

“Én kutyát hozok te? Wave”

“ Júlia ( az üzletvezető)+ két gyerek + egy fő. Amy”

“Nem fogunk beférni a kocsiba akárhogy is számolom.”

“Júlia a gyerekekkel külön kocsival. Amy”

A ritka alkalmak egyike szombaton süt a nap. Tényleg kiránduló időnk van. Értem, miért szervezte így Amy. Ha egy baráti kirándulásnak hat, az természetes lesz a lányának is. A városszéli benzinkútnál találkozunk. A két gyerek a játszótéren rohangál. Könnyú kabátban van mindenki, és nagyon jó hangulatban.

• Maradsz! - intem le a kutyát, mert kábé megőrül, hogy végre kiengedjem a kocsiból. Amy állatira jól néz ki. Ragyog a haja a napsütésben, üde a mosolya, olyan frissnek néz ki. Mindenkin a kirándulás izgalma van.  Még a gyerekeken is napszemüveg van. Júlia bemutatja a partnerét. Callum elég jó kondiban van, a helyi rendőrségnél dolgozik. Elkezdik összeszedni a gyerekeket. Amy lánya vékony, hullámos vörösesszőke hajú csinos kis csaj. Nem elutasító. Izgatott a kirándulás miatt, úgyhogy nem sokat foglalkozik velem. Figyelem, ahogy Amy terelgeti. 
• Hogy lesz? - kérdezem Amyt.
• Én ülök hozzád, a gyerekeket Júlia viszi - mosolyog fel rám Amy, úgyhogy beülünk a kocsiba. 
• Choco! Vissza! - a kutya izgatottan szimatolja Amyt. Amy nevetve tűri a rohamot. - Bocs új emberekkel ezt csinálja. Hagyd, hogy megszaglásszon aztán lenyugszik! - Choco szagmintát vett, tetszett neki Amy illata, ahogy nekem is. Leengedem az ablakot és  kifordulok az útra. Júliáék követnek, majd egy idő után kielőznek. A gyerekek integetnek a hátsó ülésről. Amy visszainteget nekik. Egy ideig haladunk mögöttük aztán Amyre nézek. 
• Visszaelőzzünk? - kérdezem. 
• Persze! - nevet fel és kiteszem az indexet. Hagyják, hogy elvonuljunk mellettük Amy is visszainteget és a nyelvét nyújtja, a gyerekek visszanyújtják a nyelvüket. - Tényleg csoki a kutya neve?
• Valószínűleg kutyát kaphattam, de csokit nem, úgyhogy így legalább olyan volt, mintha csokit ennék és magamhoz hívtam egy nagy adag csokit - vigyorodom el. 
• Te nagyon vicces srác lehettél - állapítja meg Amy.
• Én alapvetően nagyon vicces srác vagyok Amy - pislantok Amyre.
• Nem ez az első jelző, ami eszembe jut rólad - jegyzi meg mosolyogva.
• Kezd érdekes lenni ez a beszélgetés. Mi az első jelző, ami eszedbe jut velem kapcsolatban?
• Arrogáns és szexi - fogalmazza meg Amy.
• Hát még mindig jobb, mintha aranyos lennék. Elfogadom.
• Te jössz!
• Rólad? Lássuk csak… Szép és szexi - vigyorgom rá.
• Nem ér bókolni - nevet rám és megemeli a kezét és átsimít az arcomon. - Köszönöm.
• Mit?
• A mai napot! Elképzelni sem tudod mennyire vágytam egy ilyen napra.
• Akkor új hivatásba kezdek: dzsinn leszek. 
• Minden nő kívánságát teljesíted?

• Csak azokét, akik megsimogatják a palackomat! - röhögök.
• De perverz duma! - tolja vissza az orrán a napszemüvegét Amy.
• Szerintem mondtam már ennél cifrábbakat is lányoknak.
• Nekem eddig alig.
• Te kivétel vagy!
• Miért? 
• Még magam sem tudom. Azon vagyok, hogy rájöjjek - felelek rá, futólag megcsókolom Amyt, és folytatjuk egészen Scafell Pike-ig a bolondozást, hogy felváltva előzzük ki a másik autót. Júlia pasijával Callummal már azt is játszottuk, hogy szándékosan lassítunk és dudálva húzunk el egymás mellett. Senki nincs az úton, és Amy mellettem annyira vidám, amilyennek talán sosem láttam. Megérte változtatni a hétvégi programon. Egy kártyalapnak mindig két oldala van. Kezd érdekelni a lapom mások oldala is.