Változásmenedzsment

Wave

“Már megint egy értekezlet. Ez alatt az idő alatt egy csomó értelmesebb dolgot tudnék csinálni. Helyette itt ülünk órákat és csak tépjük a szánkat. Úgyse haladunk előre semmit.” King Wave

Az öcsém az a rohadt mázlista, otthon játszhat. Én meg főbe lövöm magam ezen az értekezleten is. Vállalatvezetői megbeszélés, tehát igen, ide kellett tolnom a képemet, de a világ másik végére menekülnék. Az esetek nagy százalékában azt se nagyon értem már, hogy miről beszélünk. Egy iratfűző mappa van az ölemben, egész vasárnap ezzel cseszkáltam szét az időmet, hogy egyáltalán felfogjam, hogy miről lesz szó. Oké, hogy a mi vállalatunk, oké, hogy valahol én is egy vezető lettem, de fogalmam sincs mit csinálok és miért, és főleg miért kell ezzel ennyi időt tölteni. Miért van ennyire sok értetlen ember a földön mint itt ebben a tárgyalóban?

Úgy érzem ennek a napnak nem akar vége lenni. Idegesen kattintgatom a tollam ki-be, ki-be. Apám már harmadjára néz rám, hogy fejezzem be, vagy kizavar. De annyira unalmasak. Végighallgattuk az összes üzemvezetőt és részlegvezetőt, az osztályokat. Én tizenöt perc alatt lezavartam az egészet. Végezze mindenki amit mondok és a dolgát, és ne picsogjon.

Az egész paksaméta statisztika. Eredménykimutatások. Rosszul vagyok tőlük. Oké, hogy átnéztem az előző havi eredményekhez képest, de semmi mást nem látok, csak, hogy az egész vállalat stagnál.

• A karbantartási munkákat el kell végezni. Melyik részlegben volt az a baleset? - apám egyszerűen profi. Velem egy idős a vállalatvezetésben, vagyis már huszonöt éve csinálja, elég jól megy neki.
• Jó lenne átvizsgálni az egész üzemet, az volt az éves üzleti tervünkben a fő szempont, hogy mind munkavédelemben mind minőségbiztosításban jobb eredményt hozunk, mint tavaly. Ez helyett megint ugyanazokat az eredményeket produkáljuk. Nem csak itt, az egész vállalat stagnál - a nagybátyám Liam mutat rá arra amit én is kihámoztam ebből a sok szar papírból. - Stagnálunk és ez nem jó. Várom az ötleteket, hogy mivel tehetjük jobbá a statisztikákat - néz körbe Liam.
• Csináljunk egy rendszerleállást. Egy hét, és mindent átvizsgálunk.
• A termelés nem állhat le, a megrendelőink is sürgetnek állandóan.
• A várható bevételek most szükségesek, javaslom, hogy az üzemek készítsenek egy éves kimutatást, hogy mikor lenne ideális a teljes karbantartást elvégezni.  Akár hetes üzemleállással - zárja le a vitát apám gyorsan. - Térjünk rá a kifizetendő költségek engedélyezésére...

A hétfői értekezleteknek se eleje se vége, megváltás az ebédszünet, szerintem mindenkinek.

• Wayne, maradj, beszédem van veled - szól rám apám mielőtt telefonnal a kezemben már kislisszannék az üvegajtón. Ó, hogy tudtam.
• Bútorgyártástól a belsőépítészetig, ez a faipari szlogenünk, lehet az értékesítési osztály munkájára jobban rá kell néznünk - mérlegeli Liam.
• Amber kézben tartja - legyint rá apám.
• Meg vagyunk áldva ezekkel a nőkkel a családban - Liam a tálcára teszi a kávéspoharát.
• Kim? - kérdez rá apám.
• Ja, kamasz. Tudod, lázad. Majd lenyugszik. Ha negyven lesz, vagy nem. Wayne - biccent felém és én is csak intek. Az emailjeimet görgetem.

“Szombat újra? Kipróbálhatnánk Blackpoolt nappal. Wave”

“Most nem. Szünetet tartok a tablettaszedésben. Amy”

• Wave! - apám már nem tudom mióta szólongat. Francba! - Ülj vissza! - int a tárgyalóasztalhoz. Kedvetlenül visszazökkenek a székbe. A tollammal a mappámat ütögetem. Ki van tiltva a laptopom, mert képes vagyok játszani. Mindig mindenkor. Csak így meg unom az egészet.
• Mások bármit megtennének egy ilyen állásért remélem tudod.
• Mondjuk lefeküdnének veled? - kérdezem szárazon.
• Azért mert neked születési előjogod, hogy öröklöd a vállalatot attól még kirúghatlak.
• Mert Mark jobb lesz - nézek rá hidegen.
• Én a te korodban átvettem a vállalat vezetését. Nem a kispadról néztem, hogy mások mit alkotnak.
• Jó, majd igyekszem.
• Az nem elég. Elvárom, hogy konstruktív ötletekkel felvértezve érkezz az értekezletekre. Világos?
• Jézusom, néha értem Kim miért akar az egésznek hátat fordítani - fújtatok. - Ő legalább még megteheti.
• Nem teheti, majd rájön. Ő lány.
• Tudom a név! - húzom el a számat.
• Ez komoly dolog Wayne. Közel száz éves a vállalat. Közel. Készülnünk kell, úgyhogy egy külön projektmunkával bízlak meg.
• Nem akarom.
• Dehogynem akarod.  A teljes száz éves ünnepség megszervezése a te feladatod. Segítséget persze hívhatsz.
• Kit?
• Nagyon jól tudod, hogy kit, a nővéremet.
• Nem fog Manchesterből ki-be járkálni miattad.
• Dehogyisnem fog. Több mint tíz évig vitte a várvezetést, a kisujjában van, de Noir.  Ő az ideális.
• Miért nem te kezded az egészet?
• A keresztanyád, biztos megérted vele magad. Tudod a számát igaz? Akkor mindent megbeszéltünk - apám anyám után siet, gondolom a várétterembe ebédelni.

Hát ez marha jó. Ebédidőben az egész iroda kiürül, mindenki vagy a városban vagy a várétteremben, vagy otthon. Kedvetlenül görgetem a számlistát a telefonomban. Marianne de Noir telefonszáma nem a legtöbbet hívott szám a listámban. Szerintem legfeljebb névnapkor és karácsonykor  beszélek vele. Úgyhogy ez egy fura hívás lesz. Kicseng a hívás. Amikor felveszi, ugyanaz a hivatalos a hangja mint mindig.

• Szervusz Wayne!
• Öhm… szia… én - kisétálok a folyosóra és a szalagfüggönyöket babrálom. A fűrészüzemre látok, unalmas egy látvány. - Azért kereslek… mert…
• Valami baj van?
• Nem… dehogy… biztos nem tudod, vagy… lehet, hogy tudod. De a faipari vállalat jubilál.
• Persze, hogy tudom. Az én apám is vitte a vállalatot - nevet fel könnyedén Marianne. - Már vártam egy hívást. Tehát… készüljünk?
• Én kaptam a projektet, hogy kezdjem szervezni.
• Jellemző Drewra! Na meg Liamra is. Kivonják magukat ez alól.
• Hogy legyen?
• Üljünk össze egy megbeszélésre!
• Menjek be Manchesterbe?
• Jó lenne, én négykor végzek, két-három óra elég lesz.
• Beüljünk valahova?
• Dehogy, gyere fel hozzánk tudod a címet igaz?

Csak csütörtökre jutok ki Manchesterbe. A déli városrészbe átjutni  még a pályáról sem egyszerű. Itt mindig van forgalom. Amikor felcsengetek bele sem kell szólnom, már nyitják az ajtót. A keresztanyám egyedül van otthon, tehát Dylan dolgozik.

• Chris? - kérdezek rá.
• Fociedzésen van - legyint Marianne és betessékel. - Milyen a vállalatvezetés?
• Nehéz - Marianne a lila vázát tologatja az étkezőasztalon.
• Na igen. Készültem néhány tervvel - egymással szemközt ülünk az asztalnál és Marianne már tényleg fénymásolt lapokat rendezget maga előtt. - Gondolom egy háromnapos rendezvényre gondoltatok.
• Nem gondoltunk semmire - Marianne forralt vizet tölt mindkettőnknek. Az asztal feletti díszpolcon Liv esküvői képe van keretben felettünk. Minden szülői házban már csak az ilyen emlékek gyűlnek. Nem akarok belegondolni, hogy egyszer a faház, ahol lakunk, az is Mark és az én esküvői képeimmel, meg unokák képeivel lesz tele. Olyan öregesnek hat. Nyanyás. Pedig Marianne nem olyan nyanyás. Kortalan. Most is olyannak látom, mint igazgatónő korában.
• Akkor mondom, hogy arra gondolunk - mosolyog rám Marianne nyugtatva. - Csütörtök, péntek, szombat. A csütörtök pénteket kiadja a vállalat szabadságnak. Nincs munka. Csapatépítés. Jó lenne, ha a HR-t felpörgetnéd a témára. Valamint, ha bármilyen üzemleállással kapcsolatos átvizsgálás van időzítsd erre a hétre, így összeköthetitek a szükségest a hasznossal.
• Azt hiszem jegyzetelek - kapom elő a telefonom és jegyzetlapot nyitok. Marianne profi. Jobb, ha tanulok tőle.

Teszem a dolgom, bemegyek az irodába, hazajövök, beültem sörözni Cornnal, Manchesterben Londonhoz is felugrottam. De valójában Amy körül kavarognak a gondolataim. Egy csajon nem gondolkodtam még ennyire szét az agyam.

• Nem ír. Érted? Eltelt öt nap és nem ír. Azt hittem ír. Hétvége van. Mással tölti? Lehet, csak untatom. Vagy elege van a csak szexből, nem tudom. Nézni kellene valami programot? - előkapom a telefonom és a blackpooli programokat keresem. Az orromot megcsapja Mark jellegzetes cigarettafüstje.
• Mióta problémázol ennyit egy csaj miatt? - Mark nyugodt, ha cigit szív mindig tisztára zen állapotba kerül.  Vagy még mindig szedi a nyugtatókat?
• Nem tudom. Úgy tűnt olyan lesz, mint a többi. De… mégsem. Tetszik, hogy nem nyomul. Hogy nem érdekli hívom-e vagy sem. Annyira más mint a többiek. Nem akar birtokolni, nem akar semmit tőlem. Teljesen lázba hoz ezzel a viselkedéssel.
• Az ujja köré csavart nem semmi - vihogja Mark. - Jó csaj?
• Arcra nagyon szép.
• Talán csak jól festi magát - Mark füstfelhőt ereget.
• Nem… ő tényleg gyönyörű. Állatira szép. Komolyan.
• Beleestél.
• Nem tudom. De idegesít. Most megint menjek be hozzá?
• Hívd fel!
• Nem is tudom a számát - morgok és nem értem Amyt. Tényleg nem tudom mi lesz, de jó lenne nem csak összefeküdni. Már magamra se ismerek. Hihetetlen. - Mindegy. Tényleg nem tudom mit rágom ennyit magam rajta. Mit tanulsz? - nézem Mark előtt a vizsgatételeket.
• Vállalati gazdaságtan, meg termelésmenedzsment. Azt már duplázom - fintorog Mark.
• A gazdaságtan tanár szarrá fog szopatni. Igazi rohadék.
• Rosszabb mint a számvitelemzés?
• Ezerszer.  Igazi diplomata pofa. Kedves, nyugodt, még olyan bizakodóan is néz rád, aztán jönnek a keresztkérdések és mosolyogva megránt. Nem viccelek. Vigyázz nagyon vele. Semmi visszajelzést nem ad, hogy jó felé beszélsz-e vagy totál félrementél. Ráadásul a kérdéseket is ahhoz az irányhoz igazítja, hogy végleg befürödj.
• Már az összes tárgyamat utálom - sóhajt Mark és elnyomja a cigit, a köztünk levő hamusba. - Nem értem miért kell mindenben jónak lenni, mindenhez érteni a gyártástól az ellenőrzésig.
• Figyelj apánk is bárhova bedobhat!
• Te most mit viszel?
• Pénzügy és kontrolling. Most például az elmúlt három évre bekértem az elemzést és kimutatást, hogy milyen üzemi balesetek voltak, mert apánk ezen rágja a kefét, hogy magas a balesetek száma, holott üzleti filozófiába bepakolták vagy tíz éve, hogy biztonság és stabilitás. Nem érti meg, hogy még mindig a faipar az, ahol a legtöbb baleset van, utána talán az építőipar jön és egyik sincs távol tőlünk ugye. Szóval most az egészet át kell ellenőriznem, az összes üzemet és mindent, mert kábé csodát vár tőlem, hogy külső szemmel rátalálok, hol és mi a hiba.
• Talán igaza lesz. És a pénzügy?Szerintem még gázabb. Lehet idén nem mennek Portugáliába nyaralni - Mark felröhög. Nem a szüleink nyaralása a tét és ezt ő is jól tudja.
• Tudod mi a baj? Azt érzem, az egész vállalat beállt. Tudod, úgy beragadtunk egy helyben áll az egész, már vagy 10-15 éve. Futnak a régi projektek, amik jól mennek, amikre úgy beálltunk és nincs változás. Mintha nem lenne hova fejlődni. Mintha már csak lefelé lehetne menni.
• Változásmenedzsment.
• Pontosan.  Például feltűnt, hogy kábé ősidők óta nincsenek új partnereink. Ugyanazoknak adunk el. Megy a körforgás. Mert jól bevált, mert megy. Ugyanannyit legyártunk, ugyanannyit eladunk, ugyanannyit megvesznek. Legalábbis éves átlagban.
• Lehet meg kellene tolni a B2B marketinget.
• Akár, aham. Csak tudod, most már működik a büszkeség a vállalatban. Ez egy száz éves vállalat, mi nem fogunk kilincselni, marketingelni, hiszen ismertek vagyunk, az egyik legrégebbi vállalat a királyságban. Nekünk van múltunk. De simán megcsinálhatnánk. Mark veled többre lehet menni, mint az egész vállalati vezetéssel, egy egész napos értekezleten. Simán felpörgethetnénk ezt a százéves farönkvállalatot.
• Apánk szerint csak csődbe vinnénk - jegyzi meg fáradtan Mark, amit egész tanulmányaink alatt a fejünkhöz vágott. Mark lomha mozdulattal újabb szál cigire gyújt.
• Hát ja. Na mindegy, tanulj!
• Te meg írj a csajra! - bemegyek, Markot meg kint hagyom a teraszon a tételeivel a cigifüstbe burkolódzva.